Pozíció: északi szélesség 39 fok 57 perc, keleti hosszúság 1 fok 11 perc

Kevesebb, mint 100 mérföld a célig!

Sokszor kérdeznek, hogy miért indulok ilyen versenyeken, amikor előre tudom, hogy nyirkos, hideg és kényelmetlen lesz? Mivel nincs izgalmasabb versenypálya, mint a „földkörüli”, a motivációm nem egyszerűen a földgömb megkerülése. Ezt már 1522-ben teljesítette Magellán a 3 évig tartó expedíciója során, és mára bárki képes rá akár 48 óra alatt egy bankkártyával és a repülőn felszolgált étel befogadására alkalmas gyomorral. Akkor tehát értelmetlen volna egy irányba menni, amíg vissza nem érsz a kiindulási pontra? Mondanád azt, hogy Lewis Hamilton csak körbe-körbe autózgat vasárnap délutánonként? Ugye, hogy nem?

Ehelyett természet anyánk engedélyét kérjük ahhoz, hogy átkeljünk birodalmának legvadabb részein, hogy próbára tehessük bátorságunkat a legdühösebb viharokban, és a türelmünk határait feszegethessük a gyilkos szélcsendekben. Alapvetően ez egy kihívás és egyben lehetőség a személyiség fejlődésére. Elszakítva a megszokott napirendtől, de a külső támogatási rendszerektől is, amelyekre támaszkodhatunk, ez extrém lehetőség a képességeim fejlesztésére, és a lelkierőm, a találékonyságom, az alkalmazkodó készségem és a fizikai állóképességem határainak kitolására is.

A legfontosabb, hogy jobb emberré váltam a verseny által egymás után kínált kihívások megoldásával. Néhány hónap múlva megházasodom, és erre az izgalmas eseményre gondolni érdekes kontraszt volt a tengeren. A kapcsolatokat gyakran hasonlítják ahhoz, mintha egy hajóban eveznél valakivel, így nincs jobb gyakorlás a türelemre és együttérzésre, mint egy kis helyen összezárva lenni egy hozzád hasonlóan öntudatos személlyel, és vele együtt fel-le rázkódni. Mindenképpen türelmesebb férjjé tesz, ha megtanulsz csapatjátékot űzni valakivel, akit korábban nem is ismertél. A kapcsolatom Nándorral néhány hónap alatt szorosabbá vált, mint számos kapcsolat válhat akár évek alatt is, és a csapatunk, a barátságunk a kőbe vésett eredménye annak, hogy egymás mellett éltünk, együtt izzadtunk, káromkodtunk és véreztünk.

Miközben várjuk, hogy Barcelona feltűnjön a horizonton, megállapítottuk, hogy ez a fajta kétkezes óceáni versenyzés is francia dominancia alatt marad. Minden nyáron feltűnően öltözött bicklisták izzadnak napraforgó mezőkön és hegyeken át a Tour de France útvonalán, miközben az élen álló sárga trikóját üldözik. Három hét tekerés után a győztes dicsőségben és hírnévben fürdik a Champs Elysées-n, de az utolsó helyezett is külön elismerésben részesül. Ezt a bátor karaktert “laterne rouge”-nak, azaz piros lámpásnak nevezik a vonat utolsó szerelvényén világító fény alapján. A latern rouge a célvonalat üldözi a vaksötétben, és a kiesést kockáztatja a napi időlimit túllépésével, de az erőfeszítéseit elismerik, mert bár ő az utolsó az úton, nagyon sokan inkább feladnák a versenyt, ahelyett, hogy az ő szerepében legyenek.

Szóval ezek vagyunk mi. Utolsóként hajózunk át a célvonalon, de a nyolc hajóból hetedikként érkezünk, többször is épphogy megúsztunk, hogy feladjuk a versenyt. Voltak csapatok, akik megpróbálták, de elbuktak, így büszkék lehetünk arra, hogy körbeértünk. Remélem, hogy Nándorral képesek leszünk vetélytársakként vitorlázni a Vendée Globe-on, és hogy a sereghajtó szerepe képessé tesz majd még a sárga trikó viselésére is.

Köszönöm, hogy ilyen sokáig követtétek a történetünket, számomra nagy öröm volt megosztani veletek, és remélem, még hallunk egymásról!

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/04/1859/

Tessék?! Nincs hír a Spirit of Hungary Conrad elbűvölő kis történeteivel? De, és biztosíthatlak róla benneteket, hogy a következő írás tőle érkezik majd, de ő volt az, aki arra kért, hogy írjak nektek. Miért? Rájött, hogy nem túl gyakran hallunk azokról, akik a parton maradtak, ebben az esetben rólam, Clara-ról, aki az ő másik fele. Pontosan 100 nap van az esküvőnkig, ami idén nyáron lesz, úgyhogy megosztok veletek néhány sort, amíg nem találkozom a történet főszereplőjével Barcelonában.

Gyakran emlegetik a rokonaim és a barátaim viccelődve azt a francia mondást, hogy a tengerész feleségének szomorú a sorsa, de néha tényleg jobban passzol rám, mint szeretném. Mostanra már több mint négy hónap telt el azóta, hogy Conrad elment itthonról a Barcelona World Race-t előkészíteni, ez másfél hónappal a rajt előtt volt. Biztosíthatlak benneteket arról, hogy tényleg rohan az idő. Volt mivel elfoglalnom magam, miután vissza tudtam rázódni az egyedülállók életritmusába. Eleve van a munkám, ami sok időt elvesz, aztán fordítom a hajóról érkező bejegyzéseket, és felteszem őket a netre, egy rögbi gyerekcsapat edzője vagyok, de én magam is rögbizek, és mindennek tetejébe Conrad is belerángatott a triatlonozásba! Tehát esélyem sincs unatkozni, és rájöttem, hogy ez a legjobb recept a folytonos aggódás ellen, vagy az ellen, hogy úgy érezzem, csak vánszorog az idő.

Ami leginkább hiányzik, az a spontaneitásunk. Amikor valaki olyannal osztottad meg az életed, aki folyton olyan helyzeteket teremt, amiben csak pislogva kérdezed, hogy „mi van??”, kikéred a véleményét, vagy csak azt várod, hogy ott legyen,  amikor szükséged van rá. Ezekben az időkben a levelezés nem adja ugyanazt az élményt, még akkor is, ha naponta váltunk levelet. Félek belegondolni, milyen lehetett mindez a modern kommunikáció kora előtt.

Mi a helyzet a telefonhívásokkal?  Drágák és ritkák, és inkább nyugtalanítanak, mintsem örömöt adnának, hogy végre beszélhetek vele. Mindig van valami háttérzaj, és megzavarnak a széllökések, amelyeknél szükség van a co-skipper munkájára. Mindig úgy érzem, hogy zavarok, pedig ő hív engem, nem pedig én őt! Helyette inkább beállt a napi e-mail váltásunk ritmusa, és a Spirit of Hungary-ről érkező üzenetek függőjévé váltam.

Messze állok attól, hogy a fent említett szomorú tengerészfeleségek életét éljem. Szeretem a napi levelezéseinket, még akkor is, ha az időjárás vagy valami technikai probléma híre aggaszt, de mégsem érzem azt a gyomorgörcsöt, ami a katonafeleségeknek vagy a tűzoltó asszonyainak jut osztályrészül, és ezért nagyon hálás vagyok! A távolság gyengédebbé teszi a szívet, bebizonyosodott, hogy megerősíti a kapcsolatunkat, és még értékesebbé teszi az együtt töltött időt.

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race

Pozíció: déli szélesség 0 fok 53 perc, nyugati hosszúság 29 fok 45 perc

A legutóbb arról írtam, hogy fel vagyok pörögve, és készen állok a legrosszabbra, amit a Doldrums kiszámíthatatlan szelei ránk rónak. A lelki szemeim előtt én magam voltam Al Pachino a Minden héten háború című filmből, amiben azt a legendás beszédet* mondta az öltözőben. Valahogy egészen sima vitorlázásunk volt, és csodás éjszakám volt az utolsó hátszeles szakasz előtt, a nagy gennakerrel néha 16 csomót is mentünk, pedig az előrejelzés 1,3 csomós szelet jósolt. Ennek a rohanásnak a végére a tervezett úthoz képest másfél napnyi előnyt szereztünk. Megküzdöttünk minden egyes centiméterért.

A meglepő haladásunkat csak néhány Sargasso tengerifű-sziget szakította meg, amelyek normálisan a Sargasso tengeren találhatóak, Guyanától északra. Apró tüskés darabokból áll össze kisebb foltokká, majd végül egész szigetekké, úgy tapadnak egymáshoz, mint a tépőzár. Az egész indává összeállva rátapad a tőkesúlyra és a kormányra, és a végén egy nagy labdává összetapadva feleakkora sebességűre lassítja le a hajót ebben a kis szélben, és olyan turbulencia keletkezik a kormányon, hogy alig tudjuk irányítani a hajót. Valahányszor rátapadnak a kormányra, „rükvercbe” kell raknunk a hajót, hogy leszedjük róla. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy szélbe állunk, lobognak a vitorlák, a hajó megáll, majd visszatolat, amíg a hínár szabadon nem úszik. Ez a manőver sokszor úgy végződik, hogy rossz irányba fordul a hajó, a vitorlák rossz oldaláról fúj a szél, és ilyenkor gyorsan csapást kell váltanunk és meghalzolnunk, hogy visszatérjünk az eredeti irányunkhoz… Így aztán a trackeren tele van a nyomunk apró kis körökkel, de még mindig jobb, mint vonszolni a hínárt magunk után.

Ilyen közel az egyenlítőhöz izzasztó a munka, úgyhogy ujjongtam, amikor este eső áztatta a Spirit of Hungaryt, és esélyt kaptam egy alapos zuhanyozásra. A Doldrums közeli esők mindig kicsit riogatóak, mert nem akarsz szappanos maradni, miközben a fejed felett odébb vonul a felhő, anélkül hogy lemoshattad volna magadról a habot. Ezúttal nem kellett aggódnom, mert volt időm alapos mosdásra tetőtől talpig, miközben az éjszaka sötétjében ügyeltem. Muris látványt nyújthattam a cipőmet és a fejlámpámat kivéve teljesen meztelenül, mindenfelé szappanhab repkedett, ahogy kiengedtem és behúztam a vitorlákat a szélerő változásaira reagálva. Egyedül azt reméltem, hogy Nándor nem ébred fel, mert azt hihette volna, hogy egy pucér táncoló őrültre hagyta a hajót!

Az időjárás előrejelzés tragikomikus, de azért derűlátó vagyok abban a tekintetben, hogy már a bizonytalan szélviszonyok nehezén túl vagyunk, és észak felé tarthatunk azonos csapáson egészen a Kanári-szigetekig. Annak ellenére, hogy még az egész atlanti átkelés előttünk van, amikor az egyenlítőt elhagyjuk, az már olyan, mintha majdnem visszaértünk volna. Ah… épp most döglött meg a szél! Lehet, hogy továbbra is küzdenünk kell minden egyes centiméterért.

—

* A néhai Végvári Tamás szinkronjával is zseniális:

Angolul tudóknak:

Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/04/ships-log-april-2nd/

Pozíció: déli szélesség 7 fok 4 perc, nyugati hosszúság 29 fok 46 perc

A Doldrums népszerűtlen a vitorlázók között, főleg ha valaki annyira siet, mint mi. Ez a szakasz híres a perzselő napról, a minimális szélről, az aszott idegekről és a pletykákról (scuttlebuttsról*). Sajnos az időjárással kapcsolatos balszerencsénk tartja magát, ami azt jelenti, hogy felsorakoztunk a szélcsendes sávhoz, ami az Egyenlítőtől öt fokkal délre és egy fokkal északra között húzódó sávban vár. Klasszikus esetben aki gyors, itt még gyorsabbá válik, vagy legalább előbb hazaér, az élen állók már hetekkel ezelőtt letudták ezt a részt, akkor még jobban fújt errefelé.

A Doldrums fő motorjai az Atlanti-óceán nagy nyomású területei, az Azori-szigeteknél és a Szt. Ilonánál. Az óra járásával megegyezően forog az északi féltekén, és fordítva a délin, ezek a kerekek továbbítják stabilan a passzátszeleket, és nyomják elég megbízhatóan az egyenlítőre, északkeletit az Azori felől, délkeletit pedig Szent Ilona szigete felől. Ennek a két szélnek az ütközése, és a függőlegesen tűző napsugárzás melege képzi azt a híresen heves időjárást, de a dolgok többnyire simábbak, ha nyugat felé kerülsz.

Sajnos ez most nem jött be, a nagynyomású kerekek elromlottak. Délen egy szokatlanul magas hidegfront Riónál, északon pedig egy alacsony nyomású okoz Guinea partjainál pusztítást. Ahelyett, hogy a két fogaskerék egymásba kapcsolódna, olyan, mint amikor két slagot egymásnak fordítunk. Az északi és a déli áramlás pont szembekerül egymással, és az egyik Afrika, a másik Brazília felé lövelli ki energiáját. Középen pedig semmi szél nem marad. Az a célunk, hogy a szélcsend nyugati határán maradjuk, eléggé nyugatra ahhoz, hogy valami szél-szerűre leljünk, de eléggé keletre, hogy északnak tartsunk, miután kikeveredtünk ebből.

Az ilyen meteorológiai jelenség ritka, és valószínűleg annak köszönhető, hogy a szezon végén járunk. A Vendée Globe novemberben rajtol Franciaországból. A Volvo Ocean Race kénytelen időt hagyni az extra futamokra és a megállókra, úgyhogy októberben indul, még akkor is, ha ezek a nyár utolsó napjai. Ezzel szemben a Barcelona World Race december 31-én hagyja el Európát, több erőteljes őszi vihart engedve, hogy felborítsa az erőegyensúlyt a déli Atlantin visszatéréskor.

A vállam napról napra erősödik, felkészültünk a hosszú csatára a portyázó széllökések, az ostobán erős napsütés és a vég nélküli vitorlacserék ellen. A következő napokra kulcsfontosságú a mentális felkészülés, mert lehetséges akár, hogy az ember feladja, vagy rekedtre üvöltse magát a frusztráció miatt. A „lesz, ami lesz” és az „amikor a pokolba rohansz, ne állj meg” (a kedvenc mondásom) gyengéd keverékére van szükségünk.

——————-

* A scuttlebutts volt az a hely, ahol az ivóvizes hordók voltak a régi hajókon, ahol a hajósok összejöttek inni vagy egy kis eszmecserére.  A modern irodai vízautomaták fából és vasból készült változata a csevejek központjaként.

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/03/ships-log-march-31st-day-90/

„Ugyanolyan intenzív élmény, mint rodeólovon vagy hullámvasúton ülni. 100%-os koncentrációt igényel, és nem csupán a kormányzás, hanem bármilyen mozgás a hajón. A hajó mozgása nagyon heves. A hullámzásnak nincs ritmusa, a hullámok rövidek és egymáshoz közeliek, nagyon kellemetlenül rángatják a hajót.”

A fentieket nem én írtam, hanem a SCA vitorlázónőinek egyike a Volvo Ocean Race-ről, de tökéletesen leírja a tegnap délutánunkat. Ahogy vártuk, a szél északnyugatról érkezett az alacsony légnyomással együtt, amiben az elmúlt pár napban vitorláztunk. Végre betört a hidegfront 40 csomós széllökésekkel, és özönvíz-szerű esővel, ami kisimította a tengert, és a tarajos hullámokat fehér köddé változtatta.

A hidegfrontot mindig hirtelen szélirány változás követi, és az újabb szél délnyugat felől hagyta, hogy kiengedjük a shottokat, és raumban észak felé vegyük az irányt. Ahogy a fenti idézet is írja, a hajó borzasztóan hánykolódott az össze-vissza hullámokon, amit a szélirány változása okozott. Próbáltuk megóvni a hajót az ütésektől, helyette én kaptam egyet. A cockpitból jövet egy különösen nagy csapódás kicsavarta a kezemet, amivel kapaszkodtam, és lefejeltem a padlót.

A bal vállamon és kicsavarodott nyakkal a fejemen landoltam, és egy hatalmas púp nőtt a homlokomra. Nándorért kiáltottam, aki az ágyból kiugorva rohant, hogy segítsen felülni és visszafordítani a fejem, aztán visszafektetett a hátamra egy kis összezavarodott szenvedésre. Az érzés ismerős, a jobb vállam korábban már kiugrott, 2012-ben operálták, remélem, hogy nem ismétli önmagát a sors az új sérülésem miatt. Nagyon fáj, és gyengének érzem magam. Szerencsére az időjárás könyörületes lesz velünk a következő pár napban, de Nándornak egyedül kell manővereznie, mert én csak a shottok engedésére vagyok alkalmas, a csörlőzésből kimaradok. Kiváló edzési lehetőség számára a Vendée Globe-ra, de közben remélem, hogy hamarosan jobban leszek. Nem vagyok boldog a ballaszt szerepétől!

Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/03/1752/

Pozíció: déli szélesség 52 fok 45 perc, nyugati hosszúság 63 fok 17 perc

Irány: észak!

Hőmérséklet: emelkedőben!

Micsoda nap! Kiszabadultunk a Csendes-óceán óriáshullámai közül, csendben elsiklottunk a Horn-fok alatt, és most észak felé tartunk a kristálytiszta égboltú éjszakában. Talán az eufória teszi, az érzés, hogy egy darabban megúsztuk a verseny legdurvább szakaszát, de olyan tiszta az ég, hogy a Tejút szinte karnyújtásnyira van, és az Orion övet fel tudnám venni a sajátom helyére. Hihetetlenül gyönyörű.

Miután kihagytuk az „Isla Hornos” látványát, annak ellenére, hogy csak 3 mérföldnyire mellette haladtunk el, különösen lelkesedtem azért, hogy északnak vegyük az irányt a Le Maire szoros felé, ami rövidebb úttal kecsegtet a patagóniai szárazföld és az Isla de Los Estados között. A szorosok híresek az erős áramlásaikról és a furcsa szélirányaikról, ami ma be is bizonyosodott. Keleties széllel vitorláztunk be, de egy kis felhősáv alatt a szél 20 másodperc alatt U alakban visszafordult, és mi erős északnyugatiban találtuk magunkat, ami gyorsan elvitt a Falkland-szigetekig.

Igazán különleges volt súrolni a szigetet, mivel Új-Zéland óta nem láttunk földet (egy sziget sincs odalent a déli óceánon), és igazi öröm volt valami mozdulatlanon tartani a szemünket. A kopott szürke sziklák és a satnya fűcsomók jelezték, hogy itt azonnal a szélvihar martalékává lesz bármilyen növényzet. Ezek a barátságtalan szikláknak van egyfajta avíttas, időtlen szépsége, és tetszik, ahogy a világ végére elhajózva biztos lehetek abban, hogy legalább a világnak ez a sarka örökké érintetlen lesz, és ugyanúgy néz ki, ahogy évszázadokkal ezelőtt.

A szorost először európaiak fedezték fel 1615-ben, Isaac Le Maire, a tehetős holland kereskedő fia, akit azért indítottak útnak, hogy új útvonalat találjon a Holland Kelet-indiai Társaság által monopolizált északabbra eső útvonal* helyett. Isaacnek apja után nevezte el a szorost, de az ennél is fontosabb felfedezését az expedíció tehetős támogatói után nevezte el, akik a Hoorn nevű kisvárosból származtak. Mi nem fogunk mellszobrokat kapni, és nem rajzoljuk újra a térképet, de mi is a támogatóinknak köszönhetően vagyunk itt, akik részesülhetnek a tetteinkből, de egyedül a vendégszeretet formájában, ahelyett, hogy táblákat helyeznénk el a nevükkel az újonnan felfedezett szárazföldeken.

——-

* Magellán-szoros

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/03/ships-log-march-17th/

Pozíció: déli szélesség 53 fok 34 perc, nyugati hosszúság 101 fok 7 perc

Hallottatok a hidegről beszélni a 7 fokos tengervízzel, de az Antarktisz felől érkező hideg víztől egyre hidegebb van.  De én nem az vagyok, aki ül és didereg, úgyhogy elmondom, mit teszek azért, hogy kényelmesen érezzem magam és mindig akcióra készen álljak idelent.

Mivel a Spirit of Hungary-t nem lehet a kabinban vezetni, szemben a vetélytársaink hajójának többségével, szembe kell néznünk a déli óceán viharának széllökéseivel a kormányállásban… vagy engedhetjük Knutot, az autopilotot, hogy vigye egy ideig a hajót helyettünk, amíg a kezünket a grószshotton, az ujjainkat pedig az autopilot gombján tartjuk. A jéghideg víz és a folyamatos 50 csomós széllökések mellett könnyű a döntés. Az ügyeletben lévőnek folyamatosan készenlétben kell állnia, hogy beavatkozzon, szóval fel vagyunk öltözve a Musto vízhatlanjainkba és csizmáinkba, a kabátot a kezünk ügyében tartva. Ezalatt van egy vagy két réteg hőzáró felsőrész, egy vékony polár pulcsi és egy hosszú ujjú merinói gyapjúból készült aláöltöző. Alul van rajtam egy pár gyapjúzokni, hosszú merino alsónadrág, és egy extravastag tesztpéldány overál középső rétegként. És néha még így is fázom!

Amikor nem vagyok ügyeletben, beugrom az 5 fokos múmia hálózsákomba, ami a boltban túlzásnak tűnt, de az elmúlt napokban már nem annyira. A hálózsákot egy bivakzsákkal védem a nedvességtől, olyan mint egy kis mini sátorka. A titkos fegyverem pedig egy pár csizma, amilyet a hegymászók használnak az alaptáborokban, hogy melegen és szárazon tartsam a lábujjaimat.

A külső ruharétegek csak a harc felét jelentik, belülről is óvnom kell a belső tüzemet, hogy melegen maradjak. A zsírtartalékaim csökkennek, napközben enni kulcskérdéssé vált, mert egyre kevesebb az energiám és a természetes szigetelőanyagom. Íme egy lista arról, hogy mit ettem ma, kivéve az új- zélandi narancsot, ami a délvidéki diétám része. Adjunk hozzá egy jó adag mogyorót, és túl is vagyok a napi 2500 kalórián. Ezt a számot kiegészíti néhány cukor- és zsírbomba, mint a Fuzion Flapjack, ami mogyorós, szárított gyümölcsös, csokoládés és málnás (4) változatban létezik, merthogy vegetáriánusként elég nehéz elegendő kalóriát összeszedni a fagyasztva szárított ételekből.

-zabkása mazsolával és egy bögre kávé

-Kellogs Nutri Grain reggelizőszelet 182 kalória

-Barley-lentil rizottó 498 kalória

-Fuzion Flapjack 809 kalória (még egy bögre kávéval)

-Burkonyakrémleves 413 kalória

-Egy friss új-zélandi narancs

-Szójás gombás tészta 387 kalória

Most olvastam a Ernest Shackleton Dél című könyvét, hogy előre lássuk, mi vár ránk. Menekülni az antarktiszi jégbe fagyott hajóról apró evezős csónakokon valószínűleg az emberiség legjobb túlélési történetei közül való, még akkor is, ha ezzel összehasonlítva én modernkori puhánynak tűnök!

Le a kalappal az egykori Mini 650-es vitorlázó, Nick Bubb előtt, aki rekonstruálta az Elefánt szigetről*  átkelve a Déli-Georgia szigetére** egy nyitott csónakban, az akkori időszaknak megfelelő élelemmel és felszereléssel!

————

* Elefánt sziget: jéggel borított, antarktiszi sziget, magas hegyei vannak, és a nevét onnan kapta, hogy az első felfedezők elefántfókákat láttak a partján. Itt töltött el egy telet Ernest Shackleton csapata a mentőcsapatra várva 1916-ban

** Déli-Georgia sziget: a Déli-Sandwich szigetek egyike (az északit ma Hawaiinak hívják), kb. félúton Tűzföld és az antraktiszi félsziget között. Bálnavadász településekkel tarkított sziget, azaz nincs őslakossága, ma csak kutatók és múzeumi dolgozók lakják. Shackleton expedíciójának 3 tagja innen indult az Elefánt szigeten rekedt társaik megmentésére.

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/03/ships-log-march-12th/

Kicsit magányosnak érzem magam itt a déli Csendes-óceán közepén, a mezőnyünk már megkerülte a Horn-fokot, és a Volvós srácok is Aucklandben vannak. Társaságként egyedül a szörnyeteg, alacsony nyomású ciklon van itt tőlünk délkeletre, pont az utunkban. 2000 mérföld, míg keresztezzük, és a 968 milibaros légnyomás a közepén igazán nagy falat lesz. Most 40 csomóban vitorlázunk hármas reffen, viharfock-kal, ami konzervatívnak tűnik, de amikor az 50 csomós befújásokat megkapjuk, nem igazán akarunk már ezen kívül semmilyen vitorlát sem fent tudni.

A rossz körülmények ellenére az ég tiszta, és a hold még épp eléggé látszik ahhoz, hogy visszatükröződjön a habos hullámokon körülöttünk. Még épül, de a hullámok máris kisebb ház méretűek, és amikor leszörfözünk róluk, leesünk róluk vagy beléjük vágódunk, éjszakai sötét lesz odabent, ahogy a több tonnányi habos víz eltakarja a fényt a golyóálló polikarbonát ablakaink elől. Abban az erőfeszítésben, hogy kint maradjon a hajó orra, a hátsó ballaszt meg van töltve, és a Code 0 meg a J1 fock le van kötve a deckre. Arra ébredtem a szunyókálásból, hogy Nándor kiált, és attól féltem, hogy távolodni látom majd őt, ami a legrettenetesebb rémálmom mióta majdnem elvesztettem egy co-skippert az utolsó földkerülő versenyemen. Hála az égnek, még a fedélzeten volt, de küzdött, hogy a J1-et a hajón tartsa, mert a hullámok széttépték a vitorlazsákot, és elkezdték bevonszolni a vízbe a feltekert vitorlát, mint egy kolbászt. Bepakoltuk a vitorlát az állandó jeges vízözön alatt, és így leckét kaptunk abból is, hogy milyen gyorsan ki tud csúszni az irányítás a kezedből ezen a kegyetlen óceánon.

Amikor majd pár nap múlva megkerüljük a Horn-fokot, az kiszabadulás lesz, nem pedig a világ legőrültebb versenypályájának legyőzése. Épp most hagytuk el alulról a Nemo-pontot*, a Föld legelszigeteltebb helyét. Kelet-nyugati irányban félúton Chile és a Chatham-szigetek között, és szintén félúton észak-déli irányban az Antarktisz és a trópusi Pitcairn-szigetek között. De valójában azt mondani egy trópusi szigetre és a déli fagyott tömbökre, hogy “föld”, az olyan erőltetett, mintha menedéket keresve választhatnunk kellene Tom Hanks Számkivetettje (Wilson nélkül), vagy Ernest Shackleton jéghegyek közti próbatételei között. Még a Nemzetközi Űrállomás is közelebb van a Földhöz, mint most mi bármilyen szárazföldhöz, hiszen az csak párszáz kilométeres magasságban van!

Lesz némi vad rohanásunk előrefelé, hogy kiérjünk a Csendes-óceánról, de legalább tudjuk, hogy mi volt az étlapon! Jó étvágyat!

——

* Nemo-pont: ez a pont van a Földön a legmesszebb bármilyen szárazföldtől: http://bit.ly/1MqPvNm

Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/03/ships-log-march-10th/

Pozíció (technikailag): déli szélesség 51 fok 54 perc, nyugati hosszúság 130 fok 47 perc

Pozíció (a valóságban): a semmi közepén!

Most igazán a szörny köldökénél járunk, elhagyva a csendes-óceáni utunk felét (2176 tengeri mérföld van a Horn-fokig, 2332 tengeri mérfölddel vagyunk a bluffi megállónk után). Félúton, és most igazán a déli óceánoknak megfelelő körülmények között. Most épp 35 csomó fúj keményen, kint sötét van és nyirkosság, és egy alacsony nyomású terület után kúszunk, ami akár 50 csomós szelet is tartogathat. Épp most halzoltunk ki a jéghatár szélétől, hogy legyen még lehetőségünk kikerülni a vihar legrosszabb részét, de úgy tűnik, hogy a Renault telibe kapja a borzalmakat a Horn-fok kerülése közben. Sok szerencsét fiúk, rögzítsétek magatokat!

Úgy egyébként az élet szép, de igazán hideg. A tenger hőmérséklete lement 8 fokra, de a levegő még hidegebb. Látszik a leheletünk, így amikor Nándorral beszélünk, az úgy néz ki, mintha láncdohányosok lennénk, párafelhők mindenütt. Nem a hőmérséklet a legrosszabb, hanem az állandó nyirkosság, a hideg zoknik, és a spriccelő vízcseppek, amelyek átsöpörnek a hajón, valahányszor átcsap felettünkegy hullám.

Emlékszem, amikor az arizonai Phoenixbe mentünk tavaszi edzőtáborba a bringás csapattal, amikor főiskolás voltam, és lenyűgözött, mennyire ideálisak a körülmények edzéshez és versenyzéshez. Az összehasonlítás kedvéért ez márciusban volt, amikor Coloradoban még havazik. Beszélgetésbe elegyedtem egy helyi biciklistával, aki elmondta, hogy nyáron rendszeresen 40 fok feletti a hőmérséklet, „de nem érzed annyinak, mert ez száraz forróság”. Naná, gondoltam, máris kiszáradva és izzadva a könnyű tavaszi időjárásban. Száraz forróság vagy sem, de nedvesség jelentősen megváltoztatja a hőérzetet, és ha a napégette biciklisták Arizonában nyernek, akkor mi most vesztettünk a nedves hidegben!

Az éjjeli váltás alatt fekvőtámaszokat, felüléseket és guggolásokat végzek, hogy keringjen a vérem, és rendszeresen tartok leves evő szüneteket. Annyi réteg van rajtam, hogy egy eszkimo* otthon érezné magát, amíg át nem ér rajta a hideg. Van néhány kémiai elven működő melegítőpárnám**, és ezek jelentik a végső megoldást. Kiszedni a csomagolásukból olyan, mint felfedezni a szent grált! Ráteszem a gyapjú alsó rétegre a mellkasomon, és mint a Vasember világító energiacellája lassan átmelegítve boldog tengerészt varázsol belőlem. Kellemes percek a nyílt tengeren!

————–

* Ejnye Conrad, az eszkimo helyett már régóta az inuitot használjuk, mert állítólag csak az utóbbi számít politikailag korrektnek.

** A melegítőpárna vizet és szódium acetát trihidrátot tartalmaz, és egy kis rozsdamentes acélból készült fémkorongot. Amikor a melegítőpárna folyékony halmazállapotú, akkor lehet aktiválni a fémkorong meghajlításával. A kiváltott kémiai reakció felmelegíti a párnát.

Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/03/ships-log-march-9th/

Legutoljára több mint egy hónapja idéztem a verseny meteorológusától, de a lényege ugyanaz. A mezőny elején verseny zajlik, miközben a Spirit of Hungary egy szörnyedelem anticiklonban parkol, ami azután alakult ki, hogy a többiek elhagyták ezt a szakaszt.

Talán azért büntetnek, amiért gyerekként nagyítóval összegyűjtött napsugarakkal öltem hangyákat, de a verseny során rendesen fejbe vert és két vállra fektetett minden egyes magas nyomású zóna. A navigációs szoftverünk, az Adrena még mindig mutatja az előttünk haladó hajók sebességét és útvonalát, szóval látom, hogy merre járnak, a Cheminées Poujoulat 17 csomóval száguld, a többiek 14-gyel. Mi pedig? Mi most épp 2,3 csomóval.

Nándor listákat készít a módosításokról, amit szeretne elvégezni a hajón, mielőtt elindul a Vendée Globe-on, én pedig előkészítem a munkát, amibe akkor kezdek majd, amikor visszaértünk Barcelonába. Érzem, hogy mindketten alig várjuk, hogy visszaérjük, és le tudjuk vonni a tanulságokat ebből a versenyből, hogy okuljunk a következőek javára. Az egyetlen biztos dolog a széllel kapcsolatban, hogy változni fog, de rengeteg türelmet és vitorlacserét igényel, mire kijutunk innen.

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/03/ships-log-march-6th/

Hajónapló, március 3.

Pozíció: déli szélesség 49 fok 20 perc, nyugati hosszúság 163 fok 8 perc

Van néhány pozitívum abban, hogy megálltunk félúton, azon kívül persze, hogy meg tudtuk javítani a kiel csavarjait. Miután a kis reachert a nagy gennakerre cseréltük, van időm leülni, és megenni a (francia) bajnokok reggelijét…. Fekete kávé és pain au chocolat*! Minden nap ettem ilyet marseille-i a Calanques-tól a roscoff-i hagymaföldekig, de mostanáig a Csendes-óceán közepén egy földkörüli versenyen még sosem!

Egyébként a fedélzeten minden oké. Úgy tűnik, hogy Nándor jobban alszik éjjel, mint nappal, ezért átvettem a hosszú éjszakai ügyeletet kireffelve és a nagy gennakerrel a helyi idő szerint reggel 8-ig (a Cook-szigeteki Rarotonga a legközelebbi időzóna), majd felkeltettem Nándort a reggeli váltáshoz. Így mindketten jól alszunk, és nem vagyunk a bevett szokás szerinti ügyeleti rend rabjai. De most ideje aludni…

——-

* pain au chocolat: leginkább egy csokival töltött croissant-ra hasonlít, mármint ízben, mert a formája kicsit más

Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/03/ships-log-march-3rd/

Sosem térhettünk volna jobbkor vissza a tengerre. Bluff elhagyása után az első éjszaka nyugodt volt, olyan idegesítően nyugodt, ami a spanyol rajt utáni rémálomra emlékeztetett bennünket, aztán kelet felé préseltünk 30 csomóban. Az átlagsebességünk az elmúlt 10 órában 18,4 csomó volt, és amint kiérünk ebből a frontból, már le is tudtuk a Csendes-óceán negyedét egyetlen hosszú hétvége alatt. Jó lenne, ha lenne a közelben hajó, hogy összemérhessük ezt a remek eredményt, mert jellemzően csak az élen állóknak vannak 18 csomós átlagaik.

A kereskedelmi kikötő színei és hangjai után arra számítottam, hogy a déli óceánok szürkeségének ötven árnyalatába térünk vissza, de erős napsütéssel, kék éggel és a fedélzet felett fehéren szikrázó vízeséssel áldott meg minket az időjárás. Mivel a fröcskölés intenzív, a szél erős és kifújt, a vitorlatervünk nem változott az elmúlt 24 órában, így jól aludtunk a megszokott négy órák alatt, én pedig a francia tudásomat csiszolgatom.

Emlékszem egy középiskolai barátom kétségbeesésére, miután megkapta az újabb házi feladatot, amint a könyörtelen Monsieur Deutreu javított tele a piros tintájával. Olyan komolysággal végezte a munkáját, mint akit a Francia Speciális Haderő nyelvészeti százada bízott meg, hogy megríkatottt középiskolásokkal védje a francia nyelv szentségét. Most a digitális Deutreau dirigál, mert egy olyan iPad alkalmazást használok, ami segít csiszolni a franciámon, amíg vitorlázom. 2008 végén érkeztem Franciaországba, és gőzöm sem volt, hogy fejezzem ki magam. Aztán egy Mini 6,50-ben kötöttem ki, ahol megtanultam a vitorlázás alapszavait, a számokat, a szélirányokat és a káromkodásokat. 2009 végére befejeztem az első szóló transzatlanti versenyemet, és teljesen jártas voltam a francia nyelvben, de csak az említett témakörökben. Apránként majdnem folyékonyan beszéltem, de az írásbeli tudással még voltak gondok. Szembesültem a valósággal, amikor az új ragozási alkalmazás tíz kérdés után azt mondta, hogy kezdő vagyok, és az alapvető igeidőkkel kellett kezdenem. Sajnos meg is változtattam a beállításokat, hogy a lehető legegyszerűbb legyen. Deutreau visszavág!

Gyerekkoromban magával ragadott Thor Herredahl Kon Tiki expedíciója, mert imádtam az aktív antropológia elméletét. Röviden elmagyarázva: ő azt gondolta, hogy a Polinéz szigetvilágot balsafa tutajokon érkező latin-amerikai emberek népesítették be. Emiatt aztán épített egy tutajt Peruban, felrakta rá néhány norvég és svéd haverját, és sikeresen átkelt a Csendes-óceánon, persze közben a naptól csúnyán leégett, és beteg lett a repülőhalaktól. A DNS vizsgálatok és a archeológiai leletek megcáfolták (fantasztikus összefoglaló Yuval Noah Harari friss bestseller „Sapiens” című könyvében), de akkor is értékelnünk kell az elköteleződését az elmélete iránt. Emiatt nevezem a mindenkori autopilotot Kon Tiki egyik legénysége után Knut-nak, mert tetszik a kérges szakállú svéd tengerész gondolata, aki vigyáz a dolgokra, amíg én alszom.

Nándor viszont mindig Mr. Banes-nak hívja az autopilotot, egy sofőr után, akit valamilyen angol tv drámában látott 30 évvel ezelőtt. A jóindulatú barreur-be (kormányos franciául) vetett hitünk történelmi előzményekkel rendelkezik. 1898-ban Jushua Slocum volt az első, aki egyedül vitorlázta körbe a Földet (3 év alatt). A hihetetlen utazása során három napos magas láz ütötte le a lábáról, majdnem meghalt, és egy hűséges kormányost hallucinált a hajóra, aki átvitorlázott vele a viharon.

Szóval engedjétek meg, hogy Conraddal, a franciául beszélő kiwi-amerikaival, Nándorral, a magyar hajóépítővel, Mr. Deutreau-val, Mr. Banes-szal és a napégette Knut-tal a Spirit of Hungary fedélzetén együtt keljünk át a Csendes-óceánon. Ennyi emberrel a fedélzeten nem csoda, ha párolognak az élelmiszer-készleteink.

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/03/crowded-house-at-sea/

Hajónapló, 2015. február 23.

Conrad Colman naplója

Pozíció: déli szélesség 49 fok 13 perc, keleti hosszúság 157 fok 19 perc (450 mérföldre délnyugatra az új-zélandi Déli Sziget aljától)

Egy gyors megálló Bluff-ban, a Déli Sziget legdélebbi pontján, ahol alaposan átnézhetjük a hajót, lezárhatjuk a grósz-drámát, és Nándor meggyógyulhat a tegnapi árboc teteji mészárszékben szerzett sérüléseiből.

Nem érezzük kudarcnak ezt a megállót, ez inkább tanulási lehetőség a megtett ezer mérföldekből, és új megoldások kipróbálása a hátralévő mérföldekre, hogy növeljük az esélyét annak, hogy épségben visszaérkezzünk Barcelonába. Nándor is és én is hosszú távú játékot játszunk itt. Ő a Vendée Globe-ra való visszatérésére készül, én pedig az első támadásomra, olyan szóval, ami jobban ideillik, mint valaha, ezen az egykezes versenyen 2016-ban. Ha a pár versenyen kívüli óra egy jól megválasztott kikötőben lehetővé teszi számunkra, hogy felülkerekedjünk a problémákon, és jobban felkészüljünk a jövőbeli kihívásokra, akkor benne vagyunk.  Tény, hogy készítettem egy pro és kontra listát, és az egyetlen érv a megállás ellen az volt, hogy még várnom kell pár évet, amíg be tudom fejezni az első megállás nélküli Földkerülőmet. Ezt be kellett áldozni.

Szóval (mivelhogy a levegőben van az Oscar díj átadása, igen, mindenről tudok szeretném megköszönni Gray nagybátyámnak, aki épp most Aucklandben rohangál szerszámokat és tartalékokat vásárolva, hogy szerdán találkozzon velünk Bluff-ben. A nagy csapatoknak profi háttércsapatuk van, hogy Európából repüljenek kartonnyi cuccokkal oda, ahova kell, de fenntartva a Spirit of Hungary projekt lelkületét, mi ezt családon belül oldjuk meg, és persze nagyon jó lesz látni egy barátságos ismerős arcot a kikötőben, amikor megérkezünk. Egy ezermester és hajóépítő rokon, szuper lesz megosztani az IMOCA dicsőségét Gray-jel, miközben a legtöbb profi sporthoz képest itt sajnos jóval több a büdös zokni, mint a pom-pom lány.

Fotó: Nouvelle Zélande Tours



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/02/ships-log-february-23rd-2/

Hajónapló, 2015. február 19.

Conrad Colman naplója

Pozíció: déli szélesség 47 fok 32 perc, keleti hosszúság 127 fok 24 perc

Nándor olyan elkeserítő hírrel ébresztett reggel, hogy az utolsó szélműszerünk is letört az árboc tetejéről, viszont öröm az ürömben, hogy nem esett be a tengerbe, hanem ott maradt lógva. Volt egy kis időnk megjavítani, mielőtt még minden vékony kis drót elszakadna benne. Felpattantam, felöltöztem, felvettem a beülőt és a sisakot, és felugrottam az árbocra. Biztonságba helyeztem a műszert, és kicsavaroztam a csatlakozóját, hogy le tudjam vinni megjavítani.

Reggelizés közben arról beszéltünk, hogy hogyan is lehetne megjavítani az eltörött kart, mert a ragasztott csatlakozás szétment. Hamar észrevettük, hogy ellenőrizni kell a csatlakozó irányát a műszerhez képest, mert fejjel lefelé megragasztva nem fogja megoldani a problémát. Küldtünk e-mailt az európai szakértőknek tanácsért, de még mindig kora reggel volt, szóval volt pár óránk a válasz megérkezéséig. Eközben rájöttünk, hogy a válasz a kérdésünkre ott van a fejünk felett 30 méternyire (100 lábnyira) az árboc tetején.

Felkészültem, hogy újra másszak, de immáron pánik nélkül, mert már nem kellett megmenteni az alkatrészt a letöréstől, de meg kellett néznem, hogy mi hogy van odafent. Körülbelül 28 csomós szél fújt, siklottunk lefelé a hullámokról a kis reacherrel és az egyes reffen lévő grósszal, és amikor elhagytam a cockpitot, 20 csomós sebességet láttam utoljára a kijelzőn. Megfontoltuk, hogy betekerjük-e a vitorlát, vagy kicsit lassítsunk, de valójában biztonságosabb felmászni, ha a hajó feszültség alatt van, mert stabilabb a dőlésszög, és a hajó sebessége lecsillapít néhány rázkódást. Felmászni egyébként nem könnyű, és túl nehéz lett volna megkérni Nándort, hogy (ismételten) csörlőzzön fel az árboc tetejére, tehát fel kellett húznom magam. Az árbocra kulcsolt lábakkal felhúzókba és backstage-be kapaszkodva húztam fel magam, a csípőmmel támaszkodva képes voltam arra, hogy jól haladjak felfelé. Az egyedüli felmentést a saját súlyom folyamatos megtartása alól a szálingokon való pihenés jelentette.

Miután visszaigazoltam a csatlakozó irányát a javításhoz, Nándorral megragasztottuk a szélműszert, és betettük a meleg motortérbe. Néhány órával később, amikor felhők gyülekeztek a horizonton, felmásztam harmadszorra is az árboc tetejére Nándor örömteli kiáltásával a cockpitból, hogy működött, amikor visszadugtam! Nagy megelégedést jelent, hogy a hátralévő 50 napban nem kell saccolnom a szél erejét és irányát, különösen a Csendes-óceánon való átkeléskor! Le újra a deckre, vitorlát cseréltünk, és igencsak éreztem a karomban és a vállaimban a napi melót, estére ki is ment belőlem az erő.

Utóirat. Gyakran nézegetem a térképet, hogy jellegzetes útjelzőket találjak, hogy pontosan jelenthessem a szélességi és hosszúsági fokokat, mert néhány ember fokokban gondolkozik, amikor meg kell határozni a helyzetünket. A mindennapjainkban máshoz viszonyítjuk a helyzetünket, mint pl. „emellett a fa mellett állok, vagy találkozzunk a parkban”. Ilyen összevetésben nehéz meghatározni, hogy hol vagyunk, ugyanúgy mint ahogy Ausztrália közepe egy hatalmas sivatag bármilyen nagyobb város nélkül. Mégis büszkén jelöli a térkép az Ivy Tank Motelt*! Végülis Perth és a keleti part között ezen kívül egy nagy csomó semmi van…

——–

* és tényleg:

http://goo.gl/TRiAjB

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race

Hajónapló, 2015. február 18.

Conrad Colman naplója

Pozíció:

déli szélesség 44 fok 42 perc, keleti hosszúság 116 fok 37 perc

Elhagytuk az Indiai-óceánt, végigküzdve az utat, több mint két héten át kreuzolva. Emlékszem, hogy a Global Ocean Race során 18 napig tartott átkelni az Indiai-óceánon. A Banque Populaire*, ami a 40 méterével a legnagyobb óceáni verseny trimarán, szintén 18 nap múlva hagyta el Leeuwint miután elrajtoltak Európából, és hogy én a 40 lábas hajómmal elindultam Cape Town-ból. Folytatták, és felállították a 45 napos megállás nélküli hajózás rekordját, szóval nem éreztem magam rosszul, amiért otthagytak az általuk felvert “porfelhőben”.

Szóval elhagytuk az Indiai-óceánt, de merre járunk most? A déli Csendes-óceán csak Új-Zéland után kezdődik, valahol a Nagy-Ausztrál Öböl (Great Australian Bight) alatt hajózunk. Az meg mi – hallom a kérdést magamban. Úgy hangzik, mint valami gyorsétterem hálózat vagy egy kapafogú szépség, aki elkeseredetten várja a sorát a fogorvosnál**. A Nagy-Ausztrál Öböl egy hatalmas öböl Ausztrália déli részén, ami valószínűleg az Antarktiszhoz kapcsolódott, amikor még csak egy hatalmas Gondwana őskontinens létezett millió évekkel ezelőtt.

Szóval most akkor hol is vagyunk, mit hagytunk épp el? Ezek a megállás nélküli Földkerülő versenyek tipikusan úgy írhatóak le, mint a „három nagy fok” versenyei. A Jóreménység-foka és a Horn-fok elég egyértelmű pontok, mint az afrikai és az amerikai kontinensek legdélebbi pontjai. A harmadik ilyen fok a Cape Leeuwin Ausztrália délnyugati csücskén. Bár nem ez a legdélebbi pontja Ausztráliának, ami valójában a Whale Head (Bálnafej) Tasmániában, ami több mint 600 mérföldnyire északra van a jelenlegi helyzetünktől, és különösen fontos az utunk szempontjából. De ez csupán olyan, mint egy útjelzés az országúton, mert ha el kellene kezdenünk feljegyezni őket, akkor beszélnünk kellene Új-zéland Déli Fokáról, Madagaszkárról vagy a Húsvéti-szigetekről is.

Akárhogy is, ez egy mérföldkő az úton, még akkor is, ha elfogadva Új-zéland és Ausztrália rivalizálását nem tudom kiválasztani mint „a nagyot”. Még 11000 mérföld van hátra, nemrég hagytuk el teoretikusan a féltávot is. Minden nap közelebb visz az otthonunkhoz, akkor is, ha csupán integethetek szülővárosomnak, Aucklandnek, a kies Auckland-szigeteken, amit egy pár nap múlva hagyunk majd el.

*Loick Peyron Földkerülő trimaránja, számos rekordot megdöntött

** Szójáték angolul: a bight (öböl) szó úgy hangzik, mint a bite (harapás).

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race

Körülmények: szürke. Szél: szemből. Előrejelzés: továbbra is szembeszél. Hangulat: rossz.

Conrad Colman naplója, 2015. február 4.

Az offshore vitorlázás nem minden nap extrém*. Ma sem volt az, a nedves szürke és a sivár fehér végtelen változatai vettek körül, és nem, lányok, ez egyáltalán nem a Szürke ötven árnyalata**, amitől legalább lenne egy kis izgalom!

Jelenleg ugrándozva folytatjuk utunkat a hullámos tengeren kreuzolva, az össze-vissza fújó szélben, amitől körülbelül annyira vagyunk gyorsak és izgatottak, mintha egy béna öszvér húzna egy kátyúkkal teli gokartpályán. A Spirit of Hungary majdnem annyira élvezi a körülményeket, mint mi, minden hullám csattan rajta egy hatalmasat, és az aktuális széllökéstől függően átcsap a víz a decken. Volt egy izgalmas pillanatunk, amikor egy nagyobb hullám miatt véletlenül csapást váltottunk. A kiel, a ballaszt és minden cuccunk a hajó egyik oldalában vannak, hogy növeljük a teljesítményünket, a hajó átdőlt, és részegen fetrengett a rossz oldalon lévő vitorlákkal. Ráengettem a shottokra, átraktam a backstage-t, és a helyes irányba fordítottam a hajót, de feltűnt, hogy a széljelzők megbolondultak. A fetrengés levitte az árbocon lévő szélműszert, egyetlen biztonsági műszert hagyva nekünk a világkörüli út hátralévő részére.

Kettőnk közül az egyik mindig a hajót felügyeli, hogy a másik pihenhessen.  Lemosdottam szivaccsal a napközbeni relatív melegebb időben, és Robert Louis Stevensontól*** olvasok a korallszigetekről és a trópusi Csendes-óceánról. Ójaj, országomat egy kókuszdióért!

Itt a kevésbé trópusi Indiai-óceánon három-négy albatrosz és néhány kormos viharmadár**** követ minket időről-időre, amelyek gyönyörű fekete sziluettet alkotnak a szürke felhők előtt. Az albatroszok néha egészen alacsonyan repülnek a hajó mögött pár méterrel, és olyan mintha ezeket a vicces, pirosba és fluor-sárgába öltözött vicces figurákat, azaz minket figyelnének. A papamadár nyilván azt gondolja, hogy tojás Tónit és Fecó fiókát hónapokig etethetné egyikünk húsával. Első pillantásra úgy néznek ki, mintha nagy sirályok lennélek, de ezek hosszú távolságon keresztül gyönyörűen siklanak egy ujjnyira a hullámok felett, könnyedén a dühös tengeren. Órákig tudom nézni a privát repülőosztagunkat, és nagyon értékelem a társaságukat itt mindentől távol, az isten háta mögött.

—————

* Conrad itt a Volvo Ocean Race „Life at the extreme” szlogenjére (és dokumentumfilm-sorozatára) utal.

**E.L. James: A szürke ötven árnyalata. Egy trilógia első kötete, népszerű, szexuális tartalmú kortárs ponyvaregény.

*** Robert Louis Stevenson: XIX. századi skót ifjúsági regényíró. A Kincses sziget vagy a Dr. Jekyll és Mr. Hyde megvan?

**** Egyáltalán nem biztos, hogy ez a magyar neve. Ilyen:

http://bit.ly/1I2uYjz

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/02/ships-log-february-4th/

Pozíció:

déli szélesség 43 fok 34 perc, keleti hosszúság 15 fok 47 perc

Sebesség: 10,4 csomó

Talán kicsit fura, hogy egy hajón a vízre panaszkodom, merthogy azzal vagyunk körülvéve, de éppenséggel ez most személyes kérdés! A nyaki részen, a csuklón és a bokán gumiszigeteléssel elátott trockenjeinknek köszönhetően szárazak maradhatunk a legrosszabb időjárásban is. Volt már jópár napsütés nélküli szürke napunk, vastag ködben, ami kevesebb mint egy mérföldre csökkentette a látótávolságot , és mindent nyirkossá tett még a hajó belsejében is.

Vannak kis generátorjaink, amiket a hajó után húzva áramot tudunk termelni az autopilothoz, a fényekhez és a navigációs computerhez, úgyhogy a motort csak pár órára kellett beindítanunk az elmúlt egy hónap alatt. Így aztán a fogyasztásunk kiváló, 8000 mérföld alatt alig 10 liter üzemanyag fogyott. Tekintettel az energia szükségletünkre, ma mégis be kell majd indítanunk a motort, mert Nándornak nincs több száraz zoknija, és muszáj némi meleget teremtenünk ebben a krízishelyzetben.

Légyszi küldjetek felénk ma este meleg és száraz gondolatokat a kályháitok mellől!

Fotó: Gilles Martin-Raget/Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/02/ships-log-2-february-2015/

Pozíció déli 43 fok 25 perc, keleti 4 fok 36 perc

Az utolsó 24 órában megtett táv: 347 tengeri mérföld

Távolság a One Ocean One Planethez képest: csökkent!

Most keleti irányba repülünk, holtversenyben a Neutrogenával a mai nap leggyorsabb hajója címért! Fantasztikus ilyen erős szélben haladni, most a Spirit of Hungary felkaphatja hosszú szoknyáját, és igazán rohanhat.

Tegnap éjjel egy átmeneti zónán haladtunk át, kisebb széllel, és meghalzoltunk, amikor fordult a szél déliről észak-keletire. A nagy déli óceán itt komoly széllel hajszol minket, ezért éjjel nagy odafigyeléssel időzítettük a vitorlacseréinket, és ahogy egyre épült a szél, úgy váltottunk mindig eggyel kisebb vitorlára. Visszaváltottunk a legnagyobb gennakerről a kisebb reacherre, majd a kis fockra, és most a még annál is kisebb fockra, ami az utolsó variáció a viharfock előtt, de a most épp 36 csomós ráfújások vannak, szóval biztonságban leszünk.

Az éjszaka csodálatosan nyugodt volt, mielőtt megérkezett volna a vihar, hatalmas holddal és fénylő csilagokkal, csak a frontot megelőző néhány fátyolfelhő volt az égen. Ezek magas szintű felhők, amelyeket más felhőkkel szemben nem vízcseppek, hanem jégkristályok alkotnak, de gyönyörűek és kifinomultak, viharosabb időjárási körülmények hírnökei. Már keleti irányba robogunk, az ég ragyogóan kék, és folyamatos 30 csomó feletti szelünk van. A szigorúkék tenger ezüstösen csillog a napfényben, és fehér permet fut rajta végig a széllökések nyomán. Minden adott egy jó naphoz a vízen, és ez frissítő változás a szürke árnyalataihoz képest, amelyek egyébként dominálnak ezen a tájon.

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/02/ships-log-jan-31st/

Már négy hete a tengeren, és végre megkaptuk, amiért jöttünk: tomboló szél, átlagosan 15 csomó 30-as ráfújásokkal. Otthon érzem magam, főleg hogy végre elértük a születésem szélességi fokát, és izgulok, hogy képesek vagyunk-e keményen nyomni ilyen körülmények között is, amelyek végre jutalmazzák erőfeszítéseinket.

A sok apró probléma, majd a nemrégen történt felhúzó-afférunk után rájöttem, hogy a hangulatunk együtt süllyedt a versenybéli helyezésünkkel. Aztán mégis meg tudtuk fordítani a dolgokat azáltal, hogy mégis megoldottuk a grósz problémáját, és kisebb szelekben is majdnem teljes vitorlafelülettel tudunk majd vitorlázni, miközben erősebb szelekben se kerülünk hátrányosabb helyzetbe, merthogy reffelni kellett volna, de nem tudtunk. A versenyhajók kényes jószágok, de a gondokat úgy megoldani, hogy játékban maradjuk, és közben csökkentsük a távolságot az előttünk lévő hajókhoz képest, hát ettől úgy érezzük magunkat, mint akik uralják a helyzetet, és nem csak kontrollt vesztett utasok vagyunk.

Szóval már négy hete versenyben, megvan a kellő bizalmunk, tapasztalatunk, és a megfelelő időjárási körülményeink ahhoz, hogy hagyjuk, hogy a Spirit of Hungary lerázza láncait és meglódulhasson. Látva a decken átcsapó hullámok habját és a cockpit felett átzúduló vízfüggönyt, az eredmény lenyűgöző. Miután kiszivacsoltunk egy hullámot, ami annyira mélyen bevágott, hogy minden ablak a habzó víz alá került. Ennek a spiccelésnek van harapása is, mert amikor előrementem a vordeckre ellenőrizni a bekötéseket, és fotózni párat, kilökte a lábamat alólam, és megreptetett! Hát nem egészen olyan, mint a nagyanyád habfürdője!

A keményebb viszonyok előhoztak néhány új képességet is, nevezetesen azt, hogy hódok vagyunk. Az eszkimóknak több mint ötvenféle szavuk van a hó különböző típusaira és állagára, én pedig meg tudom különböztetni a hajón átcsapó hullámot, a deckre fröccsenő vizet és a cockpitba spriccelő permetet. De miért pont hód? Néhány kétségtelenül frusztrált etológus összefutott egy szerencsétlen hódcsaláddal, és miközben egy vízcsobogásos hangfelvételt játszottak vissza a hódvár mellett, nézték, ahogy az állatok lemondtak az alvásról és az ételről, hogy ösztönösen megkeressék a lyukat, és megjavítsák az otthonukat, ami persze tökéletes állapotban volt.

Ugyanígy én is a legmélyebb álmomból keltem fel egy halk csobogó hang miatt, alig volt hallható a “durr” és “csobb” hangok kakofóniájában, ami a napi társaságunkká vált, mióta a deli vízeken járunk. Kiderült, hogy a víz az árboctalpnál beerőltette magát az egyik kábelcsatornába, és a kiel mellett gyűlt össze. Mint egy hód, én is egy vödörrel rohangáltam, és addig szivacsoltam, amíg meg nem találtam a forrását, és meg nem állítottam a szivárgást. Na ilyen buzgó hódnak lenni.

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/01/wind-waves-and-beaver-stories/

Van egy gyerekkönyv ezzel a címmel, hogy „Nem jó, nagyon rossz nap*”, és ez a cím passzolt a mai napunkhoz.

A gyenge szélből való menekülő utunkat követve az időjárás előrejelzés felett csorgattuk a nyálunkat, ami azt mutatta, hogy szolid 20 csomós szelünk lesz kedden, és végre nekiláthatunk utolérni a többieket. Ezzel a tudattal kezdtünk el felkészülni az erősebb szélviszonyokra, amiben részünk lesz, amíg pár hét múlva vissza nem térünk az Atlanti-óceánra. Észrevettem néhány kidörzsölődött részt a grószon, úgyhogy előkészítettem pár vitorlafoltot és a Dr. Sails ruganyos epoxy ragasztóját, hogy gyorsan lehúzzuk a grószt, feltegyük a foltokat, és 10 percen belül vissza is húzva már teljes sebességgel haladhatunk.

Kiderült, hogy bonyolultabb a dolog, mert találtunk néhány részt, ami több ragasztót és kevlar patchet igényelt, hogy rendesen meg legyen csinálva. A hőségben a nehéz grószunk  utolsó szakaszát csörlőzni komoly erőfeszítést igényelt, szakadt rólunk a víz, úgyhogy örültünk, amikor végre fent volt a vitorla, és meghalzolhattunk dél felé. Halzolás után vettem észre, hogy a grósz lelazult, újra felhúztuk, és biztonságosan rögzítettem a felhúzót a helyén. A vitorla megint lecsúszott, ami idegesítő volt, mert már volt ezzel problémánk korábban is. Távcsővel megnézve kiderült (igen, tényleg ennyire magas az árboc), hogy a felhúzó kijött, és gyakorlatilag belevágott az árbocba.

A carbon árbocunk hihetetlenül erős, de a high tech felhúzó kötelünk keményebbnek bizonyult. Terhelés alatt kiugrott a csigából az árboc tetején, és belefűrészelt 30 centit az árbocba, amíg teljesen be nem szorult. Kiakadtunk, mint maga a felhúzó, mert a vitorla se le se fel, miközben érkezőben volt a erősödés (szélerősödés), és ez olyan, mintha a gázpedál padlóig lenne nyomva, miközben az út kanyarodik. Felhúztam Nándort az árbocra, ő néhány kísérlet után le tudta vágni felhúzót, hogy ki lehessen fűzni (azt hiszem, ma tanultam néhány új magyar szót!), és leküldte nekem az elvágott végét javítani. Most van egy extra grószfelhúzónk csigával bekötve a helyére az árboc tetején a sérült helyett.

A javítás következménye, hogy a továbbiakban nem használhatjuk a grósz teljes felületét, tehát kis szelekben kompromisszum kell a verseny hátralévő részében. Ez elképesztően frusztráló, mert az elmúlt hetekben egyre jobbak és jobbak voltunk, és tényleg vártuk, hogy a legjobbat hozhassuk ki magunkból. Mégis büszkék lehetünk magunkra, hogy milyen jól dolgoztunk együtt a gyors javítás érdekében, és nem kellett kikötni, hogy megoldjuk, vagy feladni a versenyt.

Még mindig itt vagyunk, és küzdünk…. Folytatódik a következő fejezetben.  Várom a pozitív eseményeket, és remélem, hogy a következő oldalakon már azok várnak ránk!

————–

*

Judith Viorst

: Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day (1972)

Angolszász nyelvterületen népszerű, egy srácról szól, akinek aznap nem jön össze semmi, musical is készült belőle, és meg is filmesítették.

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/01/conrad-and-nandors-no-good-very-bad-day/

Ezt a trackeren nem láthatod, mert csak naponta párszor frissül, de kígyóvonalban vitorláztunk szanaszét a tengeren, hogy délre keveredjünk ebből az anticiklonból. Elég nyugodt átkelésünk volt a Doldrums-nál az egyenlítőn, eső és vihar nélkül, de úgy tűnik, hogy most megfizetünk ezért. Legalább három zivatarfelhő van körülöttünk állandóan, amiből épp keleti vagy nyugati szél fúj, vagy pont elvesz minden szelet.

Ezek a felhők rettegésben tartják a vitorlázót, mert a kialakulásuk teljesen véletlenszerű. Pont annyira tudod megjósolni őket, mint a buborékok felbukkanását egy fazéknyi forrásban lévő, bugyogó vízben. A hasonlat stimmel, mert ezek a hatalmas felhők egy szempillantás alatt alakulnak ki az óceán felett felgyülemlett meleg levegőből, az atmoszférában alakultak ki az elmúlt pár nyugodt napban.  Először úgy viselkednek, mint a porszívó, ami felszív minden levegőt a környékén, miközben a feje egyre dagad, aztán nagy sebességgel okádja vissza a tenger felszínére, folyton megfordítva a szél irányát. Az egyetlen előnye a nagy zuhé, amivel le tudtuk mosni az elmúlt forró napok mocskát és frusztráltságát.

Alapvetően létezik széltaktika az ilyen felhők különböző kialakulási fázisaira, de ezek itt úgy rohangálnak körülöttünk, mint az Apokalipszis három lovasa*, és lehetetlenség tervet állítani a megüdvözülésünkhöz. Tehát itt tekeregtünk, az egyikből kikerültünk kelet felé, hogy aztán kiüssön minket a másik felhő, visszakényszerítve nyugat felé. Számtalan vitorlacsere után úgy tűnik, hogy a legrosszabbon már túl vagyunk, és ma este már stabilabb szelek fújnak majd, amelyek végre biztonságos területre visznek.

—————-

* A Bibliában négy van belőlük: a

Háború

, a

Halál

, az

Éhínség

és a

Pestis

megtestesítői. A Jelenések könyvében szerepelnek, és a középkori kereszténység meghatározó motívumai voltak, de máig használják az irodalomban, a filmművészetben és a zenében. Még Conrad Colman is metaforaként használja… J

Fotó: Gilles Martin-Raget/Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/01/wow-another-tough-day-in-the-office/

Balra Gibraltárnál, balra a Jóreménység fokánál, balra Horn-foknál, és a munka kemény része el is van végezve. Természetesen ez némileg összetettebb; foglalkoznod kell a nagy fekete felhőkkel és az óceán „kemény kis úszó kekszdarabkáival” (jéghegyek) a sarkok mentén. Mégis van egy út, amit fájdalmasan egyszerű végigvitorlázni, méghozzá Európából a Karib-térségig. Az elképzelés az, hogy addig mész délnek, amíg a vaj olvadni nem kezd, aztán jobbra fordulsz, és ezt a szélességi fokot követve addig mész, amíg meg nem érzed a rumos italok illatát. Elméletileg ez azt jelenti, hogy az északi szelekkel hátszelezel Portugália partjai mentén, le Marocco mellé, amíg meleg nem lesz, és amikor a passzát szelek keletibe fordulnak át, akkor folytatod a hátszelezést az út végéig. Ez az elv mintegy önszabályozó is, mert egy hidegebb év esetén tovább mész délre, a vaj csak Grenada és Barbados magasságában kezd el olvadni, de ha igyekszel, még elcsípheted Antiguát vagy Guadeloupe-ot.

Miért hozom mindezt fel? Megvolt a saját vajtesztünk a fedélzeten egy nagy doboz Lindt praliné formájában, amit a rajt napján kaptunk ajándékba. A jó munka jutalmaként örömmel fogyasztottuk, és ez volt az első nap, amikor a bonbon krémmel töltött belseje igazán puha és krémes volt!

Amikor a világ körül versenyzel ilyen messze a megszokott útvonalaktól, igazi kalanddá válik, ez valódi próba embernek és gépnek egyaránt, de őszintén szólva már messzire kerültünk attól, hogy amikor a dolgok igazán szörnyűvé váltak, a tengerészek bogarakat ráztak ki a kétszersültes dobozaikból, és megfőzték levesnek a fókabőr csizmájukat. Van nálam egy elektronikus példány Earnest Shackleton* Dél című regényéből, hogy a déli vízeken olvasva szembesüljek azzal, hogy mi is vár ránk. Ha találok valami jó leves receptet, majd megosztom!

———-

* brit felfedező, három antarktiszi expedíciót vezetett

Fotó: Spirit of Hungary, BWR



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/01/navigation-by-food-stuffs/

Az éjszakában nem csak a gyerekszobában ugorhatnak szörnyek elő a semmiből.Egy hosszú délutánon keresztül vezettem a hajót a korábbi osztályból szerzett szokásaim szerint… Egy üveg víz és némi mogyoró a kezem ügyében, fent a nagy gennaker és egyes reffen a grósz. Sajnos ahogy leszállt az este, a szél erősödött, erősebb volt a biztonságosan vitorlázható tartománynál, így feltettük a kis reachert. Nándorral a cockpitban beszélgettünk a vitorlacsere után, amikor egyszercsak mindketten fura, tompa zajt hallottunk. Feltételeztem, hogy elütöttünk valamit, ellenőriztük a kormányokat és amit a kielből láttunk, de minden tiszta volt. Folytattuk hát utunkat a kisebb vitorlákkal, de egész éjjel a műszerekkel küzdve csak nem láttuk az elvárt adatokat. Hajnalban úgy döntöttünk, hogy újra felhúzzuk a nagyobb gennakert, de a sebesség mégsem nőtt annyira, mint az várható lett volna.

Aztán egyszer csak beugrott a fura hang, amit éjjel hallottunk. Ledugtam a GoPro kamerát a hajó alá, és a fotókról kiderült, hogy jókora hálót vagy textilt vonszolunk a kielen. Betekertük a gennakert, és szélbe álltunk, majd tolatni kezdtünk, hogy a cucc leússzon a kielről. A további fotókról kiderült, hogy a háló részben lekoptatta a festéket a kielről, de egyébként nem sérült meg.

Nem igazán tudom, hogyan, de a nagy izgalomban Nándor megcsúszott, amikor jött vissza a cockpitba, és beverte a fejét. Amikor újra felvettük az irányt, levette a sapkáját, és kiderült, hogy egy 3 centis véres seb van a koponyája hátsó részén. Teljes sürgősségi ellátási módba kapcsolva levágtam a haját, leborotváltam a seb környékét, lekezeltem Betadine-nal, és steril tapaszokkal összehúztam a sebet. Készen álltam, hogy bevessem a rajt előtti orvosi tréningen tanult új varrat-technikámat, de Nándor jobbnak látta ezt a megoldást. Talán elvettem a kedvét azzal, hogy ösztönösen a fuxoló készletem 10 centis tűjéhez és 1 mm-es dyneema cérnájához nyúltam….

Most már tudom, hogy vannak emberek, akik szélsőséges esetekben hasonlítani tudnak kis kedvencükre, például szakállas-rongyos férfiak a bozontos kutyáikhoz, de azért ez mégis őrültség. Nincs szükség a hajóépítő és a hajó egyidejű sportsérüléseire!

forrás:

https://www.facebook.com/mancsaft.szakszervezet

Fotó: Gilles Martin-Raget/Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/01/scars-and-things-that-go-bump-in-the-night/