Pozíció: északi szélesség 27 fok 36 perc, nyugati hosszúság 34 fok 11 perc

Víz hőmérséklete: 23 fok Celsius! Forrósodnak a dolgok errefelé.

Bocs, hogy ilyen sokáig nem írtam, de kiderült, hogy blokkolja az íráskészséget, ha fejjel beleállsz a bilgébe, kiugrasztod az egyik vállad és teljesen kiütöd magad. De szerencse is, hogy a sötét gondolataim távol maradtak a közönségemtől, hiszen ezeket a nagyim is olvassa!

Felülni azután, hogy a teljes testtömegem az arcomon volt, és a bal vállam visszakerült a helyére, de most a gyenge és fájó vállam kínoz napok óta. Nem tudom felemelni a karom fájdalom nélkül, nem tudok csörlőzni vagy kötelet húzni, úgyhogy nem vagyok igazán hasznos a hajón. Az út korábbi szakaszán két sérülést láttam el Nándor homlokán, egyet négy öltéssel összevarrva, úgyhogy a sérülés mérlege még az ő oldalára billen. Szerencsére az időjárási viszonyok elég stabilak, Nándor nagyon együttérző, és kérdés nélkül átvette a hajó manőverezését tőlem. Szerintem még élvezi is, hogy kipróbálhatja a szólóvitorlázást a hajón még a jövő évi Vendée Globe rajta előtt.

A váltásom alatt még mindig hasznunkra vagyok a navigáció tervezésében, a kötelek kiengedésében, és az autopilot kezelésében, pár nap gyógyulás után néhány óvatos tekerésre is képes vagyok a csörlőn a jobb kezemmel. Normálisan a kávédaráló úgy van kitalálva, hogy jól kitámasztod magad, és mindkét karod teljes erőbedobásssal használod. Most csak az egyik kezemmel próbálom tekerni, ahogy csak bírom, valahogy úgy, ahogy a dédnagyapám indította a kocsiját száz évvel ezelőtt a montanai Butte-ban.

Az élet a fedélzeten törött szárnnyal messze nem egyszerű. Az étel csomagolásának kibontása két kezet igényel, ugyanúgy, mint az öltözködés vagy bármilyen apróbb tevékenység. Nagyapám, a haditengerészeti tartalékos és lelkes vitorlázó kiskoromban a lelkemre kötötte, hogy „egy kezeddel kapaszkodsz, a másik kezeddel pedig viszed a hajót”. Jól hangzik, ha két kezed van, de ha most bármit csinálok, lógnom kell vagy le kell ülnöm. Felkötöttem a karom a hosszú aláöltözőmmel, csak hogy még véletlenül se mozgassam a vállam. Még jó, hogy az új-zélandi megállónak köszönhetően van egy tiszta pár jégeralsóm, pedig már 20.000 mérföldet vitorláztunk. Nem elhanyagolandó tény, tekintve, hogy így most nem kell szagolnom…

A fájdalom lassan múlik, és a korábbi vállsérüléseim alapján azt gondolom, hogy pár nap múlva nagyjából már fogom tudni mozgatni. Hálás vagyok, hogy egy könnyűszeles szakaszon haladunk éppen, és az időjárás előrejelzés szerint az egyenlítőig maradunk is ezen a csapáson. Így lesérülni nagy büntetés, és idegfeszítő így a mozgás a hajón, de a déli vizek vastag réteg ruhái és a durva hullámzása elviselhetetlenné tenné. Ha van az utunkon egyfajta tendencia, az az hogy a legszerencsétlenebb pillanatokban szerencsések voltunk, és ez lehetővé tette, hogy felálljuk és folytassuk. Ujjakat keresztbe, légyszi, hogy mielőbb újra harcra kész állapotban legyek!

Fotó: F, Denis



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/03/ships-log-march-24th/

A Doldrums lottó

Conrad Colman naplója, 2015. január 16.

Próbálunk délre keveredni, de nincs túl sok szél. Követtük az északias szelet egészen tegnap késő délutánig, de biztos láttátok, hogy jelentősen csökkent a sebességünk. Aztán egyszer csak teljesen leállt az északi szél, és a szélrózsa minden irányából érkezett vissza. Déli irányba fordítottuk a hajót, és sikerült 1-2 csomóval haladnunk, miközben a vitorlák a hullámzás miatt csapkodtak, és fárasztó volt, mert mi kormányoztunk, ugyanis az autopilot nem csinál semmit, amikor ennyire változékonyak a körülmények.

Az én váltásom alatt felvillant a reménysugár, amikor a szél építkezni kezdett, először 2 csomóról 3,5-re, majd 6-ra! Akcióba lendültem, hogy felhúzzam a Code 0-t (nagy lapos vitorla, ami több szögön és több szélviszony alatt is használható), de amikor az árboc felénél jártam vele, a szél túl erős lett hozzá, így lekötöttem a deckre az esőben. Látványosan haladtunk délre a zuhogó esőben, ami lemosta a hajóról a saharai homokot, ami az elmúlt héten halmozódott fel, és én végre lemoshattam két hét ragacsosságát.

A Doldrumsnál a vitorlákról lezúduló vízben zuhanyozni nem túl pihentető, mert sosem tudhatod, mikor zárja el valaki a vizet. A legrosszabb, amikor ott állsz teljesen leszappanozva, az ujjaidról csöpög a hab, és keresed a következő felhőt, ami lemoshatná rólad. Akárhogy is, most jó egy órán keresztül esett, volt időm mosakodni, és kiöblíteni a zoknijaimat és az alsóneműt. Valódi luxus és jó felkészülés az út következő szakaszára…  amibe boldogan vágunk majd bele, ha a szél visszajön!

Újra délen!

Conrad Colman naplója, 2015. január 17.

Már hatszor kereszteztem az egyenlítőt vitorlák alatt, így már nem olyan izgalmas mérföldkő, mint valamelyik „fok”, ami az úton vár ránk, de még így is megelégedettséggel tölt el, amikor a GPS átvált N-ről S-re, és arra gondolok, hogy elkezdünk lefele csúszni a bolyón. Hagytam Nándort tovább aludni, így figyelhettem a váltást, és élvezhettem a békés napfelkeltét, amikor a puha barackszín sugarak megjelentek a horizonton, és lehámozták az éjszaka sötétségét. Neptunnak adtam a kávém utolsó cseppjeit, hogy megköszönjem az átkelésünket, de semmi egyebet, mert sem a szél, sem a tenger nem segített minket, mióta elrajtoltunk.

Amilyen szép volt a napfelkelte, olyan szomorú volt látni, hogy elmúlik az éjszaka, mert a tiszta ég először mutatta meg a dél keresztje csillagképet ezalatt a verseny alatt, és igazán úgy éreztem, hogy üdvözöl a félteke, amin születtem. Nem csak az égen voltak fények, hanem a vízben is egy tucat apró tintahal foszforeszkált, akik a delfinekkel együtt követtek minket. Igazán csodás éjszaka volt.

Most, másfél déli foknál végre találtunk szelet a várt délkeleti irányból, és élvezettel tudunk lefele haladni a versenypályán. A sötét felhők által hozott szélerősödés okozta izgatott vitorlacsere után, az erősödő szél felszívódott, és most a legnagyobb orrvitorlával és teli nagyvitorlával haladunk. Most fejeztük be a kormánycsapágyak extra erősítésének laminálását, ügyelve a felcsapódó hullámokra és a szemöldökünkről csöpögő izzadságra. Az egyenlítői nap fejbe ver, és csak a vitorlák árnyékában találunk enyhülést, és hűvös szellőt. Egy rövid zápor formájában haladékot kaptunk, ami jó lehetőség volt egy újabb zuhanyra.

Sajnos a Doldrumson való a lassú átkelésünk egy megmászásra váró nagy hegyet hagyott nekünk. A legközelebbi versenytársunk, a One Ocean One Planet már több, mint 700 mérföldre van, a vezető pozícióban vitorlázók pedig ennek több, mint dupla távolságára. Önteltség és tiszteletlenség lenne azt mondani a többi versenyzőnek, hogy simán le tudjuk győzni ezt a távolságot, de távoltartjuk magunkat az őket fűtő verseny tüzétől, és a távolság remélhetőleg elmállik a következő hetek, hónapok (!) alatt. A rajtunk után Bizonyára megérdemlünk némi szelet, hogy haladjunk tovább az útukon! Kövessetek továbbra is!

Forrás:

https://www.facebook.com/mancsaft.szakszervezet

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/01/the-doldrums-lottery/ , http://www.conradcolman.com/2015/01/back-to-the-south/

Elsőként a Hugo Boss körül fogyott el a szél. A reggeli tracker frissítésen már csak 3,4 csomóval vánszorgott, míg az üldözők még hozták a 11-12 csomós sebességet. Ez alól kivétel a „kicsit” keletebbre tartózkodó, de egy árnyalatnyival hátrébb lévő GAES, ami szintén megállt, mint a „szög” A Renault, jóval keletebbre próbálja a Doldrums macerás szeleit és az Egyenlítőt keresztezni.  Az ők elképzelésének helyessége hamarosan kiderül, de a az első négy hajó közel azonoshelyen éri el az Egyenlítőt. Ma délutánra a Hugo Boss talán már ott lesz.

Forrás:

https://www.facebook.com/mancsaft.szakszervezet

A hatodik és hetedik  OPOO és a WAW passzátszélben halad jó tempóban még.   A SOH hamarosan eléri a Zöldfoki szigeteket. Sajnos még nem tudott közelebb jutni a magyar-újzélandi legénységű hajó az élmezőnyhöz. A sebességi adatok viszont bízhatóbbak és érződik rajta, hogy a fiúk szép lassan ismerkednek a hajóval és napról napra gyorsabb vágtára tudják kényszeríteni.

Időnként úgy tűnik, mintha közelednének, de  ez valójában nincs még így. Sajnos a csökkenő távolság itt a hajók között nagyon viszonylagos, mert a BWR trackere légvonalba számolja a Jóreménység fokától mért távolságot- Ez azt jelenti, hogy amíg a hajók mindegyike nem a viszonyítási pont felé halad (Esetünkben ez a Jóreménység foka), addig nem kapunk  pontos távolság információkat. Így a távoli ellenfelek közötti távolságok sem lesznek reálisak.

A mért és a mutatott távolságadat akkor lesz azonos, amikor a tracker a Jóreménység foka után az új viszonyítási ponthoz fog mérni. Ez lehet akár a Horn fok, de lehet egy virtuális kapu, amit a versenyzőknek venniük kell.  Addig maradt a két hajó közötti távolság lemérése kézzel.

A mezőny, most nagy ívben igyekszik elkerülni Afrika nyugati partjait, mert az ott lévő St Helen magasnyomású zónában jóval kevesebb a szél. Dél-Amerikához közelítve lehet  elég délen keletre fordulva a leggyorsabban elérni a Jóreménység fokát.