Hajónapló, 2015. február 18.

Conrad Colman naplója

Pozíció:

déli szélesség 44 fok 42 perc, keleti hosszúság 116 fok 37 perc

Elhagytuk az Indiai-óceánt, végigküzdve az utat, több mint két héten át kreuzolva. Emlékszem, hogy a Global Ocean Race során 18 napig tartott átkelni az Indiai-óceánon. A Banque Populaire*, ami a 40 méterével a legnagyobb óceáni verseny trimarán, szintén 18 nap múlva hagyta el Leeuwint miután elrajtoltak Európából, és hogy én a 40 lábas hajómmal elindultam Cape Town-ból. Folytatták, és felállították a 45 napos megállás nélküli hajózás rekordját, szóval nem éreztem magam rosszul, amiért otthagytak az általuk felvert “porfelhőben”.

Szóval elhagytuk az Indiai-óceánt, de merre járunk most? A déli Csendes-óceán csak Új-Zéland után kezdődik, valahol a Nagy-Ausztrál Öböl (Great Australian Bight) alatt hajózunk. Az meg mi – hallom a kérdést magamban. Úgy hangzik, mint valami gyorsétterem hálózat vagy egy kapafogú szépség, aki elkeseredetten várja a sorát a fogorvosnál**. A Nagy-Ausztrál Öböl egy hatalmas öböl Ausztrália déli részén, ami valószínűleg az Antarktiszhoz kapcsolódott, amikor még csak egy hatalmas Gondwana őskontinens létezett millió évekkel ezelőtt.

Szóval most akkor hol is vagyunk, mit hagytunk épp el? Ezek a megállás nélküli Földkerülő versenyek tipikusan úgy írhatóak le, mint a „három nagy fok” versenyei. A Jóreménység-foka és a Horn-fok elég egyértelmű pontok, mint az afrikai és az amerikai kontinensek legdélebbi pontjai. A harmadik ilyen fok a Cape Leeuwin Ausztrália délnyugati csücskén. Bár nem ez a legdélebbi pontja Ausztráliának, ami valójában a Whale Head (Bálnafej) Tasmániában, ami több mint 600 mérföldnyire északra van a jelenlegi helyzetünktől, és különösen fontos az utunk szempontjából. De ez csupán olyan, mint egy útjelzés az országúton, mert ha el kellene kezdenünk feljegyezni őket, akkor beszélnünk kellene Új-zéland Déli Fokáról, Madagaszkárról vagy a Húsvéti-szigetekről is.

Akárhogy is, ez egy mérföldkő az úton, még akkor is, ha elfogadva Új-zéland és Ausztrália rivalizálását nem tudom kiválasztani mint „a nagyot”. Még 11000 mérföld van hátra, nemrég hagytuk el teoretikusan a féltávot is. Minden nap közelebb visz az otthonunkhoz, akkor is, ha csupán integethetek szülővárosomnak, Aucklandnek, a kies Auckland-szigeteken, amit egy pár nap múlva hagyunk majd el.

*Loick Peyron Földkerülő trimaránja, számos rekordot megdöntött

** Szójáték angolul: a bight (öböl) szó úgy hangzik, mint a bite (harapás).

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race

Már négy hete a tengeren, és végre megkaptuk, amiért jöttünk: tomboló szél, átlagosan 15 csomó 30-as ráfújásokkal. Otthon érzem magam, főleg hogy végre elértük a születésem szélességi fokát, és izgulok, hogy képesek vagyunk-e keményen nyomni ilyen körülmények között is, amelyek végre jutalmazzák erőfeszítéseinket.

A sok apró probléma, majd a nemrégen történt felhúzó-afférunk után rájöttem, hogy a hangulatunk együtt süllyedt a versenybéli helyezésünkkel. Aztán mégis meg tudtuk fordítani a dolgokat azáltal, hogy mégis megoldottuk a grósz problémáját, és kisebb szelekben is majdnem teljes vitorlafelülettel tudunk majd vitorlázni, miközben erősebb szelekben se kerülünk hátrányosabb helyzetbe, merthogy reffelni kellett volna, de nem tudtunk. A versenyhajók kényes jószágok, de a gondokat úgy megoldani, hogy játékban maradjuk, és közben csökkentsük a távolságot az előttünk lévő hajókhoz képest, hát ettől úgy érezzük magunkat, mint akik uralják a helyzetet, és nem csak kontrollt vesztett utasok vagyunk.

Szóval már négy hete versenyben, megvan a kellő bizalmunk, tapasztalatunk, és a megfelelő időjárási körülményeink ahhoz, hogy hagyjuk, hogy a Spirit of Hungary lerázza láncait és meglódulhasson. Látva a decken átcsapó hullámok habját és a cockpit felett átzúduló vízfüggönyt, az eredmény lenyűgöző. Miután kiszivacsoltunk egy hullámot, ami annyira mélyen bevágott, hogy minden ablak a habzó víz alá került. Ennek a spiccelésnek van harapása is, mert amikor előrementem a vordeckre ellenőrizni a bekötéseket, és fotózni párat, kilökte a lábamat alólam, és megreptetett! Hát nem egészen olyan, mint a nagyanyád habfürdője!

A keményebb viszonyok előhoztak néhány új képességet is, nevezetesen azt, hogy hódok vagyunk. Az eszkimóknak több mint ötvenféle szavuk van a hó különböző típusaira és állagára, én pedig meg tudom különböztetni a hajón átcsapó hullámot, a deckre fröccsenő vizet és a cockpitba spriccelő permetet. De miért pont hód? Néhány kétségtelenül frusztrált etológus összefutott egy szerencsétlen hódcsaláddal, és miközben egy vízcsobogásos hangfelvételt játszottak vissza a hódvár mellett, nézték, ahogy az állatok lemondtak az alvásról és az ételről, hogy ösztönösen megkeressék a lyukat, és megjavítsák az otthonukat, ami persze tökéletes állapotban volt.

Ugyanígy én is a legmélyebb álmomból keltem fel egy halk csobogó hang miatt, alig volt hallható a “durr” és “csobb” hangok kakofóniájában, ami a napi társaságunkká vált, mióta a deli vízeken járunk. Kiderült, hogy a víz az árboctalpnál beerőltette magát az egyik kábelcsatornába, és a kiel mellett gyűlt össze. Mint egy hód, én is egy vödörrel rohangáltam, és addig szivacsoltam, amíg meg nem találtam a forrását, és meg nem állítottam a szivárgást. Na ilyen buzgó hódnak lenni.

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/01/wind-waves-and-beaver-stories/

Van egy gyerekkönyv ezzel a címmel, hogy „Nem jó, nagyon rossz nap*”, és ez a cím passzolt a mai napunkhoz.

A gyenge szélből való menekülő utunkat követve az időjárás előrejelzés felett csorgattuk a nyálunkat, ami azt mutatta, hogy szolid 20 csomós szelünk lesz kedden, és végre nekiláthatunk utolérni a többieket. Ezzel a tudattal kezdtünk el felkészülni az erősebb szélviszonyokra, amiben részünk lesz, amíg pár hét múlva vissza nem térünk az Atlanti-óceánra. Észrevettem néhány kidörzsölődött részt a grószon, úgyhogy előkészítettem pár vitorlafoltot és a Dr. Sails ruganyos epoxy ragasztóját, hogy gyorsan lehúzzuk a grószt, feltegyük a foltokat, és 10 percen belül vissza is húzva már teljes sebességgel haladhatunk.

Kiderült, hogy bonyolultabb a dolog, mert találtunk néhány részt, ami több ragasztót és kevlar patchet igényelt, hogy rendesen meg legyen csinálva. A hőségben a nehéz grószunk  utolsó szakaszát csörlőzni komoly erőfeszítést igényelt, szakadt rólunk a víz, úgyhogy örültünk, amikor végre fent volt a vitorla, és meghalzolhattunk dél felé. Halzolás után vettem észre, hogy a grósz lelazult, újra felhúztuk, és biztonságosan rögzítettem a felhúzót a helyén. A vitorla megint lecsúszott, ami idegesítő volt, mert már volt ezzel problémánk korábban is. Távcsővel megnézve kiderült (igen, tényleg ennyire magas az árboc), hogy a felhúzó kijött, és gyakorlatilag belevágott az árbocba.

A carbon árbocunk hihetetlenül erős, de a high tech felhúzó kötelünk keményebbnek bizonyult. Terhelés alatt kiugrott a csigából az árboc tetején, és belefűrészelt 30 centit az árbocba, amíg teljesen be nem szorult. Kiakadtunk, mint maga a felhúzó, mert a vitorla se le se fel, miközben érkezőben volt a erősödés (szélerősödés), és ez olyan, mintha a gázpedál padlóig lenne nyomva, miközben az út kanyarodik. Felhúztam Nándort az árbocra, ő néhány kísérlet után le tudta vágni felhúzót, hogy ki lehessen fűzni (azt hiszem, ma tanultam néhány új magyar szót!), és leküldte nekem az elvágott végét javítani. Most van egy extra grószfelhúzónk csigával bekötve a helyére az árboc tetején a sérült helyett.

A javítás következménye, hogy a továbbiakban nem használhatjuk a grósz teljes felületét, tehát kis szelekben kompromisszum kell a verseny hátralévő részében. Ez elképesztően frusztráló, mert az elmúlt hetekben egyre jobbak és jobbak voltunk, és tényleg vártuk, hogy a legjobbat hozhassuk ki magunkból. Mégis büszkék lehetünk magunkra, hogy milyen jól dolgoztunk együtt a gyors javítás érdekében, és nem kellett kikötni, hogy megoldjuk, vagy feladni a versenyt.

Még mindig itt vagyunk, és küzdünk…. Folytatódik a következő fejezetben.  Várom a pozitív eseményeket, és remélem, hogy a következő oldalakon már azok várnak ránk!

————–

*

Judith Viorst

: Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day (1972)

Angolszász nyelvterületen népszerű, egy srácról szól, akinek aznap nem jön össze semmi, musical is készült belőle, és meg is filmesítették.

Fotó: Spirit of Hungary – Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/01/conrad-and-nandors-no-good-very-bad-day/

Ezt a trackeren nem láthatod, mert csak naponta párszor frissül, de kígyóvonalban vitorláztunk szanaszét a tengeren, hogy délre keveredjünk ebből az anticiklonból. Elég nyugodt átkelésünk volt a Doldrums-nál az egyenlítőn, eső és vihar nélkül, de úgy tűnik, hogy most megfizetünk ezért. Legalább három zivatarfelhő van körülöttünk állandóan, amiből épp keleti vagy nyugati szél fúj, vagy pont elvesz minden szelet.

Ezek a felhők rettegésben tartják a vitorlázót, mert a kialakulásuk teljesen véletlenszerű. Pont annyira tudod megjósolni őket, mint a buborékok felbukkanását egy fazéknyi forrásban lévő, bugyogó vízben. A hasonlat stimmel, mert ezek a hatalmas felhők egy szempillantás alatt alakulnak ki az óceán felett felgyülemlett meleg levegőből, az atmoszférában alakultak ki az elmúlt pár nyugodt napban.  Először úgy viselkednek, mint a porszívó, ami felszív minden levegőt a környékén, miközben a feje egyre dagad, aztán nagy sebességgel okádja vissza a tenger felszínére, folyton megfordítva a szél irányát. Az egyetlen előnye a nagy zuhé, amivel le tudtuk mosni az elmúlt forró napok mocskát és frusztráltságát.

Alapvetően létezik széltaktika az ilyen felhők különböző kialakulási fázisaira, de ezek itt úgy rohangálnak körülöttünk, mint az Apokalipszis három lovasa*, és lehetetlenség tervet állítani a megüdvözülésünkhöz. Tehát itt tekeregtünk, az egyikből kikerültünk kelet felé, hogy aztán kiüssön minket a másik felhő, visszakényszerítve nyugat felé. Számtalan vitorlacsere után úgy tűnik, hogy a legrosszabbon már túl vagyunk, és ma este már stabilabb szelek fújnak majd, amelyek végre biztonságos területre visznek.

—————-

* A Bibliában négy van belőlük: a

Háború

, a

Halál

, az

Éhínség

és a

Pestis

megtestesítői. A Jelenések könyvében szerepelnek, és a középkori kereszténység meghatározó motívumai voltak, de máig használják az irodalomban, a filmművészetben és a zenében. Még Conrad Colman is metaforaként használja… J

Fotó: Gilles Martin-Raget/Barcelona World Race



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/01/wow-another-tough-day-in-the-office/

Balra Gibraltárnál, balra a Jóreménység fokánál, balra Horn-foknál, és a munka kemény része el is van végezve. Természetesen ez némileg összetettebb; foglalkoznod kell a nagy fekete felhőkkel és az óceán „kemény kis úszó kekszdarabkáival” (jéghegyek) a sarkok mentén. Mégis van egy út, amit fájdalmasan egyszerű végigvitorlázni, méghozzá Európából a Karib-térségig. Az elképzelés az, hogy addig mész délnek, amíg a vaj olvadni nem kezd, aztán jobbra fordulsz, és ezt a szélességi fokot követve addig mész, amíg meg nem érzed a rumos italok illatát. Elméletileg ez azt jelenti, hogy az északi szelekkel hátszelezel Portugália partjai mentén, le Marocco mellé, amíg meleg nem lesz, és amikor a passzát szelek keletibe fordulnak át, akkor folytatod a hátszelezést az út végéig. Ez az elv mintegy önszabályozó is, mert egy hidegebb év esetén tovább mész délre, a vaj csak Grenada és Barbados magasságában kezd el olvadni, de ha igyekszel, még elcsípheted Antiguát vagy Guadeloupe-ot.

Miért hozom mindezt fel? Megvolt a saját vajtesztünk a fedélzeten egy nagy doboz Lindt praliné formájában, amit a rajt napján kaptunk ajándékba. A jó munka jutalmaként örömmel fogyasztottuk, és ez volt az első nap, amikor a bonbon krémmel töltött belseje igazán puha és krémes volt!

Amikor a világ körül versenyzel ilyen messze a megszokott útvonalaktól, igazi kalanddá válik, ez valódi próba embernek és gépnek egyaránt, de őszintén szólva már messzire kerültünk attól, hogy amikor a dolgok igazán szörnyűvé váltak, a tengerészek bogarakat ráztak ki a kétszersültes dobozaikból, és megfőzték levesnek a fókabőr csizmájukat. Van nálam egy elektronikus példány Earnest Shackleton* Dél című regényéből, hogy a déli vízeken olvasva szembesüljek azzal, hogy mi is vár ránk. Ha találok valami jó leves receptet, majd megosztom!

———-

* brit felfedező, három antarktiszi expedíciót vezetett

Fotó: Spirit of Hungary, BWR



Forrás: http://www.conradcolman.com/2015/01/navigation-by-food-stuffs/