További képek a Wild Joe Facebook oldalán.

104 hajó 30 különböző országból rajtolt el a 38. Rolex Middle Sea Race-en. Több ezer néző volt a helyszínen és több ezer követte az Interneten keresztül a 606 mérföldes Klasszikus Mediterrán offshore verseny rajtját, a hisztorikus kikötőből a Grand Harbour-ból délelött 11 órától.

Ezer vitorlázónál is több vesz részt a versenyen. Az egyedi építésű óceáni maxikban, mint a Rambler88, aLeopard3 vagy a CQS, benne van a 48 órás verseny lehetősége, ami azt jelenti, hogy megdőlhet a 10 éve fent álló versenyrekord. Az amatőr hajósoknak elsősorban az lesz a cél, hogy befejezzék a versenyt. Az 1968-as első verseny óta mindig meglepetésekkel teli a verseny.

A rajt rendben, 10 csomós szélben zajlott a máltai Grand Harbourban, ami ez időre szinte gladiátor arénává alakult. A Valetta bástyáin elhelyezett 32 fontos tüzérségi ágyú hangja jelezte a verseny kezdetét.

A versenyen egy magyar hajó is rajthoz állt, a Lolita,  Simó Béla kormányzásával.

A végére nem került veszélybe a rekord, amit 2007-ben a Goerge David korábbi hajója, a Rambler90 futott. Az 47 óra 55 perc 03 másodperc volt.

Most a Rambler88 57 óra 48 perc 9 másodperc alatt ért körbe Szicílián.

A verseny első 30 órája gyenge szélben zajlott, és csak utána lett az időjárás keményebb, ekkor 14 óra alatt 300 mérföldet rohant a 88 lábas billenő keel-es Maxi.

„A Mistral kondiciói, ahogy emlékszem, 2007-ben a Rambler 90-el kicsit keményebbek voltak. Akkor fújt 50 csomó is. Most 40, de általában 30 csomó fújt. Ilyen körülmények között nehéz a hullámok alól kilátni és ha nyomtuk a gázt a hajó sebessége 30 csomóhoz közelített. Jó, hogy elsőnek értünk be, de az előnyszámos győzelemért is hajtunk, ezt viszont csak akkor tudjuk meg, ha az utolsó hajó is beér…” – mondta David

Másodiknak a Leopard Maxi futott be. Alex Thomson és hajója a Hugo Boss lett a harmadik.

Máltáról indult és Szicíliát és a környező szigeteket kerülte meg a Rolex Middle Sea Race verseny, amin a magyar legénységgel futó Wild Joe 60 lábas mini maxi jacht is indult. A Wild Joe 72 óra nonstop vitorlázás után kategóriájában második lett, a versenyen összetett hatodikként futottak be a közel 100 induló jacht között.

A Szicíliát megkerülő pálya mindig változatos szélviszonyokat hoz, volt viharos szélben száguldás és araszoló hajóval szélkeresés is a három napos hajózás alatt. A magyar tengerészek már minden körülmények között jól tudnak teljesíteni és ezt bizonyították is kiemelkedő eredményükkel.  A verseny nehézségi fokát jelzi, hogy a harmadik helyen végzett idei építésű Caro 16 perccel futott be a Wild Joe után és ebben a közelségben, egymást szorosan fogva vitorlázták végig az utolsó éjszakát a befutóig. Az osztályt a szintén idén épült Alegre nyerte, a verseny leggyorsabb hajója pedig a német színekben versenyző Morning Glory lett, a 86 lábas monstrum végig vezette a 606 tengeri mérföldes versenyt. A versenyt érdekessé tette, hogy indult két egykezes földkerülő hajó, az angol Hugo Boss és a spanyol GAES, velük majd végig együtt vitorlázott a magyar Wild Joe, végül bőszélben megelőzték és az összetett 4. és 5. helyen értek célba.

A Wild Joe-nak ez volt a szezonban az utolsó versenye, legutóbb a Thousand Island Race versenyen indult, az Adrián zajló 600 mérföldes összecsapást rekord idővel nyerte meg a magyar hajó.

3. GIBRALTÁRTÓL A KANÁRI SZIGETEKIG

Almería és Malága közt majdnem félúton van Almerimar, ahonnan viszonylag gyorsan a szoroshoz lehet érni.

Az éjfél óta stabilan 20 csomó felett fújó Levanterben reggelre megerősödött hullámokon szalad, elefántként imbolyog a 15 méteres és ugyanannyi tonnás hajó. Ahogy újra és újra utolérnek minket a hullámok, valósággal úszunk, mint valami óriás hal tempózunk a tengerben, fel és le, balra-jobbra lendülve. Időnként lobban a hátszélben megfeszülő orrvitorla, néha megrezzen, felhorkan a minden eresztékében megfeszülve tempózó hajó. Dohog és szuszog, mint egy bálna. A Gibraltári szorosban még megölel minket a Földközi tenger, mielőtt átengedne az óceánnak.

Kijutni az óceánhoz életre szóló élmény, bár nem látszottak a gibraltári óriássziklán élő majmok és a forgalom sem volt olyan nagy, amilyennek képzeltük, mégis Európa és Afrika e találkozási pontja, melyet a régi görög-római mitológia Herkules oszlopaiként emleget, aligha véleltenül vált legendássá. Már a föníciaiak mindenféle rémtörténetekkel riogatták a többi hajós népet, hogy eszükbe se jusson kimenni az óceánra, de nem a tengerészek hiszékenysége lehetett az egyedüli ok, amiért e legendák elterjedtek. Maga az átjutás a szoroson, bár több óráig is eltart, drámai folyamat, és amikor kiértünk a „csőből” (mely itt jóval hosszabb a tihanyinál) egyszerre fordult is a szél és jóval erősebb lett.

A szoros áthaladva rögtön érezhetjük, hogy az Atlanti mindenben más mint a tenger volt. Mások a szelek, a hullámok, az élővilág. Sokkal jelentősebb áramlatokkal kell számolni és persze az árapály is meghatározó tényezővé válik. Sommásan úgy lehetne megfogalmazni, hogy más a lépték: itt minden jóval nagyobb. Például nagyobb delfineket és sirályokat láttunk, de adott esetben a hullámok is más léptékűek. Nemcsak méreteiket tekintve, hanem formájuk, komplex alakzataik is mások. Ennek fő oka persze az, hogy sokkal egyenletesebben fúj a passzát.

Gibraltárnál és a marokkói partoknál láttunk barna testű madarakat, melyek a halászsasra emlékeztettek, csak kisebbek voltak. Éjjel új élményt jelentettek a vízből százszámra kiugráló színes neoncsíkként villódzó apró halak és a repülőhalak, de láttunk teknőst és cápát is. Csak bálnát nem. Úgy látszik, sikerült majdnem teljesen kiirtani őket mára.

Konklúzió helyett

A bevezetőben hosszan fejtegettem, mennyi haszna van a nyílt tengeri hajózásnak, részben épp azáltal, hogy embert próbáló élmény. Van egyfajta összegző jellege is e próbatétnek. Ahogy a halálközeli élmények esetében szokás emlegetni, mintha a nagy kékség közepén kénytelenek lennénk szembenézni azzal is, kifélék-mifélék vagyunk mi valójában. A sok sallang, mellébeszélés ott marad a parton és a tenger közepén csak az van, ami tényleg. Egy ilyen több hetes tengeri utazás ezért kiválóan alkalmas arra, hogy mindent átértékeljünk életünkben. Akkor is, ha ez nem volt kifejezett célja utunknak.

Például emberi kapcsolatainkra nézve is különös tapasztalat, hogy barátaink-ismerőseink, netán közelebbi szeretteink közül ki hogyan viszonyul utunkhoz, a hosszú távolléthez. Mennyire gyakran és hogyan érdeklődik hogylétünk iránt, illetve érdekli-e egyáltalán, hogy élünk vagy halunk ott a tengeren. Az urbanizált komfortban minden nap üzenetek tucatjait, vagy akár százait kapják az emberek és ezáltal elvész az életjel értéke. Aki nem járt még ilyen hosszabb tengeri úton vagy más olyan helyen, ahol egy hét is eltelhet egyetlen üzenet nélkül, mivel nincs mobilkapcsolat a külvilággal, az nem is sejti mennyit jelent egy-egy palackposta a messzi tengeren… Illetve pont az az érdekes, hogy vannak, akik mintha megsejtenék és a távolban kiderül, közelebb álltak, mint gondoltuk. Mások meg talán épp ellenkezőleg… Az is érdekes tapasztalat, hogy kire mennyit és hogyan gondolunk egy ilyen úton, melynek során akarva-akaratlanul szembe kell néznünk valós helyzetünkkel, mint egy hosszú meditációban, mely megtisztítja tudatunkat a sallangoktól.

A vitorlázásnál nincs se jobb, se fontosabb a világon. Mindent megtanít az embernek, ami igazán lényeges és azt is, hogyan lehet ezt megkülönböztetni attól, ami nem fontos. Ha valaki netán vitatná ezt, abból legfeljebb az derül ki, hogy az illető még nem találkozott a vitorlázással. Ugyan mivel mással magyarázhatnánk meg azt, hogy olyan emberek, akik rettenetesen szenvednek a tengeren, netán kifejezetten hajlamosak a tengeribetegségre, mégis újra és újra nekivágnak és sugárzó arccal számolnak be legborzasztóbb úti élményeikről is. Talán ezért mondják régóta:

navigare necesse est

és ezért nem bánom túlságosan, hogy emiatt a tengeri kaland miatt le kellett mondanom arról, hogy az idei kiváló jégen Balaton-Átcsúszást szervezzek. Bárkit szívesen lebeszélnék, hogy nekivágjon télen vitorlázni a Földközi tengeren, de ugyanakkor bármikor engednék mégis a tenger hívásának, mert nincs se szebb, se nagyobb, se valódibb távlat a földön, mint a tengeren vitorlázva megnyíló világ.

2. SPLIT-LASTOVO-MÁLTA

Két hetes otthoni készülődés után naivul azt hittük: lemegyünk Splitbe, felpakolunk a hajóra és másnap indulunk. Ehhez képest majdnem egy hétig tartott, míg több hétre bevásároltunk, mindennek megtaláltuk a helyét, mindent ellenőriztünk, átgondoltunk, különféle veretekkel és egyéb holmikkal a kezünkben hosszan merengve álldogáltunk, majd újabb és újabb helyekre tettük, egyre kreatívabb megoldásokat találva és persze egymással vitatkozva, hogy ez miért nem jó így, de bezzeg mennyivel jobb lenne amúgy. Közben már a hajón laktunk, így lassan megszoktuk új életterünket és kezdtünk legénységformát ölteni.

Voltak adminisztratív kalandok is. Horvát lajstromozású hajóról lévén szó, a hajózási hatóság a szigor jeléül előírta a kompassz szakszerű kalibrálását. Ez abból állt, hogy 700 kuna fejében egy gyér hajú dalmát odaállt a kormánykerékhez és szabad szemmel különféle tereptárgyak iránylataihoz mérte a kompaszt, majd egy  fecnin átnyújtotta, hogy szerinte melyik irányszögben mekkora az eltérés, magyarul deviáció. Szó se róla, szakemberhez illően komoly arcot vágott végig. A szakszerűen bekalibrált kompasszal aztán végre elindulhattunk.

Először a hajóról: egy 51 lábas (14,98m) francia épitésű Gib´Sea, tengerátlépéshez kiváló szabad oldalmagassággal. Összesen száz négyzetmter feletti szél elleni vitorlázattal gyorsnak mondható (Gibraltár után 12 csomós sebességet is mértünk erős raumban, a hajó olykor elérte testsebességét). Öt nagy kabinnal, külön-külön tusolóval és wc-vel elvben 10 főnek is kényelmes lehet, de esetünkben az orrkabint raktárnak használtuk és ilyen hosszú útra 6-8 főnél több biztosan nem komfortos.

A legénység, röviden: Szeremley Huba, a szkipper, Finánczy László (akit mindenki Marcinak hív), Nemeskéri Miklós és Martina, Tollner Dániel és Kardos Gábor.

Az Adriát nálunk viszonylag sokan ismerik, így nem is részletezném a Split-Lastovo szakaszt, sem az olasz csizmasarok és Szicília megkerülését, ahol egyébként sokkal több szemetet láttunk a vízben mint korábban.

Említettem a bevezetőben, hogy elég pocsék idő volt, kemény ellenszélben sokszor motorozva is alig haladtunk és annál nagyobb megkönnyebbülés volt a szürke ég alatt megpillantani Málta zord várfalait.

KIKÖTÉS MÁLTÁN

Ide nem lehet csak úgy kikötni, hanem előre be kell jelentkezni rádión a Valletta port controllnál. Mondták is: eszünkbe ne jusson bemenni a szűk bejáratú kikötőrendszerbe, amíg nem egyeztettük, hol lesz helyünk. Az újonnan érkezők a végén valahogy mindig Grand Harborban szoktak kikötni, ahogy mi is. Este lett, mire beengedtek, két óra huzavona után, de jobban jártunk így, mert a kivilágított várfalak közt behajózni a sziklás öbölrendszerbe, melynek mindegyik része külön városka, amire a helyiek makacs büszkeséggel hívják fel a figyelmet, bár az érkező képtelen ezeket egymástól megkülönböztetni, mert az egész egyetlen városnak látszik.

Jártam már pár helyen, de Málta semmihez sem fogható. A keresztesek által (nyilván közel-keleti minták alapján) épített bevehetetlen várát  se a törököknek, se az olaszoknak, sem araboknak, sem más nyugati hatalmaknak nem sikerült bevenni, de közben ez a sokféle kultúra mind áthatotta, sőt, átformálta. Az eredmény mégsem valami eklektikus egyveleg lett, hanem egy sajátosan máltai nyelv és kultúra, összetéveszthetetlen jegyekkel és markáns identitással.

Az első, ami feltűnt az éjszakai kivilágításban elénk táruló tengeri erődváros lélegzetelállító szépségén túl leginkább az volt, hogy percenként hallottunk valakit egy azonosíthatatlan nyelven óbégatni. Ne verekedés közbeni kiabálásra gondoljunk, se vidám hejehujára, mert az általunk ismert kiáltásokhoz ennek semmi köze. Málta éjszakai hangja ez… olyan sajátos helyi hangzás, mint Kairóban az autók állandó dudálása.

Külsőre leginkább dél-olasz és szemita-arab, illetve török vonások keverednek a Máltaiakban. Markáns stílusú, temperamentumos, de kedves emberek. A Cisk nevű helyi sör kiváló. Érdemes megkóstolni a lampuki nevű halspecialitást, a rizzsel készített enyhén fűszeres kiváló máltai hallevest, a Bebux nevű, burgundi fűszervaj nélkül készített apró szárazföldi szikla-csigát. Az obligát babkrém kevésbé tűnt különlegesnek, de kenyér gyanánt nagyon finom, enyhén sós helyi keksszel kínálták, grátisz előételként és nagyon kedvesen. A csigából és egy zöldségkrémből is ingyen hoztak bőséges kóstolót. A máltai borokat sem szabad kihagyni – a vörösek ismertebbek, de -mint megtudtuk- ők inkább a fehéreket isszák.

Hiába minden hódító igyekezet, sehogy sem sikerül leírni Málta titkát – ahogy az idegen hódítók sem tudták bevenni a várat… Egy okkal több, hogy elmenjünk és személyesen megtapasztaljuk. Ideális vitorlás desztináció.

BIZERTE-SKIKDA: a maghrebi vendégszeretet

Különösen hasznos a vitorlázásban, hogy időnként olyan helyen kell kikötni, ahova egyáltalán nem akartunk elmenni. A legfontosabb úti élményekre ilyenkor lehet szert tenni. Bár sejtettük, hogy egy csúf front még rákényszeríthet, azért tervezni nem terveztük, hogy Tunéziában kikötünk. Az utolsó pillanatban, last minute wifi-kapcsolattal még a biztonság kedvéért letöltöttem Bizerte marinájának tetszetős képét a netről, mondván: az jobban útba esik Gibraltár felé mint Tunisz. Később kiderült, hogy a marina még csak most épül, a nizzai Promenade des Anglais sétányt afrikai módra mímelő hatalmas pálmafás allée mellett (ennyit a netről letöltött infók hitelességéről). Biztos szép lesz, ha egyszer elkészül…   Addig pedig egy patinás, pontosabban ütött-kopott halászkikötőben lehetett helyet kapni, amikor másnap éjjel már -a Pantelleria melletti napos vitorlázás után- a friss prognózisok és saját tapasztalataink alapján erősen úgy tűnt, nem kéne tovább kísérteni a sorsot.

Hajnali három körül kötöttünk ki, és a halászkikötóben nagy élet volt. Három kocsma is nyitva volt – persze iszlám országokban a kocsma egész mást jelent, mert szeszes italt nem tartanak. Beültünk az egyikbe és a csapos (nevezzük mégis így, az egyszerűség kedvéért) meglepően jól beszélt angolul is, nemcsak franciául. Aztán kiderült, nem véletlenül tudott pár szót magyarul, mert volt egy lengyel felesége. Finánczy Marcival aztán sajátos arab-lengyel pidzsint beszéletek. Danival angolul beszélt, velem franciául. Nem egy luxushotel portásáról beszélünk, hanem egy egy lepukkant kis tunéziai halászkikötő kocsmájában, hajnali háromkor minket fogadó csaposról…

Reggelre bezárt a halpiac, de azért sikerült szereznünk friss halat és királyrákot. A piacon aztán vettünk friss gyümölcsöket, zöldséget, couscous-t (ami gyorsan elkészíthető és finom – igen praktikus a hajón). A mentás helyi tea is kiváló, mandulával, de főként pigna-magokkal.

Kedves volt a tunéziai fogadtatás is, bár itt-ott kicsit már érezhető náluk a tömegturizmus hatása. Viszont az algériaiak kedvessége mindent felülmúlt. Mikor a rendesen tomboló viharban egy kalauzhajó felvezetésével kikötöttünk már éjfél is jócskán elmúlt, mégis egész delegáció fogadott minket. A parti őrség, a kikötő vezetői, a vámosok, az idegenrendészet, matrózok, kikötői munkások mosolyogtak ránk, vitorlással érkező csodabogarakra. Elmondták, hogy négy hónapja láttak arrafelé utoljára vitorlást. Vízum nélkül nem mehettünk ki a kikötő sorompóval és rendőrposzttal lezárt területéről, de több napig sem éreztük túl terhesnek ezt a kikötőfogságot, annyira segítőkész volt mindenki körülöttünk. A sorompónál az őr közölte, hogy nem mehetek ki kenyeret venni sem, de egy percen belül ott volt friss baguette-tel a kezében és nem akart elfogadni érte semmit. Sem ő, sem aztán mások, akik segítettek, vagy hoztak nekünk valamit. Egyedül a vámos fogadott el pár dínárt, miután több napi élelmet vásárolt nekünk és elfogadta, hogy kifizessük az árát. A büfés pedig, indulásunk előtt, mikor már semmi nem lett volna nyitva, a magának félretett három kenyeret adta oda, pár fűszeres húsgolyóval kiegészítve. Nem mintha a legkisebb esélye lett volna, hogy valaha viszonozhatjuk vendégszeretetüket, de ez a fajtája az emberségnek és a vendégszeretetnek kicsit sem üzleti szemléletű, semmi köze a turizmushoz (mely Algériában ma még alig létezik) – ez tisztán kultúra. Ahogy az is, hogy általában maguktól mondták, hogy Budapest, meg ami még eszükbe jutott, mikor kiderült: magyarok vagyunk. Az EU tag Spanyolországban ez sem volt jellemző… Mégis ott tolong télen-nyáron fél Európa, akik közül eszébe sem jut senkinek, hogy Algériába menjen. Pedig…

Meg kell jegyezni, hogy a két maghrebi országban sokkal kedvesebb és közlékenyebb emberekkel találkoztunk és sokkal inkább beszélnek nyelveket – még az egyszerű halászok közt is volt, aki angolul is tudott, az anyanyelveként beszélt arab, illetve berber, no és a gyarmati örökségként általában jól beszélt francia mellett. Ehhez képest a spanyolok még spanyolul sem mindig voltak hajlandóak megszólalni. Vagy legfeljebb spanyolul. Na, ott sokkal inkább úgy érezhettük magunkat, mint egy egzotikus barbár törzs földjén, valahol Afrikában, vagy a harmadik világban. Akkor meg mit ér a nagyobb komfort és gazdagság?

Az almerimari kikötőmester, mikor helyi andalúz érdekességekről faggattam, leginkább arra volt büszke, hogy valahol ott forgatták a Conan a barbár című akciós filmremeket, meg, hogy náluk van Európában a legtöbb üvegház. Olyannyira, hogy a táj gyakorlatilag nem is áll másból: végtelen plasztiktenger az igazi partján. Csak a hegyek látszanak ki belőle… Szinte felfoghatatlan, mit keres ott az a sokezer brit nyugdíjas, akik évek óta ott élnek (és ugyanúgy nem tanulnak meg spanyolul, ahogy a helyiek nem tanulnak angolul). A napfényen kívül az emberi életnek ugyanúgy több lényeges ismérve és feltétele hiányzik, ahogy a melegházi zöldségek és gyümölcsök esetében is feltűnő a termőföld és a természetes víz hiánya… Szerencsére csak két napot maradtunk ott és mentünk tovább Gibraltár felé. Ja és a gázolaj ára tízszerese volt az algériainak, ahol a vízért és az áramért egy fillért sem kértek. Tunéziában is inkább szimbolikus volt a kikötődíj és a víz ára, a gázolajé pedig  szintén töredéke az európainak.

folyt. köv.

Máltán került megrendezésre a héten, a Szicilia szigetét megkerülő több mint hatszáz tengeri mérföldes regatta a 32. Rolex Middle Sea Race. A hetven hajót felvonultató mezőnyben az összetett hatodik helyen futott be a Wild Joe, az első magyar csapat a maxi yachtok világában.

A megmérettetés október 22-én szombaton kezdődött. Ahogy az esélylatolgatások is jósolták, a versenyt a száz lábas – figyelemreméltó adat, a hajó hossza több mint 30 méter – Maxi Yacht az

Esimit Europa 2

(Maxi Racer, SLO 101)

nyerte

. Igor Simcic hajója – melyet többek között az orosz Gazprom támogat – 2 nap, 13 óra, 24 perc, 35 másodperc vitorlázás után elsőként haladt át a célvonalon. A csapat megismételte egy évvel ezelőtti sikerét, hiszen 2010-ben is ők nyerték a regattát, bár akkor pár órával hamarabb értek körbe. A hajó kormányosa nem kisebb név, mint a többszörös olimpiai érmes Jochen Schömann volt.

A

második

helyen a

Rán

(JV72, GBR 7236) futott be. A pazar vitorlás tulajdonosa sem akárki, Niklas Zennstrom, hiszen ő az a szakember, akinek a neve gyakorlatilag egybeforrt a Kazaa és a Skype létrehozásával és felvirágoztatásával. Ők október 25-én 11 óra 10 perckor haladtak át a képzeletbeli célvonalon. Vitorlázott idejük 2 nap, 23 óra és 40 másodperc, 22 másodperc, amivel a korrigált idő szerint akár a végső sorrendben az első helyet is megszerezhetik, hiszen ne feledjük.

A befutási sorrend mellett a verseny igazából az előnyszámok alapján a korrigált futási idővel adja ki a végső eredményt.

Erre pályázott a

harmadik

helyen befutó Anders Soriano csapata is az

Alegre

(Mills 68, GBR 6880) fedélzetén.  A mai nap folyamán 16 óra 16 perckor végeztek a 606 tengeri mérföldes kaland teljesítésével. Ők három nap, 5 óra, 46 perc, 28 másodperces időt futottak. És csak az összehasonlítás kedvéért, ez a hajó is, ahogy a Rán 21 méteres.

A

negyedik

helyen egy francia egység végzett a

Med Spirit

(Prototype, FRA 1575) majd 28 méteres hajójukkal. A hosszúság az egyik olyan tényező, mely jelentős mértékben kihat a vitorlások sebességére, így érdemes összehasonlítani, hogy Józsa Marci és csapata milyen komoly méretű hajók között vívja szinte emberfeletti küzdelmét a dobogóért. A francia egység 3 nap, 7 óra, 53 perc és 21 másodpercnyi időt szánt Szicilia megkerülésére.

Az

ötödik

helyre egy Volvo 70-es hajó érkezett, az

E1

(AUT 1876). Ők a táv utolsó harmadában szinte „lőtávolban” vitorláztak a Wild Joe előtt, ekkor vált igazán bosszantóvá a kezdeti három órás, illetve az előző éjszakai majd egy órás kényszerpihenő.

Az összetett

hatodik

helyre hozta be éjfél magasságában Józsa Márton és csapata hazánk szeme fényét a

Wild Joe

-t. Amennyiben a korrigált időszámítás és a szerencse is melléjük szegődik, akár a negyedik hely is az övék lehet a kategóriájukban. A 18 méteres vitorlás fedélzetén hazánk legjobbjait két nemzetközi szakember is segítette az eredményes közlekedésben. Bár nem mai srác, a 2002-ben épült Wild Joe a világ egyik leggyorsabb 60 lábas vitorlása, melyet a világhírű Reichel/Pugh tervezőpáros elképzelései alapján az ausztrál Azzura Marine hajógyárban építettek, s mely akkor mérföldkőként vonult be az offshore vitorlázás történetébe, mint az első dönthető keel-lel rendelkező versenyvitorlás. A Wild Joe fedélzetén hajózó legénység:

Józsa Márton

, Kelemen Tamás, Bret Perry (AUS), Goszleth Marcell, D’Albini Andras, Ante Vanjaka (CRO), Hamrák Péter, Németh Áron, Magyary-Kossa Zsolt, Lukács Csaba, Adorján Csaba,  Aklan András, Király Zsolt, Galgóczi Tamás, Király Csaba és Pál István

Őket a

hetedik

helyen a sokáig páros verseny szimulációt játszó olasz egység a

Berenice Bis

(ITA 18989) követi, egy szerény, 25 méteres vitorlással.

Nyolcadik

helyen a Nikata (GBR 8200) hajózik. A közel 25 méteres jószág sokáig nyúzta Marcit és csapatát, de szerencsére idővel leszakadtak tőle is.

A versenyt eddig három hajó kényszerült feladni, egy német, egy olasz és egy máltai egység. A rekord idén nem forgott veszélyben. A 47 óra 55 perc 3 másodperces győztes időt még 2007-ben futották meg George David 90 lábas Rumbler (USA) nevű hajójával. A díjkiosztó ünnepségre október 29-én szombaton kerül sor Valettában a Mediterrán Konferencia Központban.

INFO:


www.wildjoesailing.com

Fotó: Rolex – Kurt Arrigo, Tumbász Hédi

Igor Simcic hajója 60 óra, 24 perc, 35 másodperc vitorlázás után elsőként haladt át a célvonalon. Ám a mezőny nagy része számára még nem ért véget a verseny.

Ahogy az várható volt, a Rolex Middle Sea Race győztese az Esimit Europa 2, Igor Simcic hajója 60 óra, 24 perc, 35 másodperc vitorlázás után elsőként haladt át a célvonalon. Ám a mezőny nagy része számára még nem ért véget a verseny.

A Wild Joe Józsa Márton vezetésével a déli hírek szerint Lampedusa szigetét hagyta el, miközben stabilan tartják a hatodik helyet. A sziget közelében újra volt térerő a helyi mobilszolgáltató révén, így a kormányos rövid beszámolóval is szolgált az eddigi helyzetről.

„A rajt és a kezdet remekül sikerült, nagyon bíztató pozícióban vágtunk neki a több mint 600 mérföldes távnak. A célunk a 2010-es eredményünk elérése, vagy akár az annál is jobb eredménye elérése volt. Az már az elején kiderült, hogy a 100 lábas Esimit Europe 2 azonnal az élre fog állni és kihasználja a méreteiből fakadó előnyöket. Már pedig aki elől megy, az kapja meg először az időjárási zónákat, és szép fokozatosan növelheti az előnyét. Így is lett. Ma kelet felé nyitottunk a rajt után, ami egy darabig jó is volt, a kettes jelet az Alegre előtt vettük. Majd a code0 használatával nála kissé tompábban, ám de gyorsan haladtunk. Mint utólag kiderült, a Szicilia a sarkánál a tompasággal szerzett szerény három mérföldes magasság különbség végzetes lett, mivel így maradtunk ki egy frissülésből, és a körülöttünk haladó élmezőny megszökött. Ez tetézte, a lassabb hajók nyugati osonása is a szigethez közelebbi útvonalon. Laza három óra hátrányt szedtünk itt össze, amit nehezesen sikerült le és feldolgozni. Szicília északi oldala a felzárkózás jegyében telt el. A csapat motivált volt és a nyakunkon lihegő Swan80-as legalább annyira nem hagyott nyugodni minket, mint az előttünk hajózó VOR70-es E1. Sziciliát ennek megfelelően szinte páros verseny környezetben kerültök meg és a későbbiekben nem sokat változott a helyzet. Pantelleria és Lampedusa között taktikailag is rendben ment minden és a gyengülésekben el tudtunk szökni páros partnerünktől. Az előnyünk két mérföldre nőtt vele szemben.  Mivel az előttünk haladó VOR 70-es hibázott ezen a szakaszon, így rajta is hoztunk egy keveset, de az ő előnye így is még tíz tengeri mérföld előttünk. Jelenleg jó tíz csomó a sebességünk és „lóversenyzünk” Málta felé. Ha a szél kitart, akár vacsorázhatunk is a parton. – fejezte be a telefonos beszámolóját Józsa Márton.”

A csapat hármas váltásban versenyez.

1. 
   Józsa Márton
   
   , Ante Vanjaka, Király Zsolt, Németh Áron, Király Csaba
2. 
   Kelemen Tamás
   
   , Goszleth Marcell, Aklan András, Pál István, Lukács Csaba
3. 
   Bret Perry
   
   , Hamrák Péter, Adorján Csaba, Magyary-Kossa Zsolt, Galgóczi Tamás

D’Albini Andras pedig igény esetén akár minden váltásban besegít. Az éjszaka folyamán egy zóna határon meglepetés is érte a Wild Joe legénységét. Közel tíz csomós genakkeres vágtatásnál kaptak egy 180 fokos szélfordulót, ami egy darabig nem tudta eldönteni, hogy tartós marad-e vagy sem. Ennek köszönhetően komoly időveszteséget szenvedett el a Marci csapat, ami hátráltatta őket a VOR70-es üldözésében.

Fotó: Tumbász Hédi, Kurt Arrigo

4 csoportban rajtoltak el a hajók Vallettából szombat délelőtt. Az utolsók között a végső esélyesek, a leggyorsabb hajók, köztük Józsa Márton csapata a Wild Joe is. A verseny esélyese, a Barcolana győztes 100 lábas Esimit Europa 2 (SLO). Ebben a csoportban indult a J/V 72-es Rán (GBR), a szintén brit Mills 68-as Alegre vagy a Swan 80-as Bernice Bis (ITA) és amely csoport szépen el is lépett észak felé vitorlázva a 15 csomós erősödő szélben.

Kattintson a képre a nagyobb méretben történő megjelenítéshez!

A pálya idén is a szokásos: Valletából fel északnak Szicília mellett elhaladva a Messinai-szoros, majd Stromboli mellett, majd Szicília északról, Pantelleriát, Lampedusát kerülve vissza.

A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Jól kezdett a Wild Joe, ám keleten az Alegrével együtt beragadt, míg a mezőny szépen haladt tőlük kissé nyugatra Szicília partjai mentén. Joe csúnyán visszaesett egészen a 20. hely környékére. Kicsit később az Alegre találthatott valami extra csíkot, miközben a magyar csapat az ünnep reggeli óráiban sajnos mintha ismét horgonyt vetett volna és csak utána tudta megkezdeni a felzárkózást osztálytársaira. Innét szép vitorlázás következett, leverték az Ambersailt és sok helyet jöttek fel összetettben is.

A versenyben vezet az Esimit Europa 2 (SLO), Rán (GBR) majd jön a Med Spirit és az Alegre (GBR).  A Wild Joe jelenleg nagyjából már a 8.

2007-ben George David hajója, a Rambler (USA) állított fel új pályarekordot 47 óra, 55 perccel. Ennek megdöntéséhez most délelőtt kéne befutnia az elsőnek, ami már biztosan nem lesz meg.

Fotó: Rolex/Kurt Arrigo



Forrás: Rolex Middle Sea Race