Holm-projekt néven volt ismert ez a svéd hajó, egy innovatív design. A projektet 1939-ben a háború kitörése előtt leállították és 60 évre elfelejtették. Az Endeavour és az Endeavour II (K6) leponyvázva várta jobb sorsát a Camper & Nicholson udvarán.

A Rainbow-t leselejtezték. 41 végén az összes amerikai hajót, ami el volt mentve jobb időkre, a hadigazdaság szolgálatába állították a bennük lévő fém miatt. A Yankee és a Ranger is erre a sorsra jutott. A Yankee tulajdonosa, Gerard Lambert állítólag  Mária királynénak adományozta a hajó kisajátításáért kapott pénzt, hogy fordítsa azt saját belátása szerint a Londoni Kórházra – György Király és az Anyakirályné Yankee iránti tiszteletének viszonzásaként.

1947-ben az Endeavour II-t bontásra eladta a Charles Kerridge Limited, de a test a 60-as évek végéig megmaradt. Az Endeavour és a Velsheda lakóhajóként funkcionált a Hamble folyó iszapos horgonyzóhelyén. Több mint 30 évig maradtak az iszap által védve azon a helyen, ahol felültek. Csak a Schamrock V. vitorlázott ebben az időben.

1968-ban az Endeavour II. összetört és leselejtezték Southamptonban. A Quadrifoglio (Schamrock V) a háborús években egy istállóban volt elrejtve Olaszországban, és a tulaj Crespi 1962-ben bekövetkező halála után Piero Scanu-nak adták el. Aki az utolsó pillanatban, mindössze két héttel az előtt mentette meg,  hogy Genovában szétkapták volna.

A 70-es években az Endeavour-t mindössze 10 fontért eladták,  és megkezdődött  a helyreállítás.

A Quadrofoglio (Schamrock V) az USA-ba érkezett és a Camper & Nicholsons műhelyében –  ahol született – új életre kelt, a tulajdonos fia, Paolo Scanu vezetésével.

Az Endeavour testén betömték a legnagyobb lyukakat, és átvontatták a hajót egy öreg hidroplán bázisra a Calshot Spit-ben a Solent-en, ahol elkezdték a felújítását.

A 80-as években Terry Brabant megmentette a Velshedát az iszapágyból és rendbe hozta annyira, hogy chartereztetni tudjon vele és újra versenyezzen a Round the Island Race-n. Annak ellenére, hogy elég rozzant állapotban volt, jól ment és távolról csodálatosnak nézett ki. A teljes felújításához készült svájci tervek azonban semmissé lettek, és végül Gosportban lett a vízen eltárolva. Elisabeth Meyer tovább újította az Endeavourt Calshotban.

1986-ban a Quadrofoglio-t (Schamrock V) megvette a Thomas Lipton Company, és az eredeti nevét is visszakapta, amikor a Newport Museum of Yachting tulajdonába került. Az Endeavour elhagyta Calshot-ot és Cowes-be került felrigelésre és veretezésre. Ezt követően Hollandiába, a Royal Huisman hajóépítő üzembe utazott egy bárkán, hogy befejezzék a felújítását.

1989-ben az Endeavour vízre került Hollandiában. Az Endeavour és a Shamrock V. augusztusban rajthoz állt egy match race-en Newportban, egy régi America’s Cup pályán.

97-ben a Velshedát a csődbe ment Camper & Nicholsons műhelyből megvásárolta a Southampton Yacht Services, és elkezdte újjáépíteni. 98-ban került vízre és vele együtt már 3 J yacht szelte a vizeket az Antigua Classic Week-en: a Velsheda, a Shamrock és az Endeavour.

Kicsin múlt, hogy a J osztály nem szűnt meg létezni 1937 után. Bár történetünk végén már csillog a fény az alagút végén. Szerencsére sok őrült van a világban, aki értékeli a szépséget. És kevés vita van arról, hogy ne a J lenne a legszebb hajó.

1933-ra hat J osztályú hajó készült el. A második, ami brit földön épült, a Velsheda – az egyetlen J, aminek nem volt köze az AC-hoz. A kivitelező a Camper & Nicholson volt. Végül mégis sikeres hajó lett. 1935-ben jelentős változtatásokat eszközöltek rajta. A következő szezonban megnyerte a King’s Cup-ot a Cowes Week-en.

1934-ben Sopwith kihívója lett az AC-nek. A hajója az Endeavour volt. Ez volt Charles Nicolson harmadik J terve. „Egy normál hajótest forma lesz, mert helyesebbnek tartom, mint hogy kipróbáljam az engem leginkább érdeklő kísérleti formát. Azt meghagyom az amerikai tervezőknek.” Ennek ellenére a legszebb J hajót tervezte, és a rig nagyon innovatív lett.

Sopwith új backstag megoldásokkal próbálkozott, amivel az árbóc trimmjét javíthatta, és elektronikus szélsebesség és -iránymérőkkel is kísérletezett. Azt tartják, hogy az AC kudarc egyik oka a fedélzeten lévő mindenféle kütyünek volt köszönhető. A hajó 83 láb 3 inch volt, míg a Rainbow 82 láb a vízvonalon. Annak ellenére, hogy a legjobb kihívó hajónak számított, amit Nagy Britannia valaha épített, nem nyerte meg a Kupát. A Rainbow 4:2-re győzedelmeskedett. A Rainbow-t Starling Burgess tervezte és 1934 került vízre. Mindössze 100 nap alatt építették meg.

1937-ben az Atlanti óceán mindkét partján az utolsó J-k épültek. A Ranger és az Endeavour II vízvonala a lehetséges leghosszabb volt. A Rangert a Bath Ironwork építette Mainben. W. Starling Burgess és Olin Stephens közösen tervezték. Az eredmény a flotta legnagyobb J yachtja lett – a „Szuper J”, ahogy később ismertté vált.

A Ranger sikere vitathatatlan volt. 37 versenyből 35-öt nyert. A tulajdonosa Harold Vanderbilt azt írta róla: ” Lassabban fordul és gyorsul, de sokkal tovább marad lendületben és tökéletesen kiegyensúlyozott”.

A kihívó Endeavour II-t Nicholson tervezte újra és a C& N udvaron épült, szintén acélból. De bármennyire készültek is az angolok, a Ranger könnyedén, 4:0-ra nyert.

A Ranger eredeti tervrajzának része

1937 volt a Nagy Yachtok korszakának vége. Összesen 10 hajó épült a J osztályban abban az időben, 6 az USA-ban és 4 a Angliában. A legtöbb közülük az AC-ban vagy az AC-hoz vezető úton versenyzett.

Vanderbilt azon tűnődött a Ranger győzelme után, hogy annyival gyorsabb, hogy megöli az osztályt. Szerencsére ez nem így lett.

Mielőtt a J osztály létrejött volna, úgy tervezték a hajókat, hogy mind nagyobbak és nagyobbak legyenek. A Lulworth vagy a Britannia toronymagas rigjei törpévé varázsoltak minden mást. A késői húszas években alkották meg a Universeal Rule-t. Ez a formula szabályozta az új hajók méreteit és vízkiszorítását, hogy a lehető legkiegyensúlyozottabban versenyezzenek egymás ellen.
A szabály Nat Herreshoff ötletén alapult, amely lehetővé tette a vízvonal hosszának növelését a vitorlafelület csökkentése nélkül. Ezt kompenzálta egy nagyobb vízkiszorítás és egy 15 lábra korlátozott merülés.

Lulworth & Britannia 1925 © Beken of Cowes

A Universal Rules 1930-ban lépett hatályba. A jacht besorolását a vízvonal hosszával határozták meg, és ABC sorrendben kategorizálták. A „J” vitorláshajó 75 és 87 láb közötti vízvonalhosszat jelentett. Az új Bermuda árboc felépítése lehetővé tette a jachtok számára, hogy hatalmas vitorlafelületet alakítsanak ki.

A 30-as évek Amerikája jelentős anyagi előnyt élvezett, míg az angolok egy hajót, addig ők négyet tudtak kiállítani. A Nicolson tervezte, 1930-ban épült Shamrock V mégis veszélyes ellenfélnek számított. És mielőtt áthajózott az Atlanti Óceánon, hogy elhozza a Kupát, már túl volt 700 mérföldnyi tesztelésen és 22 versenyből 15-öt megnyert. Csiszolták, tuningolták, tesztelték.

Lipton 1929-es kihívására válaszul négy J hajót terveztek. Az Enterprise, Whirlwind, Yankee és Weetamoe egy hónapon belül épülni kezdett. Az Enterprise és a Weetamoe Herreshoff műhelyéből, míg a Yankee és a Whirlwind a Lawley&Son bristoli műhelyéből.

A Whirlwind volt a legforradalmibb a négy közül. Herreshoff olyan hajót tervezett, mely maximálisan kihasználta a Universal Rule adta lehetőségeket. Számos új ötletet ötvözött. Kísérletezett a hajótest formájával, berendezésével. A leghosszabb J volt és maradt is egészen a Ranger és az Endeavour II 1937-es megépüléséig.
De végül számtalan késleltető ok miatt, és mert éles menetben nehéz volt irányítani, végül lemaradt a védőként való kiválasztásáról.

A harmadik hajó, a Yankee volt a legjobb allround hajó. Hossza 125 láb, vízvonala 84 láb volt. Frank Paine tervezte. Nem volt elég hatékonyan beállítva, ezért lemaradt a a Védő címről, de részt vett az 1934 AC kísérleteiben.

A negyedik hajó, a Weetamoe, Clinton Crane tervezése volt. Annak ellenére, hogy a Yankee volt a legjobb allround hajó, a Weetamoe volt az Enterprise legnagyobb riválisa a Kupa védőjének kiválasztása során.

Shamrock V 1934 ©Beken of Cowes

Amikor a Shamrock V és az Enterprise végül találkozott Rhode Island szigetén, a rigjük óriási különbsége mellett a hajótestek formája nagyon hasonló volt. Az Enterprise kötélzete könnyebb volt, hatékonyabb boomot használt és a fedélzetén volt néhány csörlő. Ellenben a Shamrock V-ön nehéz volt a vitorlák kezelése. Azóta azonban sikeresnek bizonyult és még ma is vitorlázik.