Hét nap és 3000 mérföld megtétele után az AkzoNobel az Egyenlítő közelében hajózik az ötödik helyen, 13 mérfölddel lemaradva a vezető Donfeng Race Team mögött.  A Team AkzoNobel – ami egy nemzetközi, hét férfiból és két nőből álló csapat – a hét hajós flottában a vezető hajókkal párhuzamosan küzd a Fokvárosig tartó, 7000 mérföldes szakasz második felében is.

A lisszaboni – nem kifejezetten lassú – indulás után az első éjszaka piszok kemény küzdelmet hozott 35 csomós széllel és hullámos tengerrel, miközben nyugatra haladtak Madeira felé. A féktelen tempóra mi sem jellemzőbb, mint hogy a hajósok állandóan áztak a hajón átcsapó víz miatt. „Arra törekszünk, hogy az átlagsebességünket magasan tartsuk” mondta Nick Molloy (AUS) „Ha egy óra alatt fél csomóval gyorsabban tudunk haladni, mint mások, az jelentős különbség lesz, tehát igyekszünk kikerülni a nagy lefúrásokat amik lassítanak minket, de viszonylag sokszor előfordul még így is.”

Tény, hogy ezeken a hajókon a bimini tényleg indokolt lenne

Annak ellenére, hogy nagy rohanás volt, nem volt egyszerű a menet, mert a szélirány miatt sok halzolással tudtak csak az optimális irányba haladni. A négy órás váltásokban dolgozó legénység számára a nagy sebességű és taktikus rohanás kimerítő élmény, de élvezetes is. Bármilyen manőver, akár a halzolás, akár egy orrvitorla csere elég rossz hír a készenléti legénység számára, mert ki kell az ágyukból bújniuk, és a manőver alatt részt kell venniük a fedélzeti munkában, a rettenetesen vizes fedélzeten.

A hajó rohanása közben, november 6-án a legénység mégiscsak időt tudott szakítani Nicolai Sehested 27. születésnapjának megünneplésére, ami abból állt, hogy minden ceremónia nélkül a képébe vágtak egy krémes tortát.

November 6-án este a hét hajós flotta egymáshoz igen közel haladt. Az AkzoNobel a harmadik helyen vitorlázott, miközben arra készültek, hogy a következő szigetcsoport mellett elhaladjanak. Ez volt a Kanári szigetek. „Mindenki (a flottában) nagyon óvatos most, olyanok vagyunk mint a labdát kergető gyerekek” – magyarázta az őrség parancsnok Chris Nicholson (AUS).

November 9-én a szél elkezdett gyengülni, és a Lisszabon óta tartó őrült vágtatás megszűnésével a csapat tagjai végre lehetőséget kaptak, hogy egy kicsit pihenjenek és szárítkozzanak. A gyenge szelet kihasználva a legénység megjavította az eddigi károkat a hajón, többek között a hatalmas J1 orrvitorla szakadását és az egyik svertet a kettőből.

Miközben a javítások gőzerővel folytak, az éppen ügyeletes legénység teljes erőbedobással küzdött a második helyért a Vestas 11th Hour Racing (DEN/USA) ellen, és megpróbáltak közelebb kerülni a vezető Dongfeng Race Team-hez (CHN).

A Doldrumshoz közeledve a szél egyre bizonytalanabbá vált. Gyakran erős felhőszakadások és gyenge szelek váltogatták egymást. Miköben a csapat gyorsan próbálta megoldani a vitorlacserével járó munkákat, néhány költséges hibát is  vétettek. November 10-én a kommunikációs hiba azt eredményezte, hogy túl messze kerültek nyugati irányba a vezető pakkhoz képest, hat mérföld hátrányba kerültek a flottához képest, és a MAPFRE (ESP) meglógott.

A dolog rosszabbodott szombaton, amikor elvesztettek még egy helyet a holland riválissal, a Team Brunel-el szemben. Ekkor már 300 mérföld közelségben jártak az Egyenlítőhöz.

Bár az elmúlt napokban a dolgok nem mentek túl jól, a szakasz második harmadában a csapat még ütéstávolságban van a vezető hajótól. A hajó várhatóan november 13-án az első órákban keresztezi az Egyenlítőt, mielőtt a déli féltekén két hetes versengésbe kezdene.

Általában a flotta száraz kellemes passzát szelek között haladna, mielőtt a déli Atlanti-óceán hidegebb és erősebb szelei közé kerülne, de egy déli viharrendszer olyan bizonytalan légköri viszonyokat teremtett, hogy az időjárási viszonyok kiszámíthatatlanok és az elkövetkező 48 órában okozhatnak meglepetéseket.

Jelenleg a flotta várható érkezése Fokvárosba november 28 vagy 29.

Az Atlanti-óceánt a Földközi-tengerrel összekötő tengerszoros. Szélessége 14 km, mélysége körülbelül 300 m. A szoros északi oldalán Gibraltár és Spanyolország, a déli oldalán pedig Marokkó és Ceuta (Spanyolország Észak-afrikai exklávéja) található.

A szorosban a víz az Atlanti óceánból a Földközi-tengerbe áramlik. A Földközi-tenger vízháztartás egyenlege ugyanis negatív, a beleömlő folyók vízhozama és a tengerre hulló esővíz nem fedezi a tenger párolgása miatti vízveszteséget és a szoros nélkül a beltenger kiszáradna.

A Gibraltári-szoros meglehetősen forgalmas vízterület, hiszen a világ legforgalmasabb nemzetközi hajózási útvonala. A hajózást azonban nem csak a kereskedelmi hajók, hanem a szorosban keresztirányú forgalmat bonyolító komphajók is nehezítik. A komphajók Puerto de Algeciras és az afrikai Ceuta között járnak.
A legnagyobb nehézséget a szorosban az erős áramlások és árapály-áramlások okozzák. Az áramlások sebessége 2–5 csomó között változik és az árapálytól függően hol keleti, hol nyugati irányba tartanak; sőt, az áramlások néha ellenkező irányúak a partok mentén és a szoros közepén.

A Gibraltári-szoros legszűkebb részén forgalomválasztó zónát jelöltek ki Tarifa és Gibraltár között.

És hogy hogyan élte ezt meg a Dongfeng legénysége:

A hét VOR verseny veteránja Stu Bannatyne, sok mindent látott már és nem véletlenül kapta meg a Déli Óceánok Királya becenevet. Bevallása szerint az első szakasz első éjszakájára kihívást jelent a szoros. „Először besötétedett, ahogy közeledtünk a szoroshoz, majd az előrejelzések 30 csomós frissülést jeleznek az óceánra való kilépéskor” – így reffeltek – „Túl korai szakasza a versenynek, hogy kockáztassunk”

„Kellemes parti tenger állapot, a szél áramlással szemben fúj. Elég sok dolgunk van. A viharruhák jól vizsgázhatnak most.”

„Alapvetően csak túl kell éljük az elkövetkező órákat”

Tipikus hétfői érzelmek, bár a legtöbb munkahely valószínűleg nem ilyen.