A Raffica Sailing Team nem is zárhatta volna ennél sikeresebben az idei vitorlásszezont, ugyanis a 69. Centomiglián aratott győzelmet a hétvégén. A Garda-tónál elért első helyezés az egytestűek kategóriájában már önmagában is szép eredmény, a csapat azonban történelmet írt azzal, hogy mind a négy rangos európai tókerülő versenyt megnyerte ebben az évben.

A magyar csapat évek óta részt vesz és jól teljesít az 1951 óta megrendezett olaszországi tókerülőn, többször meg is nyerték a versenyt. Király Zsolt kormányos szerint az idei megmérettetés első szakaszát kifejezetten erős szél kísérte, a tó északi részén két foileres hajó, majd egy farr 11-es billenthető kílles versenyhajó volt az ellenfelük. Ahogy a szél gyengülni kezdett Bogliacco felé érve, utolérték és megelőzték a többi versenyzőt, onnantól kezdve pedig már nem volt ellenfelük. Király Zsolt és csapata mindössze 10 óra 15 perc és 27 másodperc alatt teljesítette a verseny közel 120 km-es távját.

A Raffica 14 fős legénységének sikerült elérnie azt, amit eddig más csapatoknak nem: egy naptári évben az egytestűek kategóriájában mind a négy nagy európai tókerülő versenyen elsőként értek célba. „Nagy várakozással indultunk neki az idei szezonnak, és igyekeztünk mindent megtenni a kitűzött cél érdekében. Győzelmünkben kulcsfontosságú szerepet játszott a megfelelő felkészülés, a csapatmunka és a magas minőségű felszerelés. A szél- és vízálló Helly Hansen vitorlás ruházat ezúttal is szárazon tartotta a legénységet, és egyaránt gondoskodott kényelmünkről és védelmünkről. Rendkívül büszkék vagyunk a négyes győzelemre és az egész csapat fantasztikus teljesítményére” – nyilatkozta Király Zsolt. A Centomiglia előtt nagy viharban helytállva elsőként értek célba a genfi-tavi Bol d’Oron, a viszonylag kellemes időjárási körülmények között zajló boden-tavi Rund Um-on, illetve a szélcsend jellemezte Kékszalagon is. Ezzel nem csupán saját kitűzött céljukat érték el, de sporttörténelmet is írtak.

Alighogy véget ért a genfi Bol d’Or Mirabaud, a Raffica csapat ismét útra kelt, hogy a Bodeni-tónál rendezett Rund Um vitorlásversenyen is a maximumot nyújtsa. Habár kihívások és nehéz helyzetek bőven akadtak itt is, a mindenre elszánt magyar csapat mindkét tókerülő versenyt megnyerte az egytestű hajók kategóriájában.

Újabb magyar siker született a Németország Kékszalagjaként emlegetett Rund Um vitorlásversenyen ezen a hétvégén, a Raffica legénysége ugyanis félelmet nem ismerve küzdött az első helyért. A Bodeni-tó rangos éjszakai
megmérettetésén idén több mint 300 hajó versengett egymással. „A több mint 100 km-es távot ezúttal vihar nem akadályozta, de egy korábbi felhőszakadás maradványait, a tövestől kicsavart fákat és uszadékot taktikus manőverezéssel kellett kerülgetnünk” – mondta Király Zsolt, a magyar csapat kormányosa. A Raffica hajnali 5 órakor sikeresen célba ért, és ezzel az egytestűek között megnyerték a versenyt.

Az időjárás ugyanakkor nem mindig jár a vitorlázók kedvében, így történt ez a június közepén, Genfben
megrendezett Bol d’Or Mirabaud versenyen. A több mint 500 induló hajónak keményen meg kellett küzdenie az elemekkel, ugyanis óriási vihar, jégeső és szél kísérte útjukat. Sokan közülük felborultak és feladták a versenyt, a Raffica legénységét azonban a legzordabb körülmények sem állíthatták meg, emberfeletti küzdelemben immár negyedik alkalommal nyerték meg a versenyt. Király Zsolt elmondása alapján győzelmükben a hősies kitartás mellett kulcsfontosságú szerepet játszott a megfelelő technikai ruházat is. „A vízálló Helly Hansen felszerelés a kiszámíthatatlan időjárási viszonyokban is tökéletesen megállta a helyét, nem csupán szárazon, de egyúttal melegen is tartott bennünket.”

A szezon további részét tekintve a csapat célja pedig nem más, mint hogy mind a négy rangos európai tókerülő versenyen a dobogó legmagasabb fokára álljanak. A harmadik megmérettetés a július 18-20. között zajló balatoni Kékszalag, a szezont pedig az olasz Garda-tónál rendezett Centomiglia-n zárják.

„Azt már most kijelenthetjük, hogy ez a Rund Um szar lesz” – péntek reggel nyolc, hét órája úton, hat és fél órája esik az eső. A teljes képért kicsit visszaugrom az időben: két héttel korábban dőlt el, hogy megyünk, pár nappal később kiderült az is, ki ér rá, ki nem. Végül úgy alakultunk, hogy Vica, Viktor, Maugli (Kovács Éva, Ruby Viktor, Sárközy András) és én. Ez csak négy, az ötödik vagy egy, a hajó megvételében érdekelt német vendég, vagy Ruji (Ruják István). Végül az utóbbi forgatókönyv lépett életbe, de addig még lefolyt némi víz a nyakunkból a viharruha alá. Király Zsolt intézte a vontatást és félig a hajó összerakását is, a másik felet Ruji tette hozzá, amikor Zsolt átváltott a Raffica szerelésére. És mindeközben szakadt az eső. Mi péntek hajnalban keltünk útra, Biatorbágynál léptünk be a monszunövezetbe, majd egy osztrák autópálya-pihenőn ragadtattuk magunkat a kezdésnél említett kinyilatkoztatásra. És valaki még erre is rá tudott tenni: „az milyen már, hogy nyár közepén gőzölögni látom a hugyom???” Délelőtt értünk Lindau-ba, viharruhát öltöttünk, és nem, nem vitorlázni mentünk,hanem befejeztük a Code 8 összeszerelését.

Úgy döntöttünk, hogy vízre menés helyett inkább eszünk és rápihenünk az este fél nyolcas rajtra. Ekkor délután fél három volt – vagyis tizenhárom órája esett. A szunyókálásból egyszer csak csendre riadtunk, mintha elállt volna, bízni kezdtünk egy szebb jövőben. Az uzsonna alatt aztán kiderült, hogy ábrándképet kergettünk, amikor száraz menetben reménykedtünk. Újabb – alapos – beöltözés, kivitorlázás a rajthoz, körbenézés, helyezkedés a vonal Lindau-tól távolabbi végén, mert onnan frissül. A jelzésnél jó ütemben léptünk ki félszélben, kellemes tempót mentünk, és szerencsénkre nem keveredett fölénk nálunk nagyobb hajó, aki hosszan takarhatott volna. A mezőny meglehetősen vegyes képet mutatott, a vonal Lindau felőli végén külön indították a katamaránokat és a nagyokat, a többiek a lényegesen szellősebb vízi részen kezdhették a tókört, ami az indulók jelentős része számára Lindau – Romanshorn – Eichhorn (Konstanz) – Überlingen – Lindau útvonalat jelent, míg az egészen kicsiknek kimarad Überlingen.

Alapvetően a déli part közelében maradtunk, hol kreuzosabb, hol tompább menetben haladtunk Romanshorn felé. Bár a Code 8 gyenge szélre, illetve bőszeles rohanásra lett tervezve, magabiztosan tartottuk a lépést a körülöttünk lévőkkel negyedszélben is. Ja, és ha nem mondtam volna, esett – tizennyolc órája. Néha komoly lavórok lassították a haladást, hol alattunk ötven, hol fölöttünk harminc méterrel indult meg valaki egy láthatatlan szélcsíkkal. Aztán csere, ők álltak, mi robogtunk. Közben döghullámok. A szélirány radikális változás egyszer még a genakkert is felhúzatta velünk – felejthetetlen és lendületes 30 másodperc volt. Ekkorra már erősen sötétedett, szembesíteni kellett magunkat a ténnyel, hogy bizony az első pályajelet sem érjük el az éj leszállta előtt. Abból pedig baj lehet, mert GPS alapú navigációt nem hoztunk magunkkal. Közben újabb szél érkezett, melynek jöttét ígérték is – hosszú, balcsapásos kreuzba kezdtünk, pont szembe menve a korábban kialakult, olykor méteres hullámokkal. A komfortérzetünk kezdett csökkenni, és arra is rájöttünk, hogy a tulajdonképpen felszínes hajóösszerakás során nem tudtunk figyelni minden apró részletre. Mivel még kevéssé ismerjük a gépet, csökkent magabiztossággal folytattuk az utat. Hamarosan elhangzott a parancs: egy reff! Még bele sem kezdtünk, amikor: bocs, inkább kettő! Gyorsan végeztünk, a tempó nem csökkent, Ruji becsülettel schottolt, de ajkát pár perc múlva elhagyta a „leekocsi teljesen lent” kifejezés. Este tízkor, rövid tanakodás után „gyerekek, ez így nem frankó, nagyvitorla le, visszafordulunk”. Hajnali fél egyre értük el Lindau-t, egykor már a zuhany alatt álltunk. És nem fogod elhinni, kedves olvasó, de még mindig esett – huszonnégy órája. Elaludni egy darabig nem tudtunk, így viszont volt időnk átbeszélni a történteket, tanulságokat levonni és kicsit hallgatni Ruji sztorijait, amikkel kicsit felvidított minket, lévén ugyancsak lógott az orrunk. A Raffica fél háromkor ért célba (első egytestűként, amihez ezúton is gratulálunk), némileg aggódtunk, hogy felébredünk a szállásra való becsattogásukra, de annyira kimerültek voltunk, hogy erre nem került sor. Mint utóbb kiderült, hajnali öt és reggel kilenc között elállt az eső, de ezt mi nem élvezhettük ki.

Elkezdtünk gyűjteni a lelkierőt a viharruhák újbóli felvételéhez és a hajó szétszereléséhez, kidaruzásához. Hét körül végeztünk – negyvenegy órája ömlött az égi áldás -, majd szállás megkeresése Bregenz-ben (esett), alvás (szakadt, nyilván), reggeli (csak nem?), indulás és hazaút (na, vajon milyen körülmények között?). Délután ötkor, Bécsnél (ekkor már vasárnap van) maradt abba. Gyors fejszámolás – hatvannégy óra után (ebből nettó hatvanat tényleg könnyezett az ég).

További dramatizálás helyett inkább a tanulságokról:

–      időben odamenni (lehetőleg előző nap) – ismeretlen helyre pláne!

–      navigációs műszer (tartalék, sőt tartalék tartalékja is),

–      hajó és legénység alapos felkészítése,

–      „ad hoc” jelleg helyett érdemes az állandó csapattal menni ilyen túrákra,

–      hinni a meteorológiai előrejelzésnek – bár ez néha nehéz.

Egy ilyen kaland során az ember rájön, hogy bár a Balatonon egész jól elvagyunk, a vitorlázás nem ott ér véget. Az európai tókerülőkre jó elmenni, nyaralás is, tanulási lehetőség is. De ha már rászánjuk az időt, pénzt, energiát, vegyük őket komolyan, mert ezek nem olyanok, mint amikor az ember kihalad, mondjuk, a Pünkösdi Regatta rajtjára – sok év helyben vitorlázást követően. Az alpesi tavak széljárása pedig aljasabb, mint amit a hazai vizeken megszoktunk. Ruji történeteiben elhangzott, egy Magyarországon is ismert német vitorlázó véleménye – miszerint „a Balatont tele kéne szarni és lefedni” -, ezt ezennel ünnepélyesen visszautasítom. A Bodensee-n péntek este tapasztaltak fényében a magyar tenger egy már-már termikus szelekkel megáldott vízfelület. És, hogy igazságot szolgáltassunk: a Rund Um nem szar verseny, csak mi voltunk kevesek hozzá.

Végül a hála szavai, amik a Raffica legénységét illetik – befogadtak a szállásukra és istápoltak bennünket, sőt, amit a helyről tudtak, azt nagy vonalakban megosztották velünk.

Az egytestű hajók közül elsőként futott be a Paul Leibinger a Raffica csapattal, Király Zsolt kormányzásával.  Az előtte célba érő katamaránok közül a tavalyi Kékszalagon is részt vett SL33-as a Black Jack győzött Ralph Schatz irányításával megelőzve az M32-est, amelyet Helge Sach kormányzott, akárcsak a Balatonon. Harmadik egy új típus, egy GC35-ös lett Flavio Marazzi vezetésével.

Zuhogó esőben helyenként kihagyó, majd durván beerősödő, rendkívül pöffös szélben versenyzett az éjszakában a 63. Rund um mezőnye a körülbelül száz kilométeres pályán. A győztes csúcssebessége a GPS nyomkövető tanúbizonysága szerint 22 csomó volt. Király Zsolték 17 csomó körül téptek a vízen nem egyszer, és 9,7 csomós átlagot produkálva fölényesen verték a többi egytestű hajót, beleértve a mögöttük csaknem egy órával később befutó Sonnenkönig Farr 400 típusú hajót, illetve a helyi favorit Magic Ladyt.

Négy éve gyenge szélben kenték el abszolútban is a katamaránokat, ídén nagyon kemény időben mutaták meg, hogy mindenképpen az élmezőnybe tartoznak, a sokkal modernebb technikákkal hajtó ellenfelek közé, elé.

Nagyon kemény feladatot rótt az időjárás a résztvevőkre. Különösen a gyors katamaránokkal és a Liberákkal volt nehéz teljesíteni a pályát. Az erős pöffök és durva szélerő váltások miatt rengeretegszer kellett reffelni vagy vitorlát cserélni. Mindezt éjszaka, 5-8 fokos hőmérsékletben, és szűnni nem akaró zuhogó esőben. Mindenki megkapta a maga egyéni kalandját. A Raffica Team több érdekesen alakuló pillanatát egy a sötétben láthatatlanul érkező durván eltérő irányú pöff okozta védhetetlen spontán halzolás koronázta meg. Akkor nagyon közel jártak a boruláshoz…

De végül minden nehézségen felülkerekedve, remekül vitorláztak. Csak csillogó szemű csapattagok, élvezetes pillanatokról szóló beszámolóit nem hallottam a siker pillanatát követő némi pihenés után sem. Örültek, hogy túl vannak a dolgon.

A 348 résztvevő hajóból rengetegen kiálltak. Pontos számot még nem tudni, hiszen amikor ezeket a sorokat írom (szombat 13 óra) sokan még a pályán vitorláznak. Eddig körülbelül nyolcvan hajó ért célba, de érkeznek folyamatosan.

Több gyors katamarán felborult. Az osztrák Fritz Trippolt (2007-ben az akkor osztrák tulajdonú Rafficával győzött) katamaránjáról kimentették a legénységet, a hajót totálkárosnak nyilvánítva, bójával jelölve a tóban hagyták. Éjszaka elveszett emberekről szóltak a hírek, de szerencsére mindenkit megtaláltak, és épségben partra hoztak.

A versenykiírás előírta, hogy éjszaka a mentőmellényekre világítást kell tenni, hogy vízből mentés esetén több esélyt kapjanak a kísérő motorosok. A gyors hajókhoz, többtestűekhez, Liberákhoz saját mentőmotorosok tartoztak, míg a mezőny biztonságát körülbelül harminc motoros segítette, amelyeket a tavat szektorokva bontva osztottak el, hogy mindig lehessen a bajba jutóknak a közelben segítség.

Mi a CODE8-cal három és fél óra menet után feladtuk a küzdelmet. Nagyon jó rajt után jóval nagyobb  hajók között haladtunk. Bár az első pályajel közelében szélcsendbe kerülve több helyet vesztettünk, valahol az abszolút hatvan-hetvenedik hely tájékán vitorláztunk (a mi hajónkhoz nem volt GPS-nyomkövetés), amikor kiálltunk a versenyből .

Szétesett a forstágon a vitorlát rögzítő profilos szerkezet, így annak teljes szakadása esetére egy  felhúzóval  is biztosítottuk az árbocot. Ám ezzel együtt nagyon bizonytalanná vált a rudazat és ezzel párhuzamosan az állítási lehetőségek. és amikor teljes sötétségben a szél annyira megerősödött, hogy már a nagyvitorla reffelése sem bizonyult elegendőnek, és csak egyetlen orrvitorlával vitorláztunk, akkor feladtuk a versenyt és visszafordultunk Lindau felé, ahová még két és fél órával később értünk vissza.

Döntésünkhöz a felkészületlenségünk is hozzájárult. Erre az alkalomra összeállt csapatunkból többen először vitorláztunk a hajóval, először együtt, és mindannyian először a Boden-tavon. Az éjszakai tájékozódáshoz nem vittünk magunkkal elegendő és megfelelő technikai segítséget, így lényegében a rajt után egy órával már kvázi vakon vitiorláztunk az ismeretlen vízen. Egyszerűen fogalmazva, akkor már csak halvány sejtésünk volt arról, hogy merre is járunk. Mindez együtt így felelőtlenül kevés volt.

A döntésünkhöz emellett tagadhatatlanul hozzájárult a remek időjárás, a penetráns hideg és a hihetetlen mennyiségű eső is. Az ember kockáztathatja a drága eszközt (amely nem a mi tulajdonunk), ha felkészültségével eredményre esélyes, vagy legalább élvezi a hajózást. Egyik feltétel sem állt fenn.

Mondanám, hogy élmény volt, de ez nem lenne igaz. A szónak túl sok a pozitív kicsengése…

Az biztos, hogy a CODE8-cal, lényegesen nagyobb, hosszabb vízvonalú hajókkal hajthattunk, cirkálhattunk együtt. Én először vitorláztam vele, nagyon jó, érzékeny hajó, könnyen megindul és kezelhető. Pedig fő erősségét, a bőszeles, gennakeres rohanást ki sem próbálhattuk. Azok a két hajó, akikkel a kiállásunkig együtt vitorláztunk a versenyen szombat reggel nyolc óra tájt futottak be a célba 42-43. helyen.

A verseny rendezése sallangmentesen egyszerű. A Lindauer Segler Club semmiféle médiafelhajtást nem csinált a verseny köré, a versenyzőket sem pátyolgatták túlságosan. A részvétel lényegesen olcsóbb, mint egy Kékszalagon, viszont számos olyan szolgáltatásnak, amit a Balatonon  minimális elvárásnak tekintenek a résztvevők, nyoma sincs.

Egy-egy hajó nevezési díja 75-145 Euró, attól függően, hogy mikor történik az internetes nevezés, amely általános. A helyszínen már csak egy nagyon egyszerű regisztráció történik az esetleg módosítandó adatok felvételével. Nem kell hajólevelet és biztosítást sem bemutatni, hiszen annak meglétét a skipper aláírásával igazolja!

A rendezőség a skipper neve mellett a győzelemre esélyes hajókon kívül még a legénységi névsort sem kérte. Nincs póló, nincs fogadás, központi vacsora, ünnepélyes megnyitó vagy záróbuli. Pénteken a klub területén lévő rendezvénysátorba hirdetett versenyző parti nem belépős, lehet venni kolbászt és sört, van hely beszélgetni, és egy órán át a sátor előtt zenélt egy dixieland zenekar. Slussz.

A verseny körül szinte semmilyen felhajtás nincs. A sajtótájékoztatón körülbelül tíz-tizenöt ujságíró vett részt, amire odacitáltak két esélyest (egyik sem nyert végül).  Nem a Kékszalaghoz, legfeljebb egy komolyabb hazai túraversenyhez hasonlítható. Ami a résztvevőknek szemmel láthatóan tökéletesen megfelel.

A mezőny nagysága alig több, mint fele a Kékszalagénak. Az élen száguldó menők mögött a mezőny tömege a mi átlagos túraversenyeinken láthatóakhoz hasonló. Nincsenek itt abszolút kezdők, vagy olyanok, akik egész évben ezen az egyetlen versenyen indulnának.

A rendezőség által szervezett legfontosabb megbeszélés az alapos és nagy érdeklődéssel kísért időjárási tájékoztató volt, amelyet a verseny napján két időpontban is megtartottak.  Nagyon pontosan és érthetően elmagyarázták a várható helyzetet, pár szóban kitértek a biztonsági előírások betartásának fontosságára, ám nem „fogják a kezét” senkinek. . Nincs kör-sms, nincs semmilyen figyelmeztetés . Nem csak a kiírásban rögzített egyértelműen mindenkinek a saját felelőssége a részvételt illetően, de itt mindenki pontosan tudja és érti is ezt. Nem várják el a rendezőségtől, hogy figyelmeztetést adjon az esetleges viharról, és egy ilyen , a két évvel ezelőtti balatoni Kékszalagnál több szempontból keményebb körülmények között lefutott verseny után sem fúj senki senkire. Versenyzők egymásra, vagy résztvevők a rendezőségre. Nincsenek egyéni feltételezések és ötletek, hogy mit kéne „adni és szolgáltatni” a rendezőségnek a versenyzők számára. Ott a verseny, az a lényeg. Aki megy, megy, aki kiáll, az úgy döntött és kész. Nem keres kibúvókat, nem magyarázkodik, és senki nem kér semmit számon mástól. Mindenki tudja a helyét és a dolgát. Ha vihar söpör végig a mezőnyön, nem kell sajtótájékoztatón magyarázkodnia a rendezőségnek és a vízirendőrségnek.

Vagyis a Rund um egy nagyszerűen megrendezett, komoly, és a komolyságában egyszerű verseny.

Persze minden elismerésem mellett a Boden-tóra , a Rajnából érkező uszadékfákkal dúsított zavaros, hideg vízére, lyukas-pöffös, a balatoninál lényegesen zavarosabb, lutrisabb szelére, a németek itteni hüvösen udvarias, ha jössz úgy is jó, ha nem, hát nem alapú vendégszeretetére, és erre a most megtapasztalt irdatlan mennyiségű esőre egyhamar nem vágyom újra.

Rund um jó vagy, de tőlem eztán pörögj magadban nyugodtan nélkülem!