Hossza: 39,89 méter

Vízvonalhossz: 26,90 méter

Szélesség: 6,42 méter

Vízkiszorítása: 167 tonna

Eredeti tervező: William Starling Burgess

Módosított tervek: Dykstra Naval Architects

Vízretétel: 2012, Holland Jachtbouw

Miről lehet felismerni: Fekete test, vörös fenék és modern szürke rudazat verseny boommal.

1934 május 15-én a William Starling Burgess által tervezett hajó vízre került Bristolban, a Herreshoff műhelyben. Azért építették, hogy 1934-ben megvédje az America’s Cup-ot az Endeavour ellen. Az első két futamot elvesztette, de az utolsó négy futamban végül legyőzte az Endeavourt. A verseny után a tulajdonos Vanderbilt szárazdokkban felújította. 1937-ben eladták Candler Hoveynak, majd ismét a Kupa védelmére készítették fel. Végül a Ranger legyőzte a védők selejtezőjében és így ő ment a Kupáért. 1940-ben leselejtezésre került.

Az eredeti Rainbow vasbordázattal és rézlemezekből épült, az új viszont alumíniumból. A régi Rainbow tulajdonképpen egy üres hajótest volt, a szükséges felszerelésekkel és alumínium árbóccal. Ezzel szemben az új hajó a legmodernebb hibrid és hidraulikus technológiai megoldásokkal, karbon árbóccal és mahagóni luxusbelsővel rendelkezik. Mindezek ellenére az új és a régi Rainbow között sokkal kevesebb a különbség, mint azt gondolnánk. A tervezés során ragaszkodtak a hajó eredeti vonalvezetéséhez és klasszikus megoldásokat választottak a hajótest teherbírásának növelésére.

Hossza: 42,19 méter

Vízvonalhossz: 27,5 méter

Szélesség: 6,60 méter

Vízkiszorítása: 180 tonna

Eredeti tervező: Charles E. Nicholson

Módosított tervek: Dykstra Naval Architects

Vízretétel: 2009, Royal Huisman

Miről lehet felismerni: Az Endeavour II rajtszámát viseli a JK6 – de totálisan modern interpretációja Sopwith második hajójának. Alumíniumból épült.

Az eredeti Endeavour II-t a Nicholson’s Yardban építették 1937-ben,  tervezője Charles E. Nicholson volt. Az America’s Cup-ra épült, a maximális 87 láb vízvonalhosszal, de végül alulmaradt a Rangerrel szemben. 1968-ban leselejtezték. A maga idejében Sopwith repülési ismereteinek köszönhetően túlmutatott a saját korán, de többek szerint ez is vezetett a vereségéhez. A Hanuman egy tradicionális J hajó és a 21. századi technológia ötvözeteként az Endeavour II replikája.

Hanumán egy majomfejű és farkú szent alak a hinduizmusban. Az odaadás, fegyelmezettség, bátorság és az önzetlen cselekedetek szimbóluma. A bhakták szemében a mesteréhez tisztelettel viszonyuló szolga eszményi megtestesítője.

Hanumán a Rámájána ősi eposz egyik szereplője és központi alakja, egy csapat majom vagy majomszerű lény főnöke, Ráma hű szolgája. A történetben amikor Rávana, a démonok ura elrabolja Ráma feleségét, Szítát, ő találja meg Lanká szigetén. Részt vesz Ráma Rávana elleni háborújában és a segítségével Ráma legyőzi a démonkirályt.

Kristy Hinze-Clark, az ausztrál szupermodell vette rá férjét, Jim Clarkot, hogy az élményvitorlázást emeljék magasabb szintre. Ennek eredményeként született meg  a Hanuman, valamint a 100 lábas szupermaxi, a Comanche is.

„Imádom mindkét aspektusát a vitorlázásnak. A Comanche a tiszta sebesség és adrenalin, míg a Hanuman a tiszta szépség és elegancia – és sokkal kényelmesebb.”-mondta Kristy

A Vollenhove-ban található Royal Huisman kapta a megbízást az Endavour II modern replikájának elkészítésére. A J osztály szabályai szerint bizonyos tervezési jellemzők történelmileg korlátozottak voltak ugyan, de a modern hajóépítés segítségével némileg tudták optimalizálni a hajót. Például a test-tőkesúly arány valamint a karbonárbóc segítségével Chales E. Nicholson tervének teljes potenciálját ki tudták használni.

A belsőépítészet Pieter Beeldsnijder munkáját dicséri, aki a modern szuperhajók fényűző világának és az 1930-as évek klasszikus eleganciájának tökéletes összhangját teremtette meg.

Hossza: 43,4 méter

Vízvonalhossz: 27,2 méter

Szélesség: 6,55 méter

Vízkiszorítása: 180 tonna

Eredeti tervező: Starling Burgess és Olin Stephens

Módosított tervek: Hoek Design

Vízretétel: 2010, Bloemsma és Claasen jachtbouw

Miről lehet felismerni: Fekete test és rig. A fedélzet peremének kialakítása magas freiboard benyomását kelti. Két deckház.

Harold Vanderbilt az 1930-as America’s Cup sikere után felvette a kapcsolatot a Sparkman és Stephens tervezőirodával, hogy megvitassák egy új J jacht lehetőségeit a Universal Rules keretein belül. Megegyezés született arról, hogy Starling Burgess és Olin Stephens mindegyike négy tervet mutat be, Vanderbilt pedig finanszírozza a projektet. Ez volt az a projekt, amelyből megszületett a Ranger majd a Lionheart.

Starling Burgess és Olin Stephens tervei alapján elkészítették a hajók modelljeit 1/24 arányban. Ezek voltak az első modellek, melyeket tartályban teszteltek. A tesztek során egyértelműen kiderült, hogy a szélviszonyoktól függően a 77-C modell vagy felülmúlta a riválisait, vagy nagyon közel volt hozzájuk.

A kiválasztott 77-C modellt használták a Ranger, az első Szuper J építésekor. A Ranger sikere minden várakozást felülmúlt: harmincnégy versenyen indult és harminckétszer nyert.

A Ranger-t 1941-ben leselejtezték, de 2003-ban újraszületett.

2005-ben Andre Hoek a Hoek Design-tól részt vett a meg nem épített tervek tesztelésében. Mind a korszerű számítógépes modellek, mind pedig a hagyományos víztartály-vizsgálat alapján Hoek azt tanácsolta, hogy használják a 77-F tervet. Ebből született meg a Lionheart, 75 évvel a terv elkészülte után.

 Lionheart a Velsheda és a Ranger ellen versenyzik a 2015-ös Falmouth J Regattán

A hajótestet végül Freddie Bloemsma és Claassen Jachtbouw kezdte megépíteni 2010 nyarán, a projekt megkezdése után öt évvel.

A hajó 2012-ben kezdett versenyezni és remek potenciált mutatott a 100 Guineas Cup megnyerésével.

Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy hivatalosan a Lionheart a leggyorsabb J jacht. Ezt a címet a 2017-es newporti első J világbajnokság megnyerésével érdemelte ki.

Hossza: 42,7 méter
Vízvonalhossz: 27,8 méter
Szélesség: 6,75 méter
Vízkiszorítása: 180 tonna

Eredeti tervező: Frank Paine

Módosított tervek: Hoek Design

Vízretétel: 2015. Holland Jachtbouw

Miről lehet felismerni: A leghosszabb vízvonal a J-k között (amelyet természetesen a vitorlafelület csökkentésével büntet a szabály) Gyönyörű Art Deco belső és sötétkék hajótest, türkizkék algagátlóval.

Története

A J8 egy megépítetlen 1935-ös Frank C Paine „A” terv. Frank Paine korábban a Yankee-t tervezte. A J8-at a Hoek irodában vizsgálták  és azt találták, hogy egy jó „all round” terv vagyis minden körülmények között jó sebességet lehet vele elérni.  Nemcsak a leghosszabb vízvonalú J, hanem a legnagyobb keel hossz-szélesség arányú és a legkisebb nedvesített felületű is. Frank Paine 1930-ban arra jutott a számításai alapján, hogy megéri bevállalni a kisebb vitorlafelületet a hosszabb vízvonalért. Hoek pedig hitt benne, hogy a leggyorsabb J lesz hátszélben és könnyű szélben.

A hajó Atlantis kódnéven épült, de menet közben tulajdonost cserélt. Erről azonban nincs megbízható információnk. Egy tény, hogy a 2017-es első J jacht Világbajnokságon Peter Holmberg kormányzásával időnként megvillantotta a benne rejlő potenciált és két futamot is tudott nyerni.

Hossza: 43,6 méter
Vízvonalhossz: 27,6 méter
Szélesség: 6,65 méter
Vízkiszorítása: 180 tonna

Eredeti tervező: Tore Holm

Módosított tervek: Hoek Design

Vízretétel: 2017  Bloemsma / Vitters

Miről lehet felismerni: Sötétszürke fém test, alacsony freibord, letisztult és ergonómiailag optimalizált fedélzet,  alacsony deckház; hatalmas, 8 láb átmérőjű kormány, ami a keel magasságáig van süllyesztve

Felrúgva a hagyományt, most a legújabb hajóról írunk. A 2017-ben vízre került és Bermudán bemutatkozott hajóról. Ő a Svea. A Tore Holm svéd tervező által 1937-ben tervezett hajó 80 évet várt arra, hogy megvalósuljon, de végül nem hiába. A második világháború beleszólt a megépítésébe és a svéd AC álmoknak befellegzett. John Lammerts van Beuren bukkant rá 8m-es tervek után kutakodva Holm tervei között.

A hajó amerikai tulajdonosa a Vitters shipyardot bízta meg Hollandiában a megépítésével és végül megvalósult a leghosszabb (43,6 m hosszú) és véleményem szerint összhatásában a legszebb J.

A Moder Svea azaz a  Svéd Anya Svédország hazafias szimbóluma az 1600-as évek közepe óta. Svea általában egy erős női harcosnak van ábrázolva. A hajón mindenhol  megtalálható szimbólum a Vequisir, melynek jelentése, „ami mutatja az utat”.  A skandináv mitológia szerint aki ezt a szimbólumot viseli, soha nem veszti el az utat, sem viharban, sem rossz időben, sőt akkor sem, ha az út ismeretlen. Az alábbi képen a hajó spinnakerén látható:

A Svea versenykarriere még csak most kezdődik. A 2017-es bermudai versenyeken és a Világbajnokságon tudott csak eddig rajthoz állni. Hogy most mégis róla írunk, annak apropóját az adja, hogy hamarosan indul a St Barts Bucket Regattán a Velshedával és a Topazzal.

Egy kihagyhatatlan, gyönyörű videó a hajóról:

https://vimeo.com/220632510

Ez az első olyan hajó, amely tulajdonképpen két hajó.

Hossza: 41,63 méter
Vízvonalhossz: 28,8 méter
Szélesség: 6,41 méter
Vízkiszorítása: 203 tonna

Eredeti tervező: Starling Burgess és Olin Stephens (Sparkman & Stephens)

Módosított tervek: Studio Scanu, Reichel Pugh, Fred Elliott és Dykstra Naval Architects

Vízretétel: 1937 május 11. Bath Ironworks; és 2003 Danish Yacht

Miről lehet felismerni: Fehér test, pisze és kanál orr, valamint a vízvonala alatt lévő smiley.

Az első Ranger története 1935-1941:

1935-ben egy reggelen az Egyesült Királyság déli partvidékén futó versenyen Sir T.O.M. Sopwith bejelentette, hogy megépíti az Endeavour II-t az America’s Cup kihívójaként. Ebből a kihívásból született a Ranger.

A kihívás több okból is ellentmondásos volt. Először is az üzleti környezet mind az Egyesült Királyságban mind az Egyesült államokban egyre nehezebbé vált. Ebben az időben az építést és a kihívást extravagánsnak lehetett tekinteni, különösen az Európát fenyegető politikai problémák fényében, amelyek végül a második világháború kitöréséhez vezettek.

Másodsorban, a J jachtok gyakran szenvedtek árbóctörést, az árbócuk gyakorlatilag csak a legkisebb szélben nem volt veszélyben. Annyira költségesek voltak, hogy a Shamrock V akkori tulajdonosa azt javasolta, hogy inkább az új K osztályban versenyezzenek, lévén olcsóbb az építés és jobban kezelhető a rig.

Az Endeavour II-t 1936-ban indították el, és számos brit versenyen bizonyította is, hogy ő a leggyorsabb lehetséges kihívó.

Eközben Vanderbilt kapcsolatba lépett a Sparkman & Stephens-sel megbeszélni egy új J jacht építésének lehetőségét. Megállapodtak arról, hogy a cég két tervezője, Starling Burgess és Olin Stephens mindegyike négy olyan tervet mutat be, amit tankban tesztelnek, Vanderbilt pedig finanszírozza az egészet.

Röviden, megtervezték az Universal Rule alatt létrehozható leghosszabb vízvonalú (87 láb) J-t, közepes szélességgel és az orrtőke felé jelentős ballaszttal javítva a stabilitást.

Idővel rendelkezésre állt 8 terv az Endeavour és a Rainbow modelljeivel együtt. Ezek voltak az első igazán profi tank tesztek, ahol pontos méréseket lehetett végezni és meg lehetett tisztán határozni a teljesítményeket.

A nagyon fiatal, de innovatív tervező, Starling Burgess által létrehozott „77C” terv egyértelműen felülmúlta a legtöbb vitorlázási területen a többit, különösen alacsony szélsebesség esetén. Radikális vonalai és a megjelenése miatt azonban csak az eredmények bizonyították létjogosultságát.

1936 őszén minden tervezési vonal megerősítést nyert és megszületett a döntés az építésről. Vanderbilt a Bath Ironworks-ről, Maine-ből kapott virtuális költségajánlattal és a Sparkman & Stephens-től kapott csökkentett tervezői költségekkel rábólintott a folytatásra.

A világ sajtóját lenyűgözte a leviatánok csatája. Sopwith az Endeavour II-höz használja a a repülőgép építési és tervezési cégét és minden tudását. Mindeközben Vanderbilt új formatervezésbe kezd a tartálykísérletek alapján. A lelkes olvasók újságcikkeken keresztül  gyakorlatilag végigkövethették az eseményeket, például az Illustrated London News hasábjain.

A magas minőségű acélból és acél szegecsekkel épült Ranger végül 1937 május 11-én került vízre. A hajó Mainből Newportba történő szállítása során azonban katasztrófa történt, az árboc kötélzetének egy része leszakadt és nem lehetett már semmit tenni,  letört az árbóc felső része a jumpstag fölött.

Szerencsére egy a Rainbow-ra épített új alumínium árbócot kölcsönadtak a projektnek, hogy használják a védő széria alatt, amíg a Ranger árbócának javítása el nem készül.

A Ranger folytatta, és egyértelműen bebizonyította, hogy ő a leggyorsabb amerikai jacht. Szinte minden futamot megnyert a Védő Work Up Szériában és a Védő Selection szériában.

America’s Cup 1937
Két fontos dolog megváltozott ebben a körben.
Az egyik, hogy mivel a 165 láb magas árbócok stágolása komoly problémákat okozott, a szabályok megváltoztak annak érdekében, hogy a nagyobb J jachtokon nehezebbek legyenek az árbócok.

A másik, hogy ettől kezdve csak 30 nappal a regatta előtt kellett bejelenteni a védő és a kihívó hajót is és ez lehetővé tette az angoloknak, hogy az Endeavour-t és az Endeavour II-t is vigyék az USA-ba és együtt készüljön a két hajó. Végül az Endeavour II-t nevezték kihívónak.

A Ranger pedig hozta a formáját és megnyert négy futamot a lehetséges hétből az Endeavour II ellen.
Harold Vanderbilt (1884-1970) a korszak meghatározó vitorlázója volt. Övé lett a Kupa 1930-ban az Enterprise-zal, 1934-ben a Rainbow-val és végül 1937-ben a Rangerrel is. Mindhárom kupavédésnél Sherman Hoyt volt a taktikusa. A Rangerrel elkövetett győzelme volt a legnagyobb sikere, hisz annak ellenére, hogy az Endeavour II-t mindenki jobb hajónak tartotta, futamveszteség nélkül győzte le. Az 1937-es America’s Cup győzelme után a Ranger-t  „Super J”-ként kezdték emlegetni.

1941-ben a Ranger több másik amerikai jachttal együtt tragikus véget ért, a hadigazdaság áldozataként leselejtezték és lebontották a benne lévő fém miatt. És itt véget is érhet a történetünk, hacsak…

Hossza: 39,31 méter
Vízvonalhossz: 27,3 méter
Szélesség: 6,68 méter
Vízkiszorítása: 175 tonna

Eredeti tervező: Charles E. Nicholson

Módosított tervek: Dykstra Naval Architect

Vízretétel: 1934 Camper & Nicholsons

Miről lehet felismerni: Királyi „Endeavour Blue” test,  letisztult fedélzet, szimpla deckhause 

Története:

Sir T.O.M. Sopwith az 1934-es America’s Cup kihívására készült. Miután a Shamrock V-tel felkészült, szerette volna, hogy ez a hajója a legfejlettebb legyen. Tapasztalatával, amivel a Sopwith repülőgépeket tervezték és a beletervezett repüléstechnikai megoldásokkal napjai legütősebb hajója lett. A végső felkészülésben A Shamrock V és a Velsheda voltak az ellenfelei.

Az egész angol versenyflottát gyakorlatilag lesöpörte azzal, hogy nagyon sok versenyt nyert az első évben. Az AC-t ugyan végül nem tudta megnyerni, de közelebb volt a győzelemhez, mint bármelyik korábbi kihívó. Olyan megoldásokat használt a vitorlázatban, ami a mai J jachtok sajátja. Nagyobb és jobban tervezett spinnakert használt, új backstag megoldásokkal próbálkozott, amivel az árbóc trimmjét javíthatta, és elektronikus szélsebesség és -iránymérőkkel is kísérletezett, de elkövette azt a hibát, hogy amatőr legénységgel dolgozott, mert a professzionális csapat sztrájkolni kezdett az indulás előtt. A rossz nyelvek azt tartják, hogy az AC kudarc egyik oka a fedélzeten lévő mindenféle kütyünek volt köszönhető.

Az AC után a hajó visszatért Nagy Britanniába, hogy uralja még egy kis ideig a versenyeket. Egészen 1938-ig, amikor is a háborús prioritások miatt félretették.

Az elkövetkező 46 évben több kézen is átment a hajó. Sorsa tulajdonképpen egy hajszálon múlott. A megaláztatások sorában 1947-ben egy roncstelepnek adták el, de végül mielőtt nekiláttak volna a bontásának, egy másik vevő mentette meg. A 70-es években a Cowes-i Medina folyóba süllyedt. Ismét az utolsó pillanatban 10 fontért vásárolta meg két ács. Az Endeavour testén betömték a legnagyobb lyukakat műanyag zacskókkal és átvontatták a hajót egy öreg hidroplán bázisra a Calshot Spit-ben a Solent-en, ahol elkezdték a felújítását.

A 80-as években Elisabeth Meyer tovább újította az Endeavourt Calshotban. 1986-ban elhagyta Calshot-ot és Cowes-be került felrigelésre és veretezésre. Ezt követően Hollandiába, a Royal Huisman hajóépítő üzembe utazott egy bárkán, hogy befejezzék a felújítását.

1989-ben az Endeavour vízre került Hollandiában. 2010-2011-ben teljesen újraveretezték, akkori tulajdonosával a Bermudákon charterezett. További sorsa ismeretlen számunkra, mindössze annyit sikerült kideríteni róla, hogy 2016-ban újra eladósorba került. Sajnos nagyon régóta nem versenyez már.

Hossza: 39,25 méter
Vízvonalhossz: 27,8 méter
Szélesség: 6,57 méter
Vízkiszorítása: 180 tonna

Eredeti tervező: Charles E. Nicholson

Módosított tervek: Dykstra Naval Architect

Vízretétel: 1933 Camper & Nicholsons

Miről lehet felismerni: Sötétkék test, keskeny fartükör, ikonikusan éles orr 

A mai napig folyamatosan korszerűsítik és nagyon jól felkészített.

Története:

Charles E. Nicholson tervezte és a Camper & Nicholsonsnál épült 1933-ban, Mr. W.L. Stephenson, a Woolworth üzletlánc tulajdonosának megrendelésére. Ez volt Nicholson második J osztályú hajója és Stephenson második nagy jachtja. A „Velsheda” név Stephenson három nővérének nevéből összerakott mozaik szó. Velma, Sheila és Daphne.

Stephenson soha nem tervezte az America’s Cup indulást, de a legnagyobb nevű klasszikus jachtokkal versenyzett 1933 és 1936 között, mint a Britannia, az Endeavour és a Schamrock. A második szezonjában 40 versenyt nyert. 1935-ben mind az orra, mind a tatja jelentősen megújult. A rákövetkező évben megnyerte a King’s Cup-ot Cowes-ban.

A kései 30-as években ez a hajó reprezentálta a legfejlettebb technikai design-t az árbócon, a kötélzeten, a vitorlázaton és a fedélzeti veretezésben. Szegecselt alumínium árbóca volt, a vitorlázata az új Terylén anyagból készült és a fedélzetén csörlők voltak. Az álló kötélzete már akkor rod volt. A fedélzet alatt a szállás csak a központi szalonra és a tulajdonosi részre korlátozódott, a többi terület a vitorlázat és a felszerelés tárolására szolgált.

1937-től Hamble folyó sárkikötőjében lakóhajóként funkcionált. Sokan emlékeztek arra, hogy szállásként szolgált a vitorlás versenyek vendégei számára.

1984-ben Terry Brabant megmentette az iszapágyból és rendbe hozta annyira, hogy chartereztetni tudjon vele. Új árbócot kapott és a belseje is – ugyan csak limitált mértékben – megújult. Még mindig motor nélkül az Egyesült Királyság déli partvonalán szolgált charter hajóként. Néha kirándult a Mediterráneumba és a Karib-szigetekre.

1996

1997-ben a csődbe ment Camper és Nicholsonstól megvásárolták a hajót és felújították. 1998 óta versenyez és charterezik a Föld körül. A 2017-es versenyszezonban a Világbajnokság kivételével valamennyi versenyen dobogón végzett. Egyike a három eredetileg megmaradt J jachtnak.

Hossza: 36,5 méter
Vízvonalhossz: 26,7 méter
Merülése: 6 méter
Vízkiszorítása: 166 tonna

Eredeti tervező: Charles E. Nicholson

Módosított tervek: Dykstra Naval Architect

Vízretétel: 1930 április 14. Camper & Nicholsons

Miről lehet felismerni: Az egyetlen fa J és a legkisebb. Sötétzöld test bronz fedélzeti veretekkel

Számtalanszor felújították, de az egyetlen hajó, amit soha nem hanyagoltak el.

A legkisebb méret nem teszi igazán versenyképessé, de tapasztalt legénysége sokat tud tenni ennek a hátránynak a leküzdéséért.

Története:
A Shamrock V eredetileg Sir Thomas Lipton tulajdona volt. 1930-ban épült Sir Thomas ötödik, utolsó America’s Cup kihívásaként. Az első brit hajó volt, amelyet a J osztály szabályaihoz építettek, és az egyetlen fa hajó a J-k között, ami megmaradt. Brit vitorlázó körökben jelentős hírnévre tett szert azzal, hogy 22 versenyből 15-öt megnyert. Miután vízre tették, folyamatosan fejlesztették a hajótest alakját és a kormányt. A riget úgy módosították, hogy a leghatékonyabb versenyvitorlázattal rendelkezzen, azonban mégsem tudta felvenni a versenyt a nála gyorsabb védővel, az amerikai Enterprise-zal.

A hajó következő tulajdonosa 1931-től Sir Thomas Sopwith volt, akinek azonban a Shamrock „csak” tapasztalatszerzésre, a J jachtok megismerésére kellett. Az America”s Cup-ot Sopwith az Endeavour megépítésével akarta megszerezni.

1933-ban a Shamrock V-öt eladták Sir Richard Faireynek, aki lelkes vitorlázó volt és folyamatosan fejlesztette a hajót a saját aero- és hidrodinamikai ismeretei alapján.

1937-ben ismét új tulajdonoshoz, Mario Crespi olasz szenátorhoz (és gyároshoz) került. Az akkori olasz törvények szerint az idegen nevek használata tilos volt, ezért a hajó a Quadrifoglio nevet kapta (mely egyébként ugyanúgy lóherét jelent, mint az angol shamrock szó). Crespi a belsejét kényelmi szempontok szerint módosította. A hajó a háborús években egy istállóban volt elrejtve Olaszországban, és a tulaj Crespi 1962-ben bekövetkező halála után Piero Scanu-nak adták el, aki az utolsó pillanatban, mindössze két héttel az előtt mentette meg,  hogy Genovában szétkapták volna.

A Shamrock V reneszánsza 1962-ben kezdődött, amikor egy három éves átfogó felújításon esett át, melyet szülőhelyén, a Camper & Nicholsons műhelyében végeztek el.
1986-ban a Shamrock V visszakerült a Lipton Tea Company tulajdonába, a cég pedig a newporti Vitorlázás Múzeumnak ajándékozta. 1989-ben Elisabeth Meyer, az új tulajdonos, ismét restaurálta a Dykstra Naval Architect átépítési tervei alapján.

A 90-es években további felújítások és tulajdonosváltások után a két másik megmaradt J hajóval, a Velshedával és az Endeavourral találkozott az America’s Cup Jubileum versenyen. 2016-ban ismét tulajdonost cserélt. Mind a mai napig aktívan versenyez.

2000-ben a tulajdonosok találkoznak Angliában és megalakítják a J Osztályszövetséget. Elkészítik az osztályelőírást, ahol a megalkotják az eredeti tervekből készülő replika építés szabályait. A Schamrock V nagy felújításon megy keresztül Pendennisben, Falmouth-ban, a Dykstra iroda felügyelete mellett.

2001-ben megrendezik az első J versenyt Christchurch öbölben, Anglia déli partján, a cowes-i Jubilee Regatta után.

2002-ben a Danish Yacht Shipyard elkezdi építeni a Ranger replikát, amely egy évvel később, 2003-ben vízre kerül és már versenyez is.

Négy év múlva két újabb replika is jóváhagyásra kerül: a Hanuman (Endeavour II) és a Lionheart (1936-os Ranger terv).

Egy évre rá, 2008-ban a Rainbow replikája ás egy Pain design (JH7) is jóváhagyásra kerül. Ebben az évben jelentik be az Atlantist is, amely végül öt évvel később Topaz néven kerül vízre.

2009-ben vízre kerül a Hanuman, majd 2010-ben a Lionheart is. 2012-ben a Rainbow is kész. 2013-ban a Topaz is vízre kerül.

2017-ben megrendezik az America’s Cup alatt a J-k versenyét is Bermudán, az első J Világbajnokságot Newportban, ahol a meglévő 9 hajóból 6 rajthoz áll, köztük a teljesen új Svea is. Az indulók listája: Lionheart, Hanuman, Ranger, Topaz, Svea, Velsheda. A végső sorrend is ez lett. A Schamrock V, Endeavour és a Rainbow nem indult a regattán. A történelem során most először vitorlázott hat J jacht egymás ellen.

17 év alatt a 3 „megmenekült” hajóból álló J flotta 9 tagúra bővült, és eközben jó néhány elnapolt, elhalasztott terv is újjászületett. Következő részünkben ezeket, illetve a meglévő hajókat vesszük górcső alá.

Holm-projekt néven volt ismert ez a svéd hajó, egy innovatív design. A projektet 1939-ben a háború kitörése előtt leállították és 60 évre elfelejtették. Az Endeavour és az Endeavour II (K6) leponyvázva várta jobb sorsát a Camper & Nicholson udvarán.

A Rainbow-t leselejtezték. 41 végén az összes amerikai hajót, ami el volt mentve jobb időkre, a hadigazdaság szolgálatába állították a bennük lévő fém miatt. A Yankee és a Ranger is erre a sorsra jutott. A Yankee tulajdonosa, Gerard Lambert állítólag  Mária királynénak adományozta a hajó kisajátításáért kapott pénzt, hogy fordítsa azt saját belátása szerint a Londoni Kórházra – György Király és az Anyakirályné Yankee iránti tiszteletének viszonzásaként.

1947-ben az Endeavour II-t bontásra eladta a Charles Kerridge Limited, de a test a 60-as évek végéig megmaradt. Az Endeavour és a Velsheda lakóhajóként funkcionált a Hamble folyó iszapos horgonyzóhelyén. Több mint 30 évig maradtak az iszap által védve azon a helyen, ahol felültek. Csak a Schamrock V. vitorlázott ebben az időben.

1968-ban az Endeavour II. összetört és leselejtezték Southamptonban. A Quadrifoglio (Schamrock V) a háborús években egy istállóban volt elrejtve Olaszországban, és a tulaj Crespi 1962-ben bekövetkező halála után Piero Scanu-nak adták el. Aki az utolsó pillanatban, mindössze két héttel az előtt mentette meg,  hogy Genovában szétkapták volna.

A 70-es években az Endeavour-t mindössze 10 fontért eladták,  és megkezdődött  a helyreállítás.

A Quadrofoglio (Schamrock V) az USA-ba érkezett és a Camper & Nicholsons műhelyében –  ahol született – új életre kelt, a tulajdonos fia, Paolo Scanu vezetésével.

Az Endeavour testén betömték a legnagyobb lyukakat, és átvontatták a hajót egy öreg hidroplán bázisra a Calshot Spit-ben a Solent-en, ahol elkezdték a felújítását.

A 80-as években Terry Brabant megmentette a Velshedát az iszapágyból és rendbe hozta annyira, hogy chartereztetni tudjon vele és újra versenyezzen a Round the Island Race-n. Annak ellenére, hogy elég rozzant állapotban volt, jól ment és távolról csodálatosnak nézett ki. A teljes felújításához készült svájci tervek azonban semmissé lettek, és végül Gosportban lett a vízen eltárolva. Elisabeth Meyer tovább újította az Endeavourt Calshotban.

1986-ban a Quadrofoglio-t (Schamrock V) megvette a Thomas Lipton Company, és az eredeti nevét is visszakapta, amikor a Newport Museum of Yachting tulajdonába került. Az Endeavour elhagyta Calshot-ot és Cowes-be került felrigelésre és veretezésre. Ezt követően Hollandiába, a Royal Huisman hajóépítő üzembe utazott egy bárkán, hogy befejezzék a felújítását.

1989-ben az Endeavour vízre került Hollandiában. Az Endeavour és a Shamrock V. augusztusban rajthoz állt egy match race-en Newportban, egy régi America’s Cup pályán.

97-ben a Velshedát a csődbe ment Camper & Nicholsons műhelyből megvásárolta a Southampton Yacht Services, és elkezdte újjáépíteni. 98-ban került vízre és vele együtt már 3 J yacht szelte a vizeket az Antigua Classic Week-en: a Velsheda, a Shamrock és az Endeavour.

Kicsin múlt, hogy a J osztály nem szűnt meg létezni 1937 után. Bár történetünk végén már csillog a fény az alagút végén. Szerencsére sok őrült van a világban, aki értékeli a szépséget. És kevés vita van arról, hogy ne a J lenne a legszebb hajó.

Mielőtt a J osztály létrejött volna, úgy tervezték a hajókat, hogy mind nagyobbak és nagyobbak legyenek. A Lulworth vagy a Britannia toronymagas rigjei törpévé varázsoltak minden mást. A késői húszas években alkották meg a Universeal Rule-t. Ez a formula szabályozta az új hajók méreteit és vízkiszorítását, hogy a lehető legkiegyensúlyozottabban versenyezzenek egymás ellen.
A szabály Nat Herreshoff ötletén alapult, amely lehetővé tette a vízvonal hosszának növelését a vitorlafelület csökkentése nélkül. Ezt kompenzálta egy nagyobb vízkiszorítás és egy 15 lábra korlátozott merülés.

Lulworth & Britannia 1925 © Beken of Cowes

A Universal Rules 1930-ban lépett hatályba. A jacht besorolását a vízvonal hosszával határozták meg, és ABC sorrendben kategorizálták. A „J” vitorláshajó 75 és 87 láb közötti vízvonalhosszat jelentett. Az új Bermuda árboc felépítése lehetővé tette a jachtok számára, hogy hatalmas vitorlafelületet alakítsanak ki.

A 30-as évek Amerikája jelentős anyagi előnyt élvezett, míg az angolok egy hajót, addig ők négyet tudtak kiállítani. A Nicolson tervezte, 1930-ban épült Shamrock V mégis veszélyes ellenfélnek számított. És mielőtt áthajózott az Atlanti Óceánon, hogy elhozza a Kupát, már túl volt 700 mérföldnyi tesztelésen és 22 versenyből 15-öt megnyert. Csiszolták, tuningolták, tesztelték.

Lipton 1929-es kihívására válaszul négy J hajót terveztek. Az Enterprise, Whirlwind, Yankee és Weetamoe egy hónapon belül épülni kezdett. Az Enterprise és a Weetamoe Herreshoff műhelyéből, míg a Yankee és a Whirlwind a Lawley&Son bristoli műhelyéből.

A Whirlwind volt a legforradalmibb a négy közül. Herreshoff olyan hajót tervezett, mely maximálisan kihasználta a Universal Rule adta lehetőségeket. Számos új ötletet ötvözött. Kísérletezett a hajótest formájával, berendezésével. A leghosszabb J volt és maradt is egészen a Ranger és az Endeavour II 1937-es megépüléséig.
De végül számtalan késleltető ok miatt, és mert éles menetben nehéz volt irányítani, végül lemaradt a védőként való kiválasztásáról.

A harmadik hajó, a Yankee volt a legjobb allround hajó. Hossza 125 láb, vízvonala 84 láb volt. Frank Paine tervezte. Nem volt elég hatékonyan beállítva, ezért lemaradt a a Védő címről, de részt vett az 1934 AC kísérleteiben.

A negyedik hajó, a Weetamoe, Clinton Crane tervezése volt. Annak ellenére, hogy a Yankee volt a legjobb allround hajó, a Weetamoe volt az Enterprise legnagyobb riválisa a Kupa védőjének kiválasztása során.

Shamrock V 1934 ©Beken of Cowes

Amikor a Shamrock V és az Enterprise végül találkozott Rhode Island szigetén, a rigjük óriási különbsége mellett a hajótestek formája nagyon hasonló volt. Az Enterprise kötélzete könnyebb volt, hatékonyabb boomot használt és a fedélzetén volt néhány csörlő. Ellenben a Shamrock V-ön nehéz volt a vitorlák kezelése. Azóta azonban sikeresnek bizonyult és még ma is vitorlázik.