Ülhettünk a hajón, nem kellett a fenékvizet mericskélni, csak élvezni az ottlétet. Úgy éreztük, kiváltságos helyzetből nézhetjük a mólón korzózókat. Az emberek meg minket néztek, mint látványosság, mert több hajó nem volt kikötve. Alsóörsön több SZOT üdülő volt, és ebben az időben mindegyik zsúfolásig tele. Olyan sok látnivaló nincs egy ilyen kis faluban, ezért az itt nyaralók szinte minden nap végigsétáltak a kikötő mólóján. Fiatalok, öregek, városiak, falusiak, jöttek mentek. Mi csak ültünk a hajó farában és néztük a színes felvonulást, mintha a színházban lennénk. Egyszer csak feltűnt két fiatal, korunkbeli lány. Az egyik vékony, a másik dundi kerek arcú. Ott sétáltak nevetgélve a móló felénk eső részén. Tibi szemléletében leginkább a csípő és térd közti rész jelentette a lányokat. Semmit sem akart kihagyni, örökké próbálkozott.Dagi! Nem akartok vitorlázni?” – szólt be szokásos közvetlen stílusában. A lányok megdöbbentek, megálltak, majd a kövérkés csodálkozva megszólalt:„Honnan tudod a nevemet?”Én sem értettem, hogyan tudott így ráhibázni. De ha már szóba elegyedtek velünk, folytattuk a beszélgetést. Tibi visszafogta magát és egészen emberi módon társalgott velük. A név titkára akkor derült fény, mikor a vékonyabb lány kövér barátnőjéhez szólt:„Babi, Most már mennünk kell” – Tisztán hallottam. Nem dagit, Babit mondott. Úgy látszik nem az a lényeg kinek mit mondanak, hanem az, hogy mit akar  hallani. Gyorsan eltelt néhány nap. A hajót vissza kellett vinni Boglárra.

A nagy vízi túrából ennyi lett. Nem mentünk el máshová. Nem akartuk, hogy idő előtt tönkremenjen a „gondos”javítás. Nagy kő esett le szívünkről, amikor a kölcsönzőben hiba nélkül átvették tőlünk a hajót. Azóta is furdal a lelkiismeret, hogy nem tájékoztattam erről a kölcsönzőst. Remélem, senkinek nem okoztam kellemetlenséget.

Fotó: FORTEPAN©2010

Tibinek már volt némi vitorlázó gyakorlata, neki szántam a szakmai részt.„Tibi! Amikor szólok, ereszd le a vásznakat.”Gyurinak egyszerű feladatot adtam. „Menj az elejére! Mielőtt a hajó orra hozzáérne a parthoz, csak lépj ki a mólóra, aztán fogd meg a hajó elejét.!” „Azt mondtátok, nekem nem kell semmit sem csinálnom!” –méltatlankodott.„Ha nem akarsz a hajón megöregedni, egyszer úgy is ki kell lépned a partra. Most te mehetsz elsőként.” Érvelésem meggyőzte, előre ment.

Én terveztem, de a sors másként döntött. A kellő pillanatban Tibi nem tudta lehúzni a vásznat, a szél továbbra is lendületesen vitt minket a móló felé. A hátul bedobott horgony csak fékezte, de nem fogta meg a hajót. A nagy sebesség miatt Gyuri nem mert kiugrani a partra. A hajó jelentős sebességgel futott neki a beton mólónak. Ki is tört a betonból egy darab. Még szerencse, hogy ennek a típusnak ilyen kemény az eleje. A hajón némi karcoláson kívül nem látszott más sérülés.

Gyomrunk sürgető jelzésére hamar túltettük magunkat dicstelen kikötésünkön. Még útközben eldöntöttük, hogy az apátság melletti étteremben feledjük az  első nap izgalmait. Tibi, Gyuri gyorsan húzkodta kimenős ruháját. „Várjatok! Csináljuk meg a fekvőhelyeket mielőtt elmegyünk. Este sötétben nem jó ezzel szórakozni.” Kelletlenül, de igazat adtak nekem. Gyorsan felfújtuk Gyuri matracát betettük a kabinba a két szélső fekhely közé, pokrócokat rá, aztán mehetünk.Az étteremben kitört belőlünk az egész nap visszafojtott izgalma. Ettünk, ittunk, lazítottunk. Felelevenítettük a nap történéseit, Tibi nagy kalandját. Ugyancsak besötétedett mire visszaértünk a kikötőbe. De jó, hogy megágyaztunk! Csak eldőlünk és alszunk reggelig. Mindenki fáradt, mindenki álmos. Kiszívta belőlünk az erőt a túra első napja. Bemásztunk a kabinba. Gyuri eldobja magét a matracán, majd felkiált.„Itt minden csupa víz!”Valóban. A hajó aljában 15-20 cm magasan állt a víz. Gyuri matrac ágya békésen lebegett az egyre emelkedő fenékvízen. Ezek szerint az ütközésnek nem csak az a néhány karcolás lett a következménye. Nagyobb volt a baj. Gyuri egy darabig elkeseredetten nézete az elõre hátra úszkáló gumimatracát, aztán megkeményedtek arcvonásai és csak ennyit mondott.„Nekem ebből elég volt. Hazamegyek” Hiába kértük, hiába marasztaltuk, semmi nem győzte meg. Összecsomagolt és tényleg elment. Máig rejtély előttem, hogyan tudott éjszaka a tihanyi kikötőből Budapestre eljutni.

Ketten maradtunk Tibivel. Mozgalmasan telt az éjszaka. Felváltva meregettük a vizet a hajó aljából. Reggel felé a víz már félóránként elérte a kritikus szintet. Beláttuk, így túrázni nem lehet. Meg kell javítani a hajót. Másnap már kora hajnalban elindultunk Alsóörs felé. Ott volt helyismeretünk. Csak jussunk el oda, majd aztán majd kitalálunk valamit.

Elindultunk. Szél alig, motor nincs, csak a tartozékként kapott pádli. (evező). Szélcsendben eveztünk, az időnkénti fuvallattal vitorláztunk, de főként meregettük az egyre jobban szivárgó vizet. Alsóörsön a Csatornázási Művek Üdülője előtt van egy sólya. Itt tették vízre és emelték ki a CSMSK vitorlásklub hajóit. Az üdülő gondnoka vigyázott a rendre és az ottani hajókra. Oda tartottunk. Arra gondoltunk, az ott lévő hajódaruval kiemeljük a vitorlást a vízből és meglátjuk mi a baj. A gondnok látta, hogy idegenek vagyunk, rögtön odajött.„Fiuk, ne itt kössetek ki. Odébb, a hajómóló oldalán van hely, oda menjetek! – akart átirányítani az üdülő területén kívülre. A gondok két méter magas, legalább százhúsz kilós, csupa izom, ember volt. Nem nagyon akartunk vitatkozni vele. Elindultunk a hajónk felé, de azért elmeséltük kis balesetünket a tihanyi kikötésnél. Jót nevetett rajta.„Akkor ne menjetek sehová. Hozzátok ide a hajót a sólyához. Nézzük meg, mit lehet tenni.” Odaúsztattuk a hajót a sólya széléhez, kiléptünk belőle és mielőtt megmukkanhattunk volna a gondnok kirántotta a hajót a vízből. Elkapta az elején a kikötőkötelet, megszívta magát levegővel és felhúzta a ferde betonra a több száz kilót.„Na… Tibi! Itt szólj be valamit, ha mersz” gondoltam magamban. De Tibinek is megvolt a magához való esze. Nagyon illemtudóan viselkedett.Miután oldalra fordítottuk, láthatóvá vált a hajó sérülése. Úgy tíz centi repedés keletkezett a svert szekrény és a fenéklemez találkozásában. Igen ám, de ez a hajó alumíniumból volt.

Az alumíniumot nem lehet a hagyományos módon hegeszteni. Ehhez külön szakember, meg felszerelés szükséges. Az meg nem volt. Vakartuk a fejünket, most mi legyen.„Ne izguljatok fiúk. Van egy ötletem” – mondta a gondnok és elviharzott. Mi csak álltunk ott tanácstalanul és vártuk a fejleményeket. Nem tellett el sok idõ, széles mosollyal a száján tért vissza. „Az üdülőben dolgoznak üvegesek. Kértem tőlük egy kis gittet” – azzal fogta és jól betapasztotta a repedést kívül, belül. Visszatoltuk a vízre a hajót és csodák csodája: megszűnt a szivárgás. Nem hittünk a szemünknek. Ilyet még nem láttunk. Már csak abban kellett bízni, ez a javítás kitart a hajó leadásáig.Egy üveg borral és nagy hálálkodással köszöntük meg a segítségét. Aztán átkötöttünk a gondok által mutatott helyre, a hajómóló oldalába.

folyt.köv.

Fotó: FORTEPAN©2010

Az előző nyári vitorlás élmények nagy hatással voltak rám, ezért, régi barátommal, Tibivel, elhatároztuk, hogy kibérelünk egy vitorlást a Balatonon. Ez nem is annyira közös ötlet, inkább az én vágyam kinyilvánítása volt. Már megszereztem a vízijártassági igazolványt, használni is akartam. Tibi harapott az ötletre, minden buliban benne volt. Igen ám, de a bérleti díj már akkor is magas volt, mi pedig tanulók voltunk, kevés pénzzel. Nem kellett sokat gondolkodnunk a megoldáson. Rájöttünk, jobban járunk, ha hívunk még valakit. Más megközelítésből úgy gondoltuk, minél többen vagyunk, annál élménydúsabb lesz a túra.

Ungár Gyurit, barátunkat és osztálytársunkat, kitűnő választásnak tartottuk. Már volt vele egy-két közös „buli”. Jól megvoltunk egymással. Ungár idegenkedve fogadta az ötletet. Tibivel ellentétben még sohasem ült vitorláson és úgy tűnt, nem is nagyon vágyik rá. Közös erővel győzködtük Gyurit. Bizonygattuk, neki nem kell semmit sem csinálni, mi nélküle is elvezetjük azt a vitorlást. Mi már nagy vitorlázók vagyunk ám. Milyen izgalmas lesz hajóról fürdeni a Balatonban, a strandon a kikötőkben, a lányok előtt mi leszünk a „janik”, minden nap másik kikötőben alszunk és még sok más, számunkra jó bulinak tűnő lehetőséget ecseteltünk. Gyurin nem látszott a lelkesedés csak a száját húzta. Amikor érveink során eljutottunk a kikötők környékén kínált lángosok, palacsinták, hamburgerek ecseteléséhez, megtört a jég. Gyuri szemében felcsillant az érdeklődés: „És tényleg? Tihanyban a kikötőnél is lehet enni, meg a templom mellett is? Na jó, megyek!”

Vonatra szálltunk. A cél: Boglár. Akkor ott működött a Balaton egyetlen hajókölcsönzője. A vonaton zötykölődve, tervezgettük a következő napokat. Mindenki mondta a maga elképzeléseit. Gyuri, a kis büfék választékain elmélkedett, Tibi a kikötőkben sétáló facér lányokról, míg én a „nagyszerű”, általam készített útitervről áradoztam. Elképzeléseinken fellelkesedve elindultunk megkeresni a büfé kocsit. A fülkék előtti keskeny folyosón törtettünk célunk felé. Egyszer csak Tibi szeme felcsillant. Nekünk háttal a lehúzott ablaknál állt egy magas, karcsú derekú, hosszú szőke hajú alak. Frissen mosott haját selymesen lebegtette a szél. Tibi fantáziája belendült és odaszólt neki: De meg…………lak!” ( a kihagyott szótöredék nincs jóban a nyomdafestékkel, ezért nem írtam ide, de mindenki gondoljon, amire akar)A magas szőke megfordult.  Lányos alkatú fiú volt. Megvetően nézett Tibire, aki meglepetésében köpni, nyelni nem tudott. Aztán úgy tett, mintha semmi sem történt volna, visszafordult az ablakhoz és újra elmélyülten nézte a tájat. Tibi legszívesebben láthatatlanná vált volna. Mivel ezt még nem tudta, fülét – farkát behúzva, szemét földre szegezve gyorsan elsomfordált onnan. A büfé kocsiban aztán kitört belőlünk a nevetés. Elképzeltük, mi lett volna, ha a fiú „olyan” és veszi a lapot. Ezen elfantáziáltunk egy darabig, majd egy régi vicc felelevenítésével oldottuk a helyzetet„Tévedni emberi dolog, mondta sündisznó, aztán lemászott a súrolókeféről”

Bogláron a kölcsönzőben már délelőtt megkaptuk a hajót, egy ALU 15-ös túra jollét. Ez a típus nem volt szép, nem volt gyors, nem volt kényelmes. Egyetlen nagy előnye az volt, hogy volt. A nyári szezonra általában már kora tavasszal lefoglalják a hajókat. Valaki visszamondta ezt a hetet, így jutottunk főszezonban hajóhoz. Ez kisebbfajta csodának számított abban az időben.Átvettük a hajót. Átnéztük a vásznakat, a kötelező tartozékokat. Még azt is megnéztem, mennyi a fenékvíz, Minden rendben, mehetünk. Nem is reméltem, hogy ennyire problémamentes lesz a behajózás. Hamar felszereltünk. Pontosabban hamar felszereltem. Tibi a fürdőruhás lányok vizslatásával volt elfoglalva, Gyuri életében nem látott közelről vitorlást, így hát maradtam én, mint gyakorlati ember. Kötelek, vásznak, csigasor, horgony. Minden a helyén, indulhatunk. Jó széllel futottunk ki első napi célunk, Tihany felé. Sütött a nap, kellemes délnyugati a szél, ideális vitorlázó idő. Nagyon élveztem az utat. Gyuri néha panaszkodott egy kicsit, hogy a hajó hintázik a hullámokon, meg dől, meg nyomja a derekát a háttámla, meg erős a nap és fúj a szél. Különben jól megvolt.

folyt. köv

Fotó: FORTEPAN©2010



Forrás: yachting.hu