Víztöbblete 60 cm körüli lett

, ami 50-60 év előtti átlagokat idéz. Nézzük a részleteket és egyben azt is, mi indokolja a cím végén az írásjelek halmozódását.

A tó az évet mindössze 48 cm-es vízállással kezdte.

A jelek és még az OMSZ féléves előrejelzése is arra mutattak, hogy a téli – mindig vízszintemelkedést hozó – félév mindössze 60 cm körüli vízállást hozhat, ami nyárra már az idegenforgalmi szezon létét veszélyeztető vízállás bekövetkeztét valószínűsítette.

Mindez felerősítette a vitákat a tó jövőjével kapcsolatosan. A beavatkozás ellenes „a természet majd megoldja” állásponttal szemben megerősödött a rövid-, illetve középtávon

(15-40 év a feltételezett kiszáradás kezdetéig)

külső vízpótlást sürgetők tábora.

Ezt követően – január 10. táján –

szinte példátlan

időjárásbeli fordulat következett be.

A telente általában 2-3 alkalommal egy-két hétre mindig kiépülő, Szibériából átnyúló magasnyomású gerinc (a maga hideg, száraz időjárásával) most április közepéig fennmaradt, de a szokásostól eltérően a Kárpát-medencétől északra alakult ki és óriási nyelvként egészen Európa nyugati partjaiig terjedt. Ennek következtében az óceáni enyhe, nedves levegő nem tudott a szárazföldre bejutni és peremciklonokká összeállva vándorolt e nyelv éppen fennálló alakját követve. A szokásos ÉNY-DK irányú ciklonpályák helyett Gibraltárt megkerülő, Rhone – völgyén lejutó, Alpok főgerincén átkelő, végül mindig a Földközi-tenger felől érkező mediterrán ciklonok sorozata érte el országunkat. E ciklonok előoldala kellően meleg, nedves levegőt szállított, míg hátoldaluk e hideg gerincre támaszkodva nagy energiát biztosított. Hatalmas esőzések, havazások követték egymást szélviharokkal kísérve (pl. márc. 15.). Ugyanakkor e változékonyságban tartós, kemény hideg nem tudott kialakulni, így a Balatonon sem képződött sportolásra alkalmas jég, ami utoljára 1974-ben fordult elő.

Jég ugyan nem alakult ki, de

a vízállás erőteljesen növekedni kezdett. Havi 15-20 cm-es emelkedéssel már április elején elérte az un. felső szabályozási szint 110 cm-es értékét.

És ekkor a Vízügy kockáztatott. Részben a közvélemény nyomására is, de feladta eddigi ragaszkodását az előírt felső határhoz. Nem nyitotta meg a Sió zsilipjét, hagyta a vízszintet tovább emelkedni. E döntésben bizonyára szerepet játszott, hogy már egyáltalán nem kellett számolni jegesedéssel és közben az időjárás is szárazabbra fordult, így kevesebb kockázattal „tesztelhette” a kívánatosnak tartott 120 cm-es felső szabályozási határt. A „tesztelés” sikeres volt,

a vízszintet május elejéig 125cm-ig

(ezévimaximum)

hagyták emelkedni és csak ekkor nyitották meg rövid időre a Sió-zsilipet.


Szűk négy


centiméternyi vízmennyiség került leeresztésre

,

ami

a szárazodó-melegedő időjárással együtt

megállította a vízszint további emelkedését

, sőt május végéig 10cm-es apadás is bekövetkezett. Mielőtt bárki is „siránkozhatott” volna e csekély vízmennyiség elengedésén,

ismét időjárási fordulat


következett. Már május utolsó napjaiban óriási mediterrán ciklonnal megkezdődött egy „medárdos” időszak.

Ez a ciklon, bár csapadékának nagy részét a Duna felső vízgyűjtőjén hullatta ki – és okozott hazánkban is rekord dunai árvizet – azért a Balaton vízszintjét is megemelte. Mielőtt azonban szóba kerülhetett volna egy újabb zsilipnyitás, az időjárás újra megnyugodott. Így

a Balaton, június közepén, álomszerű 120cm-es vízállással várhatta a –

mint később kiderült

– tűzforró nyarat.

Szükség is volt erre, mert így

a 40 fokot közelítő hőhullámok és a velük együtt jelentkező szárazság –

ugyan október közepére közel 40 cm-es apadással 86 cm minimum vízállást eredményeztek

– már nem tudták veszélyeztetni az idegenforgalmi szezont.

A téli félév november elejétől kezdte újra emelni a tó vízszintjét. E hónap csapadékossága a hó végére már 100cm körüli vízállást okozott. Úgy tűnt, veszélyesen magas téli vízállás alakulhat ki, ám ismét időjárási fordulat következett. Téli félévünk egyik jellemzője, a Kárpát-medencében megülő hideg légpárna, csapadék nélküli időjárásával, most decemberben jelentkezett. Bár lelassította a vízállás további emelkedését, de az évzáró vízállás így is megnyugtatóra sikeredett.

Összességében a 2013-as év a Balaton vízháztartása szempontjából rendkívül kedvező volt. A jól alakuló csapadékviszonyok mellett az odafigyelő, rugalmasan ésszerű kockázatokat is vállaló vízszintszabályozás gond nélküli nyári szezont és a következő évre is bíztató záróértéket eredményezett. Ez indokolja címem végén a felkiáltójelet.

Az utána ágaskodó kérdőjel a jövőnkre vonatkozik. Még 2011 novemberében tettem közzé a mellékelt ábrámat, mely a hivatalos mérések 1921-es indulása óta – az évenkénti változékonyságot kiszűrendő – évtizedenkénti átlagokban mutatja a tó vízháztartásának alakulását.

Látható, hogy

a múlt


század hatvanas évtizedének 91 cm/éves értékéről az utolsó, 2010. dec. 31.-ével zárult évtized átlaga


–

gyakorlatilag folyamatosan csökkenve

– már csak 28 cm/évet mutat

.

Azóta eltelt három év,

majd egyharmad évtized, és nem lehetünk nyugodtak.  Ez az időszak 2011 januárjában 128 cm-es vízállás értékkel kezdődött. Azóta 42 cm vízszintnyit leeresztettünk a Sión, évi 2,5 cm-nyi – azaz kereken 8 cm – elfogyasztásra került, viszont mostani záróértékünk 25 cm-rel alacsonyabb az indulónál. Mindezeket összesítve három évre 25 cm-t kapunk,

ami

kerekítve

mindössze 8 cm/év


értéket eredményezett.

(Az ábrán piros körrel jelezve.)

Ez a folyamatos csökkenés nem más, mint a sokat emlegetett klímaváltozás országrészünkre


vonatkozó lenyomata.


Igazolja, hogy

a szélsőségek gyakoribbá válása (rekord csapadék, szárazság, hideg, meleg stb.) mellett,

hosszútávon jelentős szárazodás érvényesül.

Bármilyen sűrűségű, pontosságú mérőhálózatnál jobban mutatja, hogy a hőmérsékletemelkedés, a csapadékcsökkenés és – velük együttjáróként – a párolgás növekedése milyen romboló hatással vannak nemzeti kincsünk állapotára és figyelmeztet, hogy jövője mennyire törékeny.

Most, a fentebb eredményül kapott


csekély víztöbblet még visszahozta tavunk vízszintjét, és megerősítette „a természet majd megoldja” nézet híveit.

A fő kérdés azonban:

vajon időben észrevesszük-e, hogy e többlet már nem is létezik és emiatt éppen süllyedő vízszintünk magától már nem tér vissza?

Ui.: A nemzetközi hírügynökségek dec. 11.-én jelentették, hogy Izrael, Jordánia és a Palesztin Hatóság egyezményt írt alá a Holt-tenger vízpótlásáról. Háborús ellenfelek állapodtak meg az 1960-as évek


óta 26 m vízszintet elvesztett – Balatonnyi – „tenger” megmentéséről. Nekünk 3,3 m az átlagos vízmélységünk!