Manapság nagy divat, hogy klasszikus ételeket „újragondolni”. Sok tekintetben így járt a B-25 is. Többször is újragondolták.



A tradicionális Balaton család utoljára a Balatonfüredi Hajógyárban  létrehozott tagja az egyetlen, mely több ráncfelvarráson is átesett születése óta. A 90-es évek elején elkészült hajótípus 1994-től  a Vega Yachtsport gyártásába és értékesítésébe került. A fejlesztések során már hosszabbító spoilert is kapott. Változtattak a forstág bekötésen, a keel bordázaton, változott a skeg merevítése, át lett alakítva a keel tartó bordázat és a hajó belső beépítése. A rig is változott,  hogy nagyobb vitorla kerülhessen rá.  Ezek a változtatások  jelentősen javították a hajó a menettulajdonságain és kényelmén.



A harmadik változat idén készült el és ebben, igazodva a kor szelleméhez  egy radikális, bár kézenfekvő változáson ment át a hajó. Elsősorban a vitorlázat mellett megjelenő elektromos motor kapott helyet a hajóban, ami ettől kényelmesebb lett, hisz egy térben kapott helyet a meghajtásához szükséges akkumulátorokkal a motor. Nincs szükség büdös benzineskannákra és a világításhoz külön akkumulátorhoz, melyek csak  a teret rabolják. A hajóban elhelyezett akkumulátorok legalább 4 és fél órás üzemórát biztosítanak a hajtóerőnek.



A tőkesúly öntöttvasból készült eddig. Az új hajó esetén az ólom megoldás segítségével a merülést 120-ról 93 cm-re sikerült csökkenteni. Ezzel a merüléssel a hajó az olyan sekélyebb vizű tavakra is eladhatóvá vált, mint a Velencei-tó vagy a Fertő-tó.

A leglátványosabb rész viszont a kokpit hátrafelé történő kinyitása lett, mely jelentősen kényelmesebbé teszi a munkateret. Az achter bekötése így kényszerűségből Y bekötéssé alakult, mely a kényelemnek viszont előnyére vált, hiszen nem kell kerülgetni a spoilerre való kilépés során azt a fránya drótot.




régen és most

A kényelmet javítja a koporsóágyak praktikus meghosszabbítása egy apró ötlettel. Így már egy 190 cm vagy magasabb növésű ember is kényelmesen elfér az eddig rövidnek bizonyuló helyen.



A hajó továbbra sem egy versenygép, de nem is ez volt a cél. Egy olcsó, sok hazai vízre alkalmas családi túrahajónak viszont tökéletes. És még motorozásért sem büntet meg a rendőr 🙂

Bővebb információ:

Home



Fotó: Beliczay Péter