Dél-Dalmáciai barangolásunkat az Adria egyik leghíresebb szigetén, Marco Polo állítólagos szülőhelyén, a Korcula-szigeten kezdjük. Vis felől érkezve a sziget nyugati oldalán a terjedelmes Vela Luka-öböl csábít megállásra. Az öböl tagolt partja és kis szigetei számos nagyszerű horgonyzóhelyet kínálnak, melyeket a napközbeni fürdőzésen és búvárkodáson kívül akár éjszakai tartózkodásra is igénybe lehet venni.
Dél-Dalmáciai barangolásunkat az Adria egyik leghíresebb szigetén, Marco Polo állítólagos szülőhelyén, a Korcula-szigeten kezdjük. Vis felől érkezve a sziget nyugati oldalán a terjedelmes Vela Luka-öböl csábít megállásra. Az öböl tagolt partja és kis szigetei számos nagyszerű horgonyzóhelyet kínálnak, melyeket a napközbeni fürdőzésen és búvárkodáson kívül akár éjszakai tartózkodásra is igénybe lehet venni.
A sziget déli oldala mentén továbbhaladva érdemes dél felé egy kis kitérőt tenni, s felkeresni a Lastovo-szigetet, melynek tagolt és kisebb szigetekkel övezett partja mentén számos öböl kínálja a magányos pihenés nem mindennapi élményét. A Korèula-sziget északi oldalán haladva a Peljesac-félsziget közel ezer méteres hegycsúcsai ötlenek a szemünk elé. A félsziget vonalát elérve a mindössze egy mérföld szélességű Peljesac-csatornában folytathatjuk utunkat. Itt a dűzni-hatás következtében általában erősebb a szél, s mivel ez áramlással is párosul, egy jó misztrállal szinte repül a hajó a sziget névadó városa felé.
Korculaban elsősorban az ACY-hoz tartozó kishajó kikötőben érdemes éjszakázni, mert a városi kikötő partfala a nyugati széltől teljesen védtelen. Az egész város a helyben bányászott fehér mészkőből épült: az utcák, a házak, a bástyákkal tagolt városfal erőt és méltóságot sugároz. A városkapu feletti oroszlán kapun belépve egymást követik a látnivalók, melyek közül elsőorban a Szent Márk székesegyház és a mellette található Egyházi illetve Városi Múzeumok gyűjteményei érdemelnek figyelmet. Korculatól délkeleti irányba továbbindulva alig több mint tíz mérföld megtétele után érjük el a rendkívüli szépségű Mljet-szigetet, amely elsősorban a nyugati részén található két édesvizű tóról nevezetes. Az egész terület a Mljeti Nemzeti Park része, a látogatáshoz legcélszerűbb a sziget nyugati részén lévő Pomena- vagy az északi oldalon lévő Polaèe-öbölben megállni. A tavakhoz érve bérelhetünk kajakot vagy élhetünk a helyi vízibusz kínálta lehetőséggel, s így vízen barangolhatjuk be e festői tájat. Érdemes megtekinteni a nagyobbik tó kis szigetére épített bencés monostort is, ahol nyár végén erős önfegyelemre van szükség a kertben termő fügefák láttán.
A mljeti édesvizű tavak
A Mljet-sziget mentén továbbhaladva kevés megállásra alkalmas hely kínálkozik, de az északi oldalon találunk azért éjszakázásra is alkalmas öblöt. A sziget keleti végével egyvonalban kezdődik a Peljesac-félsziget, melyet legkeskenyebb részén egy kettős erődítmény fal zár le teljes szélességben. A szinte teljes épségében látható, bástyákkal teletűzdelt falrendszer két kis erődvárost, Mali Stont és Veliki Stont köti össze.
A Peljesac-félsziget és Dubrovnik között számos kisebb szigetet találunk, ezek közül a Jakljan-, a Sipan-, a Lopud- és a Kolocep-sziget éjszakai tartózkodásra is alkalmas horgonyzó- illetve kikötőhelyekkel kecsegtet. A szigetek szinte mindegyik településén erődített őr- és védtornyok árulkodnak a nehezebb időkről, s a kalózok elleni védekezés szükségességéről.
A Kolocep-szigetet elhagyva előttünk a horvátországi Adria legszebb és legismertebb városa, Dubrovnik. A tengerről nézve igazán lenyűgöző az erős falakkal és körbástyákkal körülvett óváros, érdemes egészen a falakig elhajózni, hiszen elegendően mély a víz. Kikötni sajnos nem lehet, kishajók számára csak a mintegy 2 mérföldre északra, a Dubrovacka-folyó torkolata alkotta öbölbe épített Miho Pracat kishajó kikötőben van hely. Innen menetrendszerű autóbuszjárattal juthatunk el az óvárosba, a történelmi Raguzaba.
Dubrovnik, óváros
Az óváros számtalan látnivalói közül most csak a magyar vonatkozásokat emeljük ki: a ferencesek múzeumában látható egy Szent László karcsontját foglalja magába foglaló ereklyetartó, míg a katedrális kincstára egy Szent István ereklyét (koponyacsont) őriz. Dubrovnikhoz szervesen hozzátartozik az óvárostól déli irányban található Lokrum-sziget, mely két érdekes természeti látnivalóval is szolgál: egy belső, a tengerrel egy barlangszerű csatornával összekötött tavacskával és egy, a hullámok által merészen megformált sziklaívvel. Mivel a sziget partja mentén kikötésre nemigen gondolhatunk, javasolt a szigetet az óvárosi kikötőből rendszeresen induló vízitaxikkal felkeresni.
Dubrovniktól délkeleti irányba továbbhaladva hamarosan elérjük Cavtatot. A két kis félsziget által védett öbölben lévő, számos műemlékkel büszkélkedő városka az utolsó lehetőség arra, hogy kijelentkezzünk Horvátországból mielőtt Montenegroba indulnánk.
Cavtat
Montenegro rögtön a legnagyobb csodával indít: a még Horvátországhoz tartozó Privlaka-félsziget mögött a gyönyörű Kotori-öböl, a Monarchia egykori haditengerészeti bázisa tárulkozik ki. A sokszáz méter magas, meredek hegyoldalakkal körülvett tengerrész tulajdonképpen négy öböl: a külső a Hercegnovi-, a középső a Tijati- és a két belső a Risani- és a Kotori-öböl.
A bejáratot a hadi jellegnek megfelelően három, a történelem viharait elég jó állapotban átvészelt erőd őrzi. Az öböl katonai jellege egyébként ma is megvan: szinte az egész Lustica-félsziget és a Tivati-öböl a jugoszláv haditengerészet által lefoglalt terület, a fényképezési tilalmat jól látható táblák jelzik. Menjünk inkább a túlsó oldalra, már csak azért is, mert Hercegnovi erődökkel, falakkal, bástyákkal és tornyokkal tarkított óvárosa igazi élményt kínál. Mielőtt kikötnénk azonban Hercegnovi kicsi kikötőjében, előbb Zelenikaba kell mennünk, hogy átessünk a beléptetés formaságain, Hercegnovi ugyanis nem belépti kikötő. A be- és kiléptetés egyébként nem elhagyható, kötelező program, de az illetékes hatóságok gyorsan és zökkenőmentesen átsegítenek minket a formaságokon. Beljebb haladva végcélunk, Kotor, felé egyre magasabb hegyek, egyre meredekebb sziklafalak övezik utunkat. A keskeny parti sáv buja mediterrán vegetációját némileg takarják ugyan a kereskedelmi kikötők ipartelepei, de az összkép így is bámulatos. Mindez persze csak előjáték, mert az igazi csodák a legbelső öbölben várnak minket, ahova a Verige-szoroson keresztül vezet az út. A szoros a nevét (lánc) a partok között egykoron kifeszített láncról kapta, mellyel a belső öblöket védték az ellenséges hajóktól. A szoroson áthaladva két kicsiny sziget, rajtuk egy templom illetve egy kolostor ötlik a szemünkbe. Első pillantásra is megkapó látvány, de ámulatunk tovább fokozódik, amikor kiderül, hogy mesterséges szigetekről van szó, mindkettőt a parti Perast város lakói építették hajón idehordott kövekből. Ha a templom melletti kis partfalnál éppen ki lehet kötni, akkor érdemes megnézni a templomhoz kapcsolódó kis múzeum emléktárgyait. Perast maga, fénykorában önálló köztársaság, tengeri hatalom, mára elszegényedve őrzi büszke múltjának megannyi romos emlékét. Palotái, nemesi házai, templomai méltatlan állapotban vannak, s csak remélni tudjuk, hogy egyszer majd lesz pénz a felújításukra.
A fjordszerűen összeszűkülő Kotori-öböl legvégén, a 1749 m magas Lovcen-hegy lábánál vár minket az öböl névadó városa, Kotor. A kicsit előreugró part miatt lassanként bontakozik ki előttünk a meredek hegyoldalra is felkapaszkodó falakkal teljesen körülvett óváros, s az előtte fekvő, jól kiépített kikötő. A hangulatos óváros felfedezését bármely kapun belépve el lehet kezdeni, egy erős óra múltán úgyis kiismerjük magunkat. A döntően XVI-XVIII. századi épületek között barangolva, feltétlenül szakítsunk időt a székesegyház és a magyar emlékeket is bemutató tengerészeti múzeum megtekintésére.
Az öbölből kifelé haladva érdemes egy rövid kitérőt tenni Tivat felé: a kikötőben álló számos hadihajó, tengeralattjáró és egy háromárbocos vitorlás iskolahajó igazi tengerészeti csemegét ígér, még akkor is, ha túl sokáig nem tűrik nézelődésünket a jugoszláv hadsereg zordon őrei.
A nyílt tengeren a part mentén délkeleti irányba haladva első megállóhelyünk Budva. A közel 2500 éves múltra visszatekintő, erődített falakkal körülvett óvárost sajnálatos módon 1979-ben egy földrengés majdnem teljesen elpusztította. Nemzetközi összefogásnak hála, mára a helyreállítás döntő része megtörtént, így a látogatók újra élvezhetik a velencei jellegű épületek közé szorult girbe-gurba sikátorok utánozhatatlan hangulatát. Ez a hangulat egyébként csak az óvárosban él, a kikötővel szemben már hamisítatlan mai, tengerparti szórakozóhely dübörög mulatókkal, diszkókkal, vidám parkokkal és nem kis lármával.
Budvától 3 tmf-re délkeletre kis halászházakkal borított kicsiny félsziget hívogat: Sv. Stefan. Kikötni nem tudunk, de a félsziget tövénél lévő homokos strand előtt le lehet horgonyozni, s így bocival indulhatunk e festői látvány közelebbi megismerésére. S bár maradtunk volna távol: ami romantikus, tengerillatú halászfalunak tűnt, az mára valójában egy mesterségesen megkomponált, luxus nyaralóvárossá vált. Kár érte.
Sv. Stefan
Sv. Stefan és az albán határ közötti szakaszon Petrovac (egy XVI. sz. velencei erőd a kikötőben), Bar (a montenegroi part egyetlen kishajó kikötője) és Ulcinj (egykori hírhedt kalózfészek, a törökök által idetelepített algíri kalózok otthona) számíthat érdeklődésünkre. Sajnos a kikötési lehetőségek elég errefelé szűkösek, a horgonyzóhelyek pedig csak részben védettek. Nyugodt időben viszont érdemes átélni e keleties hangulatú városkák hangulatát és fürdőzni a hosszan elnyúló homokos partokon megtörő hullámokban.