A döntő első futama nem borította fel az eddig látottakat.
A svájci Alinghi csapat meggyőző győzelmet aratott az amerikai Oracle BMW fölött.
7-16 csomós észak-északkleti szélben zajlott az első futam. Óriási nézőtömeg gyűlt össze a pálya körül. Larry Ellison a csapat feje is megjelent az Oracle-n, bár csak a vendégnek fentartott 17. helyen.
A rajt területére az Oracle léphetett be útjogos pozicióba és ezt ki is használta a rajtprocedúra alatt. Kézben tartva az irányítást a leebójánál hagyta el a rajtvonalat, ami kezdeti előnyt biztosított számára. Amit az Alinghi azzal védett ki, hogy azonnal kifordult balcsapásra.
Az Oracle nem követte le egyből a svájci hajó húzását és tovább húzott a jobb oldalra. Elsőre elég jól festett számára a dolog, de miután visszaigazított a szél kedvezőtlenül fordult számára és az időközben forduló Alinghi-val ismét összetalálkoztak. Az Oracle aláfordult az Alinghinek. A szél jobb felé pörgött és ez segítette elemelkedni az Alinghi-t, aki igy rövidesen már 15 másodperc előnnyel rendelkezett.
Ezek után a hajók már csak egyet fordultak az első bója vétele előtt és az Alinghi a bójánál már 47 másodperc előny birtokában volt.
A balra forduló szélben a helyzet ismét a svájciak malmára hajtotta a vizet és 1:23-ra növelték előnyüket. És bár az Oracle 16 másodpercet ledolgozott a hátrányából a következő két szakaszon, az utolsónál 29-et vesztett.
A svájci csapat a szokásosnál hangyányival nagyobb győzelmet aratott 1 perc 24 másodperces különbségével.
Louis Vuitton Kupa döntő:
Alinghi Challenge – Oracle BMW Racing 1:0