Aucklandban bejelentették a következő Volvo Ocean Race új hajótípusát és a lehetséges pályát.
A hajó
Bár a szabályok még nem teljesen kidolgozottak, de az év végére minden kiderül. Az ami biztos, hogy a VOR60-as hajókat felváltja a VOR70-es, ami nagyon hasonló az előbbiekhez csak 10 lábbal hosszabb.
A hajótest tervezésénél nem lesz meghatározva a minimum súly és a merülés. A hajó maximum hossza 70 láb, szélessége 4,5 méter lehet.
A pálya
A verseny kilenc szakaszát hétre csökkentenék és kapukat iktattak be a szakaszokba, ahol további pontokat lehet szerezni. És külön versenyek lesznek a különböző kikötőkben is. Ezeket a versenyeket a sajtó és a nézők kiszolgálására iktatták be.
Első szakasz:
Mediterrán kikötő (talán Monaco) – Fokváros (pályajel a Fernando de Noronha Szigetnél és még egy)
Második szakasz:
Fokváros – Ausztrál-ázsiai kikötő (kapuk a Kerguelen és az Eclipse Szigetek)
Harmadik szakasz:
Ausztrál-ázsiai kikötő – Rio de Janeiro (kapu a Horn-fok)
Negyedik szakasz:
Rio de Janeiro – Baltimore (kapu a Fernando de Noronha)
Ötödik szakasz:
Annapolis – Southampton (megállás New York-ban, kapu a Lizard Point)
Hatodik szakasz:
Southampton – Göteborg
Hetedik szakasz:
Göteborg – valamelyik Balti kikötő (talán Kiel)
A pontozás
A pontozás első része nem változott, vagyis szakaszonként a győztesek az indulók számával megegyező pontot kapnak, míg a második eggyel kevesebbet és így tovább.
A kapuknál viszont újabb pontozással az eredeti maximális pont felét kapja, aki először áthalad.
A kikötői versenyek is pontot érnek.
Így sokrétű felkészülést kell azoknak végrehajtani, akik el akarnak indulni a 2005-2006-os Volvo Ocean Race-en.
Csökkentették ugyanakkor a megállásokkal eltöltött időt. Előre láthatóan a verseny november második felében indul majd és jóval gyorsabban körbeér mint az előző.