Véget ért az idei év első Világkupa versenye, az Athens Eurolimp Week 2003. Az idei évben jóval többen jöttek el erre a versenyre, mint az előző években, köszönhetően a közelgő 2004-es játékoknak.


A város maga elég riasztó képet ad magáról. Közlekedési káosz, por, mocsok mindefelé. Készülnek az olimpiára, de látszik, hogy nagyon nem tartanak sehol, amit a NOB elnökének, Jacques Rogge-nak a nyilatkozatai is alátámasztanak: „az Olimpia biztosan Athénban lesz, de egyáltalán nem mindegy, milyen színvonalon.” A tengerparton folyik a leglátványosabb építkezés, az Olympiakos Piareus stadionjától északkeletre készül az olimpiai múzeum épülete és a metróvégállomás. A stadion mellett található egyébként egy szeméttelep, ahol iszonyatos körülmények között laknak emberek. Lám az Unióban is látunk ilyet. Az olimpiai kikötő, a Kostas Marina is épül, szépül, a tavalyihoz képest itt tapasztaltam a leglátványosabb fejlődést. A sátrak helyére épületek kerülnek, hatalmas kerítéssel körbevéve. Azt, hogy mennyire ki vannak futva az időből mutatja azt is, hogy óriásplakátok százai hirdetik harsányan: TIME OUT ATHENS .


A versenyt három klub rendezte. A Laser, Europe osztályok a Kalamaki Marinában voltak, félúton a másik két klub között. A Tornado, 470, Mistral, 49-er egységeket az Ippokampos, a Star, Yingling, Finn osztályokat az Olympiakos Piareus látta vendégül. A nevezés simán ment, mindenkinek a saját klubjában. Kedden este Kalamakiban volt a megnyitó, és a BBQ party, de mi a netezés miatt már csak a kajára értünk oda, de nem bántuk, mivel elég kicsi volt a helység. Jó kis suvlakival telítödtünk, majd nyugovóra tértünk.


Szerdán délben volt futam. Kialakultak a mezőnyök, a magyar érdekeltségű osztályokban közel azonos mezőny jött össze, Tornadoban 21, Finnben 20, erősségük jónak volt mondható. Reggel Árpiékat kiraktam Ippokamposban, és a csúcsforgalomban beverettem Piareusba. A közlekedés elég riasztó volt augusztusban, de úgy tűnik hozzászoktam. A mediterrán stílus nagyban segít abban, hogy ne alakuljanak ki többórás várakozások. Mindenki beenged mindenkit, akár 3-an is kanyarodnak egy sávval a lámpánál, de ez ott természetes. A sebességről nem is beszélve, a csuklós „BKV” busz úgy tol le 90-nél, mintha ott se lennél a 60-as táblánál. Meglepődve láttam, hogy hadihajók tornyosulnak az öbölben. Gondoltam kirakták őket a szép napsütésben a görögök. Dél körül mentünk vitorlázni, erős szélben. Én megpróbáltam átvitorlázni két hajó között, de 20 felhúzott géppisztoly meggyőzött, hogy a hosszabb utat válasszam a pályára. Mint kiderült gyakorlaton

voltak itt, német, holland, olasz, török és spanyol rombolók. Két futam volt, 4-7-es északi szélben. Nem találtam a fonalat, estem kettőt, elszaggattam a vitorlámat, szóval eléggé negatív nappá sikerült. Két 16. hellyel zártam. Kifelé megcsodálhattam, hogy ezek a hajók bizony atommal mennek, és hogy milyen bazi nagy egy ilyen rakéta, mivel a fedélzeten pucoválták őket. Árpiéknak 3 futamuk volt, 10, 13, 14-el kezdtek, saját bevallásuk szerint nem mentek jól, és az elszakadt spi felhúzó sem gyorsította őket.


Csütörtökön három futam volt mindkét pályán, kicsit gyengébb szélben, de az iránya északi volt, ami a havas hegyek irányát jelenti Athénban. Nagyon hideg volt, így még soha sem fáztam életemben. Hála Árpi kölcsön trockenjének nem fagytam meg! A szél végig pörgölődött, nálunk órás futamok voltak, part alatti pályajellel. Nem nagyon értettem, miért itt nyomjuk. A szél durvább volt mint Agárdon. Egy 13., egy 14. és egy 15. sikerült aznap. Sebességem jó volt, de az első kreuz végére mindig elfogyott az ész. Volt olyan futam is, ahol Emilios előtt tudtam maradni egészen a hátszél közepéig, ami nekem nagyon jólesett. Úgy látszik ezt a IJ ( international Juri ) hajóban nem díjazhatták, mert másnap reggelre három DSQ állt a nevem mellett. Árpiék a tarcsi bliszterrel, de kicserélt spifallal mentek egy 7. helyet, majd gyártottak két 14.-et, amivel nem voltak túl elégedettek. Hamar pihenni indultunk, de előtte még szereztünk nekem számanyagot, és kerestünk utánfutó elektromos dugót.

Pénteken egy futam Piareusban, de 5 óra a vízen. Elég sokat vártunk a vízen, néha az elviselhetetlenség határára került a hideg. A szél ismét északi volt, 1-6 bft, durva, 80 fokos pörgésekkel. Jól rajtoltam, a pálya jobb oldalán, a holland Jaap-pal sikerült meglépnünk a többiektől. Amikor keresztbe mentem a többiek előtt, jött egy „kis” szélforduló, és fetrengtem egyet luvba, a hajómba sok víz került. Ekkor még ott haladtam az elejével, majd jött egy olyan csík, amit csak én nem kaptam meg. 12.-nek értem a bójához, amit végig tartani tudtam. A nap a végére kisütött, de a pörgölődő szélben nem indítottak újabb futamot, viszont 1,5 órát kreuzolhattunk kifelé a partra.


Szombaton halasztás volt, ma Árpiék vittek át Piareusba, és vitték le a kocsimat Ippokamposba, mivel ott egyszerűbb a pakolás, és 20 perc alatt partra lehet érni a mi pályánkról. Halasztás volt kb délig. Utána kivitorláztunk a pályára, ahol 5-8-as friss szél fogadott minket. Az elsőben végig a 14. helyen ügetve futottam be, jól éreztem magam erős szélben, küzdöttem, hajtottam magam. Hátszélben is gyors voltam a mezőny második felében. A második futamra erősödött a szél, kb 6-8 bft. A kreuz végén rosszul jött ki a lépés, utolsó előttinek értem föl. Bőszélben befogtam 2 hajót, így fordultunk az utolsó hátszélre. A végére lenyomtam még egy hajót, így összetettben feljöttem volna a három DSQ ellenére 17.-nek. De itt van ez a VOLNA! Ugyanis a leebójánál felborultam a halzolást követően, sőt le is „eszkimóztam”. A térdem is bevágtam, elúszott sokmindenem… Nem kell ecsetelnem érzéseimet. Több futam nem volt, irány Ippokampos. Át a Tornado pályán. Menekülnöm kellett. Árpiék két futammal lettek gazdagabbak, és egy borulással, plusz egy 12. és egy 14. hellyel.


Futamok után hajómosás, és pakolás következett. Fürdés, kiköltözés a szállodából, majd irány a díjkiosztó, ami a tengerészeti akadémián volt. Nagy dirr és durr, sok szöveg, rossz kaja… Ennyi. Este tíz körül indultunk haza, ismét a varázslatos Balkánon át. Reggelre értünk a Bulgár-Görög határra, ami a biztonságunk miatt nem volt mindegy. A Bulgár utak jó minőségüek,  várostól városig. Ezeket EU pénzből csinálták meg. Viszont a város egy katasztrófa, kráterek, macskakő miegymás. Szófia után ebédeltünk egy bisztóban, ahol magyar étlappal kínáltak. A-Z-ig hárman fizettünk 14 Eurot. Nem is tudom, hogy a helyi Levát elfogadják-e fizetőeszköznek. A Jugo-Bolgár határon kicsit tüzetesebben átnéztek, de volt kivitelink a hajókról, így nem tudtak semmibe sem belekötni. A határ-Nis út elég gáz. Néha csak 40-el lehet biztonságosan haladni a 30-40cm mély gödrök között. Nis–Belgrád között már jó minőségű az autópálya, az ára borsos, 39 Euro. Legközelebb Dinárt kell vinni,, mert ha Euroval fizetsz, akkor az még plusz 20% büntetés. Jó nagy rablók. Jugóban tankoltunk még egyet, 160 Forint/literért, majd hazaértünk a nagy ködben biztonságosan, úgy éjfél körül.

A túra vadregényes volt. 4200 levezetett kilométerrel és megannyi izgalommal. A verseny maga jó volt, de az előtte való edzés is sokat dobott a csapaton, főleg erős szélben. A világ élvonala itt volt, várhatóan jövőre a versenyzői létszám megduplázódik majd.