A sorozat utolsó részéhez érkeztünk
Ha elegendő vízkészlet áll rendelkezésünkre nem vagyunk rákényszerítve, mint most, a téli víztározásra. Ekkor a tó vízszintjét még jóval a mostani szint alá süllyeszthetjük. Egy február végi alacsony vízoszlop magasság és az így nagyrészt szabaddá vált partok hullámenergiát elnyelő hatása következtében várhatóan nagyobb területen indul meg a növényzet sarjadása a vegetációs időszak kezdetén. A sarjadás megindulásával egyidejűleg kezdődő víz beeresztés a vízszintet a növényzet növekedésével együtt növelné, a fotoszintézis feltételei nem romlanának. A növényzetet szinte felhúznánk a nyári maximumig.
Õsszel a vízszintet újra csökkentenénk, a kövezett partok ismét szabaddá válnának, ahová a lepusztult növényzetet az őszi – téli viharok kivethetnék. Ezt a zöldtömeget már nekünk kellene eltakarítani, mert az idők folyamán a Balatoni berkeket – a régi „szemeteszsákokat” – már elfoglaltuk.
A folyamatot éveken át ismételve elérhetnénk a növényzet visszatelepülését, a vele együttjáró kedvező folyamatok beindulását, a kivetődött, learatott növényzet feldolgozásával a tóban lévő tápanyagszint csökkentését.
Sajnos 6 évvel ezelőtt, a nagy algaburjánzást követően – mikor e tervet kidolgoztam – hibáztam. Szakmán kívüliként erőltettem a meddő szűk szakmai vitát és nem fordultam a nyilvánossághoz. Ha többet nem is, de annyit el kellett volna érnem, hogy több év kísérletei bizonyítsák, vagy elvessék a fenti elmélet használhatóságát. Mindenesetre egy-két év alatt el lehetne végezni a szükséges kísérleteket (pl.: tóba helyezett emelhető, süllyeszthető iszaptálcákat a sarjadás feltételeinek megállapításához stb.) melyek adatokat is szolgáltathatnának a konkrét tervezés megkezdéséhez (kezdő vízoszlop magasság, vízszintemelés sebessége stb.). Természetesen bízom a kísérletek sikerében, hiszen a Balaton számomra évek óta példák sokaságával jelzi, a megoldást itt kell keresni.
A kísérletek előrehaladtával lehetne érdemben elbírálni olyan megoldásokat, mint pl. a feltétlen szükséges kotrások zagyelhelyezése akár kikötőtestekben, megfelelő alakú szigetekben a mögöttes nádas kimosódásának megakadályozása érdekében (így idegenforgalmilag hasznosíthatóan) de semmiképpen sem a tó közepén stb. Általános, nagyméretű kotrás épp a vízoszlop növekedés következtében kerülendő.
Az anyagi vonzatokat jelen stádiumban nehéz becsülni. Valószínűleg el kell dönteni, hogy kb. 50 km-nyi autópálya árát áldozunk-e a Balatonra. Ha befektetésként fogjuk fel, szerintem megtérülése gyorsabb lenne az előbbinél. Persze lehetséges és kell a megvalósítás során olyan megoldásokat keresnünk, melyek lehetővé teszik a magántőke bekapcsolását, így a költségvetési, adőfizetői kiadások csökkentését.
Talán a pénznél is nagyobb súllyal esik latba mostanában az az aggály, hogy idegen víz behozatala veszélyes az ún. „balatonvízre”. Nem tudom eldönteni, hogy az erre hivatkozók mennyire vannak tisztában a Balaton jelenlegi biológiai állapotával, az írásomban is ismertetett és a további számos irreverzibilitással, vagy csak szlogenként emlegetik ezt, elfedve, hogy fogalmuk sincs e témáról. Nincs túldramatizálva, azonnali pánikszerű cselekvést sürgetve de megjegyzem, a Balaton jelenlegi folyamatábrája sokkal inkább hasonlít a szennyvízképződéséhez, mint egy egészséges tóéhoz. Ezen pedig jó víz okos felhasználásával változtatnunk kell és tudunk is.
A végére maradt a gyógyszer, a víz kérdése. Itt térnék vissza cikkem elejére, ahol a környezetvédő szakember színpadias kijelentését idéztem: „a vízért folytatandó harc megkezdődött!” E mondat mögött szerintem az a félelem húzódik meg, mely nem csak benne, bennünk is megvan, tudniillik esély van a további szárazodásra (sivatagosodásra?), felmelegedésre. Ez viszont nem harcra, hanem okos gazdálkodásra, együttműködésre kell, hogy serkentsen minket.
Nem fogadhatunk el olyan okfejtést, ami szintén elhangzott e műsorban: „akkor sem adható át víz a Balatonnak, ha árvíz van, mert a Rába-vidéknek az árvízre is szüksége van.” Inkább gondoljuk át, ha nem tanulunk meg országosan okosan gazdálkodni vízkészleteinkkel (ami nem érintetlenül hagyást jelent), lehet, hogy becsukhatjuk a kaput.
Szükséges volt a fentieket előrebocsátanom, mert a vázolt elképzelés megvalósításához szükség lenne a Rába és a Dráva vízfeleslegére, azonban csak a télvégi – nyáreleji magas vízhozamú, gyakran árvizes időszakban. A tervezett rábai átvezetést mindenesetre célszerű lenne nagyobb vízmennyiség átengedésére méretezni.
Az az aggály, hogy a Dráva esetén a horvátokkal meg kellene egyezni, ugyan valós, de életünk a következő „európai” időszakban megegyezésekből fog állni.
Fekete Péter