Catherine Chabaud a világ legtávolabbi részén van, de minden nap nagyon eltérő ennek ellenére. Így írja le azt az „autópályát” amin halad, mialatt ugyanolyan sok figyelnivaló veszélye van még a területnek, mint amennyi mágikus varázsa.
Catherine Chabaud (Whirlpool): „Hol van a világ vége?”
Catherine Chabaud a világ legtávolabbi részén van, de minden nap nagyon eltérő ennek ellenére. Így írja le azt az „autópályát” amin halad, mialatt ugyanolyan sok figyelnivaló veszélye van még a területnek, mint amennyi mágikus varázsa. Catherine útja a világ körül, szatellit kapcsolaton valamint meteorológiai térképeken keresztül rengeteg különböző országról tartalmaz röpke bepillantásokat. 44.nap a tengeren. Catherine megtalálta a pozícióját. Folytatja útját, anélkül, hogy az ellenfelein szükségszerűen nyerni próbálna. Célja, hogy a vezető csoporttal tartson, és hogy mind a hajót, mind a kormányost jó állapotban tartsa, az Atlanti Óceánon való visszaúton Franciaország felé. Péntek reggel, Catherine a 8. helyen állt Dominique Wavre (UBP) mögött. Amikor néhány napja észak felé tartott, Catherine Chabaud úgy döntött, hogy délnek fordul ismét, elkerülve ezzel a magas nyomású rendszer gerincét.
Dominique Wavre (Union Bancaire Privée): „Boldog Karácsonyt Mindenkinek!”
„A fedélzeten minden rendben! Még mindig a napos részen. Ez relatív nyugodt időjárást jelent és ma délután 80 cm-t kellett varrnom. 20 csomós szél fúj, és minden lehetséges vitorlafelületet felhúztam. Siklásban 20 csomóval, egyébként 15 csomóval haladok. Most éppen a térképasztalnál ülök kikötői cipőben, és így is ki tudok menni, ez nagyon szép. A versenyző nem boldog, de ez jó az alaknak. 3 napja még 60 csomós nyomások is voltak, igazán félelmetes volt! ezekután elmentem aludni és ezek , többé nem mentek 45 csomó fölé. Azóta van néhány más érzelmem is. Ellenőrzöm a látóhatárt és a fekete felhőket. Néhány telefont fogok lebonyolítani a családommal Karácsony alkalmából. 4 évvel ezelőtt nagyon drámai volt a Karácsony a versenyen, de idén minden rendben lesz. Boldog Karácsonyt mindenkinek, hamarosan beszélünk!”
Ellen MacArthur (Kingfisher): „Túlléptem a határaimat. Ütött-kopott, kimerült vagyok, és tele vagyók horzsolásokkal, zúzódásokkal. Egy elvesztett vitorla, egy szakadt felhúzó kötél, valamint 4 óra az árboc tetején, hogy rögzítsem”
A Project menedzsertől…
Tegnap reggel, amikor az audio kapcsolatot összehoztam, egy szokásosnál is vidámabb Ellen hangjával, benne egy kis Ellen specialitással – benyomás egy Déli óceáni „tyúkról” egy vihogó Ellentől – az a rettenetes érzésem volt, hogy valami rossz fog történni, nem tudom, miért. Az ezt megelőző éjjelen arra ébredtem, hogy a felhúzó kötél jár az agyamban, elmozdította-e a súrlódási pontot, mi volt a hatása ennek a hosszú nyomásnak, biztosan el fog törni valami. A hatodik érzék néha megijeszt engem. Aztán a szó szoros értelmében megcsörrent a telefon. Akárhányszor megcsörren a telefon, mindig attól rettegek, hogy mi van a másik végén. Ha Ellen az, az agyam azonnal az első lélegzetnyi hangjára összpontosít. Most ez egy boldog, bosszús, vagy letört Ellen? Ez alkalommal a hang és a szünet azonnal megadta a választ. Most megzavarodott. Minden olyan jól ment, az időjárás információ sokkal kedvezőbb volt, mint az utóbbi időben, igazán örömteli vitorlázás volt a Déli Óceánon 20 csomós szélben. Végre rendbejött az utolsó árbocmászós félelmei után.
Figyelmeztetés nélkül a gennaker/spi felhúzó kötél elszakadt. A Code 5 vitorlája (a tartalék, mert az új már elpusztult az Atlanti óceánon) „elúszott”, majdhogynem méltóságteljesen a jeges vízben. Akkor kezdődött el egy hatalmas harc, ennek a kemény, de mindazonáltal „(én) kisebb vagyok, mint a nagyfiúk” nőnek, akiben olyan sok reményünk van, és akiben oly nagyon hiszünk. Hit, amely garantált, de néha túlbecsült, egy órán át harcolt, még a grószt is leszedte (és nem kis döntés, amikor 180 kg-ot kell felhúznod azután a 25 méteres árbocra) hogy lelassuljon, csak harcolt és harcolt, „az alkarom remeg” hisz minden egyes izma a tesének a vitorla megmentéséért dolgozott. A vitorlával kezdem, úgy tűnik minden rendben, de aztán betekeredett a hajó orra alá, ő elvágja a shottokat, megpróbálja kiszabadítani, de ez nem működik. Újabb 45 perc tiszta birkózás, és a fedélzeten van a vitorla. ellen a decken fekszik, kimerült, felnéz az égre és azt sikoltja: „Miért, miért most? Miért teszed ezt velem?” Újra felkerül a grósz, az utolsó energia tartalékokkal a hajót újra mozgásra készteti. Kitekeri a génuát. Vonszolja a jeges vízben átázott Code 5 maradványait az elülső fedélzeti nyílásba, a vitorlatemetőbe. Talán megjavítható.
De még nincs vége. Ugyanaz a felhúzókötél, amelyik a Code 5-öt tartotta, ugyanazt használta a másik hátszeles vitorlához, amelyiket elhagyta már korábban – a gennakert. Mindaz ami megmaradt a felhúzóból, vagy az árboc tetején van, vagy a decken, de közte semmi. Az egyetlen megoldás, hogy újra felmásszon a 25 méteres árbocra, kétszer olyan magasra, mint egy héttel ezelőtt, és megjavítani. Felkötni az új felhúzót (van még egy tartalék), ellenőrizni, hogy miért is történhetett mindez, megpróbálni megjavítani a széljelző alkatrészét, amit ugyanakkor vesztett el (kritikus az autopilot működéséhez), és utána a fájdalmas leereszkedés. Mindezt persze jeges hőmérsékletnél, és jelenleg 30 csomós szélben.
„Felhívlak, mielőtt felmegyek. Aztán felhívlak, amikor lejöttem. Nem igazán örülök neki. Még mindig fáj mindenem a legutolsó alkalom óta. De nincs igazán más választásom. *********!!!!!!” A hívás 23:20 GMT-kor érkezett, hogy felmegy. 4 álmatlan órával később, a telefon újra csöngött. Egy kimerült, felhorzsolt és ütött-kopott hang – de egy megkönnyebbült Ellen, a felhúzó rögzítve. A mentális és a fizikai igénybevétel, még a szatellit kapcsolaton kereszül is nyilvánvaló.
Ez a Vendée. Ezek az emberek hihetetlen dolgokat művelnek nap mint nap. Ahhoz, hogy a flottával maradj, a hajót a 100 %-hoz olyan közel kell tartanod, amilyen közel csak tudod. Ahogy ültök az ünnepi hangulatban, kérlek emeljétek poharaitokat a Vendée Globe összes kormányosára. És köldjetek nekik egy kis melegséget! Különösen Ti, ausztrálok, akiknek több van belőle megosztanivaló, mint nekünk itt Európában!
Michel Desjoyeaux (PRB)
Vihar egy teáscsészében a PRB számára Tazmánia alatt. Gyakorlatilag Tazmánia hosszúsági fokán, a PRB visszavette a vezetést, amit pillanatok alatt vesztett el pénteken, néhány órára. Desjoyeaux 39 mérfölddel van a Sill Matines La Potagere, és 254 mérfölddel a Kingfisher előtt. Csak 2 fok választja el őket hármójukat, azoktól akik a Karácsonyukat ünneplik, és az elkövetkező 2-3 héten át a Sikoltó Ötvenesekben lesznek, míg el nem érik a Horn-foki átjárót. Vicces, hogy a Karácsony közepén, a hajósok a jeges hőmérséklettől szenvednek, míg ott lenn (Ausztrália) nyár van. Már 19:00 GMT van helyi idő szerint a hajósoknál, bár számunkra reggel, Desjoyeaux egyáltalán nem volt ünnepi hangulatban. „A barométer továbbra is esik, már most 950hPa-t mutat és a szél 55 csomós nyomásokkal teli. (10-es erősségű a Beaufort skála szerint). A feltételek ellenére Michel megígérte, hogy kinyitja a családtól illetve a barátoktól kapott karácsonyi csomagjait. A csapata egy műfát adott neki!