Egy hosszabb cirkálószakaszt fordulókkal összekötött rövid negyedszeles szakaszok sorának összessége eredményeként tehetünk meg. Ez kissé bonyolultan hangzik, de mire is gondolunk: Mondjuk, el szeretnénk jutni „A” pontból „B”-be, ahol mindkét pont ugyanazon a széltengelyen van, de egymástól távolabb és „B” pont van szél felől…
Amikor elindulunk élesen valamelyik csapáson, azt látjuk, hogy közeledünk ugyan a kiszemelt ponthoz, de az valamelyik oldalra távolodik is. Ennek oka az, mint már azt említettük korábban, pontosan széllel szembe nem képesek haladni a hajók.
Általánosságban kijelenthetjük, hogy 45 fokos szöget bezárva a széltengellyel tudunk előrehaladni vitorlás hajónkkal – a versenyhajók megközelítik a 35 fokot, ergo élesebben haladnak. Tehát ha lelki szemeinkkel elképzeljük, akkor haladunk előre és kissé oldalra is, de mi nem csak arra szeretnénk menni, ezért idővel meg kell fordulnunk és máris láthatóan közeledünk a kijelölt pont felé. Hogy is néz ki a forduló: Feltételezzük, hogy a hajó szél felőli oldalán ülünk. Ebben az esetben magunktól elnyomjuk a kormányt és a hajó orra elindul szél felé. A forduló tehát élesedéssel veszi kezdetét, majd szép lassan a hajónk orra áthalad azon a zónán, amit „nem vitorlázható zónának” nevezünk – a vitorlák lobognak – és a forduló ott ér véget, ahol ennek a zónának a másik széle található, a vitorla pedig újra szelet fog. A kormányt hangsúlyozottan nem szabad elengedni, lehetőleg egy pillanatra sem. A két kéz ilyenkor helyet cserél, ezt alkalomadtán célszerű gyakorolni.
Ilyen fordulók sorával juthatunk el a fent nevezett „B” ponthoz. Azonban a fordulók sokasága önmagában még nem eredményes, közöttük ajánlatos rövidebb-hosszabb távokat megtennünk. A rutin nélküli vitorlázók általános hibája, főleg erősebb szelekben, hogy állandóan fordulni akarnak. Ez sokszor abból adódik, hogy a hajó dől és a kormányon olyan erő keletkezik, amely a szélbeállásra készteti a hajót. Ezen az erőn lehet csökkenteni, de erről máskor.
Vitorlaállítás
Ez a témakör igen nagy és nagyon összetett is egyben. Ezért itt tényleg csak a lényegre szorítkoznánk. A hajók esetében az alapvető irányítási szerep a nagyvitorláé, amely esetleg más vitorlákkal kiegészülve határozza meg a hajó irányát. Már most szeretnénk azt a tévhitet szétoszlatni, hogy a kormánnyal kell elsősorban irányítani a hajót! Az csak fék a hajóban, egy kényszerű segédeszköz, amely a vitorlákkal együttműködve mégiscsak hatékony lehet. Próbáljunk csak meg leejteni behúzott vitorlákkal közepes erősségű szélben! Azt tapasztaljuk, hogy ez lehetséges, de a hajó igencsak megdől és belátható, hogy nem éppen ideális sem a sebesség, sem a biztonság szempontjából. Viszont a legtöbb hajónál, főleg a kisebbeknél, kormány nélkül is le lehet ejteni csak a vitorlákkal, rásegítve a súlypont áthelyezésével. De erről talán majd máskor.
Visszatérve a nagyvitorla helyes beállítására: Egy nagyvitorla cirkálószakaszban – és más szakaszokban is – akkor áll jól, ha nem lobog egyáltalán. Cirkáló szakaszban viszont van egy nagy segítség, ami a hajó ideális haladási irányát mutatja, feltételezve azt, hogy a vitorlák be vannak húzva megfelelőképpen, nagyjából középre, (ez hajótól függ mennyire) de csak annyira, hogy ne szakítsuk szét őket. Széljelző szálaknak nevezzük az ideális esetben a vitorlák mindkét oldalán található pamut vagy spinnaker anyagból készült vékony szálakat; ha nincs, célszerű felragasztani őket. Az orrvitorlával felszerelt hajókon elsősorban az orrvitorlán található szálakra kell összpontosítanunk. Ezek a szálak azt mutatják hogyan áramlik a szél a vitorla két oldalán, amelyből arra következtethetünk, hogy az adott vitorlabehúzás mellett, mikor halad a hajó megközelítőleg optimálisan. Amennyiben a szél felőli szál lobog, akkor ejtenünk kell és értelemszerűen, amikor a szél alóli, vagyis a lee szál lobog, akkor élesedhetünk. Elmondható, hogy akkor már majdnem jól vezetjük hajónkat, amikor a két szál párhuzamosan lobog. Azért csak majdnem, mert igazából az ideális ott van valahol, amikor a luv oldali, vagyis a szél felőli szál néha kimozdul. De ehhez a levitorlázott órák számának növelése, mezőnyvitorlázás, összemérések sora és végül az eltelt évek, a rutin megszerzése szükségeltetik.
A legtöbb nagyhajón több vitorla is található, hogy a lehető legjobb sebességet lehessen elérni adott hajótesttel, és maximalizálható legyen az egyenletes légáramlás a vitorlák körül. Két vitorla esetén ezek összhangja adja az optimális hatásfokot. Tehát ha jobban be van húzva a nagyvitorla, akkor az orrvitorlát is jobban be kell húzni. A kettő között fellép az úgynevezett „düzni-hatás”, amely akkor kedvező, ha jól van beállítva a két vitorla. Általánosságban elmondható, hogy hátulról belenézve a nagyvitorlának és a fokknak (orrvitorla) hasonló formát kell mutatni. Ha van lehetőségünk, ezt mindig tegyük is meg. Gyenge szélben nagy hibát szokott okozni, hogy valamelyik vitorla nagyon is túl van húzva, ekkor a vitorlánk leginkább egy deszkára fog hasonlítani. Ez biztos, hogy rossz.
És most néhány további szempont, amelyek a vitorla alakjának megváltoztatására irányulnak: