Az 1957 óta kétévente megrendezésre kerülő nemzetek versenye úgy tűnik, hogy most haldoklik. Ebben az évben, másodszor 2001 óta, elmarad az Admiral’s Cup, amely valaha az Amerika Kupa mellett az egyik legnépszerűbb esemény volt.


Visszatérve a ’70-es évek késői szakaszába, az Admiral’s Cup és az IOR a virágéletét éli; a saját magát propagáló offshore Világbajnokság minden földrészről rendszeresen 19 háromhajós csapatot vonultat fel, ahol nemzeti csapatok vettek részt.



De mi történt ezúttal? (Korábbi versenyzők és a szervezők meglátásai)



„Amikor megnéztük a Mumm 30, Swan 45 és a nagy IRC hajók lehetséges összeállításait, 13 komoly érdeklődő csapat is volt,” mondja Stuart Quarrie, aki az RORC’s Admiral’s Cup Vezetőségében foglal helyet. „És amikor végeztünk ezzel, már csak két csapat maradt – Ausztrália és Nagy-Britannia. Indokok sokaságát kaptuk válaszul, amikor rákérdeztünk miért is mondják vissza a részvételt. Az íreknek volt három hajója is és míg a nagy hajót szponzorráció nélkül, saját befektetésben előkészítették, a két kisebb hajót nem tudták rávenni a részvételre.



Az amerikaiak Peter Vroon új Tonnerre-t szerették volna használni, amely késik az építéssel, szóval nem jöhet szóba, mert nem készül el. Úgy történt, hogy a Farr 52esek az IRC rendszerben nem összehasonlíthatók a forgatható kíles hajókkal, ezért a második brit csapat nehéz helyzetben volt, mert egy Farr 52 elő volt készítve erre, de a másik kettő tulajdonosa azt mondta, hogy ’nem leszünk versenyképesek’. A Swan 45-ös Osztályszövetség valóban nagyon-nagyon lelkes volt, de a tulajdonosok feladták, mondván ’nem, mi ezt nem akarjuk csinálni’.”



Még a franciák is képtelenek voltak, hogy összehívjanak egy csapatot, annak ellenére, hogy a
lelkes Commodore’s Cup győztes Gery Trenteseaux szintén tapasztalt problémákat a kompetitív IRC hajók esetében az 1.300-1.550. közötti kikötött rangsorolás miatt.



Peter Morton hasonló problémákkal szembesült: „Megcsináltam a számokat Charles Dunstone-éknak, de ők nem biztosítottak egyetértésükről. Nem lehetünk versenyképesek a forgatható kílesek ellenében. Matematikailag lehetetlen jól csinálni.”



De akkor melyik hajó legyen?



„Egy Mumm 30-as jó megoldás lehetne, legalább három 23 év alatti legénységi taggal és ezen kívül két hajó, amely legalább


40 láb

hosszú és handicap rendszerben versenyez, így akár egy 120 lábas hajó is részt vehet” – ez a Volvo Ocean Race szkipper Bouwe Bekking ajánlása, aki rendszeres résztvevője volt az Admiral’s Cupnak a korai ’90-es években.



Peter Morton másképpen képzeli: „Úgy gondolom, hogy túl széles a besorolási sáv, ezért kevés olyan hajó van, amely versenyképes. Ezt így ebben a formában leszűkíteném, ezáltal sokkal több ember érezhetné, hogy versenyképes hajóval vehet részt.”



Az ausztrál elszánt versenyző és vitorlakészítő Michael Coxon meglepett volt az RORC javaslatit meglátáván. Õ a Farr 40-est javasolja. „One design osztályra van szükség, amely esetében lehetőség van ésszerű áron történő csártereztetésre.”



Egy osztály, amely a jövő Admiral’s Cup hajója lehet leginkább, az a TP52. Ámbár még ezzel kapcsolatosan is van probléma, például USA-ban, Spanyolországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Görögországban, Írországban és különösképpen Chilében, de Ausztráliában, Új-Zélandon és Franciaországban is.



De hol is?



És itt van a helyszín kérdése is. Hagyományosan mindig Cowes-ban tartották meg ezt a versenyt, annak ellenére, hogy volt egy kósza kísérlet, mely Írországban szerette volna tudni a versenyt. De erős a lobby, amely arra irányul, hogy az esemény bejárja a földet úgy, hogy mindig a nyertes országa rendezhesse azt, vagy legyen az egy tetszőleges helyszínen, melyet úgy választanak, ahogyan a Világbajnokságok helyszínei is eldőlnek.



A verseny az 1970-es években élte legszebb napjait, azóta a vitorlásversenyzés mérhetetlenül megváltozott. A hajók fejlesztésén túl a versenynaptár is teljeskörűvé szélesedett. „Akkoriban féltucat színvonalas verseny volt a világon” mondja Stuart Quarrie. „Most rápillantasz a világ versenynaptárára és több száz versenyt is találhatsz, így a tulajdonosoknak és a csapatoknak is nagyobbak a lehetőségeik és kevésbé szükséges egy ilyen esemény, mint az Admiral’s Cup.”



Akkor elmúltak már az Admiral’s Cup napjai? Michael Coxon úgy gondolja, hogy nem feltétlenül: „Az eseményé lehetséges, de ha megnézzük, hogyha rendelkezésre áll hajók megfelelő egyvelege, akkor az ilyen versenyek még mindig népszerűek. Hogy növeljük a résztvevők számát, akkor olyan eseményt kell szervezni, ahol clubok/csapatok mérhetik össze tudásukat és nem egy-egy nemzet, vagy csökkentsük akkor a létszámot úgy, hogy minden országból egy csapat indulhat.”



Az Admiral’s Cup még mindig rendelkezik számos különleges tulajdonsággal a mai modern versenynaptár vonatkozásában: Kiemelendő az, hogy ez egy csapatverseny országok számára, ahol a nemzeti csapatok nagy tőkesúlyos hajókkal vesznek részt. Története régi időkre tekint vissza és jelentős presztízse is van – megnyerni az Admiral’s Cupot, egyet jelent azzal, hogy valakinek az országa a legjobb a világon a kíles hajók mezőnyében.



De két versenyt is kellett törölni az elmúlt három kiírás alapján és a következő körben jóval nagyobb munkát kell végezni, hogy meggyőzzék a tulajdonosokat arról, hogy ‘ezúttal tényleg menni fog a dolog’.