A Durban csapatának győzelmével ért véget a Clipper Round the World Race Fokváros-Freemantle(Ausztrália) 4350 tengeri mérföldes szakasza. A második Victoria csak négy mérfölddel és harmincakárhány perccel maradt el a győzelemtől.


A csörlős
A Durban


még pénteken este futott be és ezzel nagyszerű győzelmet aratott riválisa, a Victoria felett. Az Ewan Hind által vitt kanadai hajó folyamatosan zárkózott fel az elmúlt hét folyamán a dél-afrikaiakra, de az utolsó napon tapasztalat kormányzási nehézségek meggátolták őket a győzelemben.



A csapatok nem először futottak be tiszta időben éjjel, egy a hold fénye által bevilágított kikötőbe.



A harmadik helyen a helyi menő

Western Australia végzett.



A Durban Dél-Afrikát elhagyva hamar az élre állt, amelyet tartott is a szakasz során. A nehézkes körülmények ellenére, sokszor 30 csomós sebességet is elérve 20 nap kellett csak a vezető hajónak, hogy Ausztráliába érjen.



Craig Millar, a Durban kormányosa: „Egy hete, amikor 70 mérfölddel vezettünk, azt hittük a zsebünkben a győzelem

, de miután a két nagyobb spinnakerünk is elszakadt, már csak az erős szeles maradt az utolsó pár napra. Ahogyan a cél felé közeledve a szél gyengült, a többiek folyamatosan jöttek ránk nagyobb vitorláikkal. Komoly megkönnyebbülés, hogy képesek voltunk elég ideig kitartani.”



A következő rajtra 2006. január elsején kerül sor. A hajók az Indiai-óceánon felfelé veszik az irányt Szingapúrba, tehát nem a hagyományos Földkerülő útvonalat követik.



A jachtok a következő kikötők érintésével érkeznek meg 2006 júliusában Liverpoolba: Szingapúr; Qingdao, Kína (a 2008-as Olimpia vitorlás eseményeinek helyszíne); Victoria, Canada és New York.