Idén erős késztetést éreztem, hogy végre egyszer gyorsan is körbeérjek a Kékszalagon. Késztetésem hamarosan valósággá érett, amikor meghívást kaptam a Lisára. Nos, igen. Sokkal gyorsabban már nem is mehettem volna, hacsak nem akarok dróton állni. Azt pedig általában kerülöm.
A Lisa az, amit vártam: egy hatalmas jolle. Erre gyorsan rájöttem, már a Pünkösdi Regattáról hazajövet is, de az érzés csak fokozódott, amikor a Szalag előtt egy héttel szinte autó sebességgel tettük meg a Tihany-Révfülöp távot gennakerrel.
A legnagyobb különbség az ilyen sebességű hajó és mondjuk egy Sudár Regatta között, hogy nem emlékszem a verseny egyetlen olyan pillanatára sem, amikor álltunk volna. Mindig haladtunk és kevésbé éreztük meg a kisebb szélcsendes zónákat. Még a flautés keszthelyi öböl sem okozott különösebb fennakadást.
Nem egyszerű dolog együtt mozgatni a 15 embert… A legénység a nagy verseny előtt soha nem állt össze a végleges verzióba, de legalább addig is erős szélben edzettünk. Csak egyszerűbb lesz a gyenge szélben –gondoltam. A tapasztalatlanságunk egyszer-egyszer visszaütött, de súlyosabb válság, talán csak egyszer volt, amikor mindenki az orrfedélzeten dolgozókat bámulta, miközben a cockpitban kellett volna dolgokat megoldani. Ettől eltekintve fel tudtunk húzni mindent, és le is tudtuk venni a megfelelő időben.
Végül 13 fős csapatot alkottunk és hozzánk csatlakozott a Tihanyi Hajós Egyletből jutalomként két ifi versenyző mocóként. Nem kis élmény lehetett számukra a verseny, mint ahogy nekünk sem volt az.
Azt mondják, evés közben jön meg az étvágy. Kezdéskor a tízen belüli eredménynek is nagyon örültünk volna, de valahogy a rajt után már jobbnak tűnt az egész. Az északi parthoz közel vettünk pazar rajtot és egészen Alsóörsig, a leálló keleti part melletti szél áldásos hatására építve tartottuk a lépést a Liberákkal. Itt elkövettünk egy hibát, mert annyira jól ment, hogy 19-re lapot húztunk, hátha megy jobban is. Még egyet igazítottunk a part felé, amikor már egyenesen Kenesére is mehettünk volna. Nos, így rögtön a helyünkre kerültünk. És mivel a déli part befrissült, csak tízen kívül értünk Kenesére.
Döngetős menet a beterjedt délkeletiben Siófokig és hála a vízvonalnak sok hajót lehagytunk. Siófoknál gennaker fel, ami időnként jól fizetett, de a végén már Alsóörsre sikerült vele mennünk, úgy, hogy reacherre cseréltünk. A cső előtt szerencsésen összetorlódunk, utolérjük az Arcadomot is. Ahogy nézem az első három Libera benézte a szélső bóját és visszafelé kénytelen vitorlázni egy ideig. Szélcsend, idepörög, odapörög kellően macerás. És már az egész mezőny a nyakunkon. Tihany rendesen felemelte a délkeleti szelet.
Szép lassan átcsusszanunk, és míg sokan a délipart felé tartanak, mi a vízközepet választjuk. Előttünk a Gardazzurra (Brokernet-Winterthur Uno) szintén a vízközépen marad. A szigligeti öböl magasságában azután elkezd komolyan fizetni a vízközép. Míg éles menetben gennakerrel szúrjuk a balatongyöröki csücsköt, addig a déli parti csapat szép lassan lemarad. Nagyon lemarad, majdnem elhiszem, hogy nem is érhetnek utol.
Hatalmas előnnyel érünk be a keszthelyi öbölbe, ötödik helyen a négy Libera mögött, csak a legjobb skiff tart velünk, de mielött a bójához érünk ő is lemarad. A Liberák a közelben, az öbölből kifelé a déli part felé tartó Diego L.T. (Assardissimo) elé is becsúszunk. Gyönyörű látvány a naplementében az öbölbe beérkező hajók spinnakere és a Zala-torkolat mögött kialakuló zivatarfelhők tornyosulása.
A motorosról Kővári Pista odaszól, hogy 60 km/ó vagy annál nagyobbat várnak az éjszakába. Gyorsan fel is öltöztetjük a mocókat, majd a legénység is felvesz ezt-azt, ki mit gondol helyesnek és rá a mentőmellényeket. Közben szembetalálkozunk a keleti széllel és az abban spinnakerrel érkező nagy csomó hajóval. Ekkor hátulról gyorsvonat sebességével megjelenik az Arcadom. Naplementekor már hárman szinte együtt cirkálunk. Fölöttünk a Diego L.T., míg mögötte az Arcadom. Ez a helyzet nem tart sokáig, az új fejlesztésű fokkja nagyon húz az Arcadomnak. Hármunk közül magasan ő a leggyorsabb. Mire teljesen besötétedik, addigra a két ellenfelünk jelentősre növeli velünk szemben az előnyét. Közben északabbra a skiff is utolér minket. Nehéz éjszaka vár ránk. Azt nem is gondoltuk, hogy mennyire.
Az árbocvilágításból igyekszünk megtudni, ki-kicsoda. Először abban bízunk, hogy a két nagyobb ellenfél közel megy Fonyódhoz és a hegy melege elszívja a szelüket, ezért óvatosan középen kreuzolunk, de csak kicsit, nehogy Badacsony tegye velünk ugyanezt. Hát, ez sem túl sikeres. Egyszer közelebb, majd megint távolabb látjuk magunkhoz a legközelebbi árbocfényt. Míg végül sajnos nem marad időnk figyelni, mert a hajón az ifjabbik Payr Egon egyre rosszabbul van. Először a derekát fájlalja, akkor még nevetünk rajta, de egyre súlyosabb az állapota, már lassan csak üvölteni bír. Gyors telefonok a rendezőségnek, a Vizimentőknek, akik villámgyorsan oda is érnek. Közben fokozódik a pánik a hajón, mert a sötétben nem látjuk, hogy mit hányt szerencsétlen Kajo. Persze a lámpa nehezen kerül elő. Szerencsére nem vér. Csak kolbász… A vizimentők felszedik, és máris röpítik a fájdalomcsillapítók felé.
Nekünk meg már csak át kell mennünk a csövön. Abban biztosak vagyunk, hogy hatodiknál nem vagyunk jobbak, de még nem tudjuk mi van a skiffel. Azután a füredi reflektor fényében meglátjuk a sziluettjét. Szóval hetedikként fél négykor futunk be. Jó érzés is meg rossz is. A hazafelé kreuzban egyértelműen gyorsabbak voltak nálunk a körülöttünk lévők. Mégis jó lett volna előrébb végezni. Ennek ellenére jót harcoltunk, nagy élmény volt. Köszönöm mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy a Lisával indulhassunk…
Kenesére hazafelé még megtapasztaltuk milyen érzés, ha hajnalban a kikötőből fúj a szél. Megfordultunk, lepörgött, megfordultunk, lepörgött. Fáradt fejünk nehezen viselte az élményt, de azért hamarosan beértünk és kikötöttünk. A kikötőben a két Libera már aludt. Mást nem is tudok mondani: Klassz élmény volt.