Sokan azért szídták az online közvetítéseket, mert nem szólt a mezőny hátsó részéről. Az is igaz, hogy az első néhány hajótól több tudósítást, élménybeszámolót kaptunk, mint a hátsó 400-tól összesen. De most végre itt egy remek beszámoló a mezőny közepéről.

A mi versenyünk nem idult különösebben eseménydúsnak, az esélytelenek nyugalmával indultunk útnak, titkon reménykedve, hogy a meteorológusok nem tévedhetetlenek, és az előrejelzés ellenére lesz némi szél, különben…

A hajónkról annyit kell tudni, hogy egyedi, Scholtz Imre által (valószínűleg 70-es évek végén, 80-asok elején – ezt még a készítője sem tudja 🙂 ) épített „Sudár IV-es”. Kötél annyi, mint a fene: behúzó, felhúzó, lehúzó, meghúzó, áthúzó, csörlők, bikák, csigák százszámra, kissé talán túlszerelve. Közel 6 tonnát nyom, és határozottan nem szereti a gyenge szelet, legalább 3-as kell, hogy elinduljon és kormányozni is lehessen.

A déli bója mellől rajtoltunk, viszonylag jó helyen. Szerencsére csak ifjabb S. úr küldött el minket melegebb (ennél melegebb?!) éghajlatra, mivel szél és sebesség híján kormányképtelenül sodródtunk feléjük. Egyik mancsaftunk ennek következtében kisebb halláskárosodást szenvedett :).

Génuával krajcoltunk Kenese felé. Szakosztálybéli „rajongótáborunk” kitörő örömmel fogadott a fordulónál, amit tisztán, „ordibálásmentesen” tudtunk venni. Siófok felé is lassan haladtunk. Homlokredőink megsokasodtak a gondolatra, hogy ha ez így folytatódik, lehet, hogy jövő kedden futunk majd be.

A bólya után a cső felé felmerült a spí gondolata. Fel is húztuk, annak ellenére, hogy időközben felesre, néha negyedesre fordult a szél. A közel 120 négyzetméternyi „textilanyaggal” közepesen elviselhető sebességre tettünk szert, de nem tartott soká az öröm, mert egy-két erősebb pöff kirángatta belőlünk a lelket is, így miután a nyakmerevítőinket felapplikáltuk, inkább ismét génuára váltottunk.

A csövön a szokásostól eltérően egyszerűen átjutottunk délután 4-kor. Földvár magasságában a déli partot céloztuk meg és ismét felrángattuk a fent említett textilt. 4-5-6 km/órás borzongató sebességgel haladgattunk déli – középvízen. Egy idő után feltűnt, hogy nálunk sokkal jobb hajók nemes tábora vesz körül minket, 50-esek, Sudarak, Dragonok, Európák, S22-esek.

Leszállt az est. Szigliget és Györök között jártunk. A sárga jelzést legnagyobb örömünkre már Badacsonynál jártunkban fellőtték, ami vérmes reményeket ébresztett bennünk a szélerő növekedését tekintve. De a szél még jó pár órát váratott magára.

Egészen Györökig spível tudtunk haladni, majd következett a kendvencünk: lassú, kínkeserves krajc a keszthelyi bójáig. Külön öröm volt, hogy a mélységmérőnk is viccesre vette a figurát, és hol 75, hol 125 méteres vízmélységet ígért. Mikor a Zala-torkolat közelébe értünk, én már nem mertem hinni neki, bár a 3 méter mélység  viszonylag reálisnak tűnt. A gond az volt, hogy az a förtelmes trutymó, amiben gázoltunk, elsőre felkavart iszapnak tűnt, attól tartottam, az előttünk haladó hajó húzza a csíkot, mert nincs elég víz. Mikor megéreztük azt az átható takarmányszagot, kissé megnyugodtunk, ez nem iszap.

A bójánál – fél kettőkor – kb. a 250-ik helyen fordultunk, legalábbis ezt hallottam, a mellettünk haladó hajó tájékoztatását félfüllel elkapva . Nofene! Háromszázon belül? Pedig még szelünk sem volt! Ez igazán bíztató, egy kis erőt adott az éjszaka közepén.

Kikecmeregtünk ismét Györök vonalába. Valaki megkérdezte:

– Villámlik?

– Á, dehogy, biztos csak a bója villogása…

Egy perc múlva, mikor  hátrafordultam, és a retinasérülést szenvedtem „a bója villogásától”, előkészítettük a viharruhákat :). A szél teljesen elállt, de a vihar szele csak nem akart megérkezni, pedig már a pirosat is fellőtték. Mindenesetre nem mindennapi látvány volt, ahogy a villámlás fényében kirajzolódtak a hajók sziluettjei. „Pokolian” jól nézett ki!

Épp a spinnakert készültünk sokadjára feltenni, mikor megjött a várva várt szelünk, bár nem Keszthely felől, hanem kb. északról. Génuával, teljes taklival a 45 fokos szöget vettük fel. A vízszinthez képest. A spíbumot előzőleg ügyesen hozzákötöttük a génuasotthoz, hogy el ne vesszen (persze nem ez a bevett szokás, de mi így szeretjük ;)) ), majd nem kis izgalom és bonyodalom árán levágtuk (nem a sottot, csak a kötőmadzagot 🙂 ).

Ezután kezdődött az igazi menet. Világosodni kezdett, a szél raumra fordult, így csúcssebességünket elérve, néhol 13.2 km/h-val romboltunk középvízen. Ez egy kissé felrázott minket, végre volt mit tenni. halzoltunk egyet-kettőt, ami nem volt egyszerű feladat, a hatalmas ős-génua a fok-forstág előtti átetetéskor kétszer is a saját merevítőjére csavarodott…

Egy idő után ismét krajcosra forult a szél, eseménytelenül rohantunk. Zánka magasságában kissé csökkent a szélerő, így beiktattam egy ötperces „gyorsan-sokat” alvást, mire felkeltem, ismét dőltünk, lemostuk a decket és az ablakotat, hogy szép legyen :).

Elértünk a csőhöz. Itt jegyzem meg, hogy – érzékelendő a csőben elvesztegetett pozíciónkat – a Heidi nevű Sudárral együtt haladtunk be, akik a befutóig 43 helyet vertek ránk…

Krajc krajc hátán… Mire kikeveredtünk, kissé morózus lett a hagulatunk. A befutó felé sokáig nem vettük észre a bóját, csak meresztettük a szemünket, hiába.  De azért meglett! Végre becsusszantunk 10 óra 7 perckor a 283-ik helyen. Induláskor nem is gondoltunk délelőtti érkezésre…

Gyors helykeresés, megváltó zuhany, egy (pár) hideg fröccs a Hatlépcsősben…

Délután a befutási eredmények között láttuk, hogy nics előttunk YS III-as hajó… Ugyan, majd a korrigálás után biztos nem lesz ilyen szép… De mégis! Miután a YS osztályokat kettébontották, A III/I-ben volt keresnivalónk a dobogó legfelső fokán!

A hajó első ilyen fényes eredménye mosolyra húzta szánkat, ami később vigyorrá szélesedett az este folyamán… Ugye ne részletezzem?

Ezúton gratulálok minden győztesnek, helyezettnek és kitartó versenyzőnek, akik részt vettek az idei Szalagon. Jövőre ugyanitt?

Pokorny Piroska

frauschaft 🙂

NARVAL

HUN229