Először ültem liberában, ráadásul egyből versenyhelyzetben találtam magam. Korábban vitorláztam már, de első alkalommal ültem ebben a típusban. Már amikor beszálltam, akkor meglepődtem, hogy nem úgy működnek a dolgok, ahogyan egy kisebb nagyhajón megszokhatta az ember.
Igazi utasként érkeztem a hajóra, így a gyakorlott legénységre bízhattam magam, akik pontosan tudták mennyi idő kell, hogy elkészüljön minden a rajtra. Először csak a nagyvitorlát húzta fel a lelkes, amúgy jellemzően olimpiai osztályokban vitorlázó gárda. Ettől nem nyugodtam meg, mivel stabilnak nem nevezhető módon haladtunk; olyan volt ez, mint a kakashinta, csak itt a szél ült a mérleg másik végén.
Kezdő „liberásként” be is menekültem a hajó gyomrába, hogy az ingásokat a lehető legjobban megúszhassam. A szél gyengének nem nevezhető módon fúj, de a többiek megnyugtattak, hogy nincs itt semmi extra, így jó minden, ahogyan van. Állítólag a Diegonak a gyenge szél jobban fekszik, de azért ebben se rossz annyira és azért ötben szeretne végezni a csapat.
Kormányosunk, a tizensokszoros bajnok
Rauschenberger Miklós
azt állítja, hogy a Raffica nevű nagyobb libera a fő ellenfél és ott vannak az Ausztráliából importált
18 láb
hosszú skiffek is, ráadásul nem lehet leírni az Asso99-esek mezőnyét és a két Soponyai féle gyorsjárásút sem.
A rajt előtt felhúzzuk az orrvitorlát, ami jelen esetben génua féleség, itt már számítanak a segítségemre, utánahúzhatok egy stopperban lévő felhúzónak, a bizalom első jeleiként értékelem ezt. Az orrvitorla kissé szakadt, de nem törődünk vele. A hátszélvitorlákat a szabály szerint viszont csak 3 perccel a rajtlövés után lehet felvonni. A startot pár másodperccel lekéssük szerencsére, így van időnk lavírozni a nálunk jóval lassabb hajók között, olykor kicentizve keresztező útjainkat. Gyorsan kirongyolunk a mezőnyből, pont időben, elérkezett az idő a bliszterezéshez. A legénység rutinszerűen húzza fel a bőszélvitorlát és iszonyatos ujjongás tör ki, amikor a hajó megindul. Stabil a menet, de én még biztosra megyek és bent maradok.
Miklós még inkább szél fele szeretne menni, így utolsóként engem is kiparancsolnak a keretre. Kisebb terpeszállás következik és folytatódik a hatalmas vágta a Tihanyi szoros felé. A hajó első számú ellenfele, a Raffica kurtított vitorláin és hátszélvitorla nélkül se volt sokkal lassabb, csak éppen az irányt nem tudta tartani. Nem telik el 18 perc sem a rajttól számítva és már-már a csőnél vagyunk, aminek újfent örül a társaság, ráadásul nagy előnnyel elsőként értünk oda az érettségi korral napjainkban szembesülő vörös, Azzardissimo néven ismertté vált gépsárkánnyal.
A Tihanyi-csőben hátszéltengelyben egerészkedünk lefelé és a nyugati medence felőli terelőbója után nem sokkal perdülünk. Látszólag jó döntést hozott Miklós, aki elmagyarázta, azért húztuk túl ezt a csapást, mert a part alatt nagy a takarás és emiatt ott nem kifújt, hanem pöffös a szél, így sokat billegnénk. Később, a mögöttünk lévő hajókat elnézve megerősítjük döntése helyességét.
Az egyik ausztrál 18 lábas skiff nagy hátránnyal érkezett Tihanyba, de a Sajkodi-öbölben található bóját alig pár méterrel veszik mögöttünk. Miklós engem, – mint a legénység egyik legkönnyebb tagját – küld be, hogy kezeljem a bliszterből lett génuát. A csapat ismét fantasztikusan szerepelt a vitorlacserélő manővernél, az összeszokottság érzetét keltve bennem. Egyértelmű, hogy ez a 18 lábas (közel 5,5 méteres) suhanó csoda szele – konstatáljuk szelíden, amikor elhalad fölöttünk a Skiffsailing.hu vagyis az Újhelyi-Majthényi-Szépfy trio. A hajók legénységei sportszerű módon, mosoly kíséretében integettek és kiabáltak át egymásnak, buzdítva a másikat.
A Raffica jóval lemaradva érkezik mögöttünk. Később tudtuk meg, hogy elhagyták legénységük egy tagját, és emiatt visszafordulni kényszerültek. Eközben öreg orrvitorlánk elszakadt, de egy erősítés megfogta, így nem adott okot arra, hogy kisebbre cseréljük. Így is egészen jól haladunk, lukkal a tetején.
Előttünk a 18-as valamivel tompább szögön cirkál ismételten a Tihanyi-cső fele haladva, de a sebességkülönbség jelentős. Átérve a szoroson kicsit észak-kelet fele tartunk, hogy később ismét felhúzhassuk a bőszeles vitorlát. Itt már jóval kevesebb ideig tart a rohanás a Hajógyári-öböl felé, ugyanis itt található a kettes, egyben utolsó pályajel, amit hátrányban másodikként vesz a csapat, de megnyugtató az előnyünk a harmadik szintén 18 lábas hajóhoz képest.
A csapat másodikként futott be, amit nagyszerű eredményként értékelt a csapat. A srácok egész nap vidámak voltak a sikertől és a mosolyt csak este lehetett lecsalni az arcukról, amikor a díjkiosztón kiderült, hogy szinte csak ők nem kapnak érmet, mivel abszolútban csak az elsőt díjazzák. Furcsa döntés, mi tagadás. A fiúk kissé megtörten, elkeseredetten, értetlenül ücsörögnek piros kabátjukban. Tudják, hogy nem megismételhetetlen a teljesítmény, mégis úgy érzik, hogy egy egészen pici odafigyelés, kis taps jól jött volna. Hát ilyen lenne az osztályon kívüliek sorsa?! Részemről mindegy, eddig sem a tárgyiasult elismerést becsültem. Szerintem jó volt a csapat és ez a lényeg.
A Diego Libera Team Azzardissimo felállása:
Kormányos: Rauschenberger
Kapitány
Miklós
Cserép
trapézos, backstágos
Csongor
Cserép
mindent megoldó
Csaba
Baráth
nagyvitorlabehúzókiengedő
Gábor
Ide nekem az
Oroszlán
t
Péter
Oroszlán
Manó
Gábor
Kugler
egyszáron húzom a nagyvitorlát hátszélben
Tamás
Olosz
egyensúlytartó
Dávid
Szamódy
trapézos
Tamás
Szamódy
felhúzó, leszedő, kitisztázó
Balázs
Előd
mondok valamit
Botond
Bárdos
csendes
Mihály
Sallai
megfigyelő
Gábor
A verseny abszolút végeredménye:
(első öt helyezett)
1.
Skiffsailing.hu
2.
Diego Libera Team Azzardissimo
3.
Blue Star
4.
Erste
5.
Raffica Sebago