Csodálatos, igazi nyár végi idő fogadta a földvári verseny résztvevői a hétvégén. Ez a regatta egyben lehetőséget teremetett arra, hogy ötödmagammal egy újabb osztályhajót tesztelhessünk, az ASSO99-et.
Nem ígértek sok szelet és nem is volt sok. Szombaton a tíz órára kiírt rajtra meg is erősödött annyira a keleti, hogy egy futamot, ami igaz, hogy két-két és fél órás volt, sikerült lezargatni. A másodikban tudomásom szerint már csak az Assok rajtoltak el, de mi sem jutottunk messzire, mert észak felől kezdett felszívódni a szél és teljesen kisimult a víz és ezzel a nap végére is értünk.
Vasárnap se volt nagy szerencsénk, a délies irányból induló szél szép nagy ívben jobbra csavart és noha a kreuzbóját a rendezőség még éppen időben elhúzta jobbra, a módosítás kevésnek bizonyult, mert az első rajt után további 40 fokot fordult, így kicsit ruletté, majd lóversennyé fajult a futam, kivéve a befutó kreuzot, ami viszont már majdnem a tényleges szélirányba mutatott.
De hozzá kell tenni, hogy ilyen körülmények között örülhetünk, hogy egy futamot ki tudott csikarni a rendezőség, jobb már csak dél után lehetett volna a befrissülő dél-nyugatiban, de hát a választás…
Mint említettem, alkalmi csapatunkat alkotó öt társamból négy most először ült Asso99 típusú vitorláshajóban, ahogyan én is. A sors pedig úgy hozta, hogy a háromtrapézos hajón ketten még sosem álltak hajó szélén dróton felfüggesztve. Répa volt az egyik, aki járatlan terülteket térképezett fel a trapézon, csakhogy ahogyan az ilyenkor lenni szokott, kissé nehezen állt meg lábán, mivel a drót előrefele húzta őt leghátsó emberként és emiatt olykor az egész brancsot lesöpörte.
Mivel 8m OD-val már korábban jópárszor vitorláztam, jó alapot adott az összehasonlításhoz. Nemcsak a hajó mérete miatt, hanem talán a legénység száma miatt is az az érzésem volt, hogy ez már igazi nagyhajó. A 8-as egyszerűbb és attól függetlenül, hogy gyenge szélben mintha jobban kéne dönteni, mégis inkább hasonlít egy kishajóhoz, holott az Asso pont az a gép, amit egyenesben kell vinni egészen addig a széltartományig, míg a vitorla be nem szeretne esni luvba, míg a 8-asnál azt tapasztaltam, hogy jobb egy egészen picit leebe dönteni.
Az öt ember koordinálása is mintha már egy másik foka lenne a vitorlázásnak. Négy emberrel valahogyan egyszerűbb kommunikálni, még van idő szólni egy-egy hibáért, de ide még komolyabb szervezettség szükségeltetik, sok-sok gyakorlással, ami nekünk teszt révén nem adatott meg. A hajó némiképpen bonyolultabban is van felszerelve a nyolcasnál, ami azt is jelenti, hogy több mindenre kell figyelni a manővereknél. Apropó manőver, az Asso fordulékonyságra hasonlatos az összehasonlítás bázisát szolgáló hajóval, bár gyenge szélben sokkal inkább van szükség a csapat összehangolt ugrabugráló döntögető segítségére, aminek hiányában a forduló inkább hasonlít egy megbolydult méhkasra.
Erős szélben sajnos nem sikerült szerencsét próbálnunk, holott köztudott, hogy akkor él igazán a zeug. Bár csapatom felkészültsége valószínűleg hagyott némi kívánnivalót maga után, így lehetséges, hogy nem első ASSOvitorlázásunk alkalmával kellett volna belecsöppennünk valami „ereszdelahajamat”-ba. Valószínűleg tarajos hullámzásban nem jött volna jól, ha mondjuk egy egyszerű leebójavételnél valaki elereszti a luv beksztéget, ahogyan például vasárnap előfordult. Ráadásul a Challengeren tapasztalt megoldások sem nyerték el tetszésemet, a dolgok egy része csak úgy működött, ha a legénység több tagja is erőt vett magán, hogy meghúzzon közösen egy-egy kötelet.
Mindenképpen csak olyan csapatoknak ajánlanám ezt az osztályt, akiknek van idejük elég időt szentelni a hajóra és közös edzésre, mert itt fokozottan kijön, ha valaki kilóg a csapatból.