Az ausztrál páros 9 futam után szerezte meg a Tornado osztály Világbajnoki címét Argentínában. A helyi menő Santiago Lange – Carlos Espinola egy remek futammal került a dobogó második fokára, míg a befutó osztrák Roman Hagara – Hans Peter Steinacher csak bronzérmes lett.


A kilencedik futamot megelőzően a 6 csomó alatti szélben a vízen volt kénytelen kibekkelni a mezőny a halasztást. A körülmények közel sem voltak ideálisak, így végül csak egy futamocska kerekedett ki.






Az igazán nagy küzdelem az argentin Santiago Lange – Carlos Espinola illetve az osztrák Roman Hagara – Hans Peter Steinacher páros között zajlott. Együtt is rajtoltak középen, de az argentinok állandóan a jobb oldalt húzták, míg az osztrákok középen maradtak. Santiago és Carlos elsőként kerülte a bóját, második helyen a holland Mitch Booth – Pim Nieuwenhis egység érkezett, harmadik a spanyolok fordultak Fernando Echavarri – Anton Paz személyében. Az osztrákok pedig csak hetediknek jöttek az első körben.



Az argentinok első helyét senki sem veszélyeztette, viszont a spanyolok feljöttek a második helyre, míg a francia Yann Guichard – Alexandre Guyader behúzta csónakját harmadiknak. Az osztrákok meglepő módon nem tudtak újítani és a 11. helyen végeztek.



A franciák a férfi 470-eshez hasonlóan uralták a mezőnyt és az első 15-ből 6 csapatot is ők adtak. A legjobb az ötödik helyen végzett Guichard – Guyader.



Az első 10


9 futam alapján



1 AUS Darren Bundock-Glenn Ashby 23 pont

2 ARG Santiago Lange-Carlos Espinola 37 pont

3 AUT Roman Hagara-Hans Peter Steinacher 41 pont

4 GRE Ordains Paschalidis-Constantinos Trigonis 67 pont

5 FRA Yann Guichard-Alexandre Guyader 77 pont

6 GER Johannes Polgar-Florian Spalteholz 80 pont

7 ESP Fernando Echavarri-Anton Paz 89 pont

8 FRA Billy Besson-Arnaud Jarlegan 98 pont

9 PUR Enrique Figueroa-Jorge Hernandez 105 pont

10 FRA Xavier Revil-Christophe Espagnon 108 pont