Tegnapelőtt este Graham Dalton hajója a SOUTHERN MAN – AGD hirtelen megállt. Egy órával később Dalton betelefonált a versenyirodára, hogy koromsötétben elcsapott egy UFO-t a vízben és ettől komolyan sérült a hajója.


Bármilyen hihetetlen, a verseny második helyezettje még mindig nem futott be (300 mérföldre jár), holott Bernard Stamm ezt már március 3-án megtette. Kojiro Shiraishi még 260 mérföldre van és kreuzol.



A felmerülő sérülés arra kényszerítette, hogy levágja és eltávolítsa az egyik kormánylapot. Dalton ekkor 15 csomós brízben haladt Brazília partjaitól 160 mérföldre.



Dalton iazóta valamelyest stabilizálta hajója állapotát, de a sérülés óta jelentősen csökkent a tempója – érthetően. Átlagsebessége mindössze 3,4 csomó. Eközben a leggyorsabb a harmadik helyen evickélő Basurkoé: 11,6 csomó.



Nagy-Britanniában a The Oldie Magazine megválasztotta év vén tengeri medvéjének Sir Robin Knox-Johnstont. Persze ezt nem mással érdemelte ki, mint ezzel a versennyel.
A nagypapakorban lévő brit azt üzente a lap olvasóinak, hogy szerinte a 85 számít öregnek és ő még csak a harmadik fázisa tavaszát éli.



A korábbi győztesek közt az alábbiak szerepeltek: az anyakirálynő, Cornwall hercegnője, Barbara Windsor, Peter O’Toole, Jeremy Paxman, Sir Ranulph Fiennes és Sir David Attenborough.



David Adams versenyigazgató később megerősítette a hírt, hogy Graham Dalton a brazil Fortaleza felé tart, hogy megjavítsa a sérülést.