Tornado és Balaton, erről az első gondolatom: alapvetően az emberek lusták a bonyolult dolgokhoz, én is lusta vagyok, de mostanra belátom, ez a Tornadozás mégsem amolyan életképtelen dolog. Nem mindenki szereti a fotelt a hajóján, azaz ez amolyan igazi sportosan „majd megszakadunk és vitorlázunk” erőteljesen életkepéseknek való cselekvés.

Beöltözünk, ránézek a hajóra: a 30knots-os vízen rohanás esélye vidáman nyomasztó tudata pumpálja az adrenalint az agyamba: erős a szél, és fel kel húzni a vitorlákat… ez a feladat, már eleve idegborzoló, a hajó már a fock vitorla felhúzásától egy megvadult ló impulzusait közvetíti valós erőteljességgel. A grószt a vízen húzzuk fel, ezt követően nincs sok idő az általános fésülködéshez, hamar elszabadulnak az erők, nagyon gyorsan minden kötelet rögzíteni kel, különben a sebességtől minden mozdítható elrepül a dekről. Kormányos barátom először van a hajómon, hamar közli velem: Blisztert ugye nem húzunk! Gyorsan megnyugtatom: de! Vigyorgok, és eszembe jut, hogy most nem én kormányzom, mancsaftolok csöndesen és leeresztem a lifteket. A szél fújdogál, mint az ácsok gerendázás közben, senki sincs a vízen, a pöffök hatalmas irány különbségekkel zuhannak a vitorlákba, a hajógyári öböl hozza a tőle megszokott formáját. A hajó sebessége miatt a legvadabb pöffökön is átrohan, ilyenkor a kormányé a főszerep, a sebesség hatalmas lendületet ad kompenzáló manőverekhez. Persze tudni kell uralni a gépet, a sebesség hibás kezelése igen nagy lendülettel be is tud borítani. A boruláshatár dinamikus távolságra van az optimális hajóvezetéstől, de ez nem matematikai probléma. A boruláshatár nagyon pontosan és hamar felismerhető, csak meg kell szokni, hogy hol van a határ, elsőre minden pöffnél azt hisszük, hogy borulunk, fél óra barátságbéli ismerkedés után hamar adja magát és konkrétan: mi az eleje és a vége. (magasan)

(

Sok sok barátkozásteli krajc, de jön a part: Ejtés! Na, ez erőszeles esetünkben, egy igen adrenalinteli művelet, itt történhet meg az, hogy nem mered eldobni a grósz shottot és borulás van, de előfordult már az is, hogy a shott nyitása jó volt, de elfelejtettünk időbe bejönni trapézról, mert ugye a sebesség negyed másodperc alatt többszörösére nőt! ezen hajlamosak vagyunk vigyorogva elmozizni a trapézon, így jól magunkra húztuk a hajót, és a hidegvíz hamar felébreszt. Ott tartottam, hogy elfogyott a Balaton, ejtettünk, hátszél északi gerendázottság, Füred… Persze, mondani se kell, a Bliszter már dübörgő csapkodások közepette fent is volt a helyén. András rutinosan hátradobta a kormányhosszabbítót, megmarkolta a kormány összekötőt, és kapaszkodtunk tiszta erőből és közepes félelemből. A shotott nem egyszerű dolog megtartani, pár perc alatt megértettem, miért kerültek olyan hamar végkimerülés közeli állapotba az elmúlt pár hónap alatt a kipróbált mancsaftjaim, de nem igazán fogtuk menekülőre. András teljes biztonsággal kormányzott, egyáltalán nem volt veszélyes szituáció, nagyon közvetlenül és közelről volt érezhető a természeti erő és az abból eredő letisztult sebesség hatványa. A hajónak a szélhez képest relatív nagyon nagy volt a vitorlázási stabilitása, ezen András folyamatosan csodálkozott, furcsa volt számára, hogy a hajó valóban azt teszi, amit ő akar, csak a sebesség szokatlanul félelmetes. Körülbelül az ötödik Füred-Tihany kör után rászoktunk „azokra a nagyon feketés” szélcsíkokra, amiken Genakkerrel valami egészen embertelen sebességre gyorsultunk, a test néha belefúrt egy nagyobb hullámgödörbe, de a sebességtől és a lendülettől azonnal kijött, és vágtattunk tovább. (persze ilyenkor kapaszkodni kel ám rendesen) A Balatonon elérhető relatív nagy sebesség (>30knots) oka elsősorban a tengerekhez viszonyított átlagosan alacsonyabb maximális „tarajoshullám magasság”, a gyengébb hullámzás miatt nagyobb sebességre tudtunk gyorsulni, mint a tengeren. Többször ki akartunk menni, de valahogy mégis mindig visszakanyarodunk „még egy utolsó” kört tenni a kipuhult gerendák közé.

A partra érve végigfutott rajtam, Litkey Árpi és Johannes Polgar hasonlatos mancsaftproblémája és az, hogy már legalább tíz mancsafttal próbálkoztam az idén, de nem túl sok sikerrel. Másnap gyorsan kerestem egy jó kormányost (Tornadora nem tartott sokáig) a BYC-ből rábeszélés nélkül jött Tóth Mathias. A parton András gyorsan átadta Matyinak az elméletet, innentől nem is volt gond, a Tornado konkrét hajó. Mikor kifutottunk, hamar találkoztunk a BYC-ből néhány 49er egységgel, akikkel gyorsan összemértük magunkat, és határozottan megnyugodtunk: a Tornado jelen gyengeszeles esetünkben gyorsabb, mint egy 49er, de a nem általánosítható rágó ízű hiedelmünk hamar szertefoszlott: estek keltek, azért nem haladtak. Aztán észrevettük, hogy kamerával és fényképezővel nehezített motoros követi őket, biztos lámpalázasak is voltak 😀 Mikor közelebb vitorláztunk szemügyre venni a fürdőzőket, meglepetten tapasztaltuk, hogy Rauschenberger Miklós és csapata küzd a hajója egyensúlyáért, viszont ők is meg voltak lepődve, hogy a Tornadom kormányánál Toth Mátyás kényelmesen és szárazon ücsörög.

A Tornadozás amolyan „elit” dolognak skatulyázódott, ezzel szemben nagy kontraszttal sújtott le az a pillanatnyi tudat, hogy Matyi alól, sok év után az egyesülete kivette a 470-es hajót, és azóta, nem igazán volt mit komolyan kormányoznia. A konzervatív egyesületi élet már csak ilyen, ha az embernek nincs pénze és saját hajóra, a sportteljesítményen felül nyilvánvaló hogy egyéb dolgokat is teljesítenie kel, ha ebben a szárazföldi dologban valaki nem elég jó (és meg akar maradni ott, ahol van) az igen gyakran bukásra, van ítéltetve. Aztán jön a pénz és a mindent egy szempillantás alatt, letaroló érdekek szomorú kirakós játéka.


Előző nap találkoztunk a vízen az ex Arcadommal, alig ismertem meg matricák nélkül, amolyan tehetetlenség (erőitől) csupasz bálnaként hangosan csümbörögve kiabálva ment el mellettünk. Megálltunk Tornadoval, hogy elengedjük őket: begeltünk. Nagyon furcsa pillanat volt, én mikor megkaptam néhány alkalommal Sopi-tól az Arcadom kormányát eszem ágába nem jutott kifelé ordibálni, élveztem a hajót és a szelet. Igaz egyszer mikor Sopi nem látta, úgy megdöntöttük az Arcadomot, hogy stabilan kiálltam pár perc hosszan a hajó alján található magas oldali kormánylapra. Gyorsan ráhúzok a grószra, mert eszembe jut, hogy épül a Raffica2 hajó is. Hogy minél gyorsabban kiverjem a fejemből, a közeli és számomra nem tetsző pénzszagú dolgok egyébkent globálisan elfogadottnak beállított, fals normalitását, tovább vitorlázom feledve a víz alatti „nehéz” dolgokat.

Pár óra elteltével találkoztunk a vízen a tavalyi F18 Tiger bajnokcsapattal, eleinte gyenge szél fújdogált, a kormányosom most ül életében először Tornadon. Én abban a hitben voltam, hogy nehezek és nagyok leszünk ebben a szélben a Tigerhez, de egymáshoz állt a két hajó és minden esetben látványosan elmentük fölöttük alattuk mellettük ramban krajcban. Emiatt kicsit lelombozódtak az F18-on, és egy szélcsendes részen gyorsan meg is jegyezték: jól van Szöszi, a tiéd az Tornado ez F18, persze, hogy gyorsabbak vagytok:D Persze ez a technikai különbség nem jelent semmit, konstans kezdők vagyunk még bőven, de az igen, hogy a régi aluárbocos (HUN1) Tornado nemrég kapott Hagaráéktól pár szett használt „vásznat”, amit gyorsan ki is próbáltak rajtunk. Az eredmény döngölős: talán ramba nem vertek ránk irtózatosan sokat, pedig mi karbon árboccal rendelkezünk ők alu-val, bár az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy ez esetben 1-es szellő fújdogált, és a dakron kaliberű erős szeles fock vitorlám alul múlja az AUT-1 márkajelzésű véletlenül (de helyesen) latni nélkül használt fock vitorlát. Szóval irigykedtem, és mélyen elmélkedtem azon, hogy 1-es szélben fock latni disabled!

Visszakanyarodva az első Andrással töltött mancsaftként vitorlázásom tanulságaira: ha van egy jó kormányosom, és végig műszerészkedhettek menetközbe az összes vitorla beállításán, igen izgalmas eredmények születnek. Mikor kedvemre folyamatosan állítgathattam a fock vitorlát, egyszer csak megtaláltam, amit kerestem. András felpislog: mi történt? Mit csináltál? Most jó? kérdem:-) elég konkréten mintha elkezdett volna valaki egy helikopterrel vontatni, minimum 5knots-al gyorsabbak lettünk. Ez mind mesésen szép, de amire céloznék, az a félelmetes érzékenység: Tornadon többszörös nyomatékkal nagyon konkrétan érezhető egy beállítás helyessége vagy helytelensége. Ez a hajó nagyon hamar a vitorlázó kezébe adja az ide vonatkozó tudást, holott a vitorlák milliméteres beállításainak nüansznyi bazirgatása más hajóosztályokban a fekete mágia határait karcolják, igaz nem alaptalanul. Összegezve, a Tornadot, nem kel bazirgatni, ha beállítunk rajta valamit, azt rögtön érezzük, haladunk, avagy nem. A hajó vitorláinak menetközbe, akár egy talpon történő állítására, pedig minden adott: trapézról elérünk-állítani tudunk mindent.


A Tornadot nem szeretném összehasonlítani egy Hobbi Cat Tiger vagy Nacra F18 katamránnal, de egy biztos, ha kimegy az ember a vízre egy közepesen felszerelt akár olcsón megvásárolt régi Tornadoval, jó eséllyel mosolyogva körbehajózhatja az összes F18-as katamaránt, és ha elég ügyes emberünk, elég kevés energia befektetéssel még Olimpián is indulhat Tornado katamaránjával.

memo:

„Idén több hét erősszeles tengeri versenyzés és edzés után 1 darab sekli amortizálódott az új karbon árbocos Tornado hajómon”

„Tornado a leggyorsabb olimpiai hajóosztály, katamaránok közül kizárólag Tornadoval lehet indulni olimpián”

„A Tornado élmezőny nagyon szoros, ezért 4 hetente vitorlákat cserélnek, ez félelmetes költségekkel jár az élversenyzők számára, de emiatt folyamatosan töredék áron lehet vitorlákhoz hozzájutni négy hetet használt, jó minőségű, jó szabású nemzetközi csúcsminőségi platformon„

„Idén már van 3, azaz HÁROM aktív ISAF regisztrált Marström Tornado van a Balatonon!”



Hortobágyi Gábor (Szöszi)