a vitorlássport honi helyzetéről – Mátyás Lászlótól – Egy pozitív, előremutató, az eredményeket és buktatókat valamint különböző alternatívákat és lehetőségeket figyelembe vevő vita talán felgyorsíthatja a honi vitorlássport az átalakulási folyamatát. Az alábbi néhány gondolat talán előmozdíthatja egy ilyen diskurzus kialakulását.
Az utóbbi egy-két évben az MVSZ vitamintablettát dobott a honi vitorlázás állóvízébe és valami komolyabb pezsgés kezd lassan kibontakozni. Ez mindenképpen reményre ad okot a jövőt illetően. Egy pozitív, előremutató, az eredményeket és buktatókat valamint különböző alternatívákat és lehetőségeket figyelembe vevő vita talán felgyorsíthatja ezt az átalakulási folyamatot.
Az alábbi néhány, teljességre semmiképpen se törekvő, hevenyészett gondolat talán előmozdíthatja egy ilyen diskurzus kialakulását, illetve folytatását.
1. Az MVSZ
felismerte, legalábbis egyelőre főleg deklarációk szintjén, hogy elsődleges szerepe a szolgáltatás.
Szolgáltatás az egyéni tagoknak, a tagegyesületeknek, de sokkal szélesebb értelemben az egész társadalomnak is (gyerekeknek, iskoláknak, egyéb társadalmi szerveződéseknek, stb.).
Minden jószándék ellenére a gyakorlatban azonban ebből nem sok látszik még.
Az ügyintézés lassú és körülményes.
Elektronikus ügyintézésre alapvetően nincs lehetőség, van viszont bélyeg, pecsét, számla, továbbá gyakran annak az éreztetése, hogy mekkora szívességet tesznek az ügyek intézésével. Sajnos ez még sokban hasonlít az ökormányzati irodák tíz-tizenöt évvel ezelőtti működéséhez.
Milyen segítséget nyújt az MVSZ, csak úgy például, hajóbiztosítások közötti tájékozódáshoz, hajószállítók megtalálásához, eszközbeszerzéshez, külföldi ügyek intézéséhez az osztályszövetségeknek, vagy a még nem vitorlázó társadalomban (például a tornatanárok között), hogyan népszerűsíti a sportot, stb.?
Ezek mind nagyon fontosak lennének.
Valahogyan a szolgáltató intézmény területén egy nagyobb áttörésre lenne szükség.
Talán meg kellene kérdezni, pl. egy átfogó felmérés keretében, hogy a tagok milyen szolgáltatásokat igényelnének, milyen formában, és esetleg milyen többletszolgáltatásokért lennének hajlandók külön is fizetni.
2.
Az edzők
.
Az edzők a mai viszonyok között a vitorlázás teljes vertikumában rendkívül fontos szerepet töltenek be.
Tanfolyamokon, vitorlásiskolákon, táborokon, stb keresztül ők jelentik a legfőbb kapcsot a tömegsporthoz, a vitorlássport népszerűsítéséhez.
Több lelkes edző, nem kis személyes anyagi áldozatot és kockázatot vállalva, tart edzéseket, edzőtáborokat és kisér csapatokat külföldre. Komoly munkát végeznek és hálával tartozunk nekik.
Ha úgy általában a nemzetközi gyakorlatot nézzük, alapvetően az edzők vonatkozásában három szint külonböztethető meg: a klub szintű edző, aki több osztállyal is foglalkozik egyszerre; az osztálysepecifikus edző, aki több klubból (pl. egy régióból) gyűjti össze a versenyzőket (ill. a versenyző növendékeket); valamint a nemzetközi szintű edző, aki különböző csapatok (osztályok) nemzetközi szereplését segíti.
Itthon az első csoportban viszonylag sok edző van, a másodikban csak néhány, a harmadikban meg gyakorlatilag lassan már senki. Mármint ami az edzők képzettségét, felkészültségét és/vagy tapasztalatait illeti.
A második és különösen a harmadik csoport kívánalmait figyelembe véve a magyar edzői kar sajnos meglehetősen alulképzett, és/vagy tapasztalatlan (tisztelet a kivételnek! Továbbá ezen segíteni fog minden bizonnyal a TF-en most folyó kepzés is.).
Angol tudásuk, néhány kivétellel, „hézagos”, és semmiképpen nincs azon a szinten hogy például a nemzetközi szakirodalmat olvasni, követni tudják.
Az 1. pontban említett szolgáltató MVSZ egyik legfontosabb feladata lenne az edzők rendszeres képzésének, továbbképzésének a megoldása, megszervezése, neves külföldi edzők meghívása tanfolyamok, bemutató edzőtáborok tartására, továbbá az edzők pénztárcájához, időbeosztásához illeszkedő angol nyelvtanfolyamok szervezése.
Lehetőséget kellene teremteni arra, hogy például cseremegállapodások keretében, edzők és (válogatott) csapataik
külföldi válogatottakkal (és edzőikkel) együtt, viszonossági alapon, közös edzőtáborokon vegyenek részt, stb, stb.
Rengeteg lehetőség lenne, és egy részük még csak különösebb anyagi terhet se jelentene, csak egy áttgondolt koncepció kialakítását és megfelelő szervezést.
3. Versenyek
. A hazai versenynaptárban hihetetlenül nagy, sokkal nagyobb országokat is megszégyenítő számú verseny van. Hogy ez vajon jó e vagy rossz, az vitatható, az viszont tény hogy ez sok munkát ad a versenyrendezére illeteve bíráskodásra jogosítvánnyal rendelkezőknek.
Ezen sporttársak döntő többsége lelkesen, szabadidejében a sport „szolgálatában” látja el feladatát (köszönet érte), de gyakran sajnos amatőr szinten.
Egyre nagyobb számban van azonban a naptárban olyan verseny, amelynek komoly tétje van.
A versenysport fejlődésének köszönhetően, egyre több utánpótlás illetve felnőttkorú versenyző (valamint edző, szakvezető, szülő, a megfelelő rész törlendő) fektet sok időt, energiát, és pénzt a felkészülésbe és versenyzésbe, ami megérdemelne egy profi kiszolgálást a rendezés és bíráskodás oldaláról. Oldalakat lehetne írni a pályák tűzéséről, a 4+ (sőt, néha 3+) szélben „a parton biztoságosabb” mentalitásról ifi versenyeken,
a helyszíni bíráskodás hiányáról (még akkor is ha formailag lenne), vagy az óvástárgyalások
felületességéről, semmilyen szabálykönyvnek (vagy ne adj isten a sportszerűségnek) meg
nem felelő döntésekről, de itt magára a profizmus hiányára lenne célszerű felhívni a figyelmet.
Ha ezt a profizmust nem lehet
hazai „erőforrásból” biztosítani, akkor a szolgáltató szövetségnek, legalább a komolyabb téttel rendelkező versenyekre „importálni” kellene egy-egy rendezőt, illetve bírót.
Ha ez nem történik meg, hamarosan a hazai ranglista és egyéb válogató versenyek tartalmilag ki fognak ürülni, és például az egyes osztályok nemzetközi versenyeken fognak kizárólag válogatózni.
Tiszteljük meg a keményen készülő versenyzőket illetve versenyző palántákat, valamint edzőiket profi rendezéssel és bíráskodással!
4.
Felszerelések.
Sajnálatos módon eljött az ideje annak, hogy végleg leszámoljunk egy a régi időkre emlékeztető maradvánnyal, a „szövi-busszal”, a „szövi-motorossal” és azzal a mítosszal hogy az MVSZ-nek kell(-ene) a versenyzők egy csoportja számára (válogatottak, stb) a felszerelést, vagy legalábbis annak egy részét biztosítani. Mindannyian jól tudjuk, hogy a Szövetség, mint minden hasonló állami vagy társadalmi szervezet rossz gazda.
Eszközeit nem kellő hatékonysággal használja, a tulajdonos szemével nem vigyáz állagukra, pont akkor nincsenek használható állapotban, mikor szükség lenne rájuk.
Az eszközökkel az elsődleges felhasználóknak kell rendelkezniük, vagyis a versenyzőknek (szülőknek) és a kluboknak akik igazi tulajdonosként tudják használi a felszereléseket, mivel a saját zsebükre megy.
A Szövetség ezek használatához természetesen célorientáltan segítséget nyújthat.
A segítség sokszínű lehet.
Egy válogatott csapat külföldi utazásához nemcsak edzői díjat, utiköltséget, stb. lehetne elszámolni, hanem egy kisbusz bérlés (részbeni) költségeit (esetleg, ha már fantáziálunk, a Szövi köthetne egy megállapodást egy céggel kedvezményes bérlésről…), a klub (vagy magán) motoros (direkt + amortizációs) költségeit, stb.
Közvetíthet több (kevésbé tehetős) klub között közös eszközvásárlás előmozdítására, ehhez esetleg biztosítékot is nyújthatna. Tehát az ilyen jellegű felszereléseknek az MVSZ folyó költségvetésében, és nem az eszközállományában kellene szerepelniük.
5. Tömegsport.
Rendkívül fontos lenne a vitorlázás tömegsport jellegének erősítése. Minél többen vitorláznak, mégha csupán alkalomszerűen is, minél többen ültek már vitorlásban annál több és nagyobb lehetőségei lesznek azoknak akik ezt a sportot rendszeresebben, netán versenyszerűen űzik.
Nem beszélve arról, hogy ez a sport azon kevesek közé tartozik, amely 5-től 105-éves korig művelhető, akár versenyszerűen is, továbbá nemcsak sport,- hanem erős közösségi élményt is nyújt.
Egyesíti magában egy technikai sport fegyelmező erejét a természetközeliséggel, így számos olyan értéket tud közvetíteni amit napjainkban fontosnak tartunk.
Sajnos azonban kicsit nagyképűnek tűnik egyelőre tömegsportról beszélni.
Persze a vitorlázás sehol nem ér el annyi emberhez, mint mondjuk a népszerűbb labda sportok (még Uj Zéland-on se, például, ahol pedig a vitorlázás nemzeti ügy), de ennél sokkal nagyobb penetrációra lenne lehetőség. Támogatni kellene (az MVSZ-nek anyagi erőforrásokkal is) hogy klubok iskolákkal együttműködve vitorlás tornaórákat, táborokat, erdei iskolákat rendezzenek, hogy a nyári vitorlástáborok olyanokhoz is eljussanak akik ezt anyagilag nem engedhetik meg maguknak.
Néző hajókat kellene/lehetne szervezni iskolás gyerekek számára, a komolyabb balatoni versenyekre.
Nem beszélve arról, hogy a valamilyen formában sérült emberek vitorlázása nálunk nem-létező, míg a világ fejlettebb felén kifejezetten dinamikusan fejlődik.
Biztosan még ezer egyéb módja van a tömegsport jelleg erősítésének, és ez egyik kiemelt feladata kell(ene) hogy legyen a Szövetségnek.
Ráadásul ezen feladatok egy részére – a társadalmi vagy tágabb szempontból fontos értékek
közvetítése miatt –
igen könnyen lehetne külső (akár EUs) támogatást is szerezni.
6. Támogatások.
Ez az a terület ahol az utóbbi egy-két évben komolyabb pozitív változások történtek, ahol az írás elején említett pezsgés elkezdődött.
A 2007-es ISAF világbajnokságra a helyszínen felkészítő edzőtáborok, az utánpótlás rendszeres támogatása komoly előrelépést jelent.
Az előző pontokon említetteken túl, a versenysport közvetlen támogatásánál, a máshol jól bevált feje tetejére állított támogatási piramis elvét kellene konzekvensen követni.
A támogatott hajóosztályokat, a támogatott korosztályokat, a támogatási elveket nyílvánosan meg kellene hirdetni, és több évig változatlanul hagyni, hogy építeni, számítani lehessen rájuk.
Kidolgozásuk azonban nem jöhet „felülről”, hanem a versenyzőközösség, az osztályszövetségek, a klubok bevonásával, sorozatos vitákon, egyeztetéseken keresztül kellene rátalálni azokra a formulákra amelyek a többség számára elfogadhatók, így hosszabb távon is ösztönzőként hathatnak.
A közvetlen anyagi támogatáson túl, talán nagyobb figyelmet kellene fordítani olyan közvetett támogatási formákra, mint például a sponzorközvetítés, vagy az élversenyzők (minden korosztályban) média megjelenésének segítése.
7. Életpálya.
A versenyzéssel komolyan foglalkozók számára (mind a versenyzők, mind az edzők) rendkívül fontos lenne egy vonzó de reális versenyzői illeteve edzői életpálya felvázolása.
Az utánpótlás korosztályokból „kiöregedve” sajnos rengetek fiatal versenyző (egyes adatok szerint a többsége) hagyja abba az aktív versenyzést. Rendkívül fontos lenne ennek a káros folyamatnak a fékezése, és segítséget nyújtani helyük
azoknak, akik a „high performance” osztályokban nem látnak perspektívát.
Ezek a versenyzők természetes utánpótlást jelenthetenek a balatoni és a tengeri nagyhajózásnak.
Itt a Szövetségnek megintcsak komoly közvetítői szerepet kellene vállalnia. Például, egyes balatoni illetve tengeri hajóosztályok, jelentősebb csapatok patronálhatnának egyes ifjúsági osztályokat, csapatokat (válogatottakat), ezzel is segítve az itt szereplők megtartását a sport számára, és továbbmozgását a nagyhajók és a tengeri vitorlázás felé.
További jó vitát!
Tisztelettel,
Mátyás László