Újoncként érkeztem arra a versenyre, amire azóta készülök, amióta elkezdtem ezt a sportot. Vagyis két éve. Végül aztán semmi nem úgy alakult ahogy terveztem. De azt nem állítanám, hogy rosszul.

A jellemző időjárás
Az év elején még jól felállított koncepcióval ugrottam neki a felkészülésnek, hogy majd szeptember közepén a lehető legjobban szerepeljek a XIV. NAVIGA Rádió-távirányítású Világbajnokságon. A verseny Budapesttől alig több mint 200 km-re a szenci tavon zajlott, ami a magyar vitorlázók számára talán nem teljesen idegen víz.

Az év folyamán lassan alakult a számomra legfontosabb osztály az E osztály szabályai szerint épülő Déry Attila által tervezett hajó építése és szinte az utolsó pillanatban lett kész. Oly annyira, hogy a három rig közül a legnagyobbat ki sem tudtam próbálni. De a többi hajóosztályban is behúztam némi merészet.

10es

A 10es osztály egy tervezési osztály, ahol a vízvonalhossz és a vitorlafelület fordított arányosságban áll egymással és eszerint építhető hosszú, de kis vitorlafelületű, vagy rövid de nagy vitorlafelületű hajó.

A verseny 15-én kezdődött a 10-es osztály futamaival.  10es hajóm nincs, de az osztályelőírás lehetővé teszi, hogy M hajóra
nagyobb vitolrafelületet rakva lényegében esélyesként indulhat az ember.
Árgus szemekkel figyeltem az időjárást, hogy milyen időt jósol erre a három napra, hisz a hajómnak volt egy olyan tulajdonsága, hogy gyenge szélben remekül ment, de ha eljött az igazság pillanata akkor valami biztosan szétdőlt benne. Végül úgy döntöttem, hogy nem indulok, mert inkább nem idegesítem fel magam a verseny elején.

Közben „megszabadultam“ az utolsó hagyományos vitorlásomtól egy Finntől és írtam egy hajóépítőnek, hogy vennék tőle egy modell M hajót. Meglepetésemre azt válaszolta, hogy a VB-n át is vehetem. Egyszóval úgy indultam a VB két hajóosztályában, hogy szinte ismeretlen volt mindkét hajó. Az, hogy felkészülésként jóval kevesebbet tudtam vitorlázni mint amit akartam, az már emellett elhanyagolható tényezővé vált.
Mindezeknek az lett a következménye, hogy teljes bizonytalanságban és rendesen szorongva vártam, hogy elkezdődjön az engem érintő verseny. De addig is végignéztem a legnagyobb hajóosztály a 10es futamait.

10es osztályban az előző 2005-ös VB-n Kiss Miklós jóvoltából
egy 4. hellyel büszkélkedhetett a magyar csapat és itt tőle várta mindenki a legjobb eredményt ismét. A 14 VB alatt felnött negyedik helynél jobb eredményt magyar versenyző még nem ért el, azt viszont többször is. Junior korosztályban több világbajnoki cím is született már.

A vérmes remények az első nap elszálltak, mert a gyenge szélben a nap végére is csak a 26. helyen állt a legjobb magyar. A rákövetkező két nap pedig megjött az idő fújt is rendesen és végre javított az eredményeken. Így lett végül Kiss Miklós 8.
Az osztályt a kinaiak uralták, akik talán egyedül itt vannak a világ élmezőnyében. Már amit a vitorlázást illeti. Harmadik lett az a Jan Springer aki az elöző VB-n junior kategóriában vitt el minden babért.

A Déry Attila féle Tacktic
És másnap eljött az én időm. Illetve az E osztály első napja. A szél elvonult visszaállt a szokványos
szenci idő. Kevés futam, sok parton várakozás. A Déry Attila által tervezett Tacktic
elnevezésú hajó viszont meglepően jól muzsikált a gyenge szélben. A két selejtező futamon végig az élmezőnyben vitorlázva a nap végére az ötödik helyen álltam és, hogy ez nem lett jobb, azt nem a hajó rovására lehetett írni. Hozzá kell tenni, hogy a Tacktic alapjaiban az IOM osztály előírásai szerint épült, ezért mintegy fél kg-al nehezebb volt az élmezőny E hajóinál. Hullámos vizen ez
jelentős előnyt biztosít számára, de ilyenkor inkább hátrány. Persze szerencsére nem életveszély.

Nos, az idő másnap sem javult, szél csak elvétve volt, a magyar csapat gyengélkedett ebben az osztályban. Mondhatnám, hogy kivéve engem, de sajnos az aznapi első futam megnyerése után én is éppen csak az A csoportban tudtam maradni. Ez persze önmagában nem volt katasztrófa, mert az ellenfeleim egyszer-egyszer kiesegettek a csoportból, és ezzel stabil maradt a helyzetem az élbolyban.

Az
E utolsó napján azután egy gyomorrontás és egy technikai hiba megpecsételte a sorsom Az elöző esti vacsora betette a kaput és az első futamra sem jöttem rendbe teljesen. Ennek ellenére nem kezdtem rosszul és az utolsó elötti futamig számomra is nyílt volt a verseny a dobogó harmadik fokáig. De itt azután bejött a régi mondás: „Ami elromolhat, az el is romlik.“ Történt ugyanis, hogy az egyik fordítócsiga rossz helyen volt
a hajóban és
mivel nem történt ebből még baj, nem is raktam át a megfelelő helyre.
Egész eddig a pillanatig. Az első hátszélben viszont úgy összegubancolódott, a csörlő kötelével, hogy ki kellett állnom. Így visszaestem a
B csoportban az utolsó futamba, ahol viszont már mindegy volt mit megyek, hisz mindenképpen az lett a kieső futamon. Így sikerült sajnos az ötödik helyből hetediket csinálni, ami szintén nem rossz, de mégis hagyott némi rossz szájízt maga után.

A magyar csapat nem remekelt ebben az osztályban és azt gondolom ennek az egyik fő oka a gyenge szél volt. Magabiztos vitorlázással Jan Spinger lett a Világbajnok, kinai és belarusszal a nyomában.

Szinte már One Design osztály
Következett a király kategória az M vagyis Marblehead osztály. Az addigi összes tevékenységem a hajóval az volt, hogy felrajzoltam a számokat a vitorlámra. A számomra ismeretlen technikai megoldások az elején rendesen próbára tették a türelmemet, de végül azután az első futam elött egy órával úgy szálltam vízre, hogy biztos lehettem benne nem fog a hajó széthullani. Persze nem is volt igazán olyan szél amiben ezt megtehette volna.

Személy szerint nem ez az osztály a kedvencem és elsősorban azért, mert a pálya mérete ugyan az és a hajó jóval gyorsabb mint egy E hajó. Vagyis sokkal fontosabb a rajt és az első szakasz, míg E-ben több taktikai lehetőség van. Azt is éreztem, hogy a szoros E verseny után fejben nem tudtam újra felpörögni ezért inkább levezetésnek tekintettem ezt.

Sajnos ebben az osztályban sem sikerült tízbe kerülni egy magyarnak sem, bár Forrai Csaba végig a tízben versenyzett és pechesen lett csak 11. Magam részéről a hajóval ismerkedtem. A B csoportból fel-fel jutottam az A-ba, de tartósan nem tudtam ott maradni. Mésem éreztem magam alárendelt szerepben. Ismét megtanultam, hogy ha nem egyértelmű a lee rajt és a pályához közelebb van a az irányító helyhez közelebb van a rajtvonal luv oldala, akkor nem szabad lee-ben elrajtolni, mert a fal miatt nem látsz rá a hajódra rendesen és nem tudod rendesen vezetni, csak szerencsésen maximum. Ráadásul sikerült megélnem azt, amikor egy futam alatt a szél kizárólag neked forog és bármit csinálsz, csak távolodsz a mezőnytől. A következő futamban pedig éppen az ellenkezőjét.

Amikor az előny csak nő
Meglepetésre, vagy talán már
nem is annyira
itt is Jan Springer lett a Világbajnok. Ismét kinai versenyző követte őt és harmadik lett a sportág legendás alakja Janusz Walicki akinek a hajóival az M mezőny kétharmada jár.

Összeségében nem éreztem első Világbajnokságomon rosszul magam, bár a
VB szervezése és helyszine sok kívánnivalót hagyott maga után és a pályarakásoknál, szabályértelmezéseknél érezhető volt, hogy ez azért egy amatőr sport.

A lényeg pedig igazán az, hogy a következő Világbajnokságot Magyarország rendezi a Velencei-tó északi partján Sukorón 2009-ben.