avagy: a modellvitorlázás edzés-értéke
Lassan három éve beszálltam a modellvitorlásba versenyszerűen. Amikor a „nagy” hajóm télre a partra kerül, előveszem az Egy Méretes hajót és több késő őszi és kora tavaszi (azaz téli) versenyen rajthoz állok. Azt tapasztalom nagyon hasznos edzés-értéke van ennek, komoly segítség a kis-hajókkal szerzett gyakorlat a nagy-hajós versenyeken.
Egy ismerősünket lábtöréssel gyúrogatta gipszelés előtt az orvos. Õ azonban nem ordított, mint bárki más, hanem kedélyesen cseverészett az orvossal. „Magának ez nem fáj!?” méltatlankodott a doki. „Dehogynem -mondta ismerősünk- majd beszarok, csak tudja, én vesekőhöz vagyok szokva.”
Akár napi harminc teljes mezőnyös rajt. Ez már eleve utánozhatatlan a balatoni körülmények között. Először elég stresszes, másodszor is, meg bevallom harmadszorra is. Az események szokatlanul rövid idő alatt egyébként megtapasztalhatatlan fordulatszámra pörögnek fel. De végül beletörődik a makacs idegrendszer és megszokja a napi harminc felspannolást és leeresztést. A balatoni körülmények közt többé a rajt izgalmáról nem beszélhetünk ilyen kiképzések után, úgyhogy aki csak lázas stresszért jár versenyre kezébe ne vegyen modellhajót. A modell rajt úgy néz ki, hogy ami az utolsó percben megesik a nagyoknál, az mondjuk nyolc másodperc alatt zajlik kicsiben. (Megtanulhatunk pergőbb nyelvvel anyázni a rajtnál, ám most nem ezt emelném ki elsősorban, ez csak a negyedik előny.) Aki négy másodpercnél elindul annak több hajóhosszos korai rajtja lesz. Az utolsó tíz másodpercben két csapásváltás, vagy egyéb gyakorlat lazán belefér, még háromszor elindítom és megállítom a hajót és próbálom takarásban tartani a mögöttem jövőt. Mindennek hatásaként a nagy pályán lelassul az idő. Egyperces idején a „előbb még megebédelünk aztán elrajtolunk” nyugalmával forgolódunk, biztosan érzi az ember, hol mennyi ideje és helye van, és a környékbeli hajók mikor hol lesznek. Már fél perccel azelőtt, hogy egy hajó észrevenné eleve vesztes helyzetbe keríthetjük, vagy más csúfságokat űzhetünk. A modellhajónál annyira felgyorsult „órajel”-hez szokik az ember, hogy bőven marad ideje mindenre a nagy-pályán, valamint a rajt utolsó másodperceinek kiélezése sem jelent különösebb kockázatot.
A másik fő előny madártávlatból nézni a versenyünket. Egy sereg békaperspektívából vitatható és kérdéses manőver egyértelművé válik. Pontosabban megmondható mi volt az a húzás, amivel már jó előre vesztes vagy nyerő helyzethez segítette magát valaki. Kitűnik, mikor érdemes a mezőnnyel akár takarásban utazni, és mikor érdemes egyéni utakra merészkedni. Ennek eredménye a negatívvá váló helyzetek kezelésében jön vissza nagy-pályán. Egy olyan helyzetben haladva, ami egyértelműen előnyös volt előfordul, hogy a nagyon megváltozó szél, vagy az utolért nagyobb hajók szélárnyéka felborítja a kitűnőnek vélt stratégiát. Ilyenkor van egy pont, amikor váltani kell, le kell szállni az addig jó lóról, és az elkönyvelt veszteséggel újra nekifutni a feladatnak. Ezt a pontot nagyon megtanítja a modellhajózás elcsípni. Nem csak a gyors órajelhez szokhatunk, hanem a veszteségeken való túllépésre és a veszteség utáni jó döntéshozatalra is napi harmincszor rápróbálhatunk.
Harmadjára pedig a kis hajó pontosan azt a „de jót vitorláztam” élményt adja délutánra, mint a nagyobb társai. Aki kipróbálná, vegye fel a kapcsolatot Belóval, ahogy látom, legtöbbször akad nála kölcsönkérhető modellvitorlás. Az öltözet valószínűleg megvan mindenkinél otthon a téli modellvitorlázáshoz, meleg síruha és hócipő…legfeljebb a hócipőt ki kell üríteni, így nem sokkal Mikulás után, a vállság kellős közepén…