Hideg is volt, a szél is sok volt, a futam pedig kevés, de mégis a mezõny nagy része élvezte az elsõ hazai Micro Magic versenyt.

Azt nem mondom, hogy nagy lendülettel indultam a verseny napján neki az eseményeknek, hiszen az influenza veszettül kínozott, ráadásul reggel amikor kitettem a lábam az ajtón a nulla fokos hõmérséklet keményen letaglózott.

Ennek ellenére nyolc után pár perccel már ott is voltunk a pályánál. A velencei kikötõ a végén beszûkül és itt egy  60-70 méter hosszú és 30 méter széles vízterület állt a rendelkezésünkre, hogy viszonylag biztonsággal megrendezhessük a  versenyt. Izgultam rendesen, hisz a mezõnynek nem volt még kisebb vitorlája, csak az A rig és az elõrejelzések szerint ez éppen használható lesz egy ideig, majd tovább erõsödik. Így is lett. Közben kiderült, hogy egy Optimistben nem csak a jégbe hûtött sört lehet tartani, hanem a fél MM flottát.

Elöször persze hátra volt a felmérés, hiszen nem baj, ha egyenlõ feltételekkel megy a küzdelem. A hajók közül a legkönnyebb 860,3 gram volt (860 gram a minimum súly) míg akadt 930 grammos darab is. Ez a hét deka nem tûnhet soknak, de a súlyarányok mellett ez elég komoly különbség.

Az idõ már az elsõ futamban is embert próbáló volt A vitorlázattal. A mezõny nagy része még igazán a hajóját sem ismerte ezért hatalmas különbségek alakultak ki az elsõ és az utolsó között. Hogy ne fagyjunk szét egyrészt maximum 10 futamra mérsékeltük a futamok számát, másrészt ebbõl adódóan egy érdekes díjátadási formát si sikerült kiötölni. Vagyis az elsõ futamban a 10. a másodikban a 9. és így tovább nyert egy tábla csokoládét.

Az ötlet jó is lett volna, ha megvan mind a tíz futam. Sajnos a szél csak erõsödött és amikor az ötödik futamot el akartuk indítani, addigra már szinte kezelhetetlenül cincálta a hajókat. Így a versenyt négy futam után le kellett lõni. Természetesen abban a pillanatban vissza is gyengült és úgy is maradt egy fél órát. Ahogy az lenni szokott.

De késõ bánat, nincs mit tenni. Közös fényképezkedés, hajópark fényképezés, díjkiosztó  a maradék csokoládé szétosztása, és hátba veregetés….

Többek szerint jól sikerült, bennem maradt némi hiányérzet. Jó lett volna, ha nem csak küzdelemrõl szólt volna ez a verseny, hanem egy kicsit a vitorlázásról, taktikáról is. Sajnos ez a szélerõ miatt nem sikerült. Viszont az is biztos, hogy minden hajónak kiderültek a gyengéi. Lehet felkészülni április 11-re, ahol másodszorra méri össze magukat az MM tulajdonosok és csatlakozik hozzájuk néhány lelkes hajóépítõ is 70 cm-nél rövidebb hajóikkal. Helyszín a Lágymányosi Öböl Budapesten.


Förster Tamás képei


Cserta Gábor képei


Végeredmény