Körülbelül 3 hete, hogy vitorlázhattunk egyet a Rafficával. Történt ugyanis, hogy a fűzfői ranglistaversenyen a 420-as párosok közül kisorsoltak két szerencsést, akik elindulhattak a Rafficával a Széchenyi emlékversenyen (alias félszigetkerülő). Ezt külön köszönjük Király Zsoltnak, aki felajánlotta a lehetőséget. Nos ez a két szerencsés lettünk mi, a Nagy Ádám-Õri Bence 420-as páros a THE-ből.

A verseny szeptember 19-én volt, szombaton. Reggel 7-kor már a fűzfői kikötőben toporogtunk, vártuk, hogy megérkezzenek a többiek. Én konkrétan eléggé izgultam, mert hát mégis új hajó, új emberek, nekik meg én vagyok új, szóval izgultam. Megbámultuk a hajót alulról-jobbról-balról-előről (még daruzás előtt.) ,

Aztán elkezdtek szállingózni az emberek, bemutatkoztunk, ahogy azt kell, kaptunk Rafficás pólót-sapkát, átöltöztünk vitorlázós cuccba. 10 perc múlva a hajó a vízen, mindenki a fedélzeten, mi meg lányos zavarunkban azt se tudjuk hova üljünk. Rohadtul billeg a hajó vonta közben. Merthogy nincs szél, vonta van. Szóval úgy billeg, mint egy húszas. Na jó annyira nem. Aztán egyszer csak 1-2-es szél támad, vonta leköt, groß fel, bliszter fel. Nekem meg azt mondják hogy 12-es trapéz. Vagy nem biztos hogy 12, a lényeg hogy a leghátsó. Ma én leszek a „finom shottos”. Mondom nekem jó, mert mivel mancsaft vagyok, rosszul érzem magam a trapézon, ha nincs a kezemben valami kötél, felőlem lehet az spi, fock, vagy finom shott is. Ádám meg középen próbálgatja szárnyait trapézolás ügyben.

Füred felé nem túl éles a menet, K-i fúj, de még így is nagyon megy ez a hajó. Aztán közlik, hogy ha ne talán tán felborulnánk, akkor akasszunk ki a trapézból, és lehetőségekhez mérten ne a vitorlába ugorjunk. Mondom, személy szerint én sehova nem akarok ugrálni 4,5 méter magasról. Nem tudom, ti hogy vagytok vele. Elég gyorsan lezúztunk Füred elé, maradt idő gyakorolni halzolást, fordulást. A szél pöffös, forgolódó, kb. 2-3-as. Zsolttól leginkább a következő mondatokat lehetett hallani: -„HOL A TRAPÉÉÉZ??? HOL A TRAPÉÉÉZ???”, vagy ha véletlen mindenki kint volt trapézon, és kiértünk a szélből, és éppen billentünk lúvba, magyarul nedvesedtünk meg fele, akkor: -„MARAD A TRAPÉZ, NEM UGRÁÁÁL!” De legalább nem volt melegünk.

11:00-kor rajt. 10 percesről lemaradunk, a szép hogy az összes többi rajtjelzés sem volt túl hangos. Nem baj, elrajtoltunk, felszúrtunk egy Scholz 22-est, lerohantunk egy Sudár Regattát (micsoda profizmus 🙂 ), és máris elsők vagyunk. Õszintén jó volt így nézni ezt a nagy mezőnyt, jó előröl, még akkor is, ha négyszer olyan gyors a hajó, mint a többi. A nagy bliszterrel rombolunk Tihany felé (valóban igen nagy). Az ellenfél Principessa valamit varázsol a gennakerrel, így elég nagy lesz az előnyünk. A félsziget mögött állati forgolódó a szél, meg pöffös. Futtatott krajc a Sajkod előtti bója irányába (itt fürödtünk igazán nagyokat a trapézról). Bója kerülés, kicsit megkapom a leekocsit, dolgozzak azzal. Nem mondom, hogy könnyű volt. Irány vissza. Valóban megnyugtató az előny. Visszafelé annyival viccesebb a dolog, hogy most shottolhatok rendesen. Nem könnyű a shott, pedig van benne áttétel bőven. Nem 20as fock méretű a vitorla. Na de nem vészes. Fegyelmezetten fogjuk az ellenfelet, irány a hajógyári öböl. Vesszük a bóját, a befutó előtt átgázolunk pár OP-n, és fél egy magasságában befutunk, rajt cél győzelmet aratva :).

Indulás azonnal Fűzfőre, 7 óra magasságában díjkiosztó. Hazafelé kormányozhatunk (én igencsak kijöttem a gyakorlatból). Többiek pihennek, a kereten alszanak (bátor dolog), beszélgetnek. Nem volt egy hosszú verseny, de elfáradtam elég rendesen. A fűzfői öbölben megint vonta, azonnal kidaruzták a hajót, vitorlákat szárítottunk stb. A szöviben volt az eredmény hirdetés. Abszolút 1, Yardstick 2. Nem voltunk elég gyorsak 🙂

Nagy élmény volt, az biztos. Gyors volt, nagy volt, vizes volt, nagyon tetszett. A hajón mindenki jófej volt, élveztük a versenyt.


Õri Bence