Csillaghajó EB 2010 Viareggio a harmadik nap.

Ma, az elmúlt napok szokásaitól eltérően a kitartó nyugati termik helyett 2-es, 3-as délies szélben mentünk ki a rajthoz. Nem ismervén a helyet, gondosan megnéztem az időjárás előrejelzéseket és kikérdeztem a helyi körülményeket ismerő „gurukat”. A kialakult kép teljesen egyértelmű volt jobbra fordulás és gyengülés várható. Ennek megfelelően rajt luvban és toltam a jobb oldalt. Na persze. Persze, hogy frissült és balra fordult. Egyébként itt egy 10 fokos szélforduló, köszönhetően a 40 perces, 2 tengeti mérföldes kreuznak – kb. 500 métert jelent. A kreuz végén kezdtünk is visszakapaszkodni jó 60-ról. Közben Martin Viktorék látványos rémdráma keserű részesei váltak az első bójánál, ahová 40-en belül érkeztek, majd többed magukkal fennakadva a bóján, a faltól teljesen letakarva, vesztettek vagy 50-60 hajót. Egyetlen bójánál: ne éld át!!

A hátszelekben és maradék két kreuzban aztán hagytam a gurukat és mentünk konokul délre, ami kisebb szélfordulóktól eltekintve összességében fizetett.  A végén már 30-on belül jártunk, de befejezésképpen megkaptuk a Negrit és a Lööföt a lay line-on túlra felállva a fejünk fölé, én meg hiába bíztam az alul való ellopakodásban, vesztettük a takarásban 5-6 hajót, többek között a földvári EB-re szívesen emlékező Lars Graelt.

Így a vége 33 lett.  A Team Proximo versenyzői Litkey Árpád és Mesterházy-Nagy Ákos szintén jött fel az utolsó szakaszban és végül a 41. helyen végeztek.

A mai futamot a német Schlonski nyerte, akinek ezen felül van egy 6. és egy 62. helye. Polgár Jancsi nagy formában van, mert  jó 25-ról mászott fel hatodikra, és így továbbra is vastagon vezet összetettben. Torbenék ma villantottak egy másodikat ők és a ma kilencedik kanadai Clarke  kezdenek elhúzni a mezőnytől.  A másik „magyar”, a tavalyi világbajnok Szabó Gyuri egy harmadik hellyel összetettben a negyedikre jött előre.

Holnap szeles napot jósolnak, reméljük szerencsét hoz nekünk.


Tenke Tibor