Csillaghajó EB 2010 Viareggio a negyedik nap.

Különböző időjárás előrejelzések napok óta, egyöntetűen friss szelet jósoltak a mai napra, miután az itt tanyázó magas nyomású ciklon elvonult a fejünk. Fújt is reggel, melynek eredményeképpen általános mozgolódás volt a parton, árboc állítások, vitorlacserék, stb. 12-kor még jó szélben is indultunk a gyönyörű kék tengeren az 5-6 kilométerre lévő pályára.

Aztán mire kiértünk szép fokozatosan meghalt. Erős szeles állítások visszavétele, latni csere, még jó, hogy nem a „heavy” grosszal jöttünk ki. Jó három órás lötyögés várt ránk, többszöri abortált rajt kísérletekkel, mire megkegyelmezett a mezőnynek egy erős kettes déli, jó döghullámos tengerrel.

Feketezászlós rajt, túl óvatoskodtam, fejemben az első futamos OCS emlékével. Ráadásul a jó oldalt sem találtam el, így kínkeservesen  küzdöttünk a közepén. Sajnos most nagyon éreztem az levitorlázott órák hiányát, a lötyögős vízen sokszor nem tudtam sebességben tartani a hajót. A befutó hátszélben még egy ukrán is elszórakozgatott velem, kinézve magának, végig takargatva, így az első 50-ből is kikerülve, 53. végeztünk.

Mostantól persze erősen várjuk a kiesőt – 5 futamtól van – hogy eldobjuk az OCS-ünket és bekerüljünk az első harmadba. Ehhez persze még kis szerencse és nagy hajtás is kell az utolsó A Team Proximo versenyzőinek Litkey Árpádnak és Mesterházy-Nagy Ákosnak nem volt jó napjuk. A harmadik futamból bójaérintés miatt kizárta őket a jury, a negyedik futamban pedig a 83. helyen végeztek.

Martin Viktor sporttársunk egy szerencsétlen ütközéssel tűnt ki. Ahhoz képest, hogy kettes szél volt – a mellékelt fényképen látható – igencsak méretes lukat sikerült vágnia. Mivel a rajt előtti várokozás során történt az eset, csak a biztosítását kellett leadnia, ma pedig maga a Folli jön foltozni a német áldozatot.

A futamot az eddig nem nagyon muzsikáló Scheidt nyerte meggyőző fölénnyel, Polgár Jancsi ma csak 21-et ment, de így is tartja vezető pozícióját. Utána szokás szerint sok az éhes farkas: Clarke, Mendelblatt, Mateusz, Szabó Gyuri, az 5. futam után talán tisztább lesz majd a kép. A menők közül talán csak Lööf és Xavier Rohart és futam nyerése ellenére Scheidt látszik elszállni.


Tenke Tibor