Magyar sikerek a balatonfüredi Laser Európa Kupa zárónapján

Bakóczy Róbert a Standard, Vadnai Benji a 4.7 kategória bajnoka

Jól szerepelt  a magyar csapat a 2010. szeptember 3-a és 5-e között rendezett vitorlás Laser Európa Kupán Balatonfüreden. A Standard hajóosztályban Bakóczy Róbert (SVE) lett a bajnok, az ezüstérem Fazakas Györgyé (LVE) lett, míg a bronz Kasier Kristófnak (BYC) jutott. A Radialban a 2009-es angol bajnok Jon Emmett állhatott a dobogó legfelső fokára, második lett a montenegrói Milivoj Dukic, a harmadik pedig a 2010. évi magyar bajnok Bathó Péter (BYC), aki az U17-es korosztály legjobbjai is volt egyben. A Radial legjobb női versenyzője, Hegedűs Fanni (BYC) lett. A 4.7-eseknél a 2010. évi Európa-bajnoki ezüstérmes,  Vadnai Benji (BYC) fölényes győzelmet aratott, öt követte Huszka Mátyás (BYC) majd a montenegrói Dusan Bogdanovic.

Vasárnap   remek vitorlázó idő ajándékozta meg a Laser Európa Kupa mezőnyét Balatonfüreden. A kezdeti 6-8 csomós északi szél a futamok alatt 16-18 csomóra erősödött, így kitűnő három záró futamot tudott lebonyolítani a rendezőség. A vasárnapi első futamban, amely a verseny negyedik futama volt a Standardeknél, az olasz Alessio Padoni szerezte meg a győzelmet, Fazakas György a második, Kaiser Kristóf a harmadik, míg az élen álló Bakóczy a negyedik lett. Az ötödik futamot Bakóczy megnyerte Fazakas György előtt, a harmadik helyen a horvát Simon Triva végzett. A hatodik futamban Kaiser Kristóf győzedelmeskedett és ezzel összetettben megőrizte harmadik helyét. Bakóczy ugyan a hatodik helyen futott be, de mivel ez volt a legrosszabb helyezése így, ez lett egyben a kiejtő futama és megnyerte a kategóriát. Fazakas egy negyedik hellyel zárt, amely az összetettben az ezüstöt jelentette számára.

A legnépesebb Radiál osztályban az angol Jon Emmett volt a nap egyértelmű győztese, három első helyet vitorlázott és ezzel a dobogó legfelső fokán végzett. A montenegrói Milivoj Dukic egyenletes teljesítményt nyújtott egy ötödik és két második helyet szerzett és ezzel az ezüstéremmel térhetett haza. Bathó Péter egy hatodik, egy tízedik és egy harmadik hellyel végül az összetettben a harmadik helyen zárt. Hegedűs Fanni összetettben a előkelő negyedik helyet szerezte meg, a nők között viszont ő lett a legjobb.

A 4.7 kategóriát Vadnai Benji győzedelmeskedett, aki az idei szezonban kezdte meg a hajóosztályban a versenyzést. A BYC ifjú tehetsége, a 2010. évi Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, korosztályában (U16), pedig az első lett, most a hazai rendezésű Európa Kupán  maximális teljesítménnyel 5 első hellyel végzett az élen. Második helyen zárt Huszka Mátyás, aki három második, egy harmadik és egy tizenkettedik helyet vitorlázott. Az EK harmadik helyezettje a montenegrói Dusan Bogdanovic lett, aki a hatodik futamban szerzett második helyével biztosított be a bronzot.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen a díjakat Dr. Kiszely Pál Balatonfüred alpolgármestere, Simon Károly, a BYC elnökségének tagja, Mátyás László, a Nemzetközi Laser Osztályszövetség európai alelnöke, Hegedűs Tibor a verseny rendezője, Rudolph O. Durrer, a zsűri elnöke és Nagy R. Attila, a BYC elnöke adták át.   Hajó- és korosztályonként az első három helyezettet szólították a pódiumra. A Jóhajó vitorlásbolt felajánlásaként az olimpiai hajóosztályok győztesei egy-egy vitorlát, a többi kategória győztes pedig kormányt, és egyéb vitorlás kiegészítőket kaptak. Az első hazai rendezésű Laser EK  jól szervezetten, és gördülékenyen zajlott. A jövő évi nemzetközi versenynaptárba már bele is került az esemény.  2011.  szeptember első hétvégéjén újra találkoznak Balatonfüreden a hajóosztály legjobbjai.


VÉGEREDMÉNY