A két élen álló francia hajónak ki kellett állnia a brazil Recifében, hogy elvégezhessék a javításokat, mert egyiknek az orra, másiknak a leekocsi sínje sérült meg.




Foncia volt az első, aki Recifébe ért és elkezdte lökhárítójának javítását. Utána 9 órával érkezett meg a szintén francia Virbac-Paprec 3, akik a nagyvitorla sínt próbálták visszaszerkeszteni, miután nagyrésze felmondta a szolgálatot és kiszakadt a deckből. A vezető hajók kiállásának hatására az Estrella Damm és a Mapfre vette át a vezetést, ami történelmi pillanat a BWR életében, hiszen spanyol hajó még sosem vezetett e földkerülő regattán.

Estrella Damm

Mindkét hajón sikerült elég gyorsan elvégezni a javításokat és kevesebb, mint 1 napot töltöttek csak a parton. A szerelések elvégzése közben sikerült még felmérni a hajók állapotát és a kisebb hibákat is kijavítani, illetve a hajók beállításain változtatni. Ugyanabban a sorrendben hagyták el Brazíliát a franciák, ahogy megérkeztek, ami az ötödik-hatodik helyen való folytatást jelentette.
A keletebbre lévő Estrella Damm közben 100 mérföldes előnyre tett szert az őt követő Mapfre-val szemben, majd még keletebbre nyitott, hogy az őt követő boly nehogy esetleg ki tudja őt kerülni. Ekkor a Mapfre szellem módba kapcsolt (nem lehetett látni a pozícióját, csak a versenyvezetőség láthatta biztonsági okokból, 30 percenként) nyitva hagyva egy nyugati nyitásnak a lehetőségét.

Foncia

A követő hajók, Groupe Bel, Mirabaud, Neutrogena, Renault és Gaes mind az Estrellával egyvonalban haladtak dél felé, persze jópár mérfölddel lemaradva. Jó takknak bizonyult ez, hiszen a Groupe Bel feljött a második helyre, a láthatatlan Mapfre a harmadik és a Mirabaud a negyedik. Lassan haladnak a hajók a baktérítő felé, amerre folyamatosan változó szelek járnak. Hol eső és szél, hol csak eső, hol csak szél van, persze folyamatosan váltózó, így nem egyszerű az élet a 60 lábasokon.

Virbac-Paprec 3

A Foncia a legnyugatabbra lévő hajó, viszonylag egyenletes keleti szélben halad jó tempót diktálva, a brazil partoktól kevesebb, mint 100 mérföldnyire. A VP3 szintén szellemhajóvá alakult, így nem lehet tudni, hogy melyik irányba halad tovább, halad-e tovább délnek, vagy kelet felé nyit.

A hajók hamarosan elérik a Jóreménység fokának magasságát, úgyhogy ideje lesz kelet felé nyitni, hogy az első kaput venni tudják a hajók, ahogy felszállnak a déli gyorsra.

mapfre

Mindeközben a Hugo Boss feljött az utolsóról a 10. helyre, miután a beugró holland Wouter Verbraak feldolgozta, hogy 3 hónapig nem láthatja családját. Jelenleg 400 mérfölddel vannak lemaradva az élen állótól és jönnek föl, ahogy az élen állók a gyenge változó szélben küzdenek a mérföldekkel.

mirabaud

A Foncia egyre nyugatabbra halad, elkerülendő az anticiklont, ami a keletebbre hajózókat lassabb haladásra kényszerítette. Vajon a mesternek bejönnek számításai és ki tudja kerülni nyugatról a versenytársakat, vagy nyugaton ragad, míg a többiek szépen elevickélnek keleten?