Dr. Lettner Ferenc gépészmérnök, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár egyike a régi vitorlázó dinasztiák neves személyiségeinek

A vitorlázás élményével először középiskolás korában, egy balatoni nyaralás során találkozott, ahol egy Balatoni dingi segítségével sajátította el annak alapjait, melyet később a hazai vizeken akkoriban megjelent Kalóz típuson eltöltött évek követtek. Versenyzőként később nagy segítségére volt a repülőgépek tervezése során szerzett tapasztalata.

Az 1950-es években kezdetben saját csillaghajójával, később a Carioca nevű Dragon típusú hajójával vitorlázott. Versenyzői pályafutásának csúcspontja volt, amikor egyike lehetett azoknak a szerencséseknek, akik a Nemere II. 1955-ben elért, a mai napig megdöntetlen Kékszalag rekorderedményét elérő hajó legénységét alkották.

1953-1955 között, annak balatonfüredi, és siófoki szakosztályokra történt szétválásáig a Vasas Sportklub Vitorlás Szakosztálya elnökeként tevékenykedett. A háborút követően 1956-ban ő lett a magyar vitorlázás első, titkos szavazással megválasztott elnöke, mely tisztséget 1957-ig töltötte be. 1957-ben a helyi sportvezetők mellett, Hamvas Imrével együtt tevékenyen részt vett a Fertő Tavi Vitorlás Szövetség megalakulásában. MVSZ elnöksége alatt komoly segítséget nyújtott a korszerű versenyhajók építéséhez nélkülözhetetlen, az akkori időkben nehezen elérhető anyagok megszerzésében.

Az évtizedek során később mindvégig komoly érdeklődést tanúsított a vitorlázás iránt.

2007-ben a Magyar Vitorlás Szövetség örökös tiszteletbeli tagjává választották.

Még ebben az évben teljesült régi elképzelése: 52 évvel a rekord után, mintegy fél éves előkészület után, még ebben az évben fia, Lettner Adorján által kormányzott Dehler 34-es, a Settebello fedélzetén a Balatonfüredi Yacht Club színeiben újra végigvitorlázta a Kékszalagot.

Nemrég kaptuk a hírt, hogy sporttársunk 2011. január 16-án átvitorlázott az örökös vizekre, emlékét megőrizzük.


Csernussi Gábor