Mindig is csodáltam a rohanó skiffeket, katamaránokat, száguldó csodákat, de ez….




A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!


Talán Hamviő anekdótázásából ismerem azt  a történetetet, amikor a racsnis csiga  hajnalán két moly versenyző (akkor még ládamolynak csúfolták a hajót) versenyzett egymással, akkor a vezető hátra sem nézve fordult, ahogy a másik is fordult. Komoly küzdelem volt közöttük és az üldöző nehezen bírt rájönni, hogy a másik hogyan veszi észre hátranézés nélkül az ő fordulóját. Míg egyszer csak felderengett neki, hogy az új racsniscsiga  reccsenésére figyelve a  másiknak tényleg hátra sem kell néznie és ahogy abban pillanatban, hogy meghallja  a hangját már nyomja is el a kormányt. No megállja csak . gondolta és széles mozdulattal megrángata a vitorlabehúzót a racsinis csiga körül. A recsegés kisértetiesen hasonlított a fordulás közben hallható hanghoz. Így a vezető versenyző magabiztosan abban a pillanatban megfordult és lendületesen elindult a másik csapáson…..egyedül.




Az első moly


No, a történetben és jelenlegi írásunkban egy közös van. A hajó. A moly. 1928-ban kezdődött szárnyalása -akkor még szárnyak nélkül- Ausztráliában. Az első osztályszövetség Angliában alakult Brit Moly Osztály néven 1930-ban. A szárnyakkal történő kisérletezés a z 1970-es években vette kezdetét. És szép lassan így ért el ehhez a csodához, amit sokkal szívesebben gondolnék repülőnek, mint hajónak.




Kattintson a képre a nagyobb méretben történő megjelenítéshez!

Itthon valamikor régen a ládamoly nagy népszerűségnek örvendett, de azután valahogy elkopott. A 80-as évek elején még találkoztam Siófokon ilyen hajóval, de akkor már rég nem volt versenyosztály és végkép eltünt a Balatonról.

Egészen az utóbbi évekig, amikor is néhányan a fejükbe vették, hogy milyen jó lenne itthon is repülni. Elöször Siófokon, majd mostanság Almádiban van mozgás a témában. Ott egy Bladerider alapra kezdtek fejlesztgetni és a hajóval foglalkozni. Jelenleg két hajó van, már ha hajónak lehet nevezni egy Optimistnél is könnyebb precíz repülőfélét.




Kattintson a képre a nagyobb méretben történő megjelenítéshez!

Igen ez a kis szerkezet mindössze 32 kg és közel 30 csomóval tud repeszteni. Már ha meg tudják űlni. Mert az nem egyszerű és kifejezetten ellenjavalt úgy 80 kg fölött.

Viszont amit tud, az félelmetes. Volt szerencsém végig kisérni a magyar fejlesztésű hajót egy komolyabb szélben. Hát nem könnyű megmaradni rajta. Annak ellenére, hogy ez az eredeti Bladeriderhez képest már nagyobb szárnyakat kapott, mintegy növelve a stabilitását.

A hajón több olyan megoldás is található, mely amúgy nem szokványos egy hagyományos hajón. Ilyen például az orrán található pálcika, mely azt segíti elő, hogy a hajó első szárnyainak növelje illetve csökkentse a felhajtó erejét. Vagyis amikor a hajó csak simán úszik a vizen, akkor a szárny hátsó vége lehajlik, míg amikor teljesen kiemelkedik, akkor szinte egyenes. Magának a pálcának az érzékenységét még belülről is lehet szabályozni.




Kattintson a képre a nagyobb méretben történő megjelenítéshez!

Ugyan ez a kormányszárnyon egy jóval mechanikusabb megoldás, hiszen a kormányhosszabító csavargatásával a kormány tokozáson belül lehet az egész „kormánylap” szögét állítani.

A kiülő keret végén felfújható rekeszek is találhatóak segítve ezzel a hajó víz fölött tartását.Az egész hajó karbon. Még a szokatlan száling megoldás is, melynem csak a két szálingot, hanem a forstágot is tartja és egy csuklóval kapcsolódik az árbochoz.




Kattintson a képre a nagyobb méretben történő megjelenítéshez!

Hosszan, hosszan lehetne erről a kicsi, de félelmetes rovarról értekezni, annyira elüt a hagyományostól, de azt javaslom, hogy aki teheti és nem túl nehéz, az próbálja ki. Nagyon nagy élmény lehet.


Egy irigykedő nehézsúlyú


A hajó weboldala


A Nemzetközi Szövetség weboldala


Fotó: Mag Andi