Az idei Öböl kerülő túraverseny a rekordok könyvébe fog bevonulni. Minden megdölt, csak a leggyorsabb kör ideje nem.

A délelött azzal telt, hogy viszonylag jó szélben a Micro Magic osztály idei utolsó ranglista versenyét futottuk. Volt rá remény, hogy ez a jó szél megmarad, de végül nem jött össze.




MM Mikulás Kupa

Szutykos, ködös, sötét idő kezdett alakulni a verseny rajtjára. 14:35-kor rajtolt a Lágymányosi Öböl Kékszalagja, ami idén 42 indulót számlált és végre esélyes hajók sora vonult fel az eddig egyeduralkodó Micro Magic-ek között. Volt 80 cm direkt erre a méretre felhangolt fahajó, Rg65-ök sora. Tunning Micro Magic-ek és persze Csibor is.

Ez volt a verseny három éves történetében a legmagasabb indulószám. Sok lelkes emberrel a szél bőven kibabrált, mert a 17:00-és limitidőn belül csak három hajó tudott befutni és igen alaposan besötétedett. Közben az eső is elég rendesen rázendített. Az előző rekord idején belül a félúton elhelyezett bóját is csak két hajó tudta venni.




43 induló terepgyakorlaton

Végül is teljes sötétségben 1:52:51 másodperc alatt befutott az első. Benedek Zoltán direkt erre a versenyre épített fahajója hozta a várt eredményt és mindenkit maga mögé utasítva nyerte az eddigi leglassabb regattát. 20 percre rá érkezett Ifj. Csóka László az MM osztály idei Bajnoka, egy tuningolt Micro Magic-el és alig lemaradva Forrai Csaba hozta az első MM-et harmadiknak a célba.  Már látótávolságban volt a következő két hajó, amikor is lejárt a limitidő és a versenyt le kellett lőni.




A győztes

Igazi Kékszalag hangulat kerekedett az első érkező környékén. Jó sok ember gyülekezett a befutónál, hogy megnézze a győztest, aki még azzal is készült, hogy világitást szerelt a hajójába.

A díjkiosztón nem csak az első díj, hanem az első saját építésű hajó díját is Benedek Zoltán nyerte. A gyönyörű fa díjak mellett Kelemen Tamás elkészítette a leggyorsabb köridő vándordíját, amit Forrai Csaba kapott, hiszen 2009-es versenyen elért 54 perc 17 másodperc a verseny eddigi leggyorsabb ideje. Amíg ez a rekord megáll, addig ő örzi a trófeát.




A végére be is sötétedett teljesen

A nagyon lassú verseny néhány változtatásra sarkalta a rendezőket. Jövőre az MM verseny egy órával hamarabb kezdődik és 13:00-ig tart. Ez azt jelenti, hogy a túraverseny egy órával hamarabb kezdődik és hasonlóan rossz körülmények között a limitidő lejártáig talán be tud futni.


3kekszalageredmenylista.pdf


A Micro Magic osztály idei ranglistája is megszületett, hiszen lezajlott az idei utolsó ranglista verseny is. Részletek a

http://www.micromagic.hu

-n


Fotó: Mag Andi