A tavaly év végi ISAF konferencián hírdették ki a 2016-os Olimpián használandó hajóosztályok válogató helyszínét a vegyes páros katamarán, illetve a női kétszemélyes skiff versenyszámoknak.

A helyszín nem más, mint a 2014-es ISAF Olimpiai hajóosztályok világbajnokságának helyszíne, a spanyolországi Santander. A bemutatót 2012 március 17-25-ig fogják tartani.

Minden gyártónak legalább kettő, teljesen felszerelt, versenykész állapotú hajót kell a helyszínre vinnie, amikkel a versenyzők futnak majd pár kört és a szempontok alapján osztályozzák őket.

Női kétszemélyes skiffben a következő feltételeknek kell megfelelni:

-Egytestű kétszemélyes skiff, sloop riggel, asszimetrikus spinnakerrel, szálerősítéses műanyag test, valamint dupla trapéz. A hajónak elsüllyeszthetetlennek kell lennie, tehát ha keletkezik a hajótesten egy sérülés, a légszekrények még fent kell tartaniuk a hajót. A hajónak borulás esetén könnyen visszaállíthatónak kell lennie.

A bemutatón a következőket fogják megfigyelni:

Gennaker fel- és lehúzás, fordulás, hauzolás, általános hajóvezetési tulajdonságok, munkaelosztás a kormányos és a legénység között.

Szempont lesz továbbá a hajó egyszeri megvásárlási ára, illetve a fenntartási összeg, a hajó, a felszerelés és a vitorlák tartóssága.

Jelenleg 3 hajóosztályról tudunk, amik pályáznak az Olimpiai státuszra, a legnépszerűbb a 29er XX, ami a 29ernek a dupla trapézos, nagyobb riggű változata.

A hajóosztály már jópár versenyt futott és igen népszerű, leginkább Észak-amerikában, Európában és Ázsia pár országában elterjedt.

Hossza 4,45 méter, 1,77 széles. Teljesen felszerelve 70 kg, szél ellen 15, míg bőszélben 34 négyzetméteres vitorlafelület áll rendelkezésre. Ára durván 10.000 euro.

A másik két kihívó hajóosztályban még nincsen mezőny, mindössze pár prototípus darab készült eddig, mindkettő angol gyártótól.

Az egyik ilyen osztály az RS900, amit kifejezetten erre a kiírásra terveztek, hogy a 29erXX ellenfele legyen. Ára kb. ugyanannyi lesz, mint egy 470-esnek. Előbbi videon a bőszeles, míg utóbbin a cirkálását figyelhetjük meg.

A harmadik ilyen osztály a Rebel, amit a Hartley boats gyárt.

A hajó 4,5 méter hosszú, keret nélkül 1,4, míg kerettel 2,9 méter széles. Teljesen felszerelve 89 kg, szél ellen 18, míg bőszélben 37 négyzetméter vitorlafelülettel kell megbírkózni. Ára durván 12.000 Euro.

Ennek sincsen még mezőnye, de a tesztelésről láthatunk egy videot:


Rebel Test

from

Tom Gruitt

on

Vimeo

.

Mindhárom osztály alkalmas lehet a feladatra, hogy betöltse az olimpiai osztály szerepét, a legnagyobb kérdés talán az lesz, hogy melyik gyártó tud jobban lobbizni és fizetni a döntéshozóknak, hiszen az Olimpiára való kiválasztás akár több, mint 100 hajó eladását jelentené az első pár évben, ami elég jó üzlet.

A lehetséges katamarán osztályokról következő cikkünkben írunk.

Amennyiben tudnak még esélyes hajóosztályról, kérjük, ossza meg velünk.