No ez nem teljesen igaz, minden esetre vasárnap nagyon hideg volt.
Az úgy volt, hogy elöször nem akartunk menni Rogoznicába. Idén csak a Horvát Bajnokságot terveztük. Oszt kiderült, hogy idén Rogoznicában lesz a horvát bajnokság. Így mentünk.
Idén hatodszorra vettünk részt a rogoznicai megszokott túra és pályaversenyen, ami kivételesen idén a horvátok nemzeti bajnoksága is volt. Igy a tóraverseny inkább promóciós regattának számított, mint a lényegnek. És pláne idén rövidebb volt homi rossz túrázó útviszonyok miatt is. 23 induló szerencséltette a versenyt magát és én csak abba tudtam bízni, hogy idén nem lesz olyan erős szél, hogy ne érjük utól a hajóinkat. Volt ugyan, de olyan irányból, hogy nem kellett a raumba vágtázó hajók után loholni, csak szép békésen kocogni időnként.
Idén mint az elmúlt két évben most is sikerült az első szakasz végére egy második helyet behúzni. Úgy látszik ez már hagyomány. Utána már nem ment olyan jól, illetve az itt pontozott részszakaszoknál igen és végül igy a harmadik helyet sikerült megszereznem. El is löttem ezzel minden puskaporom.
Még aznap délután elkezdődött a selejtező. Természetesen itt már többen is voltak. 36 induló 6 nemzetből állt össze. Ez a bajnokság új rend szerint ment. MMS rendszerben volt hat selejtezó futam. Vagyis aki páratlan számú helyen fut be az a következő futamban A, míg aki pároson az B csoportba kerül. Ezek után pedig 12 futam fix arany és ezüst csoportban.
Még péteken lement három selejtező futm időnként zuogó esőben és szolid Jugoban. Nem volt túl kényelmes, de ilyenben nem volt részünk még itt. Másnap kellemes napsütésben folytattuk a derbit, már viszonylag gyenge Bórában, amire a Marina Frapa elött nem lehetett igazán jó pályát rakni és átköltöztünk gyorsan Rogoznica másik oldalára.
Ez a nap volt a legkényelmesebb és remek időben is tudtunk vitorlázni. Arról nem beszélve, hogy estére még arcunk elé toltak némi csevapcsicsit, meg tintahalacsát, meg halacskákat, amit jóízűen el is fogyasztottuk. Az este még szinesítve volt némi tombolával is, ahol sikerült kifognom egy üveg házi vörösbort. Nos, nem ettől fogja senki sem megszeretni a horvát borokat, ez biztos.
Esére már lement minden selejtező, sőt néhány a döntő futamokból is. Forrai Csaba az arany csoportot gazdagította, míg magam remek formámnak köszönhetően az ezüst csoportban sikerült csak tevékenykednem. Ott is hol így, hol úgy. Nagyon nem volt rendben a fejem.
Ezután vasárnap olyan hideg időre ébredtünk, ami az Adrián nem túl gyakori. Még jég is volt a pocsolyákon és hiába tűzött hétágra a nap, nem sikerült a levegőt öt fok fölé fűtenie. Lementek a maradék futamok Forrai Csaba a 16. helyen végzett, míg én tarkítva sok beázással, technikai malörrel, végül örültem, hogy 24. lehettem. Összefutottunk még három lábú macskával, olyan fiatal kutyákkal, akik még éppen cska elszakadtak az anyjuktól és fázhattunk tűző napsütésben az Adria partján.
Amúgy nem okozott különösebb meglepetést a 6. Rogoznica Kupa. Azt tudtam meg csak, hogy a horvát mérleg 16 grammal mutat többett a felmérésnél, mint a német. De hogy melyik a valós?