Véget ért a Rolex Miami Olimpiai Hajóosztályok Versenye.
A verseny utolsó három napján végig gyönyörű idő volt, olykor valamivel több, mint 10 csomós széllel, ám ez pont a verseny utolsó napján, a medal race-eken volt a leggyengébb, amikor csak kb. 5 csomó erősségű légmozgás volt.
Ez a verseny volt az ISAF világkupa sorozat 2011-2012-es évadának második versenye és az első komolyabb verseny 2012-ben.
Nagy meglepetés egyik osztályban sem született, Starban a brazil világbajnok Robert Scheidt és Bruno Prada megőrízte első helyét a medal raceben, így megnyerték a versenyt. Itt második a francia Xavier Rohart és Pierre Alexis Ponsot lett, míg harmadik a norvéd Eivind Melleby és Petter Moerland Pedersen lett, épp 1 ponttal megelőzve a svédeket.
Férfi 470-ben az ausztrál Mathew Belcher, Malcolm Page párosnak csak a második helyen álló hollandokra kellett figyelnie, de sikeresen fogták őket végig és bár utolsók lettek a medal race-en, a holland Sven és Kalle Coster csak 2 hellyel tudták őket megverni, így megőrízték első helyüket.
Női 470-ben a hollandok viszont már megszerezték a győzelmet, a két brit egységet szorítva a dobogó alsóbb fokaira.
49erben az osztrákok már a medal race előtt megszerezték a győzelmet, de azért csak hogy megmutassák, behúztak azon is egy 2. helyet, így több, mint 17 pont előnnyel végeztek a második amerikai és a harmadik finn egység előtt.
Finnben az olimpiai ezüstérmes Zach Railey magabiztosan verte a kétszeres dán világbajnok Jonas Hoegh Christensent és a kanadai Greg Douglast.
Laserben Paul Goodison és Bruno Fontes küzdött az első helyért, egyenlő ponttal álltak a futam előtt, így nekik az egész egy match race volt, amiből végül a tapasztaltabb Goodison jött ki jobban és verte meg a brazilt. Harmadik a kanadai David Wright lett.
Radiálban az első három helyért még nyitott volt a küzdelem, bár legnagyobb esélye a kínai Lijia Xu-nak volt, aki végig fogva tartotta a holland Marit Bouwmeestert és nyerte meg a versenyt. Harmadik helyen Evi Van Acker végzett belgiumból.
Férfi RS:X-ben Nick Dempsey csak 1 futamot nem nyert meg, amiben korai rajtos lett, így magabiztosan nyerte meg honfitársa Elliott Carney előtt a versenyt. Sebastian Van Hansen lett a bronzérmes Norvégiából.
Női RS:X-ben sem kellett izgulnia az első helyezett mexikóinak, hiszen ott is elég nagy előnye volt Demita Vega De Lille-nek. Második az amerikai Farrah Hall, míg harmadik a kanadai Dominique Vallee lett.
Női match race-ben Lucy Mcgregor és Olivia Price jutottak a döntőbe, ahol a brit győzedelmeskedett 3-1 arányban. A bronz meccsen Sally Barkow és Silja Lehtinen mérkőztek, amiből Sally Barkow került ki győztesen 2-0 arányban.
A következő világkupa verseny Palma de Mallorcán lesz április elején.
Fotó: Daniel Forster, Rolex