Idén negyedik alkalommal rendezi meg a Lellei Vitorlás Egylet és a Compass magazin a SurgiCare Orvos-Gyógyszerész Kupát.

Az egészségügyi szakma védjegyoltalom alatt álló szakmai regattája ebben az esztendőben Siófokon lesz június első hétvégéjén. A szervezők és a Balatoni Hajózási Zrt. együttműködése folytán 2012-ben több Compass rendezvény lesz Bahart kikötőkben.



A Compass rendezvényprogram (

http://www.compassmagazin.hu/events.html

) idei első szakmai regattája a siófoki Orvos-Gyógyszerész Kupa (

http://www.orvosgyogyszereszkupa.hu/

), mely verseny és társasági esemény jól reprezentálja mindazt, amit a szakmai regatta fogalom jelent. Június 1-én, pénteken délután indul a rendezvényprogram és egészen június 3-án vasárnap délutánig tart.

Korábban két ízben a csodálatos Balatonfői Yacht Club volt a házigazdája a rendezvénynek, egyszer a BL Apartments & Yachtclubban vendégeskedtek az orvosok és most a Balaton fővárosa, Siófok látja vendégül a minőségi szakmai regatta résztvevőit.



A legelső versenyen 39 hajó indult, majd 2010-ben 41-re nőtt a nevezők száma. Tavaly az orvos szakmai programokkal történő ütközés folytán csak 35 hajó vett részt a regattán. A szervezők okulva a tavalyi időpontválasztás problémáiból, az idei esztendőben olyan hétvégét választottak, amely a résztvevők számára ideális. Így esett a választás a június 1-3. napjaira.

A rendezvény partnerei négy éve változatlanok. A névadó támogató SurgiCare mellett a verseny másik kiemelt támogatója a Volvo Autó Hungária. Mindkét cég a kezdetektől, 2009-től támogatja az Orvos-Gyógyszerész Kupát. A főtámogatók mellett, a rendezvény terméktámogatói gondoskodnak a versenyzők és a vendégek színvonalas kiszolgálásáról.

Ebben az évben sem maradnak el a már megszokott meglepetésprogramok, melyekre a vízen éppúgy számíthatnak a résztvevők, mint a parton.

Az Orvos-Gyógyszerész Kupa korábbi díjazottai:

2009: Sterimar Sailing Team, Pannonpharma-Miventis, Pécsi Tudományegyetem

2010: Healthfirst, Dr. Rose Medical Center, Hypocampus

2011: Dr. Marton István, Debreceni Orvostudományi Egyetem, Ortho Cons