Beszámoló a tókerülő verseny szervezéséről


Kevesebb, mint három hónap van a Kékszalag rajtjáig. Ilyenkor keveset tudni az előkészületekről. A munka folyik a szervező bizottságban rendezők oldalán, és készülődnek a versenyzők is. Biztos, hogy számos hajóépítő műhelyben készülnek újdonságokkal meglepni az ellenfeleket. Mindenkit érdekelnek ezek az újdonságok. A versenyzők ilyenkor még titkolóznak, az viszont tudható, hogy miként haladnak a verseny előkészületei.





A rendezvény szervezése




Március közepéig számos céggel sikerült támogatói megállapodást kötni, és még  jó néhánnyal közel a megállapodás. Rövidesen megtörténhet a szerződéskötés a névadó támogatóval is.

Szerződött főtámogatója immár a 44. Kékszalagnak a vitorlázók által már régóta ismert Audi Porsche Hungária és a Dockyard. A tavalyi év együttműködéseit követően az X-Trade Brokers idén a Kékszalag kiemelt támogatói között szerepel. A Timex Nautica óra újra a verseny hivatalos időmérője és főtámogatója.



A verseny


Idén már két verseny csatlakozik a csütörtök reggel kilenckor rajtoló Kékszalaghoz. Már hagyomány a

Kékpántlika

, amely ötödik alkalommal rajtol a Kékszalag előtti napon. A tókerülő verseny szombat reggeli célzárása után pedig a kisebb katamaránok látványos partközeli futama rajtol, az első

„Két Szalag”

regatta.

Lassan szivárognak már hírfoszlányok az abszolút győzelemre hajtó, még műhelyek mélyén megbújó, készülő újdonságokról, de 2010-hez hasonlóan

idén is számítunk külföldi résztvevőkre

. Közülük is kikerülhetnek esélyesek. Katamaránnal egyszerűbb a Balatonra utazni. Egyrészt a szállítási költségek is alacsonyabbak, másrészt a többtestűek kisebb merülése is alkalmasabb a tavunkra, hiszen például egy Liberával csak az tudott eddig eljönni, akinek van egy Balatonra alkalmas rövid tőkesúlya.

A pályával kapcsolatosan fontos információ, hogy

idén sem lesz kerülendő bója a Tihanyi-szorosban

, mégis érdemes a kijelölt hajózási úton vitorlázni annak aki nem szeretne felülni a szántódi sekély vízben.

Sokkal több hajón lesz

nyomkövető GPS

. Nem azért mert a rendezőség többet osztana ki, de már egyre több hajóra van állandóan felszerelt ilyen szerkezet, amely a Kékszalagon is segítheti a mezőny mind nagyobb részének nyomkövetését. A versenyre idén is lehetséges nyomkövető bérlése.

Kísérletek folynak a bójáknál való sorrend rögzítés elektronikus, automatikus  módjának biztosítására is. Ez esetben várható, hogy az egyszerű egybójás pályajelek helyett a Siófok előtt már megszokott megoldáshoz hasonló kétbójás nagy – legalább százméteres – kapun kell majd átvitorlázni.

Tárgyalások folynak élőképes vízi közvetítésről is, illetve fotók gyors megjelentetésének a lehetőségeiről.


A biztonságra idén még nagyobb hangsúlyt fektet a rendezőség.


Tavaly nagyon jól vizsgázott a mentőcsapat az erős szélben éjaszaka is. Így idén is számíthatunk a

Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatára

és a

Vízirendészet

segítségére.

Erősítjük a verseny teljes ideje alatt működő az

MVSZ Diszpécser Központ

ot. A tavalyi évhez hasonlóan idén is lesz egy olyan többvonalas

központi segélyhívó telefonszám

, amelyen a hajókról bármikor segítség kérhető.

Tovább javul majd a rendezők és a mentésben tevékenykedők kommunikációja a

Novofer

rel való együttműködés révén.

Igyekszünk tovább népszerűsíteni és terjeszteni a VHF rádiók használatát

a versenyhajókon, amelyken keresztül a rendezőség is gyorsabban küldhet hasznos információkat a résztvevőknek.

Ezúttal is lesz minden hajóval

sms-kapcsolat

, illetve a nevezéskor a verseny előtti napon most is

három kormányosértekezletet

tart a versenyrendezőség, ahol az

Országos Meteorológia Szolgálat révén alapos időjárás-előrejelzést

is kapnak a résztvevők. 2011-ben az OMSZ nagyon pontosan megmondta a várható szélerősödést, annak helyét és érkezési idejét is. Előrejelzéseik a Kékszalag honlapon keresztül is elérhetőek lesznek.

A versenyrendezőség a hivatalos naplemete időpont után a pályán

fokozottan ellenőrzi a navigációs fények működését és kizárja azokat, akik nem a Hajózási Szabályzatnak megfelelő fényeket viselik.

Szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik a biztonsági felszerelések (mentőmellények, biztonsági hevederek) meglétét és javasolt minden hajóra radarreflektor felszerelése, illetve a világító mentőbója megléte.

A verseny előtti időszakban

az MVSZ több előadást is szervez

, amelyeken elsősorban a biztonságos hajózással kapcsolatos kérdésekről tájékozódhatnak és balatoni helyismereti információkat kaphatnak elsősorban a tókerülő versenyzésben kevésbé járatos vitorlázók. Az előadások időpontjáról és helyszínéről a honlapokon (www.hunsail.hu és www.kekszalag.hu) adunk majd tájékoztatást.

Természetesen

idén is lehet

elektronikusan illetve a Versenykiírásban megadott időpontokban az MVSZ budapesti irodájában

előnevezni.

Minden adott ahhoz, hogy az idén is egy, a hagyományokhoz méltó, izgalmas, érdekes Kékszalag versenyt fussunk, amelyen mindenki megtalálja a célját és örömét!

A

Versenykiírás

letölthető

Innen

, illetve a

Kékszalag oldalról

, ahol további hasznos információk is olashatók a versenyről.

Új támogatóként üdvözölhetjük a Herendi Porcelánmanufaktura Zrt-t, akiknek köszönhetően az idei  verseny fődíjai herendi porcelánok.

Tárgyalások folynak még számos ismert céggel, ill. Balatonfüred városa jelezte támogatási szándékát, de velük egyébként is több ponton összefonódik a rendezvény. A Kékszalag idején zajló, Balatonfüred Önkormányzata által szervezett Művészeti Fesztivál eseményeit a versennyel együtt népszerűsítik.

A verseny kiemelt médiatámogatója a Class FM, a leghallgatottabb országos rádió. Az együttműködés alapján az országos „Class Nyár” rendezvénysorozat zárókoncertje ad keretet a Kékszalag díjkiosztójának.

A korábbi éveknek megfelelően lesz Vitorlás Falu, mely a Borfalu mellett a Tagore sétánynál kerül felállításra. Most először a Vitorlás Faluban külön standdal jelenik meg a Szövetség, ahol információk mellett a versennyel kapcsolatos tárgyak árusítását is tervezi.







Forrás: hunsail.hu