Már a 20% lemorzsolódott a Vendée Globe flottájának. Pedig még igazán nem volt túl veszélyes idő.

Louis Burton tett egy halovány kisérletet, hogy a halászhajóval történő ütközésének sérüléseit Sables d’Olonne-ba visszajutva kijavíthassa, de azután mégis úgy döntött, hogy feladja.

Sam Davies egy 40 csomós  szél okozta rohanásban éppen előkészítette a harmadik reffre a hajót, amikor eltört az árboca. Akkor iziben nem is tudta levágni a kidölt árbocot,  inkább felvette az összes szükséges életbentartó felszerelést előkészített mindent a hajó elhagyására és kivárta a jobb időt és megszabadította a haszontalan és veszélyes kötélzettől és árbocdaraboktól a fedélzetet. Természetesen nem volt más választása és feladta a versenyt. Így már négyen nem folytatják a versenyt.



Javier Sanso, aki ezen  a versenyen egy olyan hajóval indult mely teljes egésszében Ecopower vagyis megújúló energiaforrással működik a Kanári szigeteknél kijavította anagyvitolra felhúzó hibáit és 13. helyen kis veszetséggel visszatért a versenybe.

Az élen a legjobban talán Armel Le Cleac’h örülhetett, hiszen átvette a vezetést a rajt éjszakája óta töretlenül nyomuló Francois  Gabart-tól. Köszönhetően a nyugatibb iránynak. Sőt ma reggelre Gabart a második helyét is elvesztette Bernard Stamm-al szemben.

Nagyjából az élen hat hajó halad, de a hetedik Jeremy Beyou sincs vészesen lemaradva, sőt  Mike Golding és Jean le Cam is vissza tér lassan a mezőnybe az elvesztegetett nyugati front után. Igaz jelenleg a 8-9. helyen. Az élmezőny hamarosan eléri a Zöldfoki szigetek vonalát.


Fotó: Sam Davies,