avagy, a nyer-nyer stratégia…

Divatba jöttek a vitorlásversenyző-képzések. Ennek kapcsán tűnődök a képzésekről. Minket még számos edző oktatott, de ők sosem tudtak az igazi kérdésekre választ adni, kerülték-terelték a témát, ha kérdeztem, később én is kerültem az efféle konfliktusforrást. A pofiknak, akikre kölyökként felnéztünk rendre voltak frappáns megfogalmazásai, melyek koan-ként arról szóltak, amire kíváncsi voltam –és köszönőviszonyban sem voltak az oktatott témákkal- ezen koanok látásmódja mindig vonzott, lecsaptam mindenre, ami közelebb vihetett e tudáson túli ismeret megszerzéséhez.

Ott van például a sakkozókat minősítő „Élő-pont” rendszere, mely 12 különböző tudásszintű osztályt talál úgy, hogy aki 100-ból 75-ször elkalapálja a másikat, az 1 ponttal magasabb osztályba lép. Mérő László ennek alapján ír egyik könyvében arról, hogy más sportokat, sőt az egyetemeken oktatott tudásokat is 12 osztályosnak találták ennek alapján, tehát a tudás 12 mélységű lehet, legyen szó bármi témáról, a zöldfülű kezdőtől a nemzetközi nagymesterig. Több se kellett, előkaptuk az aktuális kalóz ranglistát, és pontosan ugyanezt találtuk.

Ezek a szintek minden tudásnál egyforma jelleget mutatnak. Például a zöldfülü, ha már tudja a sakklépéseket és túl van pár játszmán, úgy jellemző bakikkal beszél kedvteléséről. Mintha a két napja vitorlázó tag a szemedbe nézne mélyen, és ezt mondaná titokzatosan: „És én már láttam bezzeg seklit is.” Kb. a 7.8. szinttől nem tanítható oktatás keretén belül semmiféle tudás. Ez is közös jellemző. A felsőbb szinteken az „okok alapján döntés” módszerén túllépnek, és koannak tűnő módon szólnak arról, ami bennük zajlik a helyes út keresésekor.

Saját anyanyelvén mindenki nagymester, mondja Mérő László. Nem gondolkodik arról, mint mondjon ki szavakat, csak beszél az élethelyzetnek megfelelően. Vajon oktatható, megmondható-e, hogy mint válhatunk a vitorlázást anyanyelvi szinten beszélővé, vagy az ismert 10.000 óra gyakorlás-űzés útján végigjárni tudjuk csak az ide vonatkozó szamárlétrát?

10.000 óra az nem áll sokunk rendelkezésére ehhez. Ez tény. Nekem 150 év kellene még az eddigi ütemben. Ezért felmerül, lehet e ellopni valamit a szamárlétra magasabb fokairól, van e legalább a magasabb hozzáállás egyes eredménnyel felhasználható elemeihez gyorstalpaló „királyi út”? Vagy van e valami olyan stratégia, melyet gyorsabban elsajátíthatunk, esetleg más életterületeken is élve, a munka világában, a pénzünk elköltésének világában, az emberi kapcsolataink világában van e valami közös a vitorlázással, hiszen életterületeinken összességében a 10.000 óra már megvan, illetve könnyen összejön. Lehet a hajót nem fogjuk oly tökéletesen átvezetni a hullámokon, nem tudunk majd sebességvesztés nélkül fordulni, de számos kulcs döntésben, a jó oldal kiválasztásában, a kockázatok felvállalásában vagy kikerülésében, olyan dolgokban, melyben a gyakorlat technikai profizmusa nem számít sokat fejlődhetünk, és lehetünk eredményesek a magunk és a természet közti barchoba játszásában, ahol az ellenfelek csak az élethelyzet részei. Rálelhetünk egy hozzáállásra, mely okán egy versenynek csak nyertesei vannak, akik együtt létrehozták az élet egésze és maguk közt a játékot. Nem ez az élet élésének felsőbb szintjei? Ehhez képest egy ellenfél legyőzése nem poén. Ezt nem mondták az edzők, egyből felső tagozatosak lehetünk, csak hozzáállás kérdése.

Amikor az élet egészével (mely valami hasonló anyagból lehet, mint mi, így szintén vitorlázni vágyik) kölcsönösen tesszük lehetővé egymásnak a játékot, akkor a legyőzés technológiája az együttműködés módjává alakul, ám meglepő módon az eredmény mégis megjelenik, mint oxigén és hidrogén gázok találkozása után a nedvesség, egy új megjelenő minőségként.


Forrás: http://www.facebook.com/pages/Balatoni-BoRozmárok-Vizilovagrend/214219931987362