Mint korábban beszámoltunk magyar résztvevője is lesz a Clipper Round The Word-nek. Az alábbiakban Bacsó Tibor és fia Ádám bemutatkozását olvashatják.
A feleségem az elején vette a legjobban az ötletet (talán mert nem hitte igazán el, hogy tényleg eljön majd az indulás napja), azóta azonban – azt mondja – napról-napra kevésbé támogatja az elhatározást.
Pedig most már nincs visszaút, megyünk ketten a fiammal, aki most készül az érettségire. Azt szoktam mondani, amikor megkérdezik „milyen dolog az, hogy egy 18 éves fiú elmegy egy földkörüli vitorlás versenyre?”, hogy én is ennyi idős voltam, amikor elvittek katonának. Valójában kevés nap volt a katonaságban, amit élveztem, de tagadhatatlan, hogy sokat tett hozzá a fejlődésemhez és ahhoz az értékrendhez, ami szerint élem az életemet. Remélem, hogy Ádám fiam is hasonlóan gazdagszik majd ez alatt az út alatt benyomásokkal, élményekkel, amik hasonlóan hozzájárulnak a fejlődéséhez, de biztos vagyok benne, hogy jobban fogja élvezni, mint én a katonaságot. Az igazság az, hogy egy önállósodni próbáló nagy kamasz egyre kevesebbet fogad el már az apjától és ez bizonyos fokig így is van rendben. Azt gondolom, hogy most, ebben a korban ez a legjobb dolog és talán a legtöbb is, amit megadhatok a fiamnak.
Bacsó Tibor és Ádám
Abban biztos vagyok, hogy nem lesz gond vele. Imádja a vizet (nem véletlen született Halak jegyben), stramm felépítésű (nem véletlen vízilabdázott évekig) és könnyen teremt kapcsolatokat (nem véletlen tanult olyan iskolában, ahol számos náció, kultúra, vallás stb. volt egyszerre jelen). Ezek jó alapot adnak arra, hogy kiváló csapatjátékos, vitorlázó váljék belőle a versenyen és sokat tanulhasson a csapattársaitól és a kapitányától.
A feleségem, Jutka persze nem marad egyedül. Támaszára lesz a nagy lányom és vőlegénye, addigra férje. Lányomnak, Boginak fontos szerepe lesz az olvasók tájékoztatásában is, mert Ő lesz a főszerkesztője az általam küldött jelentéseknek, amíg vízen leszünk.
Az az egy év amíg távol leszünk pedig gyorsan elszáll. Ebben biztos vagyok, mert az a 20 év is elrepült, amit munkában töltöttem. Mintha csak tegnap lett volna, hogy matematikusként diplomát kaptam, és még most is a fülembe cseng egyik professzorom búcsúztató mondata (ami egyben a felsőoktatást is jellemzi): „… jegyezzék meg, maguk nem tudnak semmit az életről, de ezután bármit meg tudnak tanulni ….”.
Valóban, igen keveset hasznosítottam az irdatlan lexikális és mély elméleti matematikai tudásból, viszont a tanulás képessége és a strukturált gondolkodás mindig kisegítettek életem során.
Mikor elvégeztem az egyetemet már megvolt a kislányunk, ezért ”nem engedhettem meg” egy kutatói állást, el kellett tartani a családot. (Semmi különleges nincs ebben.)
Budapestre költöztünk, mert itt kaptam állást a GE-nél, az egykori Tungsramban. Albérletben kezdtük, ahogy sokan mások is. A GE-ben elvégeztem egy 2 éves vezető képző programot, majd a MOL-ból kaptam egy állásajánlatot, hogy vezessem a cég egyik nagy átalakulási programját. Nagyon szép, kihívásokkal teli 4 év volt. Eközben született meg fiam, Ádám is és megvettük az első lakásunkat, egy panelt.
A MOL-os programnak éppen vége lett, amikor egy tanácsadó cégtől kaptam állásajánlatot, az akkori Andersen Consulting-tól. Vonzott az újabb lehetőség, hát megragadtuk. Az ezt követő 2 év angliai munka, amikor családostól Londonban laktunk, valószínűleg eddigi életünk legboldogabb időszaka, mondhatni csúcspontja volt.
2000 után visszaköltöztünk Magyarországra. A cég új nevet vett fel, 2001-től Accenture-nek hívták és 2007-től én lettem 5 évre a budapesti iroda ügyvezető igazgatója. A régióban is sokat kellet utazni Lengyelországtól Romániáig. Ennek a kapcsolatnak 14 év után 2012 szeptemberében lett vége, új utakat kerestem.
Ekkor találkoztam egyik kedves ismerősömmel, akitől a Clipper versenyről hallottam. Bevallom ezt megelőzően fogalmam sem volt róla, hogy létezik, de ma már nem szégyellem ezt, mert tőlem sokkal nagyobb vitorlás szakértők sem tudtak róla, annak ellenére, hogy 1995 óta szervez földkerülő versenyeket a Clipper Ventures.
Ez már jogos
Nem telt sok időbe, hogy jelentkezzek és most már a versenyre való készülés izgalmában élek. Kettőnk helyett is készülök, mert fiam idejének jó részét még kitölti az iskola, az érettségire készülés és az egyéb 18 éves hormonháztartással járó ügyek (nem véletlen született Nőnapon) ….
Azt nagyvonalúan kihagytam az eddigi bemutatkozásból, de mégis fontos megemlíteni, hogy mi – mármint a családdal – ezelőtt 9 évvel ismerkedtünk meg a vitorlázással és ez a kapcsolat nálam szerelemmel végződött. Azután minden évben, amikor csak tehettük, elmentünk vitorlázni, eleinte az Adriára, az utóbbi néhány évben pedig lassan felfedeztük a Balaton szépségeit is. 2 éve sikerült egy saját hajóra is szert tenni, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tulajdonképpen minden hétvégét a Balatonon tölthessünk nyáron. Nincs nyaralónk, de nem is hiányzik, mert a hajón jobban érzem magam mint bármilyen nyaralóban, különösen mikor a cockpitban ülve elmélázok a tihanyi apátság szépségén….
Az első találkozás a Clipper70-el
Na de vissza a versenyhez. Tehát a földkerülő verseny 2013. augusztusban indul és én eltökéltem magamban, hogy nem hagyom, hogy a magyarok, csak azért mert nincs tengerünk, ne tudjanak egy ilyen versenyről. Különösen így, hogy lesz a versenynek magyar aktualitása, elhatároztam, hogy tudósítok. Elmesélem, hogy milyen göröngyös út vezet az elhatározástól az indulásig, milyen nehéz a mai gazdasági helyzetben érdeklődő támogatókat szerezni, milyen felszerelés kell az embernek 1 évre az óceánokra, milyenek a képzések, és nem utolsó sorban milyen 1 év a föld körül hajóval.
Ezeket a beszámolókat a weboldalunkon
a Hírek
rovatban lehet majd követni.
Szeretném, ha minden határon inneni és túli magyar úgy érezné, hogy őket is képviseljük és szurkolna nekünk. Aki megteheti, kérem, támogasson bennünket, mert komoly anyagi terhet is jelent egy ilyen út.
Aki pedig inkább jótékony célra adományozna, annak hadd ajánljam figyelmébe a
Csibészek alapítványt
, mely erdélyi nehéz sorsú magyar gyerekeket segít, hogy ők is megkapják azt az élettől, ami másnak természetes (úgy, mint oktatás, család, szeretet, törődés, szállás, ennivaló, … ugye milyen természetes dolgok?), egészen felnőtt korukig. Én magam többször jártam náluk és különös barátságba kerültem a hányatott sorsú csángók mai leszármazottaival, különösen azzal a mintegy tucatnyi gyerekkel akik Csíkcsomortánban laknak az alapítvány egyik házában.
Nekem megadatott az az öröm, hogy amikor néhány alapítványi gyerek Magyarországon járt elvihettem őket a Balatonra vitorlázni. Furcsa boldogság kerített hatalmába, amikor elővettek egy gitárt és ott a hajón, a Balaton közepén elkezdtünk együtt énekelni ….
Ezek az emlékek is ott lesznek velem, amikor a magyar helyett a világ tengereit szeljük…
Bacsó Tibor
Forrás: http://www.clipper.bacso.hu
