Nem volt egyszerű verseny az idei Keszthely-Kenese Szóló.

Kialakulatlan bizonytalan szelek, zivatar frontok és szélcsendek tarkították a Balaton hosszában versenyzők útját.

A  23 hajót számláló mezőny É-ÉNY szélben rajtolt Keszthelyről, olyan viszonyok között, ahol jól fizetett a sebesség. Varga Lajos a Nelson-nal az élre állt és el sem engedte a helyét a befutóig. Közben persze a változékony szélviszonyoknak köszönhetően, hol hatalmasra nött az előnye, hol közel engedte magához az ellenfeleket.

A Szigligeti öbölben az élmezőnynek gyönyörű északnyugati szél fújt, míg a mezőny hátsó fele még beragadt a Keszthelyi-öböl kialakuló limányaiba és kínkeservesen tudott csak kiszabadulni.

A Nelson, után a Déli szél és a Kolibri elszakadt a mezőnytől és majdnem egy órával megverték a negyedik helyen érkezőt, úgy, hogy közöttük  csak 20 perc volt.

A 15 nyílt 8 méteres kategóriába versenyző és a 8 nyílt 10 méteres kategóriába versenyző hajó mind beért a célba 20:33-ra, de a vége már nagyon elálló szélben, pedig egész nap az volt a jellemző, hogy jöttek-mentek a zivatarok.

Meglepő volt a sok Scholtz 22-es indulása. Ilyen hajóval indolt Majoross Bea is, aki a verseny történetének első női vitorlázója. Sőt talán az első hazai női szólóvitorlázó is.

A verseny oldala:

Főoldal


A verseny végeredménye:

http://www.szolovitorlazas.hu/newspost/keszthely-kenese-szolovitorlas-verseny-balaton-hosszaban/




A verseny győztese: Varga Lajos (Nelson)


Fotó: Hajó Magazin