Pallay Tibor vezetésével megvédte címét a tavalyi bajnok csapat. A címvédés sikerült, de nem volt egyszerű dolguk.

Az utolsó napra maradt a döntés a bajnoki címet illetően a IX. Tengeri Nagyhajós Magyar Bajnokságon. Két hajó pontazonossággal állt az addig levitorlázott 5 futam eredményeit összesítő listán, míg egy harmadik két pontos hátrányból támadhatott a bajnoki aranyért.

Reggel szélcsend és parti halasztás borzolta az esélyesek idegeit, de hozzájuk hasonlóan a többieknek is volt küzdenivalójuk a helyezésekért. Végül délben hajózott ki a mezőny, hogy az addigra feltámadó nagyon gyenge déli szélben megpróbálkozzanak egy utolsó futammal. Ez a korábbi hosszú, 15-25 tengeri mérföldes (28-46 km) pályák után a gyenge szél miatt csak 8-9 mérföldes menetet jelentett a mezőnynek, két órás limitidővel.

Az utolsó futamban volt minden, ami egy kiélezett vitorlás versenyen előfordulhat: parádés taktikai megoldások és végletekig kiélezett párharcok mellett, a bajnoki cím elvesztése korai rajt miatt,  zseniális vitorlázó nem várt futamgyőzelme, nagy ellenfelek összeakaszkodása és óvástárgyalása. Öröm, amely még a vízen vagy a parton vált szomorúsággá, a végső győztes és a résztvevől megnyugvása, jó hangulatú díjkiosztóval és búcsúvacsorával egy szép adriai versenyhét végén.

A Detre-testvérekkel megerősített Lillafüred Sailing Team dr. Gál András Levente kormányzásával korai rajtot vétett, és ezt a hibát nem korrigálta. Hiába vitorláztak ezután gyönyörűen, és győztek magabiztos előnnyel. Ha érvényes a futamuk, akár bajnokok is lehettek volna, mert akadt egy hajó, aki közéjük és az előttük két pontos előnnyel kezdő két csapat közé férkőzött. A célvonalon természetesn nagyon csalódottak voltak, de a parton elismerték, hogy hibáztak. A rajtról fényképek és videófelvétel készült, amivel a kétségeiket is sikerült eloszlatni

Tuss Miklós hírnevéhez méltóan vitorlázott. Szellemes és nyugodt taktikával hozta az élre alkalmilag összeállt olyan amatőr vitorlázókból álló csapatát, akik korábban vitorláztak ugyan, de a versenyzésben és különösen a spinnaker kezelésében kezdők voltak. De a hét végére Miklós belőlük is csapatot faragott, és futamgyőzelemre vezette őket!

Ám az izgalmak java még hátra volt. A futamot pontazonossággal kezdő két csapat közül a DAK, Pallay Tiborék kerülték az  utolsó cél előtti pályajelet biztos előnnyel a Czap Zoltán által vezetett Kör-Ker – Interteher csapat előtt.

De a gyenge szélben spinnaker nélkül némi magasságot szerző üldözők kevesebb, mint két kilométerrel a cél előtt egy frissüléssel utolérték ellenfelüket, aki alig vánszorogtak a szélcsend-közeli helyzetükben. A kialakuló luvcsatában a vetélkedő felek kétszer is összeértek. Pontosabban Czapék spinnakere érintette az útjogos , szél alatti Pallay csapat árbocát.

A Kör-Ker – Interteher végül megelőzte a DAK csapatát, és bajnoki pozícióban érkezett a célvonalhoz.  Itt még egy 720 fokos büntetőforgást is elvégeztek. A célvonalon átvitorlázva bajnoknak hitték magukat.

Pallayék viszont óvtak. A nemzetközi, horvát-magyar összeállítású versenybíróság nekik adott igazat. Az ütközés tényét Czap Zoliék sem tagadták, ráadásul a büntetőforgást szabálytalanul, nem az első adandó alkalommal hajtották végre, hanem csak később, miután elegendő előnyt szereztek a manőverhez. Ez ugyan szabályos megoldás a páros versenyeken, de szabálytalan a mezőnyben zajló regatták szabályai szerint.



A IX. Tengeri Nagyhajós Magyar Bajnokságon végül rajthoz állt tíz hajó nagyszerű versenyt vívott. A futamok végig izgalmasak, érdekesek voltak, több alkalommal  nagyon szoros célba futást láthattunk az élen és a mezőnyben is, ahol az ellenfelek tíz-húsz tengeri mérföld megtétele után is egy hajóhossznál kisebb különbséggel érkeztek a befutóba.

Mindehhez pedig a szokott módon gyönyörű és változatos hátteret szolgáltatott a Adria, és természetes pályajeleket, izgalmas navigációs feladatokat Közép-Dalmácia egyedülálló szigetvilága.


A futamok, a hajók mozgása a felszerelt nyomkövetők által közvetítetten élőben voltak figyelhetők, illetve visszanézhetők a Snewisport. és Kopasz Balázs jóvoltából:



http://www.tnmb.hu/nyomkovetes









További, részletesebb hírek és információk olvashatók, illetve képek láthatók a verseny honlapján:



www.tnmb.hu

.