Tegnap reggel kaptam egy hívást Varga Lajostól, hogy volna-e kedvem elindulni a Nelson nevű 8mPRO típusú hajójával, megkísérelni az egytestű rekordot megdönteni.
Naná!
Az idő jónak mutatkozott, azonban sajnos kicsit megcsúsztunk az indulással, így 16:29-kor pecsételtem a keszthelyi vasútállomáson. Kevesebb, mint 4 perc alatt a hajónál voltam, beugrottam, és indultunk is. A szél nagyon jó, délies i
rányú volt 15-20 csomós pöffökkel. Ez a keszthelyi öbölből való kijutáshoz nem a legjobb, de azrt így is bőven a kiszámított sebesség fölött mentünk jóval, ami bíztató volt.
Amint kijutottunk, megejtettük kicsit, majd kireff, és még gyorsabb tempóval elindultunk Fonyód felé. A déli part közelében felrántottuk az A2-es gennakert, ami izgalmasra sikeredett az ekkor már 20csomó fllett fújó szél, és a nagy hullámzás miatt, de végül úrrá lettünk a paripán, és a cső alá tartva hasítottunk, 14-19 csomós sebességgel.
Sajnos egy technikai malőr miatt a tihanyi szoros bejárata előtt le kellett vennünk a gennakert, és fockkal, nagyvitorlával átcsorogni azon (10-11 csomós sebességgel).
Ekkor már azért volt káosz a hajón (sötétség okán)…
A szoros keleti oldalán – miután mindent kitisztáztunk – újra felhúztuk a gennakert, ami azonban sajnos a felhúzás után rövid időn belül elszakadt (nem hányhatjuk a szemére, hiszen ekkor már 26 csomós szél volt).
Volt egy kis fetrengés, újabb tisztázás, amivel sok időt vesztettünk, de érzésünk szerint még jók voltunk a rekordidőn belüli megérkezéshez.
Amint úrrá lettünk az ismételt káoszon, a kis gennaker felment, és mentünk Kenese felé. Itt még minden jónak tűnt!
Sajnos azonban Siófok magasságában a szél kicsit elfordult nyugatias irányba és a végén lejjebb is állt 13 csomó körülire, így lassabb tempóban tettük meg az utolsó 1.5-2km-t a kikötőig, ráadásul még halzolgatnunk is kellett.. A kikötő szájához érve a leggyorsabb partra jutás érdekében az egyik csapattársunk a szájába vette a papírokat, és a vízbe ugorva, úszva érte el a partot, a horgászok közt némi riadalmat okozva ezzel. (később megszavaztuk, a nap hőse ő lett.)
A kikötés után izgatottan vártuk az eredményt, azonban sajnos nem sikerült a rekord.
Túl sok időt hagytunk benne, ami valószínűleg a csőben maradhatott…
Azonban a csapat nem szontyolodott el, örültünk, hogy október végén egy ilyen jót vitorlázhattunk!
A Csapat: Fa Nándor kormányos, Varga Lajos, Keller András (a hős) És jómagam voltunk.
Nem gondolom, hogy Nándinak ez már felkészülés lenne az óceáni megmérettetésekre, de minden estere a mosoly az arcán azt sugallta, ezt is nagyon élvezte!
Talán kicsit a sok ember zavarhatta.
Köszönöm a lehetőséget, részemről szívesen veszek részt máskor is a kísérletben, csak, ha lehet kérni, próbáljuk meg legközelebb világosban!
Olyan szép ez a tó…
Dancs Tóninak meg jobbulást innen is!
A fennálló egytestű rekord 3:41. Tartja: Majthényi Szabolcs és csapata egy Assoval.(A szerk)
Fotó: szolovitorlazas.hu
Forrás: facebook